ESZTERGOM X. évfolyam 1905

1905-07-23 / 30. szám

Nadragulya. Ki ne hallott volna már t. olvasóink közül erről a csábító alakba öltözött mérges növényről. Ott díszeleg az erdő bokrai között és kedves alakjával, szép színével csalogatja magához a tudatlan embereket, hogy megmérgezze. De sajna, nemcsak a természetben, hanem az irodalomban, mint a szellem táplálójában is vannak mérgező nadragulyák, vannak olyan könyvek, melyek magukra öltik a komoly tudomány látszatát, hogy gyarló tévedésből, de legtöbbször szándékos, célzatos rosszakaratból folyó tévtanaikkal megmételyezzék a fejlődni akaró emberiség lelkét, értelmét és erkölcsi érzelmeit. A tapasztalatlan, a gondolkodni nem tudó embereket rávezetik az erkölcstelenség ingoványos talajára, honnan nincs menekvés, hanem minden mozdulattal csak mélyebbre sülyednek. Igen, ez a sorsa az oly embereknek, kik helyes életelvek nélkül szűkölködő könyvek útmutatásai után indulnak. Előttem fekszik bírálat végett Aszlányi Dezső :>Nőkről — szerelemrol« cimü könyvecskéje. Nem volna ugyan érdemes szóvá sem tenni, mert hiszen százával jelennek meg könyvpiacunkon az ily nagyképűsködő essayek, de mert tudjuk, hogy a világnézlet és irány nélkül szűkölködő egyes vidéki lapok minden beküldött müvet a tiszteletpéldány fejében agyon dicsérnek és ez a közönséget ilyen munkák megvételére csábítja, azért kénytelenek vagyunk fölszólalni, hogy a könyv vásárló közönséget az ily irodalmi kórtünetekre saját érdekében figyelmessé tegyük és óvatosságra intsük. Egy lapnak, mely a közönség érdekeit van hivatva szolgálni, ez kötelessége. Ámde ép a fércmunkák emlitettt sokasága és egyéb szintén fontos társadalmi mozzanatok elbírálása miatt minden esetben az ily dolgokkal bővebben egyik lap sem foglalkozhatik. Legyen hát ez egy a száz helyett. Sajátságos és végzetes szerencsétlensége az a nőkérdésnek, szerelemnek, házasságnak, népnevelésnek, népoktatásnak, stb. stb., szóval az élet legnehezebb problémáinak, hogy ahoz mindenki akar érteni. Es az irodalom mezején táplálkozó közönség legtöbbje olyan, mint a tapasztalatlan gyermek, ki megeszi a mérges nadragulyát. Igy szívja magába az erkölcsi és szellemi mételyeket, melyek a helyes fejlődést még" nehezebbé, sőt lehetetlenné teszik. De kérdem, tud-e nevelni oly ember, ki még neveléssel soha sem foglalkozott ? Gondolomformán pedig nem lehet jó nevelési szabályokat fölállítani. De lássuk közelebbről Aszlányi Dezső könyvét. Ha belepillantunk, lehetetlen rögtön észre nem venni, hogy ezt nem pedagógus irta. Csodálkozom azon, hogy miként meri ily nagy fába yágni a fejszéjét egy olyan ember, ki még a neveléstudomány előcsarnokába sem lépett be. időben az emberek vallásossága, mint a mai önös, rideg, felfuvalkodott világban; aligha bírnánk most összehozni annyi áldozatot. Abban az időben, mikor az emberek többet adtak a vallásra, jobban is megbecsülték annak szolgáit. Éppen Burgos mellett, alig másfél kilométernyire van egy régi apáca-zárda, melyben több' kasztiliai király és királyné nyugszik, de nem erről a zárdáról nevezetes, hanem arról, hogy a zárda főnöknője egykor, a királyné után első asszony volt az országban. Lebecsülik az emberek igen sokszor a közép-kort. Majd meglátjuk a szabad tanok, a vallás kicsinylése miféle gyümölcsöt fognak hozni az emberiség életfáján. Az egyik már is nagyon fanyar izzel kínálkozik. Megvalósodnak az életben az eszmék, törekvések és a tan, mely a társadalom jólétét a vagyon-, polgári állás- és munka egyenlőségében keresi. A rombolást, melyet hoz magával az uj törekvés, ki mérhetné meg előre ?! Tekintetem ismét visszatér a burgosi főtemplomra. Már az igaz, hogy a katholikus egyház a művészetet, mesterséget olyan magas fokra emelte, hogy azt eddig nem lehetett fölülmúlni; táplálkozhatnak a meglevő anyagból minden nemzetek a világ' végéig. Utalok csupán csak a római szt. Péter templomra, a milanói dómra, Rafael, Michel Angelo, Murillo festményeire. Olvasok tovább az arányokkal ékeskedő, I súlytömegeire nézve kiszámításon alapuló burgosi templomról sok szép dolgot. V. Károly

1

) olyan *) V. Károly római német császár, (1519—1556.) mint spanyol király, I. Károly néven uralkodott. Előbbi nevén világtörténelmi, ismertebb alak. És rombolni kezd olyan intézményeket, melyek helyességét évezredek bizonyítják és szentelik meg.. Azt mondja a szerző, hogy a fiatal leányok bukásának az az oka, hogy a nemi életről nincsenek felvilágosítva. És adjunk a leánykák kezébe oly könyveket, mint az övé. Hát mindenesetre ez badar dolog volna, fölvilágosítani egy leánykát olyasmiről, mit nem tud és amit nem is szabad tudnia és talán még hosszú ideig nem is tudott volna felőle. Ezzel csak azt érnők el, hogy kíváncsivá tennénk a dologra, erősítenénk, fokoznánk nemi ingereit, miután még kevésbbé tudna azoknak ellentállani. Különösen, ha oly könyveket adnánk kezükbe, mint az övé és amilyeneket ajánl, akkor ép az ellenkező eredményre vezetne. Hisz szerző annyira érzékiesen tárgyalja, kiszínezi a női testrészek állítólagos szépségeit és keheméit, hogy joggal következtethetjük belőle, miszerint nem volt egyéb szándéka, mint lepel alatt tenni azt, amit mások nyiltan tesznek. O a szerelem forrását csak a női test keheméiben keresi. Tehát szerinte a szerelem csupán csak állatias testiség. Igaz, hogy igy van ez a rosszul va

gy egyáltalán nem nevelt embereknél, de az erkölcsös ember főleg a lelki szépségeket keresi. Hogy már fiatal leányok erkölcstelen életre vetemednek, annak nem a fölvilágositás hiánya az oka, hanem a kedvezőtlen körülmények, melyek a testi ösztönök kifejlődését és elharapódzását siettetik. Az ilyenek hasonlítanak a korán érett gyümölcshöz, mely csakhamar lehull. Az elbukottak igen csekély százalékát képezik azok, kik bűnös üzelmeik következményeit nem ismerték. Hány ember ismeri az iszákosság következményeit és ha rossz társaságba kerül, ha ellenállási ereje gyönge, a testi vágyak csakhamar szenvedéllyé válnak benne és uralkodnak fölötte. Igy vagyunk a test többi ösztöneivel, vágyaival is. Jaj annak, kit csak a következmények tartanak vissza a bűntől! Az csakhamar el fog bukni. Ettől csak ugy menthetjük meg a fiatal leányokat, ép ugy az ifjakat is, ha megóvjuk, visszatartjuk a bűnre vezető alkalmaktól, megfelelő körülmények közé helyezzük, jó nevelés és jó könyvek olvasása által erőit fejlesztjük és állapotbeli kötelességeire tanítjuk, élete céljával, jövő fölséges föladatával megismertetjük. Kedveltessék meg a szülők gyermekeikkel a tisztaságot, fejlesszék ki bennük a szeméremérzetet, adjanak nekik módot nemes szórakozásra, ügyeljenek arra, hogy mindig valamely nekik való kedves dolgokkal foglalkozzanak. Neveljék őket őszinteségre és figyeljék meg, őrizzék ellen minden tetteiket. Igy lehet csak őket az elbukástól megmenteni és a tisztaság ösvényén föntartani. Az a baj, hogy a viszonyok alakulásával a nevelés nem tart lépést, sőt mindig ziláltabb lesz. Fiatal leánykákat láthatunk éjjel az utcán kóborolni. Ily dolgok még az előkelőbb családoknál is előfordulnak. Itt van a baj. Ez a bűnre vezető alkaékszernek mondotta azt, melyet zár alatt kellene tartani. Angyalok, nem emberek készítették, mondta II. Fülöp, aki ugyancsak értett az építkezéshez. Rátérek. Kővé vált dicséneknek mondta Lorinser Ferenc iró és boroszlói kanonok, aki hasonló sok szépet látott, irt is róluk. »Ebben a dicsénekben — úgymond tovább — nincs egy bántó félhang, a dallam tisztán, átlátszóan kihallatszik.« Ezen eszmefuttatás alatt a fülledt levegőjű kocsi rekeszben, Cid városától messze futott el velünk a gőzkocsi, sorban tűnnek el Burgos negyven templomának a tornyai, uj tájak, uj látni valók, a vasút és az országút keresztezésénél látjuk a népet, a csötlő-botló, mindig fáradó embert, kóróval teli nagy kerekű kis talyigával, sovány gebéjének a segítségével az élet terhét tovább vonszolni. Ráesik a szemem egy — úgylátszik — házaspárra. Az apjuk törődött testű, túl volt már az élete csúcsán, a honnét az útja lefelé vezeti, miként a kocsija most, a vasúti töltésről lefelé halad. Az anyjuk, — agyonvásott cipellőben, rendetlenségben hullámzó ruhában, — az még tartja magát, van még rajta szín, szája körül mosoly, még jóval innen van az öregsége hajnalától, telt karú, hajló derekú, hanem mellettük, az az ékes, frissen fakadt tavaszi vadvirág, az, bűbájos vonásokkal, nagyon szép volt, a milyen a leány természeti kelleménél fogva, mikor a női kecsesség elömlik az arcán, egész valójában lenni szokott gyermek-éveinek éjjelén, serdült kora hajnalán. Örülni lehet az élet rózsa-színével átfuttatott ilyen szép jelenség látásakor. A virág legszebb, mikor még a tövén van. De menjünk tolom. Ily körülmények mellett a következmények ismerete édes keveset fog használni. Különben is az erkölcsi romlottság nem a következmények nemismeréséből, hanem a rossz nevelésből származott. Tehát ennek a megjavitására kellene a fősúlyt fektetni. Ami a fölvilágosítást illeti, az igen kényes dolog és nagy tapintatot igényel. Nem lehet azzal könnyelműen föllépni, mert az olyan, mint a méreg. Csak ügyesen alkalmazva használ, ellenkezőleg öl. Ennek használatára, alkalmazására előbb ki kell oktatni a szülőket, a mit a szerző elmulasztott, nekem pedig most nincs terem. Amit a szerző a nők térfoglalásáról és a nőmentességi adóról mond, azt részben elfogadhatónak tartom. Én is csak azt mondom, hogy a nőt vissza kell adni valódi hivatásának, mert a nőemancipáció mai kinövései nagyrészben okai züllött társadalmi viszonyainknak. Ámde annál inkább el kell ítélnem azt, hogy a szerző a házasságot »fölmondasra« akarja megkötni, azt állítván, hogy igy a közerkölcsök javulni fognak. Hát engedelmet kérek, de ez már igazán badar gondolat! És mit érnénk el ezzel ? Azt, hogy a házasságot nem tartanák tiszteletben, nem tekintenék megszentelt frigynek, hanem oly fölmondásos szerződésnek, melynek leple alatt érzéki ösztöneit mindenki szabadon, tetszése szerint kielégítheti, azaz megengedni minden módot az erkölcsök alásülyesztéséhez. Igy szeretnék a fejlődés áUapostolai, az úgynevezett modern kéjencek az erkölcstelenséget a törvényes társadalmi rend öltönyébe belebujtatni, hogy elkövetett üzelmeik ne látszassanak oly gonoszaknak. El sem képzelhetjük, hogy mennyi erkölcstelenség, zavar, versengés, tragédia, pör, stb. származnék ebből. Vad népeknél, kik még a műveltség hiján inkább állati életet élnek, kiknél a nemi ingereket mesterséges módon nem fokozzák és akik ezt a körülményt furfangos módon nem tudják kihasználni, ott még nem okozna oly végtelen bajokat. De a mi félmüveit társadalmunknál óriási züllésre vezetne. Ha sokan pénzért nősülnek és nem szerelemből és emiatt sok a családi botrány, annak nem a házasság mai formája, nem a »holtomiglan« az oka, hanem a társadalom helytelen fölfogása és a rossz nevelés. Ha pedig ez igy van, akkor ezt kell kijavítani. Keressük meg mindig a baj igazi forrását és ott kezdjük el a javítást. De a házasfeleknek megengedni azt, hogy a legcsekélyebb kellemetlenség miatt (ami a házaséletben gyakran előfordul) mindjárt szétváljanak, ez a gyermekek nevelését és egyéb következményeket tekintve, — nem egyéb: egy könnyelmű lélek őrült gondolatánál. Az ostoba beszéd, hogy a házasfelek között levő törvényes kötelék rossz hatással volna a házasfelekre. Sőt ép ez eredményezi azt, hogy csélcsap emberek komédiát nem űzhetnek a házasságból és nem csinálhatnak belőle üzletet. Amint a föntiekből láthatjuk, az újkor bölvább, ez a kis virág nem nekünk nyilik, imádkozzék még csak egy ideig a burgosi templomban a szt. Teréz spanyol szent képe előtt. Ott, majd ha ő, a természetes szép a művészi szép képpel összekerül, s megpillantja méltó valaki, majd a keblére tűzi a kis virágot. Az angyalképű leány fiatalságának a glóriájában, azután álljon mintát festőnek, szobrásznak Miasszonyunk hasonlatosságára, festő-művész ecsetétől vászonra lehelve. Azután kívánjunk neki szerencsét az életben, a magáéhoz hasonló jó szivet, hű szivet. Ezen közben eltűnik a szép székesegyház, V. Károly és Burgos város címerével, a látnokok-, ősatyák-, lángoló angyalok alakjával. Igazán sajnálhatjuk, hogy nem láthatjuk a messze híres szép templom belsejét, melynek főoltáráról, az énekesek és zenészek emelkedett helyéről, sekrestyéjének a kincses voltáról, a burgosi feszületről, •— mely állítólag kitömött emberhulla — a templom remekmívű ajtairól, aranylépcsőjéről és azokról a hírességekről, a kik a székesegyház sírboltjában álmodják az örök álmukat, annyit beszél nekünk most egy közénk került, szívesen látott spanyol útitársunk, értelmes úr, kedves ember. Ott van úgymond —• Cid sokpántos ládája is, — Herder Cid románca, — melyet a hős kővel, homokkal telítve adott burgosi két zsidónak hatszáz márka ezüstért zálogba, mikor harcosok toborzása közben rossz anyagi viszonyok közé került, magyarul mondva : szorult a kapcája. Érdekesen beszélt végre VI. Sándor (Borgia) pápáról, aki előbb a burgosi székesegyház kanonokja volt. Burgos-toronyváros futólagos látásáról többet lehet irni, mint sok városról, mikor voltunk bennük.