ESZTERGOM X. évfolyam 1905
1905-11-26 / 48. szám
örömüket, le is irták ékes betűvel s átnyujták aztán meleg, szivből fakadt szavak kiséretében. Jó kívánságaikhoz mi is örömmel csatlakozunk ! * Esküvő. Hübschl Kálmán, váci mérnök f. hó 28-á.n tartja esküvőjét Vdczy Annikával, Váczy Ambrus, primási uradalmi főtiszt leányával Bajcson. * Halálozás. Haniker Timót Lajos nyugalmazott bencés tanár 75 éves korában meghalt Győrött. Az elhunyt 1858. évtől 69-ig Esztergomban tanárkodott ; innen Győr-Szent-Mártonba került plébánosnak, de visszavágyott a tanári pályára. Igy került egy év múlva a pannonhalmi lyceumba a latin és görög nyelv tanárának, majd 1874-ben Győrbe ment az ottani főgimnáziumba. 1891. évtől megérdemelt nyugalmát is ott élvezte, általános becsülésben. Rendjének egyik legöregebb tagja volt. * A budapesti szent István bazilikának felszentelése alkalmából kívánunk néhány megjegyzést tenni. Mindenek előtt kiemeljük, hogy a bazilika, amely nemcsak főegyházmegyénknek, hanem az egész országnak legszebb temploma, fényesen hirdeti a fővárosnak, mint kegyúrnak áldozatkészségét és nagylelkűségét. A középkorba képzeljük magunkat vissza és nem a mai hithideg és közönyös korba, midőn századokon keresztül építették e fenséges dómokat. A hossza időkhöz képest valóban igen rövidnek látszik az az 50 esztendő, amely eltelt azalatt, mig a fényes sz. István bazilika rendeltetésének átadatott. De nemcsak a fővárosnak nagylelkűségét hirdeti a fényes templom, hanem a hazai művészetnek óriási haladását és alkotó képességét, mert a templomnak pazar díszítése és a mindenütt - tapasztalható összhang, hazai művészeinket és művészeti iparosainkat egy rangba helyezik, a külföldnek legelőkelőbb művészeivel és iparosaival. Ez is mindenesetre nagy vívmány, amely egyúttal útmutatásul is szolgálhat, hogy jövőre már nem szükséges e tekintetben sem a külföldhöz folyamodni. Maga az ünnepély is, melylyel a diszes templom rendeltetésének átadatott, teljesen megfelelt az Isten háza díszének. A főváros mindent elkövetett, hogy fényében semmikép sem maradjon a templom fénye mögött. Az egész környéken lehetett látni, hogy a fővárosnak nagy ünnepe van. Még a más vallásúak is díszítették házaikat; általános örömöt és meghatottságot lehetett látni az arcokon. Csak az ünnepélynek hírlapi leírása nem volt összhangban magával az ünnepélylyel. Jóakaratot lehetett látni és olvasni a leírásokban, de szakavatott képességet nem. Mintha csak nem is lettek volna ott katholikus újságírók és tudósitók. Mert hisz katholikus ember nem is Írhatja, hogy az offertorium alatt, mikor az Ur testét mutatták fel, a kórusból bánatos dallam szólalt meg stb. Ilyet csak az irhát, akinek fogalma sincs a szent miséről és annak egyes alkatrészeiről. Kár, hogy a katholikus ujságirók nem vettek maguknak annyi fáradságot, hogy ezt a ritka, igazán fényes és katholikus ünnepélyt, méltóképen leírták volna, vagy legalább is átolvasták és kijavították volna az avatatlan riportereknek a katholikus hitbe ütköző botlásait. >—• Máskor igazán több figyelmet kérünk. * A mai mulatság. A kath. legényegyesület ma, vasárnap tartja Katalin-estélvét. A téli mulatságok sorrendjét tehát ez a derék egyesület nyitja meg kedélyes estélyével, melyhez oly nagy az érdeklődés és előkészület a városban, hogy nyugodt lelkiismerettel a jól sikerült mulatságok sorába iktathatjuk már előre is. A rendezőség, mely a régi gárda ! buzgólkodik, hogy a jókedvben és jó irányú szórakozásban soha nem szűkölködő legényegyleti estélyek számát ismét eggyel gyarapítsa. Az estélyen részt vesz a város országgyűlési képviselője, dr. Kmety Károly is. * Kegyes adományok. A szt. Erzsébetről nevezett jótékony-egylet szegényei részére Simor Teréz 40 koronát, özvegy Zubcsek Mihályné 20 koronát juttattak az egyesület elnökségéhez. Fogadják a nemesszivü jóltevők a szegények nevében is az egyesület hálás köszönetét. * Esztergom vármegye közönségéhez. Többeknek a szövetkezett ellenzék megyei vezetőségéhez intézett tudakozódására, azok ismételten kijelentették, hogy rosszirányú vagy felületes híresztelés az, miszerint Esztergom megye közönsége legutóbbi közgyűlésén feladta volna a nemzeti ellentállásban eddig elfoglalt álláspontját. A törvényhatóság a miniszter másodszori megsemmisítésével szemben, — melyet törvényesnek el nem ismer, — mindkét alkotmányvédő határozatát továbbra is egész terjedelmükben fentartotta és az alkotmányvédelem törvényes alapon való tovább folytatását a vármegye hazafias közönségétől várja, ml végből felhívja a közönséget, hogy megmaradva a passzív ellántállás törvényes alapján, ugy, miként eddig tette, országgyülésileg meg nem szavazott adót önként be ne fizessen és a katonai szolgálatra önként ne jelentkezzen. Ez a vármegye közönségének törvényhatósági határozata s aki ezt ugy magyarázza, hogy adót most már fizet a megye és katonát is ád, félre akarja vezetni a polgárságot. Kérjük a nép vezetőit, világosítsák fel a polgárságot ebben a nehéz időkben. * Kérelem az irgalmas és könyörületes szivekhez ! A hidegebb idő beálltával a Paulai szt. Vince egylet ismét megkezdi működését: a szegény családok segélyezését. Miután a tavalyi ínséges esztendő igen megviselte a pénztárunkat, — s ha a jelek nem csalnak, —• ismét szük télnek nézünk elébe, az irgalmas és könyörületes szivekhez fordulunk, hogy pénz és ruhanemű adományozásával működésünket lehetővé tenni és megkönnyíteni segítsenek ! Az adományokat Mátéffy Viktor belvárosi segédlelkészhez kérjük küldeni ! * Kossuth-ünnepély. Az esztergommegyei Nagy-Sáp község polgársága elhatározta, hogy a falu főterén, az úgynevezett Kossuth-téren egy obeliszket emel Kossuth Lajos emlékének. A nemrég meginditott gyűjtés szép eredménnyel járt, s már is szép összeg gyűlt egybe. Hogy ezen alap szaporodjon, a polgárság táncestélyeket rendez, melynek tiszta jövedelmét aztán mindig hozzá csatolják. Vasárnap is rendeztek ilyen Kossuth-ünnepélyt, mely azért is nevezetes volt, mert azon Zlinszky István, a kerület 48-as képviselője is jelen volt. Ott volt a falu összes népe, s reggelik járta a magyar lassúkat és csárdást. A képviselő éjfélig volt a szolidan és józanul mulató nép között s ugyancsak megforgatta a 48-as község menyecskéit. Az első táncot B. Balog István biró uram feleségével járta el magányosan, mikor pedig elment, tekintélyes összeget adott a szobor-alap javára. Nagy-Sáp volt egyik legerősebb községe Zlinszkynek a választásnál. A nép között szórakozó képviselőt sok cifra felköszöntőben ünnepelték a polgárok. * Jótékonyság. A szt. Erzsébetről nevezett esztergomi jótékony-egylet folyó hó 23-án a vármegyeház tanácstermében tartotta évi közgyűlését. Bogisich Mihály v. püspök, egyesületi elnök lendületes megnyitó beszédében kegyelettel emlékezett meg az egyesület két derék tisztviselőjéről, kiket a Gondviselés az elmúlt évben az élők sorából elszólított, Hamar Árpádról és Pongrácz Zsigmond egyesületi ügyészről. Jelezte, hogy az egyesület szegényei javára 1904. dec. 18-án felolvasó estélyt tartott; továbbá részt vett O Eminenciája a biboros hercegprímás aranymiséje alkalmából tartott ünnepi istentiszteleten és feliratban fejezte ki hódolatát, melyre a főpásztor kegyesen válaszolt. Az elnöki megnyitó után dr. Fehér Gyula plébános, alelnök terjesztette be jelentését és az évi számadást, mely szerint az egyesület bevétele 6941 korona 82 fillér, kiadás 4931 kor. 68 fillér volt és ekként mint maradvány a folyó évi segélyezésekre átvitetett 2010 kor. 74 fillér. Az elmúlt évben az egyesület kiadott: szegények pénzbeli segélyezésére 1907 koronát, azok gyógyszereire 235 kor. 26 fillért, szegény iskolások és óvodások segélyezésére 220 koronát, a népkonyha föntartására 2032 kor. 38 fillért, összesen tehát 4394 korona 64 fillért. Az egyesület céljaira 1514 kor. 30 fillér rendkivüli adomány folyt be. Ebben: O Eminenciája a biboros hercegprímás 200 korona, Frey Ferencné úrnőtől 200 kor.» a Simor-hagyaték kamataiból 200 kor., Sujánszky Antal nagypréposttól 100 korona, Mészáros Károlyné úrnőtől 100 korona, Bogisich Mihály v. püspök, elnöktől 100 korona, néhai Boltizár József püspök hagyományából 400 kor., a helybeli takarékpénztártól 40 korona, a kereskedelmi és iparbanktól 60 korona, a trieszti ált. biztosító társaság esztergomi ügynökségétől 50 korona, Simor Teréz úrnőtől 20 kor., Schleiffer Lajosné úrnőtől 13 korona; szt. Antal tisztelőitől 8 kor. 05 fillér, egy névtelentől 23 kor. 25 fillér. A népkonyha költségeinek fedezésére befolyt: az 1904. évi dec. 18-iki estély tiszta jövedelméből 562 kor. 20 fillér, egyes jótevőktől 249 korona, az esztergomi méltóságos főkáptalan kegyes adományából 700 korona, összesen 1511 kor. 20 fill. A további segélyezésre nézve a közgyűlés elhatározta, hogy a szegények között az előző évi osztásnak megfelelően kioszt mintegy 1000 koronát, a szegény beteget gyógyszerrel ellátja, szegény iskolás és óvodás gyermekek felruházására ad 220 koronát és a népkonyhát a városi szegényházban december 3-án 50 szegényre újból megnyitja. Mindezen segélyekre a 2010 kor. 14 fillér készpénzmaradvány és az egyesület rendes bevételei távolról sem elegendők, azért mély tisztelettel kéri az egyesület a jótevők további támogatását. * A szt. István bazilikája. Lapunk legutóbbi számában eléggé jellemeztük azt a botrányos intézkedést, a melylyel a főváros tanácsa a kath. egyház törvényeit már a bazilika ünnepélyes megnyitásakor mintegy lesajnálta. — S ime már újból registrálhatjuk, hogy »van folytatása.« A mai lapok szerint megint Bellovics szerepel a megnyitás nyolcadán ! Felvonul újból a gárda, a mely a mult vasárnap csonka hitet vallott; felcsendül újból — valószínűleg —• Róth Paula et consortes éneke, amelyről a jelenlevő 'közönség a leghizelgőbb módon ugy nyilatkozott, hogy »incarnatusan« tépte a hivők (?) hallóérzékét; felvonul ... de minek folytassuk . . . egy nyolc tagú női énekkar zenekedvelőknek Róth-szerü elitjéből, továbbá Weisz »Graduale« — és Müller »Ave Maria« — mein Liebchen — was willst du noch mehr ? —- Minden kitelik a Lipótvárosból, ahonnét a koncertekre akad ingyenpublikum is amennyi csak kell! Elborul a katholikus ember szeme, láttára az ily profanizációnak ! Csak jön egy jobb kor, amely az Úr házát ilyen betolakodások és profán szereplések ellen megvédi? Vagy igazunk volna abban, hogy a szt. István bazilika hangverseny célokra épült csarnok volna, ahol misét is mondanak ? Fájdalom ! minden erre mutat, mert hisz a Gregorián énekre 15,000 koronáért zenekart is tervezgetnek odafönn a tanácsban. * Beszámoló. Zlinszky István, a doroghi kerület népszerű képviselője vasárnap délután Bajnára érkezett s az összegyűlt nagyszámú választók előtt beszédet mondott a politikai helyzetről. A nép kitörő lelkesedéssel fogadta képviselőjét. Zlinszky István kijelentette, hogy két ok vezette őt választói közé. Az első, hogy ügyes-bajos dolgaikat előadhassák, vele közvetlenebbül érintkezhessenek; a második pedig, hogy a most folyó küzdelemben kitartásra ösztönözze a polgárságot. Éles kritikát gyakorolt a Fejérváry-kormány politikája fölött s magát az általános titkos választói jog hívének vallotta, hanem azt Fejérváry és Kristóffy kezéből nem fogadja el, mert ezek ezt az eszmét azért dobták most felszínre, hogy ezzel a nemzeti ellentállást gyengítsék. Legelső az alkotmány megmentése s aztán a parlamentre erős munka és nagy kérdések megoldása vár. Hasznos törvényeket kell hozni, mely a kisbirtokost, a kisiparost és általában a szegény népet felemeli, jövedelmi forrásokat nyit meg számára és ekzisztenciáját biztosítja. Ha ez megvan, úgy jöhet az általános választói jog. Kenyeret kell először adni a népnek, megélhetést, azután jogot. Azok a szocialisták, kik most a kormány szekerét tolják, nem ismernek hazát, minek akkor nekik a jog? Csodálatos, hogy most mind jogot hirdetnek azok, akik épen azt nyir•p A T^TTTTVÍ ^'^ r a r égiek sejtettek némely ritka ásványvízben oly titkos gyógyeröt, melyet mágneses jelenségekkel magyaráztak, * Az igazi okot azonban csak a legújabb korban ismerték meg ; amidőn néhány gyógyforrásban rádiumot fedeztek fel. Hazánkban ezen csodás elem ed- ip|U|ÁMni I/DCDPM\/Í7hDn talaltatott s igy érthető a vele elérhető meglepő gyógyeredmény. Már dig egyedül a Schmidthauer-féle lulVIMIMUI KüöGl UVl/Uüll félpohárral használva eltávolítja a gyomorban és belekben fészkelő sokféle komoly betegség csiráját, s ezzel elejét veszi a baj kifejlődésének. Mint ivó kúra gyomor- és bélbajokban, továbbá elkövéredes. szivelhájasodás s az azzal járó fulladásnál, sárgaság, máj- és lépdaganat, cukorbetegség, aranyér, csúz és köszvénynel, vérbőségnél stb. kitűnő eredménnyel használható. Kapható Esztergomban minden jobb füszerkereskedönél. Nagy üveg 50 fillér, kis üveg 30 fillér. Föszétküidés a forrástulajdonos: Schmidbauer Lajos gyógyszerésznél Komáromban.