ESZTERGOM XI. évfolyam 1906

1906-09-23 / 38. szám

— Uj korszak a kath. tanitók életében. »A községi és hitvallásos tanitók fizetésének kiegészítése tárgyában a vallás- és közoktatásügyi . miniszter helyett Molnár Viktor államtitkár körrendeletet intézett valamennyi közigazgatási bizottsághoz és valamennyi egyházi főhatósághoz. A rendelet hivatkozik arra, hogy a községi és hitvallásos felső nép- és polgári iskoláknál alkalmazott tanitók és tanitónők illetményeinek megállapítása tárgyában az 1868. évi XXXVI. t.-c. részükre még személyi pótlékot is állapított meg. Igy az állami és nem állami alkalmazottak illetményei között a különbözet mindinkább meg'növekedett. Minthogy pedig a községi és hitvallásos felső nép- és polgári iskolai tanitók (tanitónők) a közművelődés és nemzeti nevelés érdekében a tanitás terén ugyanoly fontos feladat betöltésére hivatvák, mint az állami iskolák tanerői, ezért az állam módot akar nyújtani a fizetésekben mutatkozó aránytalanságoknak segélyezés utján, fokozatosan leendő kiegyenlítésére, azon esetre, ha igazolva van, hogy az iskolafentartó nem rendelkezik elegendő anyagi erővel az illetmények felemelésére s ha ezen célra az állam segélyét kéri. Az 1906. évi állami költségvetésben e célra rendelkezésre álló fedezetre való tekintettel ezúttal a községi és hitvallásos felső nép- és polgári iskolai tanitók (tanitónők) fizetésének államsegéllyel leendő kiegészítését 1906. évi július hó i-tői számítva oly módon fogja megkezdeni, hogy a képesítéssel biró és rendszeresített állomáson állandó fizetéssel alkalmazott rendes tanitók (tanitónők) részére kezdő fizetésül 1400 korona s ugyanazon minőségben négy éven felül teljesített szolgálatok után 2200 korona, a segédtanítók (tanitónők) részére pedig kezdőfizetésül 1400 korona s ugyanazon minőségben négy éven felül eltöltött szolgálatuk után 1600 korona évi fizetés biztosittassék. A rendelet ezután részletesen ismerteti a fizetések kiegészítésére vonatkozó eljárást.« /-A / Eddig a hivatalos kommüniké. Szinte káprázik a szemünk belé. Hajlandók vagyunk sajtóhibától tartani a íentidézett számok olvasásánál. Két év előtt 1000 kor. kezdőfizetés volt nagy engedménykép kilátásba helyezve, ha t. i. a törvényhozás megszavazza. Most egyszerre 2000 kor. van kilátásba helyezve, még pedig a legrövidebb uton rendeletileg, anélkül, hogy azt a törvényhozás hosszadalmas procedúrájának kellene alávetni! Hova úszott tehát a liberális korszak alatt a kultusz-budget pénze, hogy akkor mindenre tellett, csak a nemzet napszámosaira nem. Alig várjuk a jul. 1 - ét, midőn a hitvallásos tanítókra az uj korszak felvirrad. Apponyinak nevét akkor minden iskola falába arany betűkkel kell bevésetni. Meg fog szűnni végre az égbekiáltó panasz a kath. tanitók ajkán' és legalább 10,000 boldog mátka fogja áldani a koaliciós kormány aranyszivét. Nemde, arról beszélünk, hogy az önzés buborékjában rejlik a büszkeség. Ámde van olyan büszkeség is, mely inkább erény, mint vétek : az önérzetes büszkeség. Paris városában szavójai emberek fényesitik az uracsok cipőjét. Olyiknak segédje is van. Egy ilyen emberpár összekülönbözött valami borravalón, s az »úr« a segédet elkergette. Méltán sértette ez segédünk önérzetét, mely csakhamar büszkeséggé ajzódott szivében. — Hát akkor most már nem vagyok szolgálatában ? — Nem. — Akkor is jól van. Ezzel a segéd egy ideig kotorászott a nadrágzsebében, előhalászott belőle néhány fillért, lábát nagy grandezzával a vikszoló zsámolyra helyezte s úri tudatában ráparancsolt előbbi gazdájára : — No, most már pucolja ki a cipőmet! Az ily büszkeség meg van engedve; nevetséges azonban olyasmire lenni büszkének- — pedig a legtöbb ember ilyenre büszke — amit nem mi szereztünk magunknak : szépség, gazdagság, születési rang, stb. A hiú ember, nemde, ilyesmikkel hivalkodik. Pedig a hiúság szintén az önzés buborékjából való. Tejtestvére a büszkeségnek. Mégis van köztük különbség. A hiúság inkább gyarlóság, a büszkeség inkább bűn. Isten ujja! A darabontkorszak díszét és büszkeségét, Kristóffy József volt belügyminisztert, nagyfokú neuraszténia és ideggörcs gyötri. Vájjon ki nem látja a volt főispánfogdosó súlyos bajában az Isten ujját? Ime, őt is utóiérte az igazságos Isten büntetése, mert valóban mélységes sebet ütött politikájával hazánk alkotmányán. Beszállították a nagy hőst egy németországi szanatóriumba s most attól tartanak rokonai, barátai és ismerősei, hogy megőrül, mert a nemrégen lefolyt politikai események a belügyminiszter amúgy is megrongált idegzetét még jobban tönkre tették. Szenvedélyes morfinista volt és titokban éjjel-nappal cseppek és befecskendezések alakjában kábította magát. Nem volt egy nyugodalmas perce sem s az utolsó időben már olyan gyönge volt, hogy az Andrássy-út egyik házában el is ájult. Konzíliumot tartottak fölötte az ideg- és elmegyógyászok s azt ajánlották a családnak, hogy a budapesti Schwarzer-, vagy pedig a Niedermayer-szanatóriumba küldjék gyógyítás céljából, mert különben könnyen végzetessé válhatik a baj; azonban Kristóffy, a kemény szivü Kristóffy, mikor meghallotta a konzílium eredményét, sírva fakadt, reszketni kezdett s kétségbeesésében a következő szavakra nyíltak meg ajkai : Nem, ne vigyetek el... újabb botrány lesz belőle. .. inkább tovább szedem a morfiumot és a kokaint, semhogy tébolydába vigyetek s az ellenségeimnek meg legyen az elégtételük, hogy megőrültem . . . Minek is élek én ! S azóta egyre hevesebb fájdalmak gyötörték Kristóffyt,- úgy, hogy már maga kérte ápolóit, hogy vigyék el valahová, mert különben tönkremegy. El is vitték . .. s most ott éli napjait a Drezda melletti Lehmann-féle idegszanatóriumban. Kristóffy, Kristóffy! Nagyzási hóbortban, üldözési mániában szenvedtél, a törvény kijátszására s az alkotmány megtörésére vállalkoztál, .. . azonban jöttek az utódok s kemény ítéletük mélyen lesújtott téged, de még mélyebben, még rettenetesebben sújtott téged maga az Isten ! Lelkiismereted nyugtalan, kínos furdalásai tól nem tudsz megszabadulni . . . De ne csodálkozzunk a darabont belügyminiszter nagymérvű idegbaján, szomorú lelki-állapotán, hiszen kizárólag csak ő volt az oka annak, hogy eme baja minisztersége alatt, de különösen bukása után még súlyosabbá vált. Mily gőggel, mily büszkeséggel semmisítette meg egy tollvonással a törvényhatóságok ellenálló határozatait! S az eredmény ? Nevetséges, valamennyi törvényhatóság föntartotta megsemmisítő rendeletével szemben régebbi határozatát . . . Kristóffyt pedig ette a méreg. Majd mikor az általa kineveztetett főispánok, vagy mint az egyesült ellenzék szokta volt őket nevezni, a megyefőnökök valamennyien tehetetleneknek bizonyultak a törvényhatóságok A büszke ember kerüli a nagyobbakat, a hiú talpukat nyalja: csak egy morzsácskát a szegény Armerreizendernek ! A férfi inkább büszke, a nő inkább hiú. A hiú férfi nevetséges, a büszke nő groteszk látvány. Hentesné vagy zsidó. Az angol büszke, a francia hiú nemzet. Már ebből a körülményből egymagából is megérthetjük, hogy a nehézkes modorú orosz nem lehet a franciának állandó szövetségese. Végezzünk az önzéssel. Az önzés buborékjában találjuk még a kevélységet (superbia), önfejűséget, stb. A kevélység undok valami. Az ördög szakramentuma. Angyalból ördögöt csinált, hát az emberből mit formálhat? Az ördög csatlósát. Az önfejűség asszonyok és gyermekek tulajdona. Minden csak az ő észjárásuk szerint menjen ! A mások véleménye és akarata tudomásul nem vétetik. Ez is csúnya kis önzés. Mi azonban ne legyünk önzők semilyen tekintetben sem ! Nyugodjunk bele sorsunkba ! Lám tavaszszal eső van, nyáron meleg, őszszel köd, télen hideg; akár zúgolódunk, akár nem. Hát ne zúgolódjunk! Ne zúgolódjunk akkor se, ha húsz dinnye között csak egyetlen jót találunk. Mert a nyalánkság is csak hitvány önzés, s az ember korán rájön, hogy egy darab paprikás szalonna többet ér a világ minden csemegéjénél. Barátom, tehát e tekintetben se légy önző! Deák Antal. ellenállásával szemben ; mikor sok és jogos félelemmel néztek az elkövetkezendő torturára, a főispáni eskütétel elé, s nem csökkentette szivük remegését a csendőrségi utasításnak Bihar honvédelmi miniszter által egyenesen az ő testi épségük kedvéért elrendelt kijavítása sem : Kristóffy majd megpukkadt haragjában s mérgében. Halvány arca, beesett szemei, reszkető karjai, nagyfokú lerki, testi bajáról tettek tanúságot, de nem sajnálta őt senki, mert az abszolutizmusra törekvő, alkotmányellenes államférfiak cselekedeteinek meghiúsulását szánalom tárgyává tenni nem is lehet. Csak olyanok fejezték ki legmélyebb részvéteiket kudarcai fölött, akik vele egy húron pendültek : a szabadelvű darabontok, a szocialisták és a zsidók. S mikor ilyen viszonyok között a nép, a nemzet haragos kiáltása, gúnykacagása fogadta mindenütt Kristóffyt és vele együtt az egész kormányt, Kristóffynak mégis volt arcbőre ahhoz, hogy pirulás, szégyenérzet nélkül ott marad a helyén, mint kinézett, tolakodó vendég, mint egy útról jött-ment. Törvényre mert hivatkozni, mikor minden egyes cselekedete törvénytiprás, alkotmányszegés, nemzetgúnyolás volt. Annyira elbizakodott a császár kegyeiben sütkérező főispánfogdosó, hogy felvonultatta a nemzet közvéleménye ellen a buta erőszakot, a csendőröket, a rendőröket, a katonaságot. Mikor mindenütt csak szuronynyal tudott boldogulni, akkor kürtölte ki világgá, hogy ez a törvényes eljárás! De meg is kapta érte a jutalmát. Soha szeretet, szivélyesség sehol nem övezte, nem kisérte őt, csak a cucilisták és a zsidók, no meg a jó kebelbarátok tömjéneztek neki. A nemzet részéről szégyen, gyalázat s megvetés hullott a fejére. S ez az erkölcsileg tönkretett Kristóffy most érzi csak legjobban mindezen törvénytelenségek következményét. Ahelyett, hogy visszautasította volna annak idején a belügyminiszteri tárcát, két kézzel kapaszkodott utána, görcsösen ragaszkodott hozzá az utolsó pillanatig ; féktelen nagyravágyásában kitűnő szolgálatokat vélt tenni a császári hatalomnak .. . s most, óh Kristóffy! szenvedsz, még pedig nagyon szenvedsz, szeA magyar nemzet minden hu fia tényleg Isten ujját, Isten büntetését látja Kristóffy betegségében. Nem vagyunk kárörvendők, hisz a keresztény felebaráti szeretet parancsa ezt tiltja ; nem örülünk annak, hogy a nemzet ellen elkövetett bűneiért igy büntette őt az Isten, de sajnálni sem tudjuk, miért nem tért korábban észre, lám, most ha netalán meg találna halni, csak a nemzet átka, haragja fogja kisérni utolsó útjára, nem pedig a dicshimnuszok, magasztalások és szeretetnyilvánitások boldog özöne. S mindennek ki az oka? Egyesegyedül ő maga. Nem hiába mondja a magyar: Aki a haza ellen vét, azt még az Isten ís megveri! Justus. A kassai beszámoló. Nincs olyan aktuális politikai kérdés, amelyről Andrássy Gyula gróf felvilágosítást ne adott volna Kassán elmondott beszédében. E beszédből kettőt látunk: azt, hogy a koaliciós kormány politikája becsületes és megfelel annak a várakozásnak, melyet a nemzet hozzá fűzött. Andrássy Gyula gróf beszámolója elé az egész ország nagy várakozással nézett s a belügyminiszter kielégítette a reményeket. Felvilágosításai fontosak, mert tőle erednek, a koalició küzdelmes csatáinak diadalmas, higgadt vezérétől, a nemzeti kormány egyik olyan tagjától, ki felé az ország bizalommal fordul felvilágosításért. De hát mit is mondott? Kezdte a katonai kérdésekkel. Őszintén, nyiltan, minden kertelés nélkül megmondta, hogy ez még nincs eldöntve. De épen azért, — mondja — a kormánynak első és legfőbb törekvése, hogy oly megegyezést készítsen elő, amely aztán a nemzet és király között teljes harmóniát teremtsen. Van-e erre kilátás? Erről Andrássy nem beszélt, de ha figyelembe vesszük, hogy a nemrégi kassai ünepségeken a közös hadsereg egyenesen a király akaratából, nemzeti szempontból oly szép és megható szerepet játszott, — ha figyelembe vesszük a honvédelmi államtitkárnak a vörössipkások tiszteletére rendezett banketten mondott beszédét, — azt látjuk, hogy ez a kormány e részben már tényekre, vívmányokra is hivatkozhatna. Andrássy ezt elmondani ugylátszik fölöslegesnek tartotta: ezek