ESZTERGOM X. évfolyam 1905

1905-02-05 / 6. szám

sére siettek. Egy uj választás ezeket bizonyára végleg megsemmisítené s még inkább a függetlenségi eszme javára billentené a mérleget. Erről tehát szó sem lehet. Minden kisérlet, amely a régi szabadelvű pártnak föltámasztását, uj életre való keltését tűzné ki célul, sikertelen maradna. E kísérletnek teljes erővel ellenállana az egyesült ellenzék, e kisérlet annyit tenne, mint a nemzetet, az ö világosan és határozottan kifejezett akarata ellen kormányozni. Ezt megtehetik Oroszországban, ámbár ott sem sokáig már, de nem Magyarországon. S végül még egyet. Ha az egyházpolitikának eldöntését bízták volna annak idején a nemzetre, ugy miként a parlamenti viszálykodásban való döntést, akkor a nemzet bizonyára még nagyobb többséggel elitélte volna az egyházpolitikai törekvéseket, mint jelenleg Tiszának erőszakos politikáját. De akkor hagyták a parlamentet a nemzet legszentebb érzelmeiben gázolni, pedig az összes jelenlegi zavarok az egyházpolitikára vezetendök vissza. Ez bomlasztotta meg a parlamenti pártokat, ez vitte be a halálos betegség csiráját az eddig hatalmas szabadelvű pártba és ez a legelső oka a mostani csúfos bukásnak is. Azt hisszük, hogy senki sem sajnálja, mert egy csöpp részvétet nem érdemel. — Itthon megírt „bécsi vélemény" a néppártról. »Ha a néppárt másfél év előtt, mi, dőn Zichy János gróf egy konzervativ-párt alakítására megtette az első lépést, e törekvéshez csatlakozott volna, ma nem 24, hanem 48 tagu konzervativ-párt lehetne, sőt talán az uj kormány megalakítására most megbízást nyerne!« E hangot már ismerjük, s nem egyszer aposztrofáltuk már. Csak azt szeretnők tudni az »Information« nagy pártalakitási kedvben szenvedő informátorától : miben nem konzervatív a néppárt ?! A keresztény elvekben, mi a konzervatív politikának főtartalma, ugyan nem licitálja a néppárt megmaradt önzetlen tagjait túl egy exnéppárti sem, mert néppártinak lenni, annyit jelent, mint a keresztény elvek konfesszorának lenni. Ha pedig a reálunióra vonatkozólag gyanúsítja meg az informátor a néppárt konzervativizmusát, akkor legyen szives latba vetni azt, hogy a néppárt 10 év óta, de különösen a legutóbbi választásoknál óriási áldozatokat hozott a tengeres vidéken. Élnek természetszerűen. A hullám fölemeli az úszó szép szárnyasokat, a hullám leteszi. A hullámvölgyben elvesznek a szemeink elől, azután föltűnik a raj, hullámhegynek tetején. Csobognak az uszhártyás lábukkal. A rikácsoló sirályok éjfélkor is lebegnek, éjfélkor is éhesek. Éles a szemük, millió és millió számuk. Egyes madarak hájas, kövér példányok. Olyan zsiros is akad közöttük, a mely megkopasztva, kiszárítva, mécses gyanánt szolgál, ha lámpabelet húznak rajta keresztül. Ég, ha nem is fényesen, szegényesen, mondjuk kormos lámpánál is kormosabban füstölög, de a halásztanyában megteszi. A régi rómaiak lámpásaiban égő illatos olajok, bizonyára jobb szagot terjesztettek és nagyobb fényt árasztottak. A mig ezek világosságát selyem háló és tejüveg mérsékelte, addig a világitatlan sötét éjszakában ruca-mécs világvetése nem kényezteti el a szemet. A madártanban búvárkodó, gyönyörűségét lelheti itt. Ez a lemezcsőrü, fejbubos, vörös begyü madár, mely nagy társaságokban él, kitűnő úszó, ügyes bukó. Mondják, olykor ötven méter mélységből hozza fel az eledelét. Nagy szolgálatára van ebben a tizennégy kormánytollból álló farka. Toll-tükre barna, szélén fehér. Tolla puha, finom és könnyű. Fészekrakáskor a nőstény önmagából tépi ki a pehely tollat, mely ruganyos és felduzzadó, azért keresik a fészkét, kétszer is kiszedik. Egy-egy fészek tollának az ára megér egy svéd koronát. A dunnalud törvény oltalma alatt áll, nehogy kipusztítsák. A farlábu, azért egyenesen álló alkafélék, reálunio eszméjének, mely nála programmszerű. Nem 48, hanem 88 kerülete lehetne, ha a közjogi jelvényt, a 67-es számot levenné házáról és nyilt kérdésnek hagyná. Az informátor alkalmasint más konzervativizmust nélkülöz a néppártnál: a néppárt t. i. sohasem konzervált maga számára, mint egyes jeles honatyák, annyi önérdeket, hogy kost's was kost, minden áron kormányra jusson és pedig minél előbb, hanem halad mindig az egyenes uton. Ilyen értelemben »konzervativ« volt a most bukott liberális párt, és ilyen konzervativizmus mindenesetre »a néppártot sem mentené meg hasonló sorstol«. Hosszú életű csak az a párt lehet, mely önzetlenül halad az elvek útján, s nem kacsingat se jobbra se balra túlságosan »konzervativ« hatalmi érdekek után. Január 26-ika. Elmúlt ugyan, de elfeledni nem lehet. Magyarország politikájának két legnevezetesebb határköve eddig kétségkívül 1904. november 18-ika és december 13-ika volt; mindezeknél azonban fontosabb, sőt mondhatni párját ritkító esemény ment végbe most nem régen az országban január 26-ikán. Ezt a napot valóban nagy diadallal kell megünnepelnie a magyar nemzet minden igaz hű fiának. Talpra állott a küzdők szövetkezett nagy tábora az alkotmánytipró Tiszaezreddel s a nagy mérkőzésből az igazság került ki győztesen. Hiába állították szembe a becsületes, hazájukat igazán szerető harcosokkal az erőszak ezer eszközét; hiába nyújtották erszényüket az uj bárók Tiszának, — a nemzet most már világosan látta, hogy alkotmányellenes célok támogatásában nem vehet részt, azért várta már oly epedve január 26-ikát, mert e naptól tette függővé boldogságát, létét, egyszóval mindenét. S ime, mindnyájunk legnagyobb örömére s csodálatára: maga a nemzet buktatta meg a kormányt és pártját, az a nemzet, a melyre annyiszor szeretett hivatkozni Tisza és gárdája még annak idején az indítandó hadjárat előtt. Él akarta söpörni a nemzetet, de a puska visszafelé sült el: a nemzet elsöpörte őt s egész táborát. 1867 óta ilyen váratlan nagy bukás még nem érte a szabadelvű kormányt. Valóságos Isten-itélet számba megy tényleg e váratlan esemény. Az ország népe a szövetkezett ellenzék' célját helyeselte, nemzeti célnak ismerte el, szentesitette akaratával, szavazatával és kitüntette a győzelem örökzöld babérkoszorújával. Két nagy eredményt szültek a lefolyt választások: az egyik a kormánynak és pártjának bukása, a másik az ellenzéknek — főleg a függetlenségi pártnak — megszaporodása, s uralkodó illetve döntő hatalommal való felruházása. De a hatalom kötelességet is von maga után. sok fajukban kitűnő búvárok. Rövid nyakuk, hengeres testükkel mélyen kell a vizbe bukniok eledelükért. De a milyen ügyesek a vizben, olyan ügyetlenek a szárazföldön, a hol Ízletes tojásaik végett tartják, habár a jérce csak egyet rak. Rövid a szárnyuk, nem igen röpülhetnek, azért betanított kutyákkal is terelhetik őket. Ismételve rátérek a szárnyuk szabadján mindenütt és minden égalj alatt otthon levő, átható hangú sirályoknak a nagy családjára. Van egy élősdi fajuk, inkább éhes haduk, az úszni nem tudó rabló sirály, a mely mint a héja, lecsapásra mindig készen, addig űzi a másikat, melynek falat van a csőre között, mig elcsípheti tőle a zsákmányt. Eszembe jut az ember. Nem-e kapkod egyik a másiknak a betevője után ? Jól érzi magát a hering sirály. Ráfogás, hogy a heringeket vezeti. Vihar sirályok is feltűnnek vihar nélkül. Itt a vizi szalonka, jeges réce, lunda, sarki halászka, ott a vörös torkú bugdár és szélkiáltó. A levegőbe nézünk, meredt szemünk . kitágulva, apró sötét pontok, mind szállómadár az, akárhány. Tömegesen az arktikus madarak élete. Nagy vadász és szenvedélyes madarász, ornitologus legyen az, a ki csak nagyjából is elő tudja számlálni az itteni sok, gyorsröptü és lassuröptü madárfajt. A búvárokat és bukdárokat, ludakat és lundákat, lilékét és récéket, alkákat és tengeri szarkákat, a bujkáló és ide-oda csapongó halászmadarakat az ő mindenféle tollváltozatukban a nyakon, pofán, szárnyon, torkon, begyen, fejhegyen. Hermann Ottó kitűnő természettudósunk, a ki itt Az ellenzéknek tehát meg kell valósítania legalább lényegében azt, amit annak idején a mandátum kérésekor programmjában hirdetett. Hozzá kell látnia a munkához, dolgoznia kell férfiasan, lelkes, becsületes kitartással azonnal, mihelyt megszűnik a nagy válság s létre jön a már rég óhajtott béke és rend. Csakhogy épen itt van a bibe. Arra kíváncsi jelenleg minden ember: hogyan és miképen alakul majd az uj kormány; kik lesznek a tagjai; miféle jelleget ölt majd magára; kiket tisztel meg bizalmával O Felsége; nem lesz-e nagy indignáció az egyes pártokban, ha egyik vagy másik vezérét nem hozzák számításba s nem emelik fel a kellő, megérdemelt polcra. És ha sikerül is valahogyan — mint mondják — a koalíciós kormány szervezése, mi fogja képezni annak főtörekvését, célját stb. ?... Ez a jövő dolga, egyelőre csak annyit tudunk, hogy győztünk, de mi lesz a győzelem tulajdonképeni eredménye, azt csak a jó Isten tudhatja, annak csak O lehet a megmondhatója. Annyi tény, hogy a nemzet akaratát, ítéletét 0 Felsége, apostoli királyunk is döntőnek fogadta el. Világos előtte miniszterelnökének félrevezettetése, látja, hogy Magyarországot alkotmányának megsértésével kormányozni bizony nem lehet. Szerencsétlen Tisza! Nem tudta, hogy az alkotmány mélyen be van vésve a nemzet lelkébe s ha veszedelem fenyegeti, ugy megvédelmezi mint az életét. Csúf kudarcot vallott az egész vonalon, budapesti győzelmét is — ha ugyan győzelemnek nevezhető egy bukott miniszterelnök mandátuma —• csak a ropogós bankók hóditó hatalmának köszönheti. Miskolcon már nem kellett többé a megmételyezett liberalizmus, az alkotmánytiprás, a nemzet ott is ajtót mutatott a bukott hősnek. Hieronymi, a «hű» bajtárs is jobban cselekedett volna, ha az öreg Plósz módjára bucsut mond végképen «dicső» politikai szereplésének és visszavonul csendes magányába, mint azt Tisza állítólag tervezi, de a miben mi nagyon kételkedünk, ismerve ravasz terveit. A szászsebesi mandátum már csak olyan koldustarisznya félét akasztott a nyakába, de ha nincs más az is jó, gondolja a tulajdonosa. Az bizonyos, hogy január 26-ikát egyikök sem felejti el majd egyhamar, mert mély, nagyon mély sebet ütött a szivükön, lelkükön egyaránt. De ime nézzük a dicső ellenzéket! Homlokán ott ragyog fényesen a nagy győzelem napja: január 26-ika. A néppárt is megerősödve tért vissza táborába; 24 képviselőt számlál eddig s talán ugy 28—30-ra lehet kilátása. Visszakerültek oszlopos tagjai: Rakovszky, Molnár, Kaas stb. mind. Hogy Nyitra megyében két mandátumot veszített, annak csak a hallatlan presszió és törvényszegés az egyedüli okozója. Különben a nagyérdemű nyitrai főispán úrról még lesz szó. — A függetlenségi párt megkétszereződött, úgyszintén az uj párt is. Az ellenzék eme megnagyobbodása nagy végzett madárkutatást, elő tudja őket számlálni. Élvezettel olvassuk »Az éjszaki madárhegyek tájáról« szóló nagyszabású munkáját, a melybe tárgyszeretetét lehelte. Chernél István hires-neves ornitologusunk is járt erre búvárkodni a madárvilágban. Irt is arról igen szépen » Utazás Norvégia végvidékére« cimü szaktudós, munkájában. Többen járnak erre tudásvágytól ösztönözve. Az éjszakvidéki madarak közül néhány, mint például a téli vadlúd, a mi vidékünkre is ellátogat vendégül télidőn, de nem erről a Golfáramos enyhébb vidékről, hanem azokról, hol a tengervíz befagy. Eközben ismételve megálltunk a VogelBergnél. Egy hosszúkás alakú, teljesen tenyészet nélküli sárgás-barna kőhegy ez, mely a viz hullámzásakor, uszó szigetként látszik a vizén lebegni. Sziget valóban, Hjelmsö a neve, kőszirt, melyet a sasok ugyan meg nem szállanak, de millió számra lepik el az őskőzet odvait a rajta fészkelő vizi madarak, éppen zsinatot tartanak. Ember legyen a ki hozzájuk fér, erős várukat megközelíteni nem lehet. Éz a visító vadmadarak világa, csaknem teljesen háborítatlan világa, ez igazán a fészkes madár otthon, itt a szabad madárélet. Fent, a levegő világában, magas a repülésük, lent, a vizén, gyors az utazásuk, bátor a merülésük. Madár itt, madár ott, madár mindenütt. Faj, főleg gabnát csipegető, több van ugyan nálunk és szebb a tolldiszük, de nincs az egyes fajoknak ez a bőséges sokasága, de aranytollú madarat itt ne keressünk. Kapitányunk a hajó rézágyuiból fellövet a hegyre, melyre — az ég tisztára söpörve —