ESZTERGOM IX. évfolyam 1904

1904-01-10 / 2. szám

mint van a hitvallásos iskoláknak, mert nincs és nem is lehet helyben ellenőrző közege. A királyi tanfélügyelő a vármegye központjából csak hiányosan kisérheti figyelemmel a tanitó rendes nevelését ; közvetlen felügyelet és pedig minden tekintetben független felügyelet nélkül az iskolákba is bevonul az állami slendrianizmus ama drágán fizetett rendszere, mely némely hivatalban észlelhető. Például szolgálhatnak erre a gazdasági és ipari ismétlő iskolák, eme tisztán állami oktatás-ügyi intézmények. Az ezekben felmutatott eredmény legtöbb helyen egyenlő zérussal. »A mi ipariskoláink, irja egy bécsi ipariskolai tanitó, événkint 200.000 forintba kerülnek és semmi eredményt sem képesek felmutatni!« Nálunk különösen sokat emlegetik a nemzeti szempontot, midőn az iskolák államosítását hangoztatják. Az egész vonalon államosított »nemzeti « iskolákban, azt hiszik, gyorsabban lehetne terjeszteni a magyar nemzeti eszmét s főkép a magyar nyelvet. Ámde ez álokoskodás. A kötelező magyar tanítási nyelvet az ország törvényhozása behozhatja az iskolák hitvallásos jellegének törlése nélkül is. Ehhez nem kell államositás. Ha a kormány súlyos politikai bonyodalmak veszélye nélkül az egységes tanítási nyelvet keresztülvihetőnek tartja, behozhatja azt a hitvalllásos iskolákba is. Katholikus egyházi részről nem fog akadályra találni. Ha pedig itt esetleg politikai akadályok vannak jelenleg, fennállanak azok az állami iskola esetében is. Mindenesetre meg kellene szívlelni Ausztria példáját, hol a nemzetiségi ellentétek épen az állami iskolák felállítása óta élesedtek ki oly végzetesen. A katholikus iskolák korában a cseh és szlovén is osztráknak vallotta még magát, mert a magasabb ideál, a vallás háttérbe szorította a nemzetiségnek alsóbbrendű ideáját. Nemzetiségek szempontjából pedig Magyarország sem sokkal szerencsésebb a szomszédnál. Nemzeti szempontból tehát fölötte veszedelmes oly szent kapocsnak széttépése, melynek összetartó ereje alatt az államnak magyarositó törekvése békésebben és sikeresebben érvényesülhet, mint különben. Három kép. Az újév első reggelét örökíti meg más-más csoportosítással, színezéssel és felfogással. Az elsőnek borongós a hangulata, szük a távlata, fojtó a levegője. Mindez összhangban van a főalakkal, Tisza István gróffal. Körülötte bejegyzett híveinek aránylag csekély része, kik hűségről és ragaszkodásról regélnek, kik epedve várják a vezér szavát. Jelszót, irányitást várnak tőle a jövőre vonatkozólag, hadi terveinek bizalmas közlését, hogy tudják magukat mihez tartani. S megszólal a nagyvezér. Komor a tekintete, komoly a szava. A múltba tekint vissza, hogy felpanaszolja vereségeit, sisifusi munkának bizonyult törekvéseit. A parlamentarizmus pusztulása jobban bántja lelkét, mint az egész országé. Mezőgazdaság, ipar, kereskedelem, s mind az a 43 törvényjavaslat, mely érintetlen maradt, nem érdeklik őt, csak azok a gyerekes csínyek, melyekkel a személyével megbékülni sehogyan nem tudó ellenzék megakadályozta őt kedvenc gondolatának megvalósításában: uralmának megerősítésében. A felzaklatott kedélyek megnyugtatása volt az elmúlt év feladata, és ez sem sikerült. A miniszterelnök érzi szegénységét, nem dicsekedhetik egyetlen egy alkotással sem. Még a törvénykönyvet sem gazdagította különben holt betűkkel. Ily szánalmas vergődés után elvárná az ember, hogy legalább a jövőre adott programmjával fogja a nemzet kívánságait kielégiteni. De beszédében hiába keresünk világos programmot. Két gondolatot burkol csupán magába. Az egyik a házszabályok megváltoztatása, midőn örömmel konstatálja, »hogy az obstruálók akaratuk ellenére egy nagy szolgálatot tesznek a közügynek, mert bemutatják az obstrukció káros következményeit a maguk teljességében. Bemutatják teljes tarthatatlanságát annak, hogy egypár ember igy tehesse tönkre a nemzet erdekeit s akaszthassa meg a nemzeti akarat érvényesülését.^ A másik valami nagy fúziót helyez kilátásba, midőn abbeli reményének ad kifejezést, »hogy pártkülönbség nélkül fogunk vállvetve működhetni a Háznak oly tagjaival is, akiket a 67-es kiegyezési politika tőlünk elvalaszt.« Mindkét gondolat az önérdek bélyegét viseli magán, mert mindkettőnek megvalósulása a Tisza-érának inaugurálását jelenti. Pedig' az a kis incidens, mely nyomban a beszéd elhangzása után lejátszódott, midőn egy főrendiházi tag azt súgta szomszédjának: No, most menjünk Bánffyhoz! — eléggé meggyőzhetné a nemes grófot arról, hogy személye épen nem alkalmas a kibontakozásra. Mert ha a megjelentek, kik még előbb tapsoltak-éljeneztek, igy éreznek, mily lagymatag és megbizhatlan lehet akkor még csak azoknak ragaszkodása hozzá, kik arra sem érdemesítették, hogy személyesen felkeressék ?! . . . A másik képen Kossuth Ferenc körül csoportosulnak békülékeny kurucok. Az apa nimbusa játszik körülötte, bár halaványabban, mint azelőtt, meg is tépve itt-ott ama túlságos békülékenység miatt, melyet az utolsó küzdelemben elárult. Keményen veri a mellét, hogy szinté hangzik az — üressége. Tettekre ő sem hivatkozhatik, mer.t amit tett, azt »népbolonditás«-nak keresztelte el a részrehajlatlan igazság. Harcról szónokol, ki megalkudott és letette a fegyvert. És mégis »felemelt fővel< akar járni a nemzet szine előtt. Megfeledkezett már ceglédi látogatásáról? Ott nem találták oly »mocsoktalannak« a zászlót, mint a milyennek ő hirdeti. Az ^>öreg vezér*-nek nem ajánlhatunk jobbat, mint amit ő maga ajánl: önzetlen hazafiságot és — törhetetlen következetességet ! Mindkét kép különben szecessziós: tarka a színezése és pazar a kerete, de értéke nincsen. A két vezér sokat beszélt, de keveset mondott ! Mintha egy Rafael Madonna előtt állnánk, olyan a harmadik kép. Harmónia uralkodik csoportosításában, harmónia színezésében egyaránt. Aki festi, az a patriarchális művész nem kever össze száz szint, hogy a szemet kápráztassa, hanem egyenes színekben dolgozza ki remekét. Arany alapra veti ideálját, s a végtelenségbe átnyúló távlatot tesz a háttérbe. A krisztusi elvekre támaszkodó állam, a krisztusi elvektől áthatott társadalom Zichy Nándor gróf ideálja. Mint eme krisztusi elvek lángoló lelkű előharcosa, bátor hangon vétót kiált a liberalizmusnak hitet és erkölcsöt irtó programmja ellen. Mint éles látású próféta a jövőbe néz és látva azt az elszomorító képet, midőn a vallástalan állami iskola neveltjei felbontanak minden rendet, sárba vonnak minden tekintélyt, és lábbal tiporják a tiszta erkölcsöt, — sorakozásra szólitja mindazokat, akikben még él az igaz hitnek egy szikrája, akikben még van egy csép igazi hazafiság. Isten parancsolata iránt engedelmes és minden földi feladat teljesítésére elszánt, kötelességtudó polgárokat kíván ő hazájának, mert csak ezek tehetik nagygyá nemzetünket. Amellett a népet boldogítani, anyagi jólétét emelni óhajtja, »mert egy anyagilag nyomorult közönségből, nemzetből nagy nemzet bizony nem támadhat. Hiába mutatnak a nagy államvagyon-szaporulatra, mikor az ember koldus ; a népnek hatalma, jóléte az alkotmányos nemzetnek egyedül szilárd, maradandó alapja, a magyar nemzet és állam jövőjének biztositéka. Tehát a nép, a nemzet anyagi jólétének fejlesztésére nem szűnhetünk meg törekedni, mert ez szükséges, hogy a szellem is fejlődhessék!« íme! a néppárt népetmentő, nemzetet boldogító programmja, mely nem éri be frázisokkal, nem is nézi az optimizmus szemüvegén közállapotainkat, hanem ugy, amint vannak. Az igaz ügy azonban mindig ellenkezésre talál. Az igazság küzdelme az erőszakkal és gonoszsággal oly régi, mint maga az ember. De biztatóan hang'zik az agg vezér szava: Ami nincs, az lehet, és azért, mert valami később következik volt, hogy meg' sem értették. Az ilyenek persze megfeledkeznek arról, hogy az ember Isten képmására van teremtve. Krisztus ennélfogva, természetes, hogy nem lehetett valami extra lény. Krisztus emberfölötti volt, de ez nem rettenetes dolgokban, olyanokban minőt ember még nem látott, talán óriás hadjáratokban, talán abban, hogy sült galambok repdesnek az ember szájába stb. nyilvánult; dehogy, éppen ellenkezőleg; ő nagyon is emberies, természetes formájú volt, emberfölöttiségét a lelkiekben, bölcseségében, erényeiben, elveiben, cselekedeteiben kell keresni, pl. mikor ő ellenségeinek és a bűnös Magdolnának megbocsájt, arra abban a korban és valljuk be, javarészt ma is, más képtelen. És amiben az ő istensége nyilvánult, az az ember lelkébe is belé van oltva. Az ember Isten képmására van teremtve, csak az volt a baj, hogy az emberek nem ebben, másban, külsőségekben, ami legkevésbbé tartozik a lényeghez, keresik Krisztusban az Istent. Éppen, mert az emberek még oly messze állanak a természetes, józan gondolkozástól ; ezt megrontja a kevélységük, tudákosságuk, önteltségük, épen mert még oly kevéssé van lelkükben kifejlődve az, ami valóban fölemelné őket az állatok fölé, ami őket emberi méltóságukra, Istenhez közelebb emelné. A krisztusi erények, elvek diadalával, a józan gondolkozás megizmosodásával fogunk mindjobban Krisztushoz közeledni. Ebből magyarázható az is, hogy amit az ember eddig nagyot, igazat hirdetett, amit nem álbölcseség teremtett, a tudományok diadala, eredménye is csak közelebb vitt Krisztus megértéséhez, a valódi józan ész csak annál bensőségesebben látja, érzi Krisztusban az Istent. Kedves barátom, lássa, igy gondolom én a józan ész működését, elmélyedését, és lássa, milyen eredményekre lehet a józan gondolkozással jutni, milyen megnyugtató, fönséges eredményekre. Tisztán áll előttünk minden, amin a tudákosok annyit rágódnak. Mi ennek alapján, Krisztus istensége alapján, sokat megértünk. Látjuk az emberiség nagy céljait, értjük fejlődését, nagy emberek természetrajzát, sorsát, tépelődését, lelki küzdelmeit, koruk világnézeteit, hullámzást, mi az emberiség tova haladásának formája, megbékülünk sorsunkkal, és eszmékkel, célokkal, életszeretettel megtelünk. Úgy érzi az ember, mintha szárnyai nőttek volna, mintha egy magas hegyen volna, ahonnan ellátni messze, bár ködös a meszszeség, de a nap átragyog a ködön. Bár a vég ismeretlen előttünk, Isten szavát, Isten igéretét birjuk, ez világit. Hanem, kedves barátom, talán kellemetlen ez önnek, talán már elég volna, hagyjuk abba ? Iparos: Kedves uram! valamit úgy megmozgatott bennem. Gyönyörű ez, amit elmondott. Oh ezt de szí vesén hallgatom, csak még jobban szeretném átérteni. Milyen nemes, milyen jóleső volt ez. Szeretném e napot följegyezni, hogy örökké emlékezhessem rá! Uram, engem is magával ragadott, érzem, emelkedem, hogy önnél én is magasabbra jutok. Kedves uram, de szeretnék följutni én is arra a hegyre. Én: Hát tudja mit, kedves barátom, öszszejöhetünk mi többször. Kisétálhatunk igy és elbeszélgethetünk, hiszen most amúgy is csupán nagyjában, vázlatosan beszéltem Krisztusról. Jövőre részletekbe is elmélyedhetünk, jövőre apróra szedhetjük Krisztus elveit, kik értették őt meg, kik követik őt, hogyan, miben áll Krisztus megértése, hogyan érvényesitik ma Krisztus elveit, kik értik meg ma Krisztust. Ezt majd jövőre. És most Isten önnel, a viszontlátásra. Kriegs-Au Emil. Sirolin A legkiválóbb tanárok és orvosoktól mint hathatós szer : úgymint tüdőbetegségeknél, légzőszervek hurutos bajainál, idült bronchitis, szamárhurut tS' lábbadozóknál influenza után 5> és különösen ajánltatik.. Emeli az étvágyat és a testsúlyt, eltávolítja a köhögést és a köpetet és megszünteti az éjjeli izzadást. — Kellemes szaga és jó ize miatt a gyermekek is szeretik. — A gyógyszertárakban üvegenkint 4 koronáért kapható. — Figyeljünk, hogy minden üveg alanti céggel legyen ellátva: F. HOFFMANN-La ROCHE & Co, vegyészeti gyár BASEL (Svájc).