ESZTERGOM XI. évfolyam 1906

1906-07-22 / 29. szám

nyok fekarolására buzdítja az ifjúságot; és hogy necsak a szellemiekre, hanem a test fejlődésére is legyenek tekintettel, a tanitó különféle társasjátékokat mutat neki, melyek felvidítják kedélyét, s ártatlan szórakozást nyújtanak neki. Nem hiába igaz az az arany közmondás: mens sana in corpore sano! Nem lehet a lelket mivelni anélkül, hogy a testről megfeledkeznénk. Ez uton haladva, az ifjúság annyira megszereti ezeket az egyesületeket, hogy nem is tud tőlük megválni, sőt mikor az élet később már a komoly munka terére szólitja őt, még akkor is emlegeti azokat s nem tud eléggé hálát adni volt elöljáróinak mindazon jótéteményekért, amelyekben ifju korában részesítették. S mindezt kizárólag' csak azért teszi, mert belátj egyesületeknek nagy hasznát és fontosságát. Lám, milyen jó az tehát, ha a pap és a tanitó e téren is mindig kölcsönösen támogatják egymást s ahol csak tehetik, élére állanak a dolognak. Valóban nincs áldásosabb, nincs gyümölcsözőbb működés, mint az, ha a pap és a tanitó ujjat nem húzva egymással, teljesitik azt a nehéz és fáradtságos munkát, amelyre a keresztény társadalom szervezkedése hivja fel a figyelmüket. Sokszor igen nagy kellemetlenségekkel és akadályokkal kell megküzdeniük, de mindegy, tudják miért teszik: a nép java, az ifjúság erkölcsi élete követeli, az ellenség már a küszöbön áll, az óra üt, itt az idő, késni már nem lehet. Ilyen és még számos más egyesületet és intézményt létesíthet a pap, a tanitó, mindegyiknek a vezetéséről és kormányzásáról hasábokat lehetne irni. Mi jelen alkalommal csak a legszükségesebbekre és legfontosabbakra terjeszkedtünk ki. Hátra 1 volna még a sajtó. Erről azonban csak nagyon röviden szólunk, mert lapunk hasábjain ily irányú működésről már sokszor számoltunk be. Tudjuk, mi a legnagyobb baj a sajtó terén, az, hogy a keresztény szellemben irt lapok, valamint előfizetőinek a száma is nagyon csekély. Épen azért minden jóravaló, buzgó lelkipásztornak, minden lelkiismeretes, kötelességtudó tanítónak arra kell törekednie, hogy a falu vagy város népe keresztény szellemben irt lapokat járasson, azokat olvassa. De hogy ez megtörténjék, terjeszteniök kell azokat mindenütt, ahol csak lehet s irniok is kell azokba minél gyakrabban, még pedig lehetőleg olyan dolgokat, amelyek iránt a nép nagyon érdeklődik. Azért nagyon helyesen tesz a pap, ha a tanítóval felváltva ir a keresztény szellemű lapokba; a nép ezt csakhamar észre is veszi és meggyőződik arról, hogy papja és tanítója valóban az ő javát, az ő boldogságát célozza. Igazat ád mindenben papjának és tanítójának s ha már egyszer megvan nyerve a nép, nem csavarja félre az eszét már senki fia többé. Igaz, hogy eleinte nagyon nehezen megy a dolog, de nem kell tőle megijedni, csak érteni kell a módját. Ez volna röviden, főbb vonásokban a pap és a tanitó szerepének fontossága a keresztény Magyarország megteremtésében. A vezérszerep — mint láttuk — őket illeti meg, működésük mindenütt nagy sikerrel járhat, de csak azon feltétel mellett, ha kölcsönösen segítik egymást. Ha tehát kellőképen fogják méltatni a kath. körök, fogyasztási szövetkezetek, legény-^és ifjúsági egyesületek, valamint sok más szükséges és hasznos intézmény célját és működését, nem fognak visszarettenni a fáradalmaktól. A pap igazi lelkipásztor lesz és nem egyházi tisztviselő csupán, aminők azok, akik azt képzelik, hogy a misézéssel, gyóntatással, kereszteléssel, esketéssel és temetéssel mindent megtettek. Igazi apostol lesz, mert utánozza legfőbb eszményképét, Krisztust, ki szintén nagyfokú társadalmi tevékenységet fejtett ki: gyógyította a betegeket, vigasztalta a szomorkoíókat, táplálta az éhező tömeget és ezzel a társadalmi tevékenységgel édesgette magához a népet. Hasonlóképen a tanitó is, ha olyan lelkiismeretesen fogja teljesiteni kötelességét s szivén fogja viselni a társadalom minden érdekét mint a pap; továbbá, ha megtesz mindent, amit csak állásánál fogva tehet és mindig együtt fog működni a pappal mindabban, ami a társadalom javát és boldogságát célozza, akkor remélhetjük, hogy elérjük célunkat, melyért oly sokáig küzdünk : a keresztény társadalom, a keresztény Magyarország megteremtését, restaurációját. HIREK. Krónika. — Kacsadal. — Szerdán jelent meg B. H.-ban Csütörtökön sok lap hozta És pénteken virradóra Kis Újság már lerajzolta: >— Esztergomi szigetek közt, Tán a Szúnyog-sziget tájon Négy vig legény csónakázott »Hattyún* vagy a >Tulipán<-on. Csónakázott . . . csónakázott Négy vig legény — ahogy tetszik Elképzelni; — félháromtól Alighanem félkilencig. És ekkor ló'n katasztrófa, — Mond B. H. levelezője, — Hogy az egyik »csónakász«-nak Összetörött evezője . . . Vagy nagy szirtbe ütközött a Gyenge jármű, vagy másféle,— Elég az, hogy négy vig legény Közül csak egy maradt élve. Négy legényből egy jött partra, Tehát elpályázott három . . . Talán egyszer viszontlátjuk Óket még a másvilágon! És ebből nagy a tanulság, Igen tisztelt olvasók! Ha Csónakáznak, ne menjen négy, Elég kettő egy hajóba. Igy ha bele is vesz egy tán, De nem veszhet mindjárt három, Különösen a csónakkal Kell vigyázni minden tájon!* # Ilyenféle bölcs tanácsok Fűződtek a hirhez sorra . . . S különösen nagy hirt hoztak Városunkra, — Esztergomra. Ámde egy hős újságíró Interjuvolt nyakra-főre S kisütötte, hogy ez kacsa . . . Egy szó sem igaz belőle. És irt bőszen a B. H -nak, Hogy micsoda dolog volt ez; Nem VII. kerületben Találta ki egyik kortes? A B. H. meg cáfol, cáfol. Bá sok újság újra cáfol És a kép is tárgytalan lesz A krajcáros Kis Újságból . . . S nálunk ebb' a holt szezonban Ez esetnek nincsen mása — Minden házban minden ember Nevet rajtad, szegény kacsa! Hans Sachs. Az adókivető bizottságból. Rákerült a sor Esztergomra is e héten és ugyancsak keményen tárgyaltak az adózók a bizottsággal. Aki mennyit tudott, lealkudott az adójából és a felebbezések még soha olyan nagy halmazban nem mentek a pénzügyigazgatósághoz, mint az idén. — Általános a panasz az adókivető bizottság ellen. A közönség körében már az is nagy elkeseredést szült, hogy az adókivető bizottságban az elnöki tisztet állandóan Rogrün Ede párkányi gyógyszerész alelnök tölti be, mert az elnök, Reusz József tartós betegségben szenved s igy az elnöki tisztre nem vállalkozhatott. A második sérelem pedig az, hogy a bizottságban egy a kincstárral szerződéses viszonyban levő tag ül. Az egyik legutóbbi városi közgyűlésen is szóba került az ügy, innen táviratilag fordultak a pénzügyminisztériumhoz a bajok orvoslásáért. A pénzügyminisztérium, mint tudjuk, a sürgönyt rögtön áttette a pénzügyigazgatósághoz és jelentést kért az ügy mibenlétéről. Azt már nem tudjuk azonban, hogy a pénzügyigazgatóság mikép intézkedett, de látjuk a párkányi gyógyszerész úr elnöklete alatt és a kincstári bérlő közreműködése mellett vigan, — azaz szomorúan ! — folyik az adókivetés. A közönség érdeke teszi szükségessé, hogy ezt szóvá tegyük és sürgős intézkedést kérjünk erre nézve az illetékes tényezőktől. De nemcsak a közönség érdeke, de a pénzügyi kormány tekintélye is megköveteli, hogy a bizottság elnöki székében oly ember üljön, ki a helybeli polgárság kereseti viszonyait ismeri, tagjai pedig a kivető-bizottságnak egytől az utolsóig olyanok legyenek, hogy a részrehajlóság feltételezhetése is kizárva legyen. Úgyis elég panasz hangzik a mai adórendszer ellen s miért táplálná a mai kormány az elégületlenséget, s az osztó igazság és méltányoság elveit miért ne lehetne zsinórmértékül használni — még az adókivető-bizottságokban is ? Tanúi voltunk annak e héten, midőn a pénzügyigazgatóság hivatalosan kiküldött képviselője újságból tett javaslatot egy helybeli ügyvéd adójának emelésére s erre az elnöknek egyetlen szava sem volt. Egy másik eset pedig már nemcsak bosszantó, hanem komikus. Két esztergomi gyógyszerész adóját tárgyalták. Mindkettő adójának emelését javasolta a bizottság előadója. Az első gyógyszerészt ügyvéd képviselte és bizonyitotta, hogy ügyfele adóját nem emelni, de leszállítani kell, mert a patikák most rosszul mennek. Hivatkozott az elnökre, ki maga is patikus és tudja, hogy a községekben felállított patikák hogy rontják a városiak forgalmát. Az elnök erre izgatottan pattant fel. Kikérte magának, hogy őt itt mint patikust tekintsék, ő itt elnök, ő itt nem patikus, ő itt hivatalos személy és stb. és punktum / Meg is mutatta, hogy tekintély, és szavazatával az emelést juttatta érvényre. Es jött a másik patikus személyesen. — Szervusz! — szól a szigorú elnök ur, mosolygósan tekintve felhúzott pápaszeme alól. A második patikus adóját is emelni javasolja az előadó, mire az adózó védekezik, az elnök pedig igazságot biccent a fejével és szavazásra bocsátja a kérdést, majd jelenti : A bizottság két tagja az emelés mellett, kettő ellene szavazott, én tehát döntő szavamat a kisebb tételre adom, mert magam is gyógyszerész vagyok és tudóin, hogy bizony mostanában a patikák nem a tegjobban mennek . . . Nos, meg vagy elégedve ? A közönség hangosan mosolyog, az elnök pedig szintén hangosan mondja: — Egyszer én is tehetek kivételt . . . Mindenki beláthatja, hogy ez nem adókivetés, hanem részben túlhajtott érzékenység, részben pfedig — komázás ... és Punktum. Gavora és Hausner Templomberendező és oltárepitő vállalat. Egyházi szerelvények és zászlók gyártása. = Budapest, IV. ker., Váci-utca 41. szám. = FERENCZ JÓZSEF KESERŰVÍZ AZ EGYEDÜL ELISMERT KELLEMES IZÜ TERMÉSZETES HASHAJTÓSZER.