ESZTERGOM X. évfolyam 1905

1905-07-09 / 28. szám

mysztikus testek, a hol minden ember egy élö tag, de nemcsak élősdi módjára, hanem éltető, a közjóért élő-haló és a mi íö, munkás és békés tagja a társadalomnak. Mielőtt a szövetkezeti mozgalom fajaira, ezek ismertetésére tértem volna, a szövetkezeti kérdés megtestesülésének — jelen cikkemben leirt — feltételeire: a társadalmi osztályok kath. szövetségeire kénytelen voltam röviden a figyelmet forditani. H. J. jun. — A francia konkordátum vége. 1801 -ben kötötték VII. Pius könnyei és nagy lelki aggályai között, 1905. július 3-án bontotta fel egyoldalulag Rouvier miniszterelnök. Az erőszak, a jogtalanság jegyében született e konkordátum, a brutális erőszak ásta meg a sirját. Egy konkordátum sem vert oly súlyos békókat az egyházra, egy sem szolgáltatta ki azt annyira az államhatalom önkényének, mint a francia konkordátum. Az üres fejű liberális zsurnalisztika ujjong a francia kultúrharc ezen »legnagyobb diadalán.« Nem ismerik a világtörténelem bölcseletét, még kevésbbé az egyház szellemét! Jobb volna, ha a franciákat a német sisak elleni »diadalokra« serkentenék, nem pedig védetlen apácák, kongregációk elleni »diadalokra.« Mi katholikusok egy csöppet sem bánkódunk a francia konkordátum megszűntén. Száz esztendő épen elég volt átmeneti korszaknak a forradalomtól egy békésebb korszakhoz, melyben az »egyenlőség, szabadság, testvérisége nein lesznek hazug jelszavak az igazi szabadság elnyomására. Jobb az egyháznak a nyilt üldözés törvényen kivüli állapota, mint az állami gyámkodás és beavatkozás törvényesített állapota, midőn állami kreatúrákkal agyonkormányozzák az egyházat, elfojtanak minden természetfeletti életet. Valóságos gúnyként áll a szeparációs törvény élén 1. §. gyanánt, hogy »a köztársaságot e törvényben polgárainak hite és lelkiismereti ügyei iránti tisztelet vezérli!« Minden józan francia előtt e javaslattal végleg meggyülöltette magát a francia köztársaság; megmutatta, hogy nem való ily könnyüvérű nép körébe, hol csak arra szolgál, hogy néhány száz politikai szélhámos és kalandor a nép nyakába üljön s nagyobb zsarnoksággal nyomja el a lelkiismereti szabadságot, mint akár a Napóleonok vagy XV. Lajosok. Még egy Sedán s a harmadik köztársaság is eltűnik a történelem színpadáról Combes és Rouvier összes alkotásaival. Honn fogtam a hárfát, Rég tudtam az árját, Rótta a húrt hát, rótta kezem S mig szava bongott: Hordta a gondot, Hordta nekem . . . S húrját kezem bármint is rótta, Csak Róla sirt bűbájos éneket . . . csak Róla! Ámorról ... ki szivem tőrbe csalta . . . Ámorról ... ki nékem a lantot adta ... Drozdy Győző A mi római zarándoklatunk. (Folytatás és vége.) Ama érzelmek között, melyek az ember szivét átjárják, van egy érzelemcsoport, mely az ember lelkét Róma egyetlen pontjára szögezi és ez a Vatikán. Ez a szó Vatikán az egyház-állam elrablása óta rendkivül sokat jelent. Ez az a hely, hol a kereszténység szálai találkoznak. Itt lakik a kereszténység és kormányozza az egyházat, bár a Szentatyára nézve börtön az, melynek küszöbét ez az évezredes dynastia már 35 év óta nem lépte át. De eme szomorú helyzetében vigasztalja őt a hivek millióinak törhetlen ragaszkodása és élő hite s az a biztos tudat, hogy isteni Megváltónk egyházát nem hagyja el. A Vatikán valóságos kincsbánya, melyben a képtárt, a könyvtárt, szoborgyüjteményt sikerült megJó tanács Esztergomnak. Örökös a panasz, hogy Esztergom semmit sem gyarapszik, jövedelmi forrásai, a régiek, apad1 nak, újak nem nyílnak és csak a »pótlék« növekszik és a szükségletek. Erről szól a Jeremiáda folyton, de azért a taposó malom tovább döcög a régi nyomon. Nem akarok én itt nagy mentőeszközök ajánlásával feltűnni és nincsenek szellemes ötleteim, hanem csak egy pontot fixirozok ; ez sem olyan virtusos, hogy az Esztergomot rögtön kiemelje sarkaiból, csak egyike annak a kicsiny porszemnek, mely a többi mellé téve, szinte kiemelni segítené a kupolát. Valóban elmondhatom itt: Warum in der Ferne schweben, das Gute liegt ja so nahe da! Már gyermekkoromban szerettem tanulmányi sétákat tenni a szombati hetivásárokon és soha sem mulasztottam el a Lőrinc-utcában végig nézni a komáromi zöldséges kofák kirakatát és a kora tavaszi virágokat, melyeket az úri nők versenyben elkapkodtak. Most már ritkán jutok hozzá, hogy szombaton benn járjak és így nem tudom, ott vannak-e még a komáromi zöldséges kertészek ? de azt tudom, hogy talán azok is ott vannak, de mellettök ott vannak a »bolgarok« is kerti terményeikkel. E napokban említette nekem egy jó barátom, hogy a mult tél elején találkozott egy a télre haza menő ilyen bolgár kertésszel, aki bevallotta neki, hogy az évi jövedelemből neki magának 2800 korona osztalék jutott, hogy e szép jövedelem zöld paprikából, zeller, petrezselyem és ugorkából ?! És ezt kiviszik tőlünk idegen földre! Mit mond erre Zovatruszta ?! t. i.: nem maradhatna ilyen vagy dupla, triplán nagyobb Összeg Esztergomban ? Ujabban látok pláne gyümölcs- és zöldségboltokat is, szinte idegenek kezében. A komáromi kertészek tán egy század óta látták el (vagy látják el) Esztergomot zöld-, seggel, de ezek legalább honi népek, de mások idegen népek, kik nálunk boldogulnak ! Kérdem : hát Esztergom határa Paflagonia-e, a hol már egy vöröshagyma sem tud megteremni ? vagy a népe már olyan hályogos szemű, hogy nem is látja a vidékét? vagy az »erre szántott az apám, erre szántok én is« elv egészen elaltatta ? Volna gazdasági egylete is, mely szép szavakban prédikál, gyűlésezik a nemzetgazdászatról, sárga földig leszidja a papiros búzát és a börzét és nem látja be, hogy Esztergom »gyökeret« is tudna termelni ? Nincs senki, aki Esztergomban a kertészetetet lábra tudná állítani és a bolgároknak uti füvet a talpára liferálni ? A szigeti és városon kívüli kertek, sőt a forrásokkal bőven ellátott hegyek és szőlők (de főleg a Duna melletti földek ! !), nem elég jó talaj a kertészetre ? Komáromra szorulnak és bolgárokra, ha egy szál petrezselyem kell a konyhára ? Nincs Esztergom egész területén senki, aki a kertészetre adná magát ? pedig talaj és víz van elég! Ma a kertészet felkarolása Esztergomban aranybánya lehetne. A környék tele van bányanéppel, itt van Maros, Visegrád, Kovácspatak nyaraló népe, közel van Budapest, a mely fogyaszt és ott van Esztertekintenünk. Megnéztük a sixtini kápolnát is, mely a pápa fogsága óta az ünnepélyes istenitiszteleteknek s az ünnepélyes pápai fogadtatások helye. Az oltár-kép s a mennyezet Michel Angelo keze alól került ki. A mennyezeti képek a teremtés történetét ábrázolják, az oldalképek pedig bibliai történeteket mutatnak. Legnevezetesebb azonban az oltár-kép, melyen a festőművész hat évig dolgozott. Tárgya az utolsó itélet napja, mely a kiválasztottakra örök dicsőséget, a kárhozottakra pedig örök szomorúságot hoz. Mindez azonban nem ragadta meg annyira lelkünket, mint ama gondolat, hogy húsvét hétfőjén a szentatya fogad minket. Lázasan készülődtünk erre az ünnepélyes pillanatra. Délelőtt tizenegy órakor gyülekeztünk a vatikáni bejáró előtt és a fogadtatás gondolataival foglalkoztunk. Végre megindultunk, kezünkbe tartva a megáldandó tárgyakat. Csendes megindulással mentünk, minél jobban közeledtünk a Szentatya lakosztálya felé, hol már maga a környezet, az ünnepélyes csend ájtatos hangulatra gerjesztett. Beléptünk a consistorium terembe, két-két sorban elhelyezkedtünk s térdenállva csendben vártuk azt a pillanatot, mikor a Szentatya belép. Végre féltizenkettő után félrehúzták a függönyt s három gárdista s két kamarással belépett a terembe. Háromszoros »éljen« kiáltás hangzott el a zarándokok ajkairól, kiknek tekintete most már állandóan sa. Szentatyán csüggött, ki tiszta fehér reverendában s fején fehér kapucnimmal jelent gom jó talaja és Esztergomban idegen zöldség kerül a levesbe. Minden »inas« (pardon, népiesen szóltam : tanonc) csak suszter, szabó, asztalos és a többi műhelybe siet; nem lehetne néhány esztergomi fiút, akinek atyja egy-két alkalmas földparcellát bír, kertészetre adni és lassan » kertész-céhet« alapítani ? Ha Bécsbe megyünk, a Semering-külvárosban a hídnál láthatni a kertész-telepeket, melyek között vannak valóban kis, 2—300 quadrat öles darabkák és a kertészek ebből a kis darabból is megélnek; Esztergomban holdszámra vannak fekvőségek, melyek csak krumplit, kukoricát termelnek, pedig a kertészet által ötszörös jövedelmet adhatnának. A kertészet olyan mesterség, mely nem kivan rögtönösen nagy befektetést; ha valaki egy szabó- vagy más üzletet akar nyitni, több tőkére van szüksége, mint egy kezdő kertésznek. Megmutatják ezt a bolgárok, a kiknek a beruházási tőkéje aránylag csekély, de sokszor aránylag nagy földbérletet fizetnek és mégis van jó hasznuk. A virágkultusz manap igen kifejlett, mennyi virág kell a temetési koszorúkhoz, amelyekért horribilis pénz megy ki máshová; a báli, esketési bokréták divatja sok virágot emészt, az »üzdék« és meleg házak termékei kapósak, drága pénzen a budapesti vásárcsarnokokban másod-harmad kézből vásároltatnak Esztergomban is! Budapestre kell menni egy kis spenótért vagy korai uborkáért, vagy Komáromból kell azt várni: pedig Esztergom adhatna a vidéknek is és neki is jutna bőven mindenből, tetemesen olcsóbban, mint most és a városiak is pénzelnének, míg most mások szedik le a köcsögről a tej fölét. Távol áll tőlem, hogy szülővárosom vezető körének azon tendenciáját, amely Esztergomot kulturális szempontból emelni akarja, leszóljam; sőt örülök neki, hogy a városnak külalakja csinosodott, de ez nem elég, mert e téren sokszor csak a kiadás szerepel; támadjanak olyanok is a nép barátai között, akik oda törekedjenek, hogy a zsebbe is kerüljön valami és karoljanak fel olyan termelési ágakat is, amelyekre elég talaj van, de nincs ember hozzá; ezen elhanyagolt ágak egyike a kertészet, a melynek létrehozására legalkalmasabb medium a gazdasági szövetkezet, ez alakítson kebeléből egy commissiót, a melynek fő feladata legyen a városban kertészipart teremteni. Adja Isten, hogy szavam ne hangozzék el a pusztában ! Egy földi. — Oroszországban a zűrzavar tetőpontra hágott. Hogy mennyire elgyönglilt a japán- háború alatt, de még inkább az évszázados korrupció következtében a világ leghatalmasabb birodalma, azt a jelen napok mutatják, midőn egyetlen csatahajó, a Potemkin tartja sakkban az egész cezarisztikus államhatalmat. Sajnáljuk a sok emberáldozatot, a szegény családapákat, munkásokat, tömegesen hulló fiatalságot, de egy könynyet sem hullatunk az omladozó Nagy-Oroszormeg. Arcán szelíd mosoly s az örömnek pírja jelent meg, mikor meglátta a lelkes zarándokcsapatot. Egész megjelenése a szeretetreméltóság s kedvesség bélyegét hordta magán, mely nagyon jól illett őszülő hajzatához. Hetven éves már, de erős és SZÍVÓS természetű. Az » éljen* elhangzása után érces hangon mondta »surgite«. »keljetek fel,« mire Pokorny Emmanuel dr. vezetőnk térdenállva néhány szó kiséretében átadta a magyarok péter-filléreit. Ezután ismét letérdeltünk s a Szentatya leereszkedésében mindegyikünkhöz hozzáments kezét csókra nyújtotta. Nem tudom, lesz-e olyan ember, ki ezt a pillanatot elfelejti, mert mi nemcsak képen láttuk a Szentatyát és nemcsak bizonyos távolságban, hanem meg is fogtuk a kezét s megcsókoltuk. Az ember eme ünnepélyes pillanatban örül is, meg sir is. Örül azon, hogy hűségét, szeretetét, odaadását személyesen kifejezheti a Szentatya előtt, örül azon, hogy a római katholikus anyaszentegyház kebelébe tartozik, de eme örömbe belevegyül a fájdalom szivettépő hangja. Ha kutatjuk az okát, megtaláljuk azt a Szentatya jelenlegi helyzetében. Fogoly O a Vatikánban, mely fogságát megédesíti ugyan a keresztény világ ragaszkodása, de mindamellett keserűvé teszi a hálátlan gyermekek támadásai, melyekkel az egyházat romba dönteni szeretnék. Ez az, ami legjobban fáj a Szentatyának és fáj mindenkinek, ki vele együtt érez. De mindezek mellett mégis csak az öröm és lelkesedés lépett előtérbe s ajkainkról buzgón hangzott el a