ESZTERGOM XI. évfolyam 1906
1906-09-23 / 38. szám
az ország szine előtt történtek s ebből mindenki megértheti, hogy bizalmának letéteményesei eredményesen dolgoznak s a régi rendszerrel még abban is szakitottak : hogy félmunkákért nem provokálják az elismerést. Ami a belügyi kérdéseket illeti, Andrássy igazán szép és hazafias axiómát állított fel. Meddő kérdés, úgymond, vitatni azt, hogy helyes vagy helytelen volt-e elfogadni azt a félmegoldást, mely a katonai kérdésekben előállott, mert a gyakorlati politika feladata, hogy a mostani helyzetből olyan eredményeket, annyi hasznot hozzon a nemzetnek, amennyit lehet. És az a programm, amelyet Andrássy körvonalazott, bizonyítéka annak, hogy a koaliciós kormány komolyan törekszik arra, hogy ez átmeneti időben is minél több alapot rakjon le az ország jólétének előmozdításához. Erre irányul a szociális reform, az alkotmányos szabadság erősítése és a parlamentáris alkotmányforma alapjainak ujabb biztositása. Különösen gazdag az ilyen alaptervekben a belügyminiszter programmja. Hatalmas, maradandó becsű reformok várják itt a megoldást. Sorrendben az első, hogy a vármegyék közjogai birói védelem alá helyeztetnek. Itt van aztán a közigazgatás rendezése az autonómia megerősítésének alapján s végül itt van az általános választói jog, mely uj osztályok felölelésével uj vérkeringést hoz majd a parlamentarizmus elpetyhüdt tagjaiba. Ami reformot pedig ez a kormány keresztül akar vinni, azt a nemzettől támogatva keresztül is fogja vinni. Andrássy ezt mondta: a koaliciós kormány be fogja váltani igéretét, semmiféle kötelezettsége alól kibújni nem akar ... A politikai hitel különös dolog, úgymond, minél többel rendelkezik ebből valaki, annál könnyebben elveszítheti azt, ha nem teljesen ura szavának . . . Igy gondolkozik a nemzet ís. Azért bizza ügyét a nehéz napokban kipróbált vezéreire s bár a régi kor szellemei uj köntösben, uj fogásokkal iparkodnak ezt a bizalmat megtörni, a nép nem tántorodik el a vezérektől, mert látja a lólábat, mely még nemrégen megrugdosta az ország alkotmányát, a törvényt és mindent, mindent, ami a hazaszerető magyar ember legféltettebb kincse, legszentebb érzelme. A koaliciós kormány egyengeti a boldogulás útját: Lesz még ünnep e hazán . . . Rákóczy-ünnep Esztergomban. Esztergom megvételéről. Sebes viz a Garam, siet a Dunába — Kuruczok tábora éppen ott megszálla. Rákóczy tábort üt a Garam torokban, Perzsia-szőnyegen pihen szpp sátorban. Perzsia-szőnyegen, fényes tigris-bőrön . . . Sátor előtt állnak palotások bővön. Verik a rézdobot, fújják a trombitát — Az sok nyalka kurucz üli a paripát. Rákóczy tábora torpad az sikságon: Rákóczy sátora dombon áll magában. Friss, kerek dombon áll tegnapi nap ólta; Nemcsak a sátor, a domb is csak azóltal Jó kurucz vitézek csak tegnap dombolták, A földjét kezekben, süveggel hordották. >Urunknak sátora magas helyen legyen: Szép tábora fölött végig tekénthessen!« >Aranyos zászlója lobogjon magasra: Messzérül mindenki mindgyárt megláthassa I< Süveggel hordották, a dombot úgy rakták, Rákóczy patyolat-sátorát rávonták. — Nagy Rákóczy jár a gyönyörű mezőben, Rettenetes kardja villog a kezében. Kardjával fölmutat Esztergom várára, Vár tornyán lobogó császár zászlójára: »Mire a fényes nap háromszor felsütne — Hejh! magyar lobogó lesz oda feltűzve!* »Szóljatok álgyúim, szörnyen ropogjatok, Dunának két partja rengjen alattatok!* Hejh, s megbődülének Rákóczy ágyúi, Hejh, s megrendülének Esztergom tornyai. Amott az vár alatt — törik már az falat: Vég-Esztergom vára, jobb lesz, add meg magad. Odafent az tokos csak elhivé magát, Nem adja a várat, berdót igen kaját. Éjten-éjjel, mikor a lövés elhallgat: Fényes tigrisbőrén Rákóczy nem nyughat. Késziti hiveit, — hires vitézeit: Fodor és Révay hajdu-ezereit. A palotás-ezret, az Esze Tamásét, Csajági Jánosét. Lócziét, sok másét. Éjten-éjjel egyszer az álgyú hármat szól: Hát az sok kurucz az várra csak úgy omol. Tüzes garanáttul világos az éjjel, — Hajh; sok anya fia borul ott bé vérrei! Hasad a szép hajnal, piros a hegyoldal . . . Esztergom várába Rákóczy felnyargal. Esztergom utczáin szikrát hány patkója, Esztergom bástyáin lobog a zászlója. Mikor Esztergomban örömöt lőttének: Ez vers?k kevésség azután költenek. Ha kérded: ki irta? Egy igaz magyarfi, Igaz örö neben, — elhigyje akárki. Igy énekelt a költő kétszáz év előtt. A nagy fejedelem száműzetése helyéről poraiban visszatér a kurucok vérével is áztatott édes anyaföldbe s most itt Esztergom ősi várfalai mintha megszólalnának: Üdv neked poraidban áldott, győztes hadvezér. Üdv neked, ki a Magyar Siont Máriás lobogók alatt »Pro Libertate« harcoló hőseiddel bevetted a labancoktól. Kétszáz év előtt! Szinte látjuk, mint vonul fel 1706. szeptember 19-én Rákóczy az esztergomi várba. Mint szállnak le a lóról a harcok kemény legényei, a csaták oroszlánjai a vár főterén, azután a szétrombolt székesegyházból csodálatoskép épen maradt Bakács-kápolnába mennek Te Deumra. Ott az áhítat hajlékában az isteni kegyelemmel oltalmazott szűz Anya képe előtt szelid lett a harci tekintet, megalázkodott a győzedelmekben büszke sasszem és buzgó zsolozsmákba olvadozott a rettegést nem ismerő acél sziv. Rákóczy hős tábornokai és táborban élő rendéi élén talán épen ott ült, ahol ma kétszáz év után Gyapay Pál főispán rótta le kegyeletét az ősök erényeinek emlékezete fölött a vármegye és város vezető elemeivel. És,— igen,— akkor is szívből felhangzott, ugy mint most » ... Magyarország Nagyasszonya.« Annak a napnak emlékezetét ülte meg a város f. hó 19-én. Esztergom város polgármestere díszközgyűlést hívott össze e napra, melyen magyaros viseletben Gyapay Pál főispán is részt vett Perényi Kálmán dr. alispánnal és a megye többi tisztviselőivel. A nagyterem egyik sarkában diszes zöld koszorús emelvényről nézett le a gyűlésre II. Rákóczy Ferenc képe. Kemény tekintete uralta a termet, mintha kutatná: van-e köztetek még labanc a hazának annyi szenvedése után? Van-e köztetek megátalkodott istentelenség, mely már annyi bajt és bűnt termett Mária országában?... De nem szólt a kép s tekintete csak a szivek mélyén kapott feleletet. Vimmer Imre, Esztergom polgármestere megnyitván a díszközgyűlést, a következő beszédet mondotta: Tekintetes Képviselő Testület! A mai díszközgyűlésre egy kimagasló történelmi mozzanat kegyeletes ünneplése végett voltam bátor Önöket Tisztelt Képviselő Urak egybehívni, mely városunk múltja felett egy önfeláldozó nagy lélek hazafiúi dicsőségével ragyog. II. Rákóczy Ferencről, a magyar függetlenségi küzdelmek önfeláldozó nemes alakjáról emlékezzünk, ki fejedelmi vagyonát, fényes egyéni és családi helyzetének minden nyugalmát és boldogságát, Istentől nyert kiváló személyi tulajdonságainak minden erejét a haza oltárán áldozta fel, kinek jutalma mégis a letört reménység, imádott hazájának mélységes keserve és meggyötörtetése, a száműzetés és bujdosás lőn. Az ő elköltözött lelkéhez szálljon honfiúi kegyeletünk s hálánk e mai napon, mely 200 éves évfordulója annak a nevezetes napnak, amelyen a dicsőült fejedelem Esztergom várának szerencsés bevételéért ünnepélyes hála isteni tiszteletet, Te Deumot tartott a mai bazilikába beépített Bakács kápolnában. Vallásos buzgalma hős lelkének zománca volt s mert nagy vállalkozásának minden erőkifejtését az Isten mindenható segítségébe vetett bizalommal intézte, szent hitének szüksége volt, hogy a diadalmas nagy harc sikere után hálás szívvel forduljon ahhoz, ki buzgó kérelmét meghallgatta. Mert nagy harc és kemény mérkőzés volt Esztergom várának megvétele, melyet a dicső emlékű fenséges fejedelem intézett és vezetett. Hatalma delelőjén volt a szabadságharc ügye, de Pozsony, Komárom, Esztergom és Budapest még a császáriakat uralkodó erődített helyekhez tartozik. A fejedelem hónapokig folytatott ostromlás után személyes gondjaiba vévén Esztergom várának elfoglalását, a Dunát Karvánál felülről elzáratta; táborba szállt a Garam torkolatánál, nehéz ostrom ágyúkat s mozsarakat hozatott Érsekújvárból, és augusztus 6-án személyesen adja ki utasításait az ostromütegek sáncmunkálatáinak megkezdéséhez. Augusztus 9-én már 87, 18-án 125 bombát vetnek a várba a kurucok; 19-én is szakadatlanul bombázzák, tüzes golyókkal s 140 font súlyú bombákkal lövik, de a várőrség keményen tartja magát. Augusztus 22-én rést lőttek a várfalon ennek tövéig, erre rohammal támadnak, de a hegyoldal nagy meredeksége mellett az ellentálláson meghiúsul elszánt kísérletük, mely sikertelen kísérlet után a fejedelem most már reményét á megkezdett aknamunkába helyezi s azt legnagyobb erélylyel folytattatja. Augusztus 23-án a hős kuruc sereg ismételt rohama 400 halott és sebesült hátrahagyása mellett meghiúsul, mig végre szeptember 5-én az ostromlók haláltmegvető elszántságának sikerül, hogy beszállítják az akna megtöltéséhez és felrobbantásához szükséges szereket, s a fejedelem felszóllitja hadsegéde által a vár parancsnokát Kukländer báró altábornagyot a vár feladására, üzenvén neki, hogy a vár bármely pillanatban felrobbantható, a végső ostromra is minden készen áll, ám nincs célja a sok keresztény vér további feláldozásának ; kegyelmet ajánl, s kész a vár feladásának feltételei iránt egyezségre lépni; ellenkező esetben azonban senki kegyelmére ne számítson. Kukländer az ajánlatot visszautasította, kétségbeesett erőfeszítéssel elfoglaltatja az aknát, melyet a kurucok ismét visszafoglalnak s végre szeptember 13-án Kukländer a vár átadásába beegyez. A kapituláció feltételei iránt folytatott szivós alkudozások után szeptember 17-én a várőrség a várból kivonult, 19-én pedig a nemes lelkű fejedelem ünnepélyes Te- Deumot mondatott a Bakács kápolnában, hálát rebegve a Mindenhatóhoz, hogy a vár szerencsés bevételére segítette. A kép, melynek tehetségemhez s az alkalomhoz képest csak halavány vázlatát adhattam a rendelkezésemre állott történeti adatok nyomán, s melyről a mai nap emlékéül a t. Képviselőknek és közönségünk körében való szétosztásra nyomtatásban sokszorosított, a vár ostromáról és bevételéről egykorúnak vélelmezett, zamatosán megirt krónikás verse is szól, tárgyánál és érdeménél fogva megragadó ; annak eredetije pedig, amint történt és végbement, helyi emlékeink oly klenodiuma, mely előtt hazafias lelkünk mély meghatottságával állapodunk meg, hogy hálásan elmélkedjünk az értünk vérüket hullatott szabadsághősök, főképen pedig jelleme eszményi tisztaságával ragyogó vezérük, fejedelmük örök érdeméről, kinek nem adatott ugyan, hogy fejedelmi sorsának és mindenének feláldozásáért, mi nagy szivének kedves és drága volt, az elért cél legyen édes jutalma; de megadatott, hogy megerősítse, megmentse s az utókorra dicsőséges példájának varázserejével átszállítsa szabad nemzeti létünk fellegvárát, a nemzeti öntudatot és szabadságszeretetet. A száműzött bujdosó fejedelem hazafiúi keserve mélységes gyászával hajtotta érdemkoszorus fejét örök nyugalomra a Marmora tenger partján, de életének nagy története megihlette nemzete lelkét, mely az utána következett legzsarnokibb elnyomás alatt is aléltságában rajta csüngve maradt, hogy utóbb, mint a hamvaiból kikelő Phönix-madár, uj életre keljen. Uj életre kelt, küzdött és küzd nagy hagyományodért dicsőült fejedelmünk Rákóczy Ferenc ! Fel Képviselő Uraim, vonuljunk az ős várba és küldjük ott ugyanazon szent kápolna falai közül, melyek közt ma 200 éve a megdicsőült fejedelem hála imáját rebegte, mi is fohászainkat és segítséget esdő könyörgésünket a Mindenhatóhoz, akinek zsámolyánál nagy érdemeivel O legyen közbejárónk, hogy nyomdokain nemzeti hűségünkből s odaadó küzdelmes munkánkból a hon boldog szabadsága fakadjon! Éljen II. Rákóczy Ferenc hálával tisztelt dicső emléke mig élünk s mig magyar él, végtelen időig!