ESZTERGOM X. évfolyam 1905
1905-07-23 / 30. szám
ESZTERGOM 1905. Julius 23. nak s megölöje, agyontaposója a nép erkölcsének? Az a buzgó kis csapat, mely a szociális kurzuson a munkásnépet érintő legaprólékosabb kérdés iránt is a legmelegebb érdeklődést s javarészben már kellő készültséget is mutatott, most a megvalósulás mezejére lépett; s aki szemügyre vette működését, az csak a feltétlen tisztelet hangján emlékezhetik meg arról a haladásról, a mit különösen az utóbbi 3—4 esztendőben a nép, s elsősorban pedig a szükséget szenvedő munkásnép szociális igényeinek helyes felismerése, s kellő méltánylása terén tett. Munkás-püspökökre, munkás-plebánosokra, munkás-káplánokra volna manapság szükség, kik a szociológiával foglalkozván, lelket óntenének a testbe, kik bejárva az egész egyházmegyét, íöltüzelnék, föllelkesítenék a lanyhákat, útmutatást adnának a lelkesedöknek. Székesfehérvár népszerű püspöke is ezt akarná, szeretné, ha a keresztényszocializmus mindenütt diadalra jutna, főleg' azonban, ha a keresztény munkás-védelem eszméje mindinkább nagyobb és nagyobb teret hóditana az országban. Tömörülésről, szervezkedésről, keresztény munkás-egyletek alapításáról ir körlevelében, mert a sikeres működést s az eszme diadalra juttatását kizárólag ezeknek tulajdonítja. Nagyon igaz. Ha a szorgalmas keresztény-szocialista, Giessivein dr. létre tudta hozni Győrött az első keresztény munkás-egyletet, miért ne koronázhatná siker azok fáradozását is, a kik nemcsak a népesebb vidéki városokban, a mint eddig történt, hanem a megyei gócpontokon buzdulnak követésére?! Tegye meg ki-ki kötelességét a maga körében, hogy ne mondhassák elleneink: ime, »csak nagyhangú ígéreteket tesznek, de semmit sem váltanak be; keresztény munkás-testvéreik védelmét csak ajkukon, de nem a szivükön hordozzák.« »Napjainkban kétségtelenül legnagyobb küzdelemnek néznek eléje a keresztény munkásegyletek, melyek a harcot hazánk és egyházunk nyilt ellenségeivel, a szociáldemokratákkal szemben veszik fei.« Nagy igazságot hirdet Várossy, valóságáról senki sem kételkedhetik. S ha a papság mégsem törekszik a jövőben »egyesült erővel,« egyöntetű működéssel érni célt; ha nem a vinenlum caritatis, a szeretet erős kapcsa fűzi öt az elhagyatott munkásnéphez, akkor munkás-egyesület alakításáról ne ábrándozzék, harcról, küzdelemről ne beszéljen. A szeretet áldozatot, fáradságot s önmegtagadást követel, a kiben pedig ez hiányzik, az nem lehet apostola az ügynek. Ezt a szeretetet, a keresztény munkásnépnek egyesületekbe való csoportosítását feltételező felebaráti szeretetet hangsúlyozza Várossy is körlevelében, azután pedig székvárosában a már megalakított munkás-egylet támogatását köti papjai szivére. Mert ha már egyszer sikerült a munkás-egyesületet megalakítani, úgy bizonyára igyekezni kell azt fentartani s támogatni is. »Mindennemű építkezésnél, legyen az templomi, vagy plébániai, csak oly vállalkozókkal kössenek szerződést, kik keresztény egyesületben munkásokat alkalmaznak.« Valóban szégyenére válik némely plébános nemcsak püspökének, hanem az egész egyházmegyének, a papságnak s az egész kath. társadalomnak, ha plébániájának, vagy pedig privát házának építését, javítását oly kezekre bízza, melyek egyenesen annak rombolását célozzák, a mit mi sokszor óriási áldozatok s munka árán felépítettünk. Nem árulója, Júdása ily lelkész a keresztény mozgalomnak? A jó példa, a szent élet, a népnek igaz szeretete megujit mindent; beviszi gazdag és szegény, munkaadó és munkás szivébe egyaránt a keresztény szellemet, a vallás-erkölcsös életet és vele azt a radikális éltető gyógyszert, mely megacélozza még a leggyengébb munkaerőt is egész az önfeláldozásig és a szociális kérdést gyökerében oldja meg. Ilyen gyógyszert küldött papjainak a székesfehérvári püspök is. Hatása remélhetőleg rövid idő múlva nemcsak az ő egyházmegyéjében, hanem a többiben is észlelhető lesz. Körlevelének arany-szavai követésre fognak találni és pár év múlva minden papszentelés a keresztény-szociális ügynek egy uj munkását fogja fölavatni. Testvérek, jól véssétek szivetekbe Várossy, a keresztény-szociális püspök apostoli szózatát : legyetek mindannyian keresztény-szociális papok! Mereur. — Majláth püspök a hazáért. Magyarország ősi alkotmánya, mint már sokszor, most is veszélyben van. Hányszor volt már hasonló kétséges állapotok között ? — ezt nehéz volna megmondani, de azt tudjuk, hogy a nemzet még mindig diadalmasan került ki a jogaiért vívott küzdelmekből, mert a magyar ember lelkében a hazaszeretet Isten nevével kezdődik. Gróf MajlátJi Gusztáv erdélyi püspök legutóbbi körlevelében következőkép emlékezik meg az ország jelenlegi válságos állapotáról: Tisztelendő Testvéreim ! Midőn a Bold. szt. Szűz ez ősi búcsújáró helyén lelkigyakorlatokat tartunk, hogy Isten kegyelmében megújulva, annál buzgóbban teljesíthessük a gondjainkra bizott halhatatlan lelkekkel szemben kötelességeinket. Szivünk szorongásával gondolunk szent István országának, — édes magyar hazánknak jövendő sorsára. Mert lehetetlen, hogy az immár hosszú időn át tartó törvényen kívüli állapot, az abból folyó erkölcsi és anyagi romlás, fejetlenség és pangás, a király felkent személye iránt növekvő bizalmatlanság, a tekintélynek megvetése, az ipari és földmunkákkal foglalkozóknak folyjon terjedő elégületlensége és a lelketlen izgatók által szított szenvedélyek, édes hazánk létalapját, kulturális fejlődését, gazdasági gyarapodását, polgárainak békés együttműködését és királyhüségét erős rázkódtatásnak ki ne tegyék. Azért imádkoztunk szivünk mélyéből, Istenbe vetett hittel és égi Pátrónánk iránt bizalommal, mind e bajoknak megszűnéséért. Imádkozzatok ti is, tisztelendő testvéreim a néppel együtt állhatatosan mindaddig, amig e válságos állapot, megszűnik édes hazánk jóléteért, a király és nemzet közötti teljes egyetértésért, a törvényen kívüli állapot megszűnéséért a vasárnapi délelőtti istentisztelet végén 3 Miatyánkot és Üdvözlégyet — b. e. Esterházi Pál nádornak ezen befejező imádságával: »Emlékezzél meg, Istennek dicsőséges Anyja, Magyarok Nagyaszszonya, Szentséges Szűz Mária! emlékezzél meg örökségedről, melyet hü szolgád, első királyunk és apostolunk Szent István neked felajánlott és végrendeletében neked hagyott. Tekints kegyes arccal országodra és légy szószólónk szent fiadnál Jézus Krisztusnál. Hozzád kiáltottak őseink és minden ínségükből kiszabadultak, mert folyton folyvást vigyázott szemed örökségedre, oh mindörökké áldott asszonyunk! Ne hagyj el mostani ínségünkben sem, hanem segítsd meg szegény magyar népedet, hogy Istenéhez, királyához, hazájához mindig hű maradjon. Amen.« Az imádságot a népnek éneke fejezze be: »Boldog Asszony Anyánk Régi nagy Pátrónánk! Nagy Ínségben lévén Igy szólit meg hazánk: Magyarországról, Romlott hazánkról. Ne feledkezzél meg Szegény magyarokról.* tartománynak — mely az egykori Ó Kasztiliának az egyike volt — félkörben lépcsőszerüleg épült, 31.600 lakost számláló fővárosa. Az Arlanzon folyócska megy mellette el. Egy jókora pataknak látszik most, de mondják, mikor kikel az ágyából, félnek tőle a burgosiak, mert már többször megrémítette őket. Szeszélyes az itteni időjárás, hideg szelek fúnak a hegyekről, Spanyolországnak egyik leghűvösebb helye Burgos, olykor június végén is hó esik. Talán az itteni időjárás edzette meg a kemény vitézt, több mint vitéz, hős, több mint hős, kiváló hőst, (Campeador a mellékneve, mely csataismerőt jelent) Don Rodrigo Diaz-t, kinek arab neve Cid. für). Mi magyarok is ezen néven (Szidnék ejtve) ismerjük. Bölcsője itt ringott, csontjai — ide-oda hurcolás után — félszázad óta a burgosi városházában nyugszanak. A városban szobra is van. Idők multán, a mennyiben a hősnek képe belefér az útirajzok kicsi keretébe, ismerkedjünk meg vele, kinek a király unoka huga, Ximena (Hiména) volt a felesége. Dalok, mondák hangzanak és szólnak a hires, nemes, bátor vitézről. Nálunk Thaly Kálmán, Győry Vilmos, Beksits Gusztáv fordítottak Cidrománcokat. A hős, bizonyára maga sem sejtette, mennyire lesz megörökítve emléke és minden tette, a nép, sőt idegen nemzetek fiainak az ajakán. Örök emlékezetű ember lett. De azért két kulacsos vitéz volt őkelme, rajta nem egy könnyű folt, sőt nehéz is. A mint az érdeke kívánta, egyszer a keresztények részén harcolt a mórok ellen, akik féltek a neve hallatára is. A spanyolok Hunyadi Jánosa volt. Máskor a mórok soraiban küzdött a kereszténység ellen, ugy, hogy a királya, IV. Alfonz, hol elkobozta birtokát, hol meg visszaadta neki, mikor rászorult az értékes erőre, sokszínű emberre. Cid végre Valenciát meghódította magának. Ott sok [ kincset talált, keresztények és mórok ellen védi s megtartja azt. Valencia e szerint Cid városa lett, miként a város teljes címében áll: »Az igen nemes, tekintetes, ősrégi, hű, kitűnő, előkelő, nagyságos, méltóságos, bölcs, koronázó és soha eléggé nem dicsérhető Valencia, a Cid városa.« Sajnálom, hogy Barcellonával, Zaragossával nem láttam Valenciát, melynek hosszabb a címe mint Madridé, régibb a város is. Koronázó város is volt, mint a spanyolországi legtöbb nagy város. Vándorolt a királyi szék, mint Olaszországban. A spanyol városoknak egymás iránti féltékenységét, áskálódását, szüntette meg II. Fülöp, kit prudente, okosnak neveznek, mikor valamennyit mellőzve, a kicsi, akkor még nagyon kicsi Madridot tette meg az ország fővárosának, királyi székhelynek. De megnőtt háromszáz év alatt, túlszárnyalta valamennyi spanyol várost, látni fogjuk. Térjük Cidre vissza. Nem reges alak. Nagy akaraterő, vasember. A spanyol nép Ruy-nak nevezi közönségesen s ma is emlegeti, mikor tizenöt ellen harcolt egymaga, ezek közül tizenkettőt leterített, a többi három megszaladt tőle. A nemzeti költészet sok csodadolgot mesél Cidről, legyőzhetetlen lándzsa-erdőjéről. Egész irodalom van Don Rodrigo Diaz de Vivar-ról. Megtudjuk, hogy jelleme nem volt ment rikító foltoktól, őt magát hiú számítás vezette. Kezembe veszem a kiválóan szép, a tiszta gót építészetben első műnek mondható burgosi székesegyház rajzát s egyeztetem az eredetivel, a művészi kivitelű gótikával, melynek az alapjait még 1221. évben rakták le III. szt. Ferdinand 1 ) spanyol király és Mauricio püspök. Mikor végezték be? 1567-ben. A kő anyaga fehér márvány, melyet az idő nagyon megbarnított, hiszen a fenséges templomot háromszáz évnél tovább építették a kitűnő mesterek. A nap élénk világításában jól kiveszem a diszhomlokzatot, az oszlopos csarnokokat, az ablak-rózsát, a hegyes ablak-iveket, a nyolcszögletes kupolát és az áttört mívű toronyhegyeknél magasabban emelkedő szent jelvényt. Remek építkezés valóban, bámulatos az arányokban. Abból az időből való, mikor legszebben virágzott a gótika, a mely szép építkezést nem multa még fölül semmiféle jobb ízlés. A kupola nem alkatrésze a gót építkezésnek, de itt szépen beleilleszkedett abba. Számlálom a tornyokat, kisebb-nagyobb, van rajta vagy negyedszáz, párosan és csoportosan álló, átlátszó. Van közöttük több, legtöbb a homlokzaton, azután a középrészen, végre a templomhajók végén. Három részre lehetne széttagolni ezt a remekmívű nagy templomot, mindenik rész egymagában állva is,i igen szép templom volna. Ebből a templomból indultak ki a spanyol királyok és vezérek a mórok ellen harcolni. Énekelték a Veni sanctét s megtérve a Te Deumot. Elképzelhető, milyen fényes egyházi szertartást lehet a térékes szép templomban kifejteni, szent pompát. Olvasóm azután a székesegyház leírását, belső díszeiről a művészet csodaalkotását és elgondolom, mégis csak nagyobb volt abban az *) II. Ferdinand nevet viselt mint Kasztilia királya.'
