ESZTERGOM IX. évfolyam 1904

1904-12-04 / 49. szám

csak azért nem követi Tiszát sem diadaltalan útjain, — úgy mint Szaczelláry, ki Győrben követ és hógolyót kapott, — mert politikai lelkiismeretén malomkő súlyával fekszik választóinak* eddig még hangtalan szemrehányása. De hát miért is nem lép ki ? — hisz neki a kerület politikai meggyőződését kellene most hirdetni s ha ezt tenni akarja, úgy az egyesült ellenzék zászlaja alatt volna a helye. Mert ki kell lépnie okvetlenül két okból. Ha többé nem szándékozik Esztergomban fellépni, azért kell kilépnie most a szabadelvű pártból, hogy választói teljes becsülésével hagyhassa el a politika himes (?) mezejét; és ki kell lépnie másodsorban akkor, ha Esztergomot a jövő országgyűlési ciklusokon is képviselni akarja. Nincsen semmi értelme annak, hogy az ellenzéki Esztergom képviselője a szabadelvű pártban maradjon. Ez a város, de az egész vármegye! •— semmi hasznát nem veszi annak, hogy képviselőivel, bár akaratlanul és megvásárolt szavazatok árán a kormányt erősiti. A kormánytámogatás alatt, mint látjuk, csődbe jutott az egész közgazdasági életünk, amink van ebben a városban; azt magunk csináltuk saját erőnkből és keserves teherrel baktatunk a kultura rohanó szekere után, tehát mégis meggyőződésünk ellenére, miért pumpázzuk saját életerőnket a liberalizmus elgyengült tüdejébe ? Némelyek azt hangoztatják, hogy a jövőben majd könnyit rajtunk a kormány, hisz már meg is kezdte a közmunkákkal. Már meg van (papiroson) az 550.000 koronás esztergomi téli kikötő, mit el is veszthetünk, ha nem támogatjuk a kormányt. Ez határozott ámítás és a tudatlanok hiszékenységére utazó fogás, mert ezt nem a kormány adta, s ezt el sem veheti, mert ezt a törvény biztosítja Esztergomnak. És aztán, hogy úgy mondjuk, nagy kérdés még az is, hogy ezt a segítséget elfogadhatja-e majd a város, mert tudvalevőleg az 550.000 koronás segitő közmunkáért 600.000 koronás csatornázást követel a kormány ettől a várostól, melynek nyűgöző adósságánál csak tehetetlensége nagyobb. Ilyen az a segítség, melyet mézesmadzagként adnak be most a nagy álmodónak, a városnak azok, akik rosszul választották meg szerepüket. Nincs értelme Esztergom Tiszahus«árságának akkor sem, ha a jövőben bizakodik, mert ez ha igérne is valamit, a kormány azt fogja csak adni, amit eddig : semmit. torától, — mert különben jelentkezni ott senkinél sem kell; a törvény, az állam ott minderről tudomást sem vesz —- a prédikátor azzal fogadta: »Ön egy előkelő egyházból igazán »közönseges« egyházba s egy tiszta imaházból piszkos tern- | plomba megy át; hiszen a római templomokba csak piszkos, rongyos »pack« jár. »Uram, feleié a hölgy, a bibliában olvasom, hogy Krisztus küldetésének bizonyításául arra hivatkozott, hogy a szegényeknek hirdeti az evangéliumot. Örülök, hogy van egyház, hol a szegények otthon vannak. « Ezzel elment; de még nem volt egészen elszánva. Történt, hogy egy alkalommal ismét a Paulistáknál járt, mikor egy szegény asszonyt jelentettek, ki a páterrel beszélni akart. Ez rögtön fölemelkedik s a másik szobába megy. A hölgynek ekkor az a gondolata támadt: hátha ez a jó ember csak irántam volt oly szives, mert gazdag vagyok s a szegény asszonnyal majd máskép bánik. Nem állt ellen a kísértésnek, s oda lépett az ajtóhoz hallgatózni. A páter éppoly kegyesen beszélt a szegénnyel mint vele. A hölgy megtért. E fölséges, hatalmas nép-egyházban él az egység ; rajta kivül csupa zűrzavar, meghasonlás és szakadozottság. Amerika tele van szektával és titkos társulattal, amely zűrzavaros állapotot csak az angolszász race hidegvére és józansága bir el a nélkül, hogy erkölcsisége megcsappanjon. Legalább eddig ez nem történt meg. De én nem bízom Amerika erkölcsiségében ; a tisztességtelen verseny, melyet a legújabb bevándorlás importál, a hitben való zűrzavar, s az amerikai ős angol lakosság szaporodásának hiánya, mely erkölcstelenségre utal, nem biztatnak az angol népléleknek Ne áltassa magát tehát a kerület képviselője sem, mert mint biztos tényt emiitjük fel: a kormány jelöltjével szemben, legyen az bárki, az egyesült ellenzék egyik legerősebb tehetségű tagját fogja felléptetni Esztergomban a legközelebbi választások alkalmával, mikor is, ha addig nem, ez a kerület is öntudatra ébred. Félre a szintelen politikával, mert ez megboszulja magát nem csak a kerületen, de a képviselőjén is, Klió. Szervezkedés. Kinek van még kétsége az iránt, hogy az a háborúság, melyet Tisza István inditott, nem más, mint a hatalom háborúja a nemzet ellen ? A hatalomé, melyet a nemzeti szellem hatalmas előnyomulása megrémített, a kicsikart vívmányok elkeserítettek ? A megtorlás csak egyik célja a háborúnak; a másik, a fontosabb: a megelőzés. Mert akármilyen csekélyre becsüljük is mi, magyarok, az obstrukció által kicsikart vívmányokat, arra elég nagyok, hogy Ausztria aggódjon rajta. Ezért hangzott fel egész Ausztriában a jelszó : eddig s ne tovább ! Ezt az osztrák jelszót most változtatja át Tisza élő valósággá, ezért kell házszabályrevizió, ezért kellett november 18-át megcsinálni, ezért kell dijbirkózókból parlamenti rendőrséget szervezni és ezért kell még majd a gaztettek egész sorozatát elkövetni. Mindezek láttára mit kell tennünk ? Essünk-e kétségbe, és adjuk föl reménytelenül a küzdelmet ? A mi nemzeti históriánk azt tanítja, hogy a magyar nemzet jó géniusza mindig megtalálta a legalkalmasabb fegyvert, azt, amellyel az adott körülmények között legkönnyebben verhette viszellene intézett támadást. Ez az arzenál azért olyan gazdag, mivel nagyon sűrű, majdnem folytonos volt a támadás. Benn%foglaltatik abban a passzív rezisztenciától, a néma elkeseredéstől a fegyveres ellentállásig és az emigrációig minden fegyver, amelyet a Gondviselés a létében fenyegetett nemzet védelmére megteremtett. Legutolsó ilyen fegyverünk : a kisebbségi ellentállás volt. Erre a hatalom — mint mindig — törvénysértéssel, az alkotmány megsebzésével felelt. Hagyhatja-e ezt a nemzet válasz nélkül? Önfentartási ösztöne nem sugja-e, hogy a fegyver helyett, melyet durva erőszakkal kiütöttek kezéből, másikat, még hatásosabbat kell kezébe vennie? Ez a másik fegyver nem lehet más, mint nemzeti többséget teremteni a parlamentben. Ha a kisebbségi ellentállás megszűnt alkalmasnak lenni a nemzet ama jogai kivivására, amelyek nélkül nincs méltó nemzeti lét, hát akkor maga a hatalom kényszeríti arra a nemzetet, hogy jogos törekvéseit parlamanti többség utján követelje és valósítsa meg. Ezért egyenesen a Gondviselés szebb jövőjével. Egységes, mély hit, s hiten épült erkölcsiség alkotja a népföntartó, igaz idealizmust; ehelyett az angol »comprehensiveness« vagyis a legbadarabb nézeteknek egy s ugyanazon hitben I való eltűrése s a napirenden levő házassági elválások ijesztenek. Háromnegyed óra alatt lehet elválni. Ezek ugyancsak ősöreg, ráncos vonások az amerikai néplélek arcán, melyeket elsimítani igen nehéz. A hit latitüdjének megvilágítására fölhozok egy példát. A vakok valamelyik intézetének kápolnájában az egyháztan következő szentek képeivel rendelte díszíteni a szentély falait. Középen ül Krisztus, a világ világossága, tőle jobbra-balra sz. János evangélista, szt. Hilda, Alfréd király, Fra Angelico, Caxton, Galilei, szienai szt. Katalin, Eduard Rushton, sir Philipp Sidney, Eleonóra királyné, Langton István, Wagner, Erasmus, Charles Darwin. Ugyancsak különös egy társaság. Eleonóra királyné ugyan szivesen társalog majd a canterburii Prímással, Langtonnel, de mit mondjon szienai Katalin szomszédjának, a republikánus filantrópnak, Eduard Rushtonnek ? Hogy érzi magát Erasmus Wagner és Darwin közt? S hogyan tekint végre Darwin Krisztusra, s mikép nyerheti tőle inspirációit? »Comprehensiveness« tehát az a sajátsága az anglikanizmusnak, hogy szt. Jánostól Darwinig mindent felölel. A vakoknak ugyan ezek a képek nem ártanak, de a látók megvakulnak tőlük. Kivándorlóink nem jutnak bele e lapos, közönyös irányzatba; felkarolja őket a közönséges, de érzésben, hitben paktálást nem ismerő, igazán elit-meggyőződésü anyaszentegyház, hogy mialatt pénzt s aranyat szereznek, azalatt a hit s az sugallata volt az, amikor rögtön, a november 18-án elkövetett aljasság után az összes ellenzéki pártok szövetséget kötöttek egymással. Mert ez az első lépés arra, hogy a mostani parlamenti többség kisebbséggé váljék és azután annak romjain egy, a nemzeti jogokat és törekvéseket képviselő parlamenti többség teremtessék még. A második lépés most van folyamatban : országszerte gyűléseket tart a magyar nép, hogy kifejezze tiltakozását, fölháborodását: ezáltal jő létre éber közszellem, melynek hiányát nemzeti küzdelmeinkben eddig olyan keservesen éreztük. A harmadik, a döntő lépés nem lehet más, mint: szervezkedés országszerte. Halálos vétek volna ezt elmulasztani most, amikor a pártok közötti korlátok leomlóban vannak és igy a hatalom kezéből szintén kiesett egy fegyver: az ellenzéki pártok viszálykodásainak fölhasználása. Szövetkezzenek és szervezkedjenek az ellenzéki pártok együttesen az egész országban, minden vármegyében és minden kerületben. A hatalmi szervezettel állítsuk szembe a nemzeti szervezetet. L-y M-n. Szövetkezeti kurzus Esztergomban. Az esztergom-vidéki gazdasági egyesület a kisbirtokos-osztály támogatásának szükségességétől áthatva, a szöv. eszme széleskörű terjesztését határozta el. E célt az egyesület oly módon véli elérhetőnek, hogy a tél folyamán a községekben rendezendő népies előadásokat megelőzőleg az értelmiség részére a Magyar Gazdaszövetség közreműködésével Esztergomban december 15-én, szociális kérdésekkel s a különféle szövetkezetek ismertetésével s azok szervezési módozataival foglalkozó szövetkezeti kurzust tart. A tárgysorozat egyik rendkivüli érdekes pontja lesz a szövetkezetek fontosságának szociális szempontból való megvilágítása, a mely előadás tartására sikerült egyesületünknek a társadalmi nagy problémák egyik alapos ismerőjét Prohászka Ottokár egyetemi tanárt megnyerni. A kurzuson a kisbirtokosságnak gazdakörökbe való tömörítéséről is előadás fog tartatni, szóval mindazon gazda társadalmi szervezetek ismertetve lesznek, a melyek a népmentés elodázhatatlan és magasztos munkájában eszközül szolgálnak. A szövetkezeti kurzusra a gazdasági egyesület a következő meghívókat küldötte szét: Tagadhatatlan tény, hogy a nemzetek gerincét a kisbirtokos osztály képezi, melynek fenntartása minden okos kormányzatnak és társadalmi akciónak főfeladatát kell, hogy képezze. A kisbirtokos osztállyal állnak, vagy buknak el a nemzetek. Ujabb időben a szomorú közgazdasági- és különösen a mezőgazdasági állapotok következtében a kisbirtokos osztály rohamos sülyedésnek indult. erkölcs kincsét el ne veszítsék. Előbb nem igen törődtünk velük, de most már jobban gondoskodunk róluk, annyira, hogy ez utóbbi néhány év alatt több történt e téren, mint azelőtt 30 éven át. Ugy is kell, hiszen testvéri, bár fájdalmas érzéssel gondolunk mi Amerikára; annyian vannak ott, kik viszont szeretettel, bár panaszkodva gondolnak ránk. Meglehet, hogy mostohának mondják hazájukat, mely kenyeret nem adott gyermekeinek s nem fogta le szerető keblére, mikor vándorbotot vágtak az erdővégi cserjéből, melyek lombja alatt gyermekálmaikat aludták; meglehet, hogy nehéz a szivük a hazára, de azért visszasír s egyre azt ismételgetik : miért is kellett hát oly messzire szakadnunk, s kétszeresen keserves verejtékkel idegen kenyeret ennünk? M. t. közönség, mi bejártuk Amerikát, buzdítottuk népünket ; láttuk küzködését s megszerettük az idegenben, talán még jobban, mint itthon. Nem azért jártunk a külföldön, hogy látván elmaradásunkat, lesajnáljuk hazánkat s megvessük népünket, hanem hogy okulva, segítsünk bajain s pótoljuk ki hiányait. Meg vagyok győződve, a kivándorlók könnye elapad, a panasz elnémul, ha azt a praktikus, munkaszerető, egyszerű, tetterős, amerikai szellemet megszeretjük s magunknál meghonositjuk ; ha a munkatársadalmat emeljük a rendi tradíciók társadalmának helyébe; ha nem uraskodni hanem dolgozni megtanulunk; ha Széchenyinek szavát »gazdagodjatok«, úgy értjük, hogy csak munka s nem munkátlan pénzszerzés útján gazdagodjunk; akkor a kivándorlás dagálya elapad s a nép visszasiet hazájába a költő óhajával ajakán: »boldogulva, hon, hadd lássam népedet virányidon.«