ESZTERGOM X. évfolyam 1905

1905-09-03 / 36. szám

ban foglalta össze. Első célja az, hogy a traditionalis choralis mintaszerű előadásai nyomán a choralis iránti szeretetet fölkeltse. Második célja, hogy praktikus útmutatások nyomán azon meggyőződést érlelje meg, miszerint annak általános ápolása nagy nehézségekbe nem ütközik, s harmadik célja, hogy némely kételyek és bizonytalanságok alapos discussio nyomán eloszlattassanak. Majd a tisztviselői kar megválasztására került a sor. A felolvasott névsort közfelkiáltással fogadta el a gyűlés, mire megindult a tanácskozások sorrendje. Nem lehet célom, hogy a sok szebbnél szebb, értékesebbnél értékesebb felolvasásokról részletesen emlékezzem meg. De kiemelendőnek tartom, hogy a kiválóan tudományos és ismeretterjesztő előadások sorában kiváltak : Dr. Mathias : Die Choralgeschichte in Elsass ; Foucault dijoni püspök élénk és nagy tetszéssel fogadott felolvasása : Observations sur le rythme dans la psalmodie. Dr. Ott: Über die mailändische Psalmodie, és Don Casiano Rojo: Le chant gregorien en Espagne stb. Praktikus szempontból értékesebb volt az általánosságban felvetett azon két tétel, amely általános vita tárgyát képezte. Ezek: 1. Horn: Choralpflege in den Schulen, den Lehrer- und Klerikalseminarien. 2. Mathias: Die Choralbegleitung. E témákról néhány szóval meg akarok emlékezni. Horn bencés tanár az életből merített tapasztalatai nyomán rendkivül könnyű munkának tartja a choralis begyakorlását, ha az tervszerűen már a népiskola magasabb osztályaiban műveltetik. Ennek elérésére kivánja, hogy a tanítóképzőkben és különösen a semináriumokban a choralis mindinkább szélesebb alapokon fejlesztessék, mert csak egyházzeneileg képzett tanitók és papoktól lehet elvárni, hogy a choralissal a népiskolákban foglalkozzanak. Kiindulva azon alapból, hogy minden pap a maga templomára nézve rector ecclesiae, azon következtetést vonja le, hogy a pap nem töltheti be teljesen hivatását, ha zeneileg is nem nyer oly fokú kiképeztetést, hogy az egyházi zenei kérdésekben, amely a liturgiával összeforrt, nemcsak felügyelő, de irányitó szerepre képtelen. Szerinte az egyházi zenének sülyedése csakis azon okra vezethető vissza, hogy a papság- akár indolentiából, akár kényelemszeretetből, akár más okból lerázta magáról a szerepet, amelyet mint rector ecclesiae betölteni köteles. Előadását azzal zárja be, hogy »nem az egyház szelleme szerinti pap az, akinek theologiai műveltsége s életszentsége mellett nincs zenei műveltsége, mert apostolkodási munkáját minden irányban nem fejtheti ki.« A megindult vitában Dr. Widmann eichstädti, Cohen kölni, Viktori strassburgi papkarnagyok, Dr. Wagner stb. vettek részt. Egybehangzóan aláírják Horn állításait, sőt megtoldják a vidéken szerzett tapasztalataikkal többé-kevésbé élénken illusztrálván, hol fekszenek a reformtörekvések legnagyobb akadályai. Viszont azonban az orvoslást nemcsak a semináriumoktól ózondús levegőjét mohón szívták a szerelmesek. Mindketten tündérképben látták a világot. Szerelmük tetőpontra hágott. Kunfalvy elérkezettnek látta az időt, hogy Margitkának vallomást tegyen. Szive hevesebben vert e gondolatra .... Majd görcsösen megfogta Margitka kezét. Mindketten megálltak. Kunfalvy mélyen a leány szemébe nézett, abba a sötét szemekbe, melyekből számára ezer mennyország tükröződött vissza. — Margitka . . . édes .... jó Margitka — szólt szakgatott hangon, miközben ajkai görcsösen rángatóztak ... én . . . én csak magát szeretem. Margitka elpirult és szemeit lesütötte. — Ha el nem taszít, úgy maga lesz üdvöm, boldogságom — folytatá az ifjú. Kis szünet. — Tegyen boldoggá viszontszerelmével! Margitka kérdő pillantást vetett az ifjúra. — Hátha megcsal, hűtlen lesz, elfeled ? . . . -— Nem . . . nem soha! Esküszöm ! — Hát legyen úgy, mint akarja. — Kezet rá! Kunfalvy megragadta Margitka kezét és szenvedélyes csókot nyomott fehér arcára. — Most pedig gyerünk -—• szólt Margitka. Edes anyám bizonnyára türelmetlenül vár odahaza. Elindultak. Sietve folytatták utjokat. Kunfalvy örömében nem érezte lába alatt a földet. — Lám, — mondogatta magában — azt hittem, számomra nem született leány. Ahányat eddig megismerhettem, mind frivol volt, ki mellett a családi tűzhely pokollá válik. Végre a Gondvárják, hanem és különösen a népiskolákkal kapcsolatos intézetektől, s különösen a tanítóképzőktől. Itt azonban a kormánynak van hozzászólása. Ahol — mint Bajorországban — a kultuszminiszter is kezébe veszi az ügyet, ott van haladás. Arra kellene tehát a püspöki kar figyelmét felhívni, hogy 1. a semináriumokban a zene mint rendes tantárgy szerepeljen, s az ott alaposan műveltessék, 2. hogy a püspöki kar érvényesítse befolyását a minisztériumoknál, hogy az egyházi zene a tanítóképzőkben megillető nagy szerephez jusson. Hasonló élénk discussio tárgyát képezte dr. Mathias felolvasása. Már a pontifikális misék alkalmával föltűnt, hogy dr. Mathias az általánosan bevett és elfogadott szokásoktól eltérőleg kezeli az orgonát. Egy különös játékmodor, a themáknak hangszínek szerinti csoportosítása, és egybekapcsolása idegenszerüen hatott azokra, akik azon alapon állanak, hogy a motívumok ne ötletszerűen egymás mellé helyeztessenek, hanem ellenpontozati alapon majd vezető majd kisérő szerepet töltsenek be, s igy egy szerves és tömör egészszé alakuljanak ki. Lehet, hogy Franciaországban dívik az ily játékmodor, amely tetszetős lehet a laikusra nézve, de komoly muzsikust meg nem téveszthet. De végre is, hány orgona van Németországban, — rólunk nem is szólok — amelyben annyi hangszín lenne, mint a strassburgi nagy orgonában ! A mi itt még kivihető, az ezer és ezer helyen kivihetetlen. Egy második nem kevésbé idegenszerű, hogy ne mondjam fülsértő dolog volt az, hogy az orgona a pontifikáló pap énekét nem a közjáték keretében készítette elő, hanem azt a közjáték végére unisono illesztette be, mintha csak szajkó módjára adta volna a pap szájába, mit és mily hangmagasságban kelljen a papnak intonálnia. Hisz tagadhatlan, hogy nemcsak kirí, de egyenesen szabályellenes és boszantóan zavarólag hat az emberre, ha a pap akár az elhangzott ének, akár az orgonajáték közvetlen folytatásaként sokszor majdnem lehetetlen hangközökben intonálván mintegy rákényszeríti az orgonistát, — különösen ha az nincs eléggé kiképezve — hogy a billentyűkön pötyögtetve kikeresse az intonált hangot, s igy az ájtatos hangulatból kizökkentse a hallgatót: de már sehogy sem méltó sem a hely szentségéhez, sem a szertartás méltóságához, hogy ilyen verklí-tanitást alkalmazzunk az oltárnál, amikor egy kis jóakarat, s kölcsönös megállapodás a pap és kántor között minden zavaró elemet eleve kiküszöbölhet. A vita azonban nemcsak eme kérdések körül mozgott, hanem inkább tudományos alapokon tárgyalta a choralis orgonakiséretének kérdését. A németek illetve bajorok alapos tud^isa itt óriásilag kimagaslott. Nem tartom azonban alkalmasnak a teret, hogy a vitás kérdéseket itt elősoroljam annál inkább, mert pusztán theoretikus fejtegetésekbe kellene bocsátkoznom. Összevonva a kongresszuson szerzett tapaszviselés meghallgatott, rám tekintett . . . Óh, de kedves teremtés is ez a Margitka . . . Elérték a falut. Elbúcsúztak. Kunfalvy visszatért. Útközben meg-megállt és vágyódó tekintettel nézte az esti félhomályba burkolt falut. Margitka pedig szobájába vonult és Kunfalvy emlékével foglalkozott. Szokatlan érzelmek dúltak lelkében. Szive nem volt többé oly nyugodt, mint eddig: »Felvere azt a szerelem hatalma.« II. Ismét beköszöntött a nyár. Margitkáék háza hátsó végénél egy gyümölcsöskert terül el, melyet a fák erősen beárnyékolnak. A kertben a terebélyes diófa alatt diszes szalmaágy áll. Egy napon ide ült ki Margitka és szorgalmasan kötögetett. Közben meg-megállt és elmerengve nézett a sűrű falombok közé. Bizonnyal azért nézett arra, hogy semmi se zavarja mély gondolatait. Majd halovány arca kipirult és szenvedélyes, hangon monda: — Igen, vádolom, mert bűnös . . . Esküvel fogadta, hogy nem fog elfeledni, . . . hogy eljön meglátogatni . . . bánatomban megvigasztalni . . . Es ime, egy év telt el már . . . kinzó, gyötrő szenvedések között és ő hirt sem adott magáról . . . Bűnös. . . bűnös! Kissé megengesztelődött. Ismét merengve nézte a lombokat. De gondolatai elérték a mélység határát s mintha szive fenekét érintenék, megrezzentve felébresztek merengéséből. Sietve fogott ismét a munkához. Látszott, hogy pótolni tálatokat, strassburgi élményeimet a következőkben összegezhetném. A choralis csak oly művészileg is tökéletes- előadásban tölti be teljesen hivatását, mint a hogy azt Strassburgban ís hallottuk. Ehez azonban nemcsak szakértelem, de tiszta kath. gondolkozás, a zenei fönségesnek felismerése, amint ez a liturgia szellemével egybeolvad, vállvetett kath. buzgóság, a kath. papságnak intenzív részvétele és tudatos irányítása, mindenek fölött pedig hamisítatlan, Igaz, és minden mellék-érdektől ment valódi ügyszeretet kívánatos. Megérjük-e vájjon azt, hogy a mi Bajorországban, és Németország nagy részében ma már mindenütt virul, azzal nálunk Magyarországban csak szórványosan is találkozzunk ? Adja Isten ! Kersch Ferenc. Nyár utolján. (Esztergom fellendítéséről.) . (y) Kevés város bir a természettől oly bő vizforrásokkal, mint Esztergom, de sajnos, ennek a természeti kincsnek felhasználása a lehető legprimitívebb módon vétetik igénybe. A viznek csodaerejét a modern kor, a haladó orvosi tudomány is mindjobban felkarolja. Felismervén benne azt az erőt, amely a szenvedő emberiségnek oly sok enyhülést adhat. A mai világban, midőn a létérti küzdelemben nagyon is igénybe veszi az ember testi és szellemi erejét, mindig több lesz az ideg-betegek száma, akik gyógyulására a legnagyobb hatással van a helyesen alkalmazott vizgyógymód. Hazánkban kevés vizgyógy intézet van, mert nélkülözik a nagymennyiségben szükséges vizet. Nálunk Esztergomban a Víziváros és SzentTamás területén rendkivül sok víz-forrás van, melynek 22—24 fokos melege s kéntartalma igen jó hatással van egyes bajokra. Ezen sok forrás vizét szakszerűen össze kellene gyűjteni s egy vizgyógyintézetet lehetne létesíteni, egy neves gyógyfürdőt alapítani, amely nemcsak a helybeli betegek részére, — kik most drága pénzen máshová mennek gyógyulást keresni — ha nem bizonyára a főváros s vidék keresett fürdőjévé válna. Nem oly lehetetlen dolog volna egy vizgyógyintézet felállítása Esztergomban, ezt, — tekintve a nagyobb tőkét igénylő befektetést, — vagy pénzintézet, vagy. pedig egy részvénytársaság tehetné meg. Az országban lévő vizgyógyintézetek mind igen látogatottak, mondhatni túltömöttek s Esztergom város közelsége a fővároshoz, gyönyörű fekvése és vidéke, sok beteget hozna városunkba; s gondoljuk meg, hogy mily előnyére volna ez Esztergomnak, ha tisztán az anyagi oldalát vennénk is s bizton lehet állítani, hogy meghozná tisztességes kamatját a befektetett tőkének. Legalkalmasabb terület volna a vizgyógyintézet felállítására a főkáptalan tulajdonát képező fakert, mely a Fürdő vendéglő alatt a Dunaparton van, az egész telket szépen parkírozni igyekszik mulasztásait. Igy tartott ez jó ideig, mig a fárasztó gondolatok, a delelő nap melege és a madarak altató zenéje álmot nem hozott a I falu legszebb leányára. Az álom nyomasztó hatása alatt elszenderült; a szalmaágy virágággyá lett. Alig hogy elszenderült, jöttek a tarka lepkék, enyelegve körülrepkedték és pajzán játékot űztek az alvó fölött. A csalogány a szomszédos bokorra szált és elzengé fölötte kedves szerelmi dalát. Ezalatt Margitka édesen álmodott. Kunfalvy megjelent előtte ós örömkönnyek közt ölelte kebelére szeretett Margitkáját. — Magáért jöttem kedves Margitka, hogy magammal vigyem. Margitka az ifjú szemébe nézett és szólni akart . . . Ebben a pillanatban egy kocsi fordult be az udvarba, melynek zörejére hirtelen fölébredt. Vizsgáló szemekkel tekintett körül, mert nem tudta, hogy csak álmodta-e, vagy pedig valóságos kocsizörgést hallott. Azonban csakhamar észrevette, hogy az udvaron egy idegen fogat áll, melyen bizonyára vendégek érkeztek. Gyorsan fölugrott tehát és a szobába sietett, hogy a vendégeket üdvözölhesse. De mily nagy volt meglepetése, mikor a szobába lépve Kunfalvy Elemért látta maga előtt. Azonnal eszébe jutott előbbi álma... — Hátha csakugyan azért jött — gondola magában. Igen, Kunfalvy beváltotta igéretét. És a szép Margitkából néhány hét múlva takaros asszony lett.