ESZTERGOM X. évfolyam 1905

1905-08-20 / 34. szám

EfS Z T E'R G 0 M 1905. augusztus 20. benne, hogy tevékenysége és jószive még sokáig nem fog kiapadni, s ugy az egyház, mint a társadalom javára Isten kegyelmével sokáig fogja még ragyogtatni tehetségét. A jubileum egyházi része ott folyt le azon oltár előtt, melyen az Ur dicsőségére naponta szent áldozatot mutat be. A szent mise előtt már zsúfolásig megtelt a belvárosi templom hajója hívekkel. Ott volt a város színe-java s midőn a jubiláns az oltárnál megjelent, mindenki vele érezte a meghatottságot s vele együtt kértek az Egek Urától erőt és kitartást a még hátralevő élet munkás napjaira. Manuduktora Eitner Elemér főszékesegyházi szertartásmester<• a jubiláns iskolatársa volt, mig régi káplánjai közül Perger Lajos esztergomszentgyörgy mezei és Schreiber Aladár ipolysági plébános; Számord Ignác, a Szent Anna templom javadalmas lelkésze, továbbá dr. Huszár Elemér fővárosi hitoktató segédkeztek Mátéffy Viktor és Búzás István jelenlegi káplánokkal együtt, de ott láttuk Kovács József nyugalmazott esperesplébánost is, ki buzgón lelkipásztoroskodik a kir. városi plébánián. A szent mise alatt a kóruson két énekkar felváltva működött közre az Istentisztelet fényének emelésében. Az elemi iskolák énekkara Neményi Károly, a főszékesegyházi pedig ifj. Kersch Ferenc vezetése alatt. Ez utóbbiban a legjobb erők : Csuhás Etelka, Magyarászné Kersch Etelka, Táky Gyuláné, Varjásné, ifj. Kersch Ferenc, Feigler Károly, Táky Gyula és id. Sinka Ferenc énekeltek a hegedű és orgona kiséret mellett. A megható szertartás végén a jubiláns először paptársait, májd az egész jelenvolt városi tanácsot s végül a közönséget megáldotta. Mise után dr. Fehér Gyula visszavonult a plébániára, de nem sokáig hagyták nyugodni, mert jött a tisztelgők nagy sokasága. Első sorban jött a papság, hogy a szeretett oltártestvért üdvözölje életének e jelentős napján, majd a katonaság tisztelgett nála, mint a helyőrség plébánosánál és cs. és kir. udvari káplánnál s aztán jött a város tanácsa Kollár Károly polgármesterhelyettes vezetése alatt. Sorban következtek aztán a járási tanitó egyesület Bertalan Vince, az esztergomi tanitók és tanitónők küldöttsége Halmay János, továbbá az ipartestület Dóczy Ferenc elnök vezetése alatt. Az üdvözlők soraiban volt az őnk. tűzoltóság küldöttsége, az ő kezdeményezésére alakult kath. olvasókörök; a temetkezési egylet tisztikara; a sz. Benedekrend helybeli székházának küldöttsége és még számosan az egyháziak és polgári osztály köréből. Az ünnepeltnek jól esett a szeretetnek ez a nagy megnyilvánulása, mig a tisztelgők örültek, hogy alkalmuk nyilt a közbecsült férfiú előtt tolmácsolni azon érzelmeket, mely a szivekben dr. Fehér Gyula nevével ölelkezik. A tisztelgések után a plébánia barátságos ebédjén pohárköszöntőkben hódoltak többen az ünnepelt érdemeinek. Vasárnapi levél. — Esztergomról. — Érdekes és megszívlelésre méltó levelet kaptunk e héten egy sokat utazott és sokat látott úriembertől, ki a mult hónapban Esztergomban járt. Az illető Salzburgból irja e sorokat: Kedves Szerkesztő Ur! — Mikor Esztergomból el kellett mennem s a bécsi hajóval Budapest felé vettem utam, még egyszer vissza néztem a városra, melyben két hétig oly sok jóban és szives vendégszeretetben részesültem. Teljes lélekkel megszerettem azt a kedélyes kis várost, melyben az emberek természetesek és patriarchális életet élnek. Én, aki Európa sok metropolitáját ismerem, de még több kis városban időközi tanyát csaptam már, mondhatom Esztergomot soha sem fogom elfelejteni. Ez a város a természettől oly bőkezűen van megáldva, hogy fekvése és klímája valóságos világvárossá emelné, ha — Önök odahaza célul tűznék ki kedves és szép városuk fejlesztését. Ha én Esztergomban laknék, nem nyugodnék addig, mig az illetékes körök figyelmét nem terelném arra a sok kincsre, mely e városban parlagon hever, vagy pedig felfedezetlenül minden évtizeddel veszít értékéből. Emlékszik rá Szerkesztő Ur, — hogy sétáinkon hány apró, jelentéktelen és mégis nagy horderejű ujitást terveztünk ki Esztergom fejlődése érdekében ? Ön akkor az én érveimet mind helybenhagyta, de a következő pillanatban már hozzátette : Mind nagyon szép, mind nagyon helyes, de mikor városunk szegény, népe pedig érzéketlenül közönyös. Mindenesetre ez nagy baj, de nem olyan, melyen segíteni nem lehetne. Addig kell dolgozniuk egyeseknek, mig kitartásuktól mások is kedvet kapnak a nagy közmunkára s aztán meg ha Esztergomot egy nyaraló várossá teszik, lesz jövedelme is, amiből mindig lehet apródonként valami ujat csinálni. Tessék csak nézni ilyen fekvésű és természetes kincsekkel megáldott városok fejlődését a külföldön ! Nem megyek tovább, csak Bécsig. Bécsből akármely irányban megy az ember, apró virágzó városkákra talál, melyek vagy a nagy városnak egyik életerét, tápláló szükségletét, vagy pedig nyugalmat adó fürdő- vagy nyaraló-helyét képezik. Esztergomot. ez utóbbivá kell tenni. Legyen Esztergom Budapestnek egy nyaraló és fürdő telepe ! A magyar főváros úgyis szűkölködik ilyenben. Alig van olyan közeli városa, hol a parti ember egy-két hónapra, vagy akár csak hetekre is meghúzhatná magát és kipihenhetné évközben összegyüjtögetett világfájdalmát és fáradságát. Esztergomnak megbecsülhetetlen forrás fürdői vannak, környékének egyes részletei igazán oly bájosak, hogy a világfürdőkön sem lehet szebbet látni s ami fő, olyan világut mentén fekszik, melyen végig rohan egész Európa kultúrája. Bécs és Budapest között Esztergomnak kellene lenni azon városnak, melyben e Metropolis találkozik. Budapest népe most lapos, száraz helyeken nyaral még, de ha a figyelmét Esztergomra és vidékére irányítanák, mindenesetre Esztergomot választaná. Első és legsürgősebb dolguk legyen az esztergomiaknak, hogy a tervbevett szentendrei, visegrádi villamos vasút Esztergomig meghoszszabbittassék. Ez óriási lendületet adna rögtön Esztergom fejlődésének, mert ezzel megnyilna Budapest előtt a primási városnak a Duna jobb partján elterülő remek vidéke, mely a természettől arra van teremtve, hogy ott nyaraló telepek létesüljenek. Esztergom határában alig kell több nyaraló telepre alkalmas helyet megnevezni, mint például a Knauz-villa völgye vagy a Fári-kút néven ismert gyönyörű részlet. A tervezett villamos Esztergom fejlődésének alapköve. Ezért ezt mindenáron és minél előbb végre kell hajtani. Ha megnyílik Esztergom az idegen forgalommal, elmaradhatatlan szükségkép lép fel a belső város modern berendezése. Nem nagy költséggel egész tündérvárost lehetne csinálni Esztergomból. A sziget, mely közvetlen a város előtt fekszik, kiválóan alkalmas arra, hogy ott parkírozott sétatereket, gondozott lomblugasokat, sporttelepeket és szállodákat létesítsenek. Eszterg-omnak két rendbeli kitűnő fürdője lehetne. Egyik, mint mondtam, a "forrásvizi fürdő, a másik a Duna-fürdő. A szig-et nagydunai oldalán kitűnő nap- és légfürdők volnának élvezhetők, mig a Kis-Dunát fent kellene tartani az evezős sportnak. Mielőtt mindehhez hozzáfognának, feltétlenül szükséges a vizvezeték és csatornázás kérdésének megoldása. Az esztergomiak, mondom, nem is sejtik mily kincsek birtokában vannak. A főszékesegyház és primási palota ritkaságai valóságos koronái az egyház és kortörténeti emlékeknek s ha a kis német városokba ezrek zarándokolnak a külföldről, hogy egy kis szobát megnézzenek, melyben egy-egy nagy költőjük lakott, miért nem zarándokol oda a magyar, hol egy szt. István született s hol egy Pázmány Péter, egy Bakács Tamás szerzett dicsőséget az egyháznak s a hazának. Esztergom történeti nevezetessége Budaváránál is nagyobb s igy egy országos mozgalommal ki lehetne vinni, hogy ott évenkint kortörténeti előadások tartassanak. Neves művészek és kiválóságok dicsőséget szerezhetnének egy szt. István, Balassa Bálint, vagy egy Bottyán generális szerepében. Csodálatos, hogy önöknek a város fejlesztésére irányuló mozgalmaik mind dugába dőlnek. Ennek valami mélyreható oka van. Talán a sajtó nem eléggé lelkiismeretes az ilyen eszmék felszínen tartásában . . . (Hopp! — ne tovább! Szerk.) Nem közöljük tovább e levelet, mert bár tisztelet-becsület az Írójának, de ilyen vádakat nem tudunk elszivelni. A sajtó és e városnak minden polgára szivén viseli Esztergom fejlődésének ügyét, de mig egyenkint mindent szépen megtervezünk, együtt nem viszünk ki semmit, mert egyet nem értünk. Példa erre a jelen levél is! Megmutattuk három lelkes városatyának, kik igy szólták le: — No hallja! — hisz ez idegen, merőben idegen . . . Egy másik igy felelt: — Igaza van e levélnek, sok szépet lehetne itt csinálni, de mikor éppen az hiányzik hozzá, ami nincs . . . És ami nincs — az a pénz. A harmadik férfiú pedig elfogadható véleményt adott e levélre: — No, ezek már szétfosztott álmok, de azért lehetne valami belőle s Esztergom meg is gazdagodna, ha a szigetet parkirozná. De nem sétautakkal és dísznövényekkel, hanem kalerábé és káposzta ágyakkal és öntöző csatornákkal. Erről cikkezzenek. Tehát legközelebb irok majd a káposztáról. Ipse. Állatkínzás ellen. Akibe egy kis jobb érzés van, lehetetlen, hogy meg ne botránkozzék azon a kegyetlenségeken, amelyeket nap-nap után lehet látni az állatok kínzásain. Az éhségtől és rendkivüli megerőltetéstől tönkretett nyomorult lovak húznak, alig mozogva nagy terheket, különösen a szén szállításnál s ha a szegény állatok meg-meg állanak, nem bírván a nagy terhet, az embertelen, minden jobb érzésből kivetkezett kocsis ostorral, vagy annak nyelével, sokszor lapáttal össze-vissza veri a szegény párát. Az állatkínzás, sajnos nálunk Magyarországban nagy mértékben divatozik, az ember haragját, bosszúját nagyon sokszor a védetlen, tehetetlen állaton tölti s ezen nyomorult tettnek rendesen sok a nézője, akik között alig akad, ki közbelépne. Sokfélekép űzik az állatkínzás mesterségét, láttam mikor a kocsis dühében rugdalta a szegény állat lábait, majd késsel szurkálta a fejét. Sok helyen reggeltől késő estig a korcsma előtt étlen és szomjan áll az állat, vergődik, bőg. Szomorú állapot, de tény az, hogy rendőrségünk nem terjeszti ki figyelmét ilyen embertelen dolgok megakadályozására. Művelt államnak tartjuk magunkat, pedig hol vagyunk még sok mindenben a követni való példától. Minálunk már kis gyermek korában kezdődik a kegyetlenség, mert a szülő szó nélkül türi, ha a gyerek fogott madarat, kutyát, macskát stb. kinoz; nem tanítják az állat iránti szeretetre, hanem igenis Játja a gyerek, mint apja feldühödt állapotában vasvillával veri a szegény állatot; sokat lehetne erről irni, hisz nincs nap, hogy ne lehetne tapasztalni az állatok különféle kínzásait. Van törvényünk az állatkínzás ellen, de sajnos, nincs aki ennek érvényt is. szerezne ; e célból jött létre az országos állatvédő egyesület, mely Magyarországon sajnos, eddig csak 10 helyen működik; ezen egyesület állatvédő tagjai minden állatkínzással szembeszállnak s ezen irányú működésükben az iskolát, a hatóságokat és a társadalmat segitségül hívják s ez által nem csak az állatokat védik, hanem védik az embereket, védik a társadalmat. Az állatvédők az iskolában az állatokat szerető és kimélő ifjúságból egy emberségesebben gondolkodó és érző nemzedéket igyekeznek nevelni s ha ez sikerül, — bármennyiben is — az állatvédő eszmék terjesztésével a tömegekre szeliditőleg hathatunk és ezzel lényeges szolgálatot tesznek, kivált a mai társadalomnak. — Felkérjük az »Esztergom és Videke« gazdasági egyesületet, hogy vegye fel programmjába, Esztergom megyében egy állatvédő egyesületnek létesítését, mely az országos állatvédő egyesülettel állandó összeköttetésben lévén, a tagoknak módot fog adni minden állatvédelmi mozgalmat, törekvést megismerni. Az anyagi áldozat (évi 2 kor.) oly csekély, hogy ezen nem múlhat az állatvédelmi egyesület létrejötte s mi hisszük, hogy sok tagja lesz megyénkben ezen áldásos egyesületnek, hisz minden érző ember elitéli az állatkínzást. HIREK. Krónika. Egy nagysá's ur magában düht fakaszt, Hogy versikéim néha csúfolódnak, S ha pellengére állítom a gazt: Legottan lchord bó'sz osztrák-falónak. Tehát, hogy ne eresszem versem hosszú lére: Most nem gazt, hanem dinnyét állítok pellengére. Mert tényleg megtörtént velem, A piacon járva egy vidám reggelen, Amint szemem a felhők közt úszott : Egy dinnye-héjba a lábam megcsúszott.