ESZTERGOM X. évfolyam 1905
1905-12-31 / 53. szám
vissza ne térjenek, mig koszorúik el nem hervadtak. Fölébredt s pansszos hangon áldotta az Istent az a tízezer syriai leány, kiknek jajveszékelése eddig a hieropolisi templom arany boltozatairól visszhangzott és más 10.000, kik Daphne ligetei közepett kristálytiszta folyók partjain lelküket szennyezték. Fölébredt az emberi érzés, vagyis inkább az isteni öntudat a »luxuriosa Gorinthus-«ban s Cyprus rózsás ligeteiben s az undor hidegétől s a jobb ember lelkesülésének hevétől megrezzent a világ; végignyilalt a szent borzadás Syrian, végig Phoenicia pálmaországán Amon templomáig s Carthago is s ami azon tul van, már uj eszményekről álmodott; álmában meglátta Perpetuát! Lett uj világ! Voltaképp pedig a világ nem kész, hanem tovább fejlik; fejlik azon az uton, melyre Krisztus állította; fejlik föltartóztathatlanul azon elvek erejében, melyeket az Ur erjesztöül rejtett az emberiségbe. Uj világot akart a Megváltó, azért a régi alá állt s kifordította azt. Leszállt a mélybe, nem hogy magával vigyen házakból barlangba, tisztes ruházatból rongyokba, kultúrából troglodita tengödésbe; hanem azért szállt le, hogy azokat, kik ott lenn senyvednek patkányok közt, fölhozza s azokat, kik a szenvedély karjai közt elvérzenek s elhervadnak, kiszabadítsa. Leszállt a mélységbe, nem hogy csititson s hirdesse, hogy igy van az jól; hanem hogy ébresszen s arra a belátásra segítsen, hogy az igy nem mehet tovább. Leszállt a mélységbe, nem hogy az érzéketlenség tompa mámorát ontsa a degradáltak vérszegény ereibe, hanem hogy világosságot gyújtson, verőfényes, szúró világosságot s megvilágítsa vele a szenvedély s a bün által megbecstelenitett embernek tarthatatlan állapotát. Ez a bethlehemi bemutatkozás tehát egy világprogramul! Ez a jászol diadalszekér; rajta ül az Istenfia, az emberek testvére s mikor megindul, magával sodorja mindazt, aki szegény, aki szenved, aki nyomorult, mindegyik fölemeli fejét s az Istengyermek jussát követeli erényben épp ugy, mint hozzá méltó életben; földet s eget kér! bati nap lévén — az egy heti munka után szünet kezdődik. Éjjel-nappal dolgoznak a bányában, de szombaton megszűnik a dinamit-bombák robbanása, a kalapácsok zuhogása, a vonatok még csikorogva, erőlködve nagy ivben vonulnak fölfelé, de a munkások sietve sietnek le : egy heti munka után pihenni. Az északi népek kérlelhetlen szigorúsággal betartják a vasárnapi munkaszünetet. Érdekes volt ezt a bányász népet szemügyre venni. Marcona, sötét alak valamennyi. Csupa izom és erő mind. A mellett valami bágyadt fény lobog a szemeikben. Nem tudom, a nehéz testetlelket ölő munka, vagy az év háromnegyed részében nélkülözött világosság hiánya okozza-e, de a mellett hogy imponálnak az erejükkel, másrészt részvétet keltettek bennünk. Önkénytelenül jutott az eszembe: milyen lehet ezeknek a szegény embereknek a lelkiállapotuk ? Vannak-e vágyaik, szárnyaló ideáik ? Fürdik-e a lelkük a lélek tiszta boldogságának verőfényében, vagy pedig eltompul minden érzésük s csak a mindennapi kenyérért való küzdelem állati erőfeszítését érzik? Pénzt szerezni s azután elmúlni gondolat, álom, ábránd nélkül ? Hisznek-e egy boldogabb, szebb világban, a hol a lélek tiszta virágai édes, el nem muló gyümölccsé érlelődnek? A szük lépcsőkön egymás mellett kellett volna elmennünk. Nem volt türelmük kivárni a kényelmes lassú menést, hanem nekivágtak a hegyoldal meredek, alig" járt oldalának s valami gyermekes örömmel rohantak lefelé, Kirunába. Hogyne ! szombat este van s holnap vasárnap lesz, a pihenés napja. A pápa költségvetése és a Péterfillér. A legutóbbi évek folyamán a katholikus világ bizony nem fejtett ki valami nagy buzgalmat a kereszténység fejének anyagi támogatásában ; áldozatkészsége mintha lelohadt volna, sőt mi több, a pápának bizonyos körök részéről rendesen adományozni szokott összeg is már kisebb arányokat kezd ölteni. Látván a nagy hidegséget, közönyösséget, azon töprenkednek: hogy is lehet az, hisz a katholikusokat napról-napra bensőbb és szorosabb kapocs fűzi a szentszékhez; az előbbi évszázadokban nem érdeklődtek annyira az emberek a pápa személye s az ő egyházkormányzata iránt, nem fektettek oly nagy súlyt politikai és magánéletére mint manapság, midőn a különböző nyelvű lapok révén sok mindenféléről szerez tudomást az olvasó, többi között azokról az ügyekről és eseményekről is, melyeknek színhelye a Vatikán és az örök város. Mindenütt csak lelkesedéssel, örömről beszélnek X. Piusról, mindenki csak dicsérettel emlékezik meg róla, képe majd minden kath. család szobáját díszíti, sokan — s köztük a mi magyarjaink is — nem rettegnek a Rómába való zarándoklás fáradtságos munkájától, mert ereikben kath. vér pezseg s Péter sziklájától soha elszakadni nem akarnak. S mily boldogok, mikor az áldásos lelkű Szentatya, a szegény családból származó, de a világ legnagyobb méltóságát viselő férfiúnak szent áldásában részesülnek! Azonban ez a dicséret ugy látszik csak puszta szó, mert tettekben nem igen nyilvánul. S épen ez a baj, hogy a katholicizmus sok helyütt, s fájdalom nálunk is, nem a tettek, hanem az üres szavak katholicizmusa. A kath. világ legnagyobb részének mintha még fogalma sem volna a Péterfillérről, nem ismeri annak célját, nem tudja kellően mérlegelni a szentszék óriási kiadásait, a pápa financiális viszonyait. Mi a Péterfillér? Mint a neve is mutatja, bizonyos pénzbeli adomány, melyet a világ katholikusai közadakozásból szent Péter utódjának felajánlanak, hogy a kath. egyház kormányzásához szükséges intézmények fentartásához ők is hozzájárulhassanak. A Péterfillér nevével már a középkorban is találkozunk. Nagy sz.-Gergely pápa idejében különösen Anglia kath. népe segélyezte filléreivel a pápát, sőt királyai, mint pl. Nagy Kanut, kötelezővé is tették a segély megadását; a legújabb időben főleg IX. Pius óta a Péterfillér teljesen az egyesek önkéntes jó s áldozatkészségétől függő adomány. 1870. szeptember havában az egyház ellenségei Rómát elfoglalták. A pápa erkölcsi fogoly lett; birtokaira lassankint az olasz kormány tette rá kezét és világi fejedelemsége megszűnt tényA vashegyet ne gondolja senki valami különös jelenségnek. Épen olyan, mint a többi, csak a szine sötét. A sziklák rétegesek s igy könnyen szakadnak darabokra. Velünk jött néhány fiatal svéd mérnök s azok szívesen magyarázgattak mindent, a mire kíváncsiak voltunk. Maga a hegy 5 éve ismeretes a világ előtt. Akkor fedezték fel, hogy a világ vasércben leggazdagabb bányája, melynek vastartalma változó ugyan, de a legmagasabb százalék a 72%-ot is eléri. A vasércet tartalmazó kőzet súlya 760 millió tonna. Ebből évenkint másfél millió tonnát, vagyis 15 millió métermázsát aknáznak ki s szállítják vasúton, hajón délnek, vagy fel észak felé, Narvikba. Onnan hajón Belgium, Hollandia, Németország és Anglia vasbányáiba kerülnek, ott kiolvasztják a vastartalmat s feldolgozzák. Az eddigi üzemtervek szerint legalább 200 esztendeig eltart még a kiaknázás. A' kirunai bánya közelében van még két másik ilyen vashegy, az egyik 18, a másik 10 millió tonnát nyom. Két év előtt, a mikor még a vasút nem épült meg, iramszarvasfogatokon szállították tova a vasércet. Körülbelül 1000 ember dolgozik állandóan a bányában s vannak köztük, akik 8 koronát (12 magyar koronát, is megkeresnek naponkint. A bánya azonban csak akkor lesz igazában értékes, ha a vasércet már ott a helyszínen fel tudják dolgozni s nem lesz szükség arra, hogy a vasérccel Va— 2 /3 °/o salakot is elszállítsanak. A legnagyobb hiány az, hogy Svédországnak nincs vagy csak nagyon csekély a kőszénbányája. A mit fölhasználnak, külföldről szállítják. A bányászathoz a villanyerőt leg, de nem jogilag létezni. A pápa egyedül a Vatikánra van szorítva, Olaszországot el kellene hagynia, ha a kereszténység Péterfilléreivel nem segítené. Méltán mondja Segar: »Ki a pápának ad, Istennek ad, kinek ő a helytartója.« A fejedelmek között egyetlen, ki gyermekeinek önkéntes adakozásából él, mert más fejedelmek elvesztvén trónjukat, nem részesülnek oly tisztelet és ragaszkodásban, minővel uralkodásuk alatt bírtak. Az egyház ellenségei tagadják, hogy a pápa fogoly és azt mondják, hogy bátran kimehet a Vatikánból. De jegyezzük meg: a pápa tartozik esküjénél fogva nemcsak az egyháznak jogait, hanem méltóságát is védeni; már pedig ha kimenne az utcára, személyét inzultálásoknak tenné ki. Mert ha a nép ugy bánt IX. Piussal temetése alkalmával, mire nem vetemednék az élővel, kit az antikatholikus, szabadkőműves, szociáldemokrata stb. lapok széltében gyaláznak. Ha kimenne, elismerné és helyeselné a történteket és esküszegő lenne. Ezt sem IX. Pius, sem XIII. Leó nem tették s X. Pius sem fogja tenni soha. Elég e fájdalmas és lesújtó dologból. Lássuk csak röviden, melyek X.Pius kiadásai? A pápai államháztartás a következőkről számol be : A pápának magáncéljaira 500,000 líra áll rendelkezésére. Ebből a félmilliónyi összegből rendesen az uralkodóknak és más magasabb személyiségeknek szóló ajándékok térülnek meg, melyek elől a pápa, mint a kath. világ legfőbb fejedelme, nem zárkózhatik el. Saját személyére nagyon keveset költ. XIII. Leo 5 lírával elégedett meg naponkint, X. Piusnak még annyira sincs szüksége. 700,000 lira a Rómában lakó kardinálisok fizetésére fordittatik évenkint, s ha meggondoljuk, hogy egyesek közülük még equipage-t (lófogatot) sem tarthatnak, mert szerény fizetésükből ily luxust nem űzhetnek, az összeg nagysága egy cseppet sem ejti gondolkozóba az embert. S az is tudvalevő dolog, hogy a bibornok nem elégedhetik meg pl. egy káplán vagy plébános jövedelmével, mikor reprezentálása nagy összeget igényel s más jövedelme nincs. Továbbá, mivel mint említettük, az olasz szabadkőműves kormány IX. Piust birtokaitól gálád módon jogtalanul megfosztotta, azóta 460.000 lirát fordít a pápa a szegény olasz egyházmegyék és plébániák fenntartására is. Roppant nagy kiadással járnak azonkívül az egyes jogkörébe vágó s fenhatósága alá tartozó templomok és paloták, azoknak gondozása, személyzeteinek javadalmazása stb. Az akiadás meghaladja évenkint az 1.800,000 lirát. Magának a szent Péter templomnak fentartása s szolgaszemélyzetének javadalmazása évenkint 160,000 lírába kerül. Hol van most az államtitkárság, a kongregációk az ő hivatalnokaikkal ? Valóban fel nem fogható, hogyan tarthatja fenn a pápa az ő »miniszteriumait« mikor csupán csekély egy millió lira áll e tekintetben rendelkezésére. Az embermegtalálnák még a természeti erőkben, a gyakran előforduló vízesésekben, de a vas kiolvasztásához szükséges óriási mennyiségű szenet mégis csak külföldről kellene szállítani. Az egész telep egyébként egy részvénytársaságé, a mely a földterületet magánosoktól vásárolta össze, 1000 koronás részvényeken alapult, a melyek ma már 3300 koronát érnek. Magán a bányán semmi látnivalót nem találtunk. Olyan mint akármelyik művelés alatt álló kőbánya. Bennünket, az ifjúságot azonban a hegy legeslegteteje érdekelt legjobban, a mely körülbelül 300 méter magasságig emelkedett. A vállalkozóbb szelleműek rögtön készek voltunk a megmászására. Nem mondom, hogy valami kényelmes mulatság lett volna a durva, meredek, sok helyen síkos sziklalapokon felfelé kúszni. Bizony nem egy helyen a négykézlábmászás tudományához kellett fordulnunk, a melyet pedig a pendelyes ifjúságunk óta meglehetősen volt már alkalmunk el is felejteni. De hát Kirunában járni s a vashegyet meg nem mászni, olyan szégyenfoltnak tartottuk volna a magyar hírnévre, a mit semmiféle bagoly-szappannal lemosni nem lehet. Szegény mérnök barátaink bevallották, hogy ők már esztendő óta nem járták meg azt az utat •— mert hát kisebb gondjuk is nagyobb, minthogy ilyen nyaktörő vállalatra szánják a fejüket. De a mi kedvünkért, meg mivel társaságunk egyik ifjú hölgytagja is résztvett a ritka szórakozásban, ők se maradtak el tőlünk. Ott fönn aztán a svéd zászló tövében elénekeltük a magyar hymnust, a Kossuth-nótát, kigyönyörködtük magunkat a
