ESZTERGOM X. évfolyam 1905

1905-11-12 / 46. szám

X. évfolyam. Esztergom, 1905. november 12. 46. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Alapitó: Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR. Szerkesztőség: Szentgyörgymező 9. sz. Kiadóhivatal: Káptalan-tér, hová az előfizetések küldendők, HirdetéseK felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében Meghívó. A vármegyei ellenzék központi bizottsága folyó íió 12-én, vasárnapon, délután 5 órakor, Esztergomban a »Magyar Király hoz« cimzett vendéglőben értekezletet fog tartani. Ügyszintén a megyei ellenzékhez tartozó megyebizottsági tagok november 16-án reggel 9 órakor ugyanott jönnek össze értekezletre. Az illető megyebizottsági tag urak fölkéretnek, hogy ez értekezleteken minél nagyobb számban megjelenni szíveskedjenek. Az elnökség. Handlépárti főispánok. Esztergom, nov. 11. A mostani kormánypártot, vagyis jobban mondva a haladópártot az ellenzéki lapok legújabban handlépártnak nevezték el. ígér fíitfát, hirdeti »honmentö« programmját országszerte; kineveztet főispánokat, hogy azok politikáját nyélbe ütvén, uralmon való maradását eképen biztosítsák. Valóságos handlépárt tehát a kormánypárt, megérdemli ez elnevezést, mert főispánokat jelen viszonyok között más párt, mint a handlépárt, tényleg nem birna fogni. Állapodjunk meg egy kissé e gyászmagyaroknál, s nézzük a Fejérváry-kormány további politikáját s terveit. Azt gondolná az ember, hogy eme válságos helyzetben Fejérváry népámitó, »alkotmanyos« programmjának végrehajtására politikai faktorokat nem kap, s ime, bár nagynehezen, mégis jelentkeznek képviselők, alispánok, szolgabirák, no meg minisztériumi hivatalnokok is, miért ne, hisz nagyobb urak nagyobb fizetést húznak. És ha rövid idő múlva le kell majd mondaniok a föispánságról, a nyugdíj el nem marad. Bolondok volnának tehát, ha a kiváló kitüntetés elöl szerényen meghátrálnának. Tahy István ur volt az első, a ki Kristóffy kalitkájába belekerült, elfogadta a pesti széket, azonban a lelkes ellenzéki Pest vármegye lepecsételte a közgyűlés termét s a főispán elzárt hivatalát; s ha merészelte volna összehívni a közgyűlést e hó 15-ikére a be nem iktatott s esküjét le nem tett KristóíYy-féle puszipajtás, a megyebizottság tagjai mindenesetre megjelentek volna a megyeházán a nevezett napon, hogy a megyeházát Tahy ur betörése ellen megvédelmezzék. Pongrácz Ferenc gróf urat, a második madárkát, Abauj vármegye dicső főispánját esküre nem bocsátják, főispánnak el nem ismerik, a tisztviselőket minden vele való összeköttetéstől eltiltják. Gróf ur, jó lesz még idejekorán elmenekülni, ha szereti az irháját! De ime jön a második gróf, az Adria biztosító-társaság ügynöke Teleky László ur. Hiába esküdött össze Dózsa alispánnal és Szvacsina polgármesterrel, besompolygott Kolozsvárra, de kiűzték, be sem eresztették. Nem használt a karhatalom, a sok szuronyos csendőr. Önnek is, gróf ur, hasonlókat tanácsolunk. Nem elég még a két gróf, Kristófíy egy örgrófot is tudott csípni. Pallavicini Alfréd az, a kit a derék zempléniek hasonló sorsban akarnak részesíteni, a melyben a hazafias Kassa és Kolozsvár népe a saját főispánját részesítette. De jelentkeznek a volt képviselő urak is. Ugrón János, volt képviselő Udvarhelyre küldetett, s a jó Géza pajtás, Kubinyi ur ö méltósága Komáromra. Továbbá Tamássy Béla földbirtokos Ungba, Zierotin gróf pedig Árvába. Remélhetőleg ezekkel is rövidesen bánnak el az ellenzéki vármegyék. Lám, hogy szaporodnak a handléfönökök, egyik a másik után tűnik föl a látóhatáron. Kristóffy meg dörzsöli valahol a tenyerét; a szemkápráztató és sokat ígérő programm sokakat csal. tőrbe, lépremennek a madárkák mind. Csak menjenek, majd kiábrándítja őket álmukból a józanul gondolkodó, hazafias, alkotmányos magyar nemzet. Eddig csak két vármegyét érte a szégyen. Az egyik Arad, a másik Szatmár vármegye. Mind a két helyen megesküdött a handlépárt bizalmasa; azonban hogyan tarthatja meg az esküjét az, ki egy alkotmányellenes, törvénytelen és imparlamentáris kormánynak fogad engedelmességet, az már más kérdés, nem tartozik egy lapra ugye, főispán urak ?! Aradtól nem is várta senki, hogy az uj megyefönököt, Vásárhelyi Bélát kiveri, mert azon megyék közé tartozik, melynek bizottsága tele van zsidó, szabadkőműves és nemzetiségi elemekkel. Ott kevés a független magyar ember. Szatmár vármegye hazafias ellenzékét pedig gálád módon kijátszották a ÁZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Valami bú . . . Valami bú borong a lelkemen, — Mint tó fölött a néma alkonyat, — S egyetlenegy sugár sem rezgi át Bús álmomat. Valami bú: hogy téged szőke lány Csalódott lelked bánata emészt, És szivem önmagának nem vehet Belőle részt. Lásd, — téged szánó szivem tűzben ég, Bajongó vágyak forró láza bánt . . . Bocsáss meg édes, de én szeretek — Egy barna lányt .... Az álmok teljesülnek. A leány álmodott . . . mindig csak álmodott. Az anyja meg rámondta, hogy az álmok teljesülnek. A muskátlik is rábólintottak: az álmok teljesülnek. Ilyen jók a virágok . . . Egyik nap csillogott a szeme, vágyódó volt a tekintete, piros az arca, dalos a jókedve. A csitri Beki lányok mondták is az ablak alatt: Tilda már megint szépet álmodott. Máskor meg fáradtan kelt és sápadtan. Csend volt a kis házban s az anya lábujjhegyen tett-vett a szobában. Tilda a három sárguló muskátlival bíbelődik az ablaknál. Azok is sárgulnak, hervadnak az elmúlás felé. Hát talán a muskátlik is álmodnak . . . hiába ? Nem régen még húsos, életerős volt a levelük, az a középső bimbóba hajtott, aztán az is beszáradt. Meg volt a vágya, virágozni akart, aztán hogy a vágya nem teljesült, most utána sorvad, ugy mint ő az álmok után. O a negyedik sárguló muskátli. Megcsordul a könnye s lepereg a fonnyadó levélre. Vajon életre kap tőle? Hirtelen ideges kézzel törüli le arcáról az áruló, keserű nedvességet. Ne lássa az anyja. Pedig mintha szive vére lett volna az a csepp, — talán az is volt — vörös lett tőle a szeme ágya. Az anyja látja, de nem szól, csak sóhajt rá egyet mint a gyenge szellő, mikor az ég könnyezik. Aztán megint csend van, mint a temetőben, ahol két lélek jár-kel szótlanul, zajtalanul. .. Ilyen a másik nap. Ma álom-nap van. Ki tudja hányadszor ? korán kelt, végig nótázta a kis udvart. Dalolva takarított. Ment a kezéből a munka, mint a parancsolat. Hamarosan készen van. No az igaz, hogy ők ketten nem nagy rendetlenséget csinálnak. Megvan mindennek a maga helye. Most meg már talán el is fáradt. A kötés ölében fekszik a pihenő ujjak között. Aztán néz maga elé fölemelt szemeivel. Két nagy szem az egész leány. Az ajka csukva van, de barnába árnyékolt kék szemei már mesélték az álmot. Meglátszik rajta az erőlködés, hogy mindenáron látni akar . . . A mint igy egy pontra néz, nem látszik meg rajta a harmic egynehány év. A gyönge lehelletszerü pirosság kitöltötte a sorvadó, petyhüdt vonásokat. A ki igy látja, elfeledi a szeplőket is ott a szeme alatt. Ilyenkor még az anyja is szépnak tartotta Tildát. Nem bánta volna, ha az a kevés vér mindig az arcán maradna, s a szeme mindig igy csillogna. És mégis olyan szomorúan nézett rá, mintha azt gondolná: szegény lányom, szegény betegem te. Mert hát valóban beteg a Tilda. Gyógyíthatatlan beteg. Az álmok betege. Álmodni, mindig álmodni és mindig csalódni . . , Nagy betegség. Ni, most is milyen lázasan néz és mozog az ajka. Ez már élet! — Nem az anyjának mondta, maga elé suttogta. És most már lát, tökéletesen lát. Lépten-nyomon virág, w

ezer szinben és rajta mosolygó, játszi napsugár. O is virággá varázsolódik. ^Fehér arcú nárciszszá, a milyen a valóságban. O a legszebb. Délceg, karcsú fiatal emberek mennek el mellette. Férfiak a javából. Mindegyik" szeme megakad rajta. Mindenkinek van szava hozzá. Es milyen kedves szava ! Becéző, dicsérő, hívogató ... A bátrabbak le is hajolnak hozzá, le akarják szakitani, hogy szivük fölé tűzzék. A nárcisz ügyes hajlással siklik ki a kezükből. Tilda elmosolyodik. Tetszik neki a játék. Aztán megint visszafoglalja helyét a régi komolyság. Uj alakok r közelednek, kifogástalanul öltözve. Nagy urak. Érdekesen halvány az arcuk és mégsem szomorúak. Vigak. Csak a középső komoly, aki beszél. És ez a komoly annyira ismerős előtte.