ESZTERGOM IX. évfolyam 1904
1904-12-04 / 49. szám
igoj. december 4. ESZTERGOM 3 helyeket, nem elcsépelt szállóigéket hallottunk ezen előadásból, hanem egy, a népért igazán élni és halni kész ifjú népnevelő ideális, de mellette gyakorlati programmját. Még Lukácsné Országh Ilona asszony gútai tanítónő tartott egy minden izében sikerült gyakorlati előadást a történelem köréből, mire a háziügyek elintézése után az elnöklő tanfelügyelő adózva az előadók igaz érdemeinek e szavakkal zárta be a gyűlést: »Keressük a mi szegény népünket.« A reá dörgő éljen, nem sablonos gyűlészáró volt, hanem felelet a zárszóra, »igen, mi népnevelők szeretjük és szeretni fogjuk tettekben népünket.« * * * Mig a komáromi kerület tanitói mintegy megfeledkezve a földiekről teljesen nemes hivatásuknak ihlete által áthatva igy lelkesülnek és cselekesznek az egyházért és népért, addig egy másik kerület tanítósága tisztán az anyagi ügyekről tárgyalt. De ez még utóvégre hagyján, mert hiszen az ember testből és lélekből áll s előbb élnünk kell s aztán filozofálhatunk csak, — de tárgyalt nem épen törvényes módon, nem egészen katholikus tanítókhoz illő módon. Az »Esztergom« 1904. november 13. számában a párkányi kerület tanítóinak ugyanott tartott közgyűléséről szóló tudósításban a következőket olvasom: » Végül kimondotta a gyűlés, hogy — mivel a tanitók mindenkitől magukra hagyatva, nehéz munkájuk és képzettségük mellett csak szolgai ellátásban és bánásmódban részesülnek, — felkérik kerületük országgyűlési képviselőjét anyagi ügyük támogatására, azon igéret meltett, hogy annak idején szavazatukkal és befolyásukkal támogatni fogják. Anyagi helyzetük javításának — úgymond — csak ez a módja vezethet eredményhez. Elhatározták viszont egyúttal, hogy a társegyesületeket is hasonló eljárásra hívják fei.« Azt mondtam, hogy e közgyűlési határozat, föltéve, hogy ez a jegyzőkönyv hiteles kivonata, törvénytelen. Miért? Mert egy tanitógyűlés nem politikai gyűlés, tehát azon politikai határozatot' hozni nem szabad. Már pedig a gyűlés azt határozta el, hogy ha a képviselő anyagi érdekeiket támogatni fogja, »szavazatukkal és befolyásukkal támogatni fogják.*- Ez világos politikai határozat. Tehát ez átlépése a kör alapszabályainak, amelyekben ezt olvasom: »A politikai és nemzetiségi értekezéseket (annál inkább határozatokat) illetőleg vitatkozásokat elvileg mellőzi.« (III. p.) Tehát ismétlem, a határozat alapszabályellenes — törvénytelen. Másodszor azt irtam, hogy a határozat katholikus tanítókhoz nem illő. Ismét bizonyítom. Hátha az az országgyűlési képviselő, akinek anyagi ügyük támogatásáért megígérik, hogy »annak idején« szavazatukkal és befolyásukkal támogatni fogják — egyházüldöző törvényeket ís megszavaz, vagy megszavazott, alkotmányellenes műveletekben is asszisztál egyes józan eszét vesztett despotáknak, — akkor is támogatni fogják szavazatukkal és befolyásukkal a katholikus tanitók ? Legjobb esetben azonban felesleges a határozatnak ígérettel való megerősítése. Mert hát ki az a képviselő ? Ugyebár a nép küldöttje, a népnek képét és akaratát képviselő megbizott. Kell-e tehát itt alkudni, Ígérgetni, s nem elég — hogy eufemistice szóljak — felkérni, hogy a tanítóság jogos és méltányos óhajait figyelembe vegye és támogassa ? E határozatból is kirí azon helytelen fölfofogás, mellyel uton-utfélen találkozunk, mintha az egyház volna akadálya a kath. tanítóság anyagi előbbrehaladásának, s mintha a joggal követelhető fizetésemelés csakis az államosítástól volna remélhető. Uraim! Kath. Tanitók! Miért nem gondolnak a megoldásnak jobb módozatára, mely nemzeti, kulturális és keresztény szempontból százszorta kívánatosabb volna, mint az államositásnak pogány gondolata, hogy t. i. az iskolák megtartanák hitvallásos jellegüket, de a tanitók eo ipso, hogy nyilvános iskolában tanítanak, az állam tisztviselőinek is tekintendők, következőleg az állami tanítókkal egyforma dotációban részesüljenek ? Hogy ki a katholikus tanitók anyagi inferioritásában az igazi bűnös, arra világosan rámutatott az »Esztergom« ezidei 30. számának vezércikke, mely azt is világosan bebizonyította, hogy közelebb állnának a kath. tanitók céljukhoz, ha a ker. politika megerősödését előmozdítanák Magyarországon, mintha örökké az államosítás eldorádója után sopánkodnak. Esztergom politikája. Az egész ország forrong. Tisza István gróf alkotmány tiprása durván és kegyetlenül megsértette az alkotmányszerető magyar nép politikai érzületét s az ország minden kerületében tiltakozó gyűléseket rendeznek, vagy ahol nem szervezték még az ellenzéket úgy, hogy tiltakozó szavát felemelje akkor, mikor jogainak eltiprásáról van szó: ott — sajnos, — a hatalom és érdek emberei érőszakkal csinálják a műlelkesedést* és a Tiszabizalmat. Szóval olyan időket élünk, mikor az ország minden polgára politikai nézetét nyilvánítja, mert a sajnálatos viszonyok kiszabadítják kebléből a szunnyadó érzelmeket és módot adnak arra, hogy azt hangos szóval hirdesse is. A politikai élet most Magyarországon már nem csak hogy lüktet, de lázas forrongásban van s felrázza a politikai alvajárókat a nemzeti élet nagy központjaiban épúgy, mint Preszteg-Bajmokon és az anyalai béres társadalomban, — csak Esztergom sz. kir. városnak és a megyének nincs szava. A három politikai kerületben a politika él ugyan, de alszik mélyen és lustán. Beleásta magát ez a nemes vármegye és városa a politikai tespedés szintelenségébe s hiába cserdít nyaka közé a durva erőszak ostora: horkol tovább, neki nincs meggyőződése, neki nincs hitelve, nincs szava, mert a nemtörődömség patópáli kátyújában megfeneklettek a nézetek, a vélemények és elvek egyformán, de — nagyon. Pedig ennek a híres vármegyének s ennek a nemes városnak volt valaha politikai érzéke és volt jelentős, hangos szózata is. Régebben volt önállósága, volt bátorsága is, sőt voltak tényei is, a nemzeti politika nyilvános küzdőterén. Vagy talán most is van valamelyes politikai nézete ? de közéletének vezérei, kik hangadók a politikában is, tartózkodnak a nép vezetésétől, a polgárság felvilágosításától ? Talán igy van, de ha igy van! — miért van igy ? Most van a legfőbb ideje, hogy e megye és népe feleletet kérjen erre. Esztergom szab. kir. városa most szabadelvű kerület. Ugy jutott bele, mint Pilátus a credóba: véletlenül, mert azelőtt mig nemzeti politikát követett, hűséget esküdött vezérének, a vezért pedig követni kell. O tudja mit csinál, az ő taktikája lehet helyes, lehet helytelen, a katonának követni kell. A nagy Apponyi belépett a szabadelvű pártba s az esztergomi kerület képviselője Frey Ferenc nem kérdezte meg kerületét, hanem követte a vezért. Emlékszünk rá, hogy akkor a választók egy küldöttsége előtt a képviselő azzal okolta meg ezen lépését, hogy a jó katona a vezért mindig hiven követi. A kerületet ez a kijelentés megnyugtatta, mert hisz jó katonának lenni nagy erény. De most! — a vezér Apponyi egész lelkes csapatával már kilépett a liberális táborból s velük együtt a «szabadelvűség»-ből az elvi szabadság tevékenységének mezejére léptek a liberális párt legnevesebb és legrégibb politikusai is. Miért ? Mert rájöttek, hogy az a tábor nem azokért az elvekért harcol, melyet a zászlajára tűzött jelszavak hirdetnek, de mert azt is belátták, miszerint az, mit Tisza gróf és csatlósai «liberalizmus» cim alatt hoznak forgalomba, az a jogfosztás céljából, a személyes ambíciók és érdekek kielégítésére szövetkezett frakciónak nagy eszmegödre, melybe hangzatos frázisokkal sülyesztik és temetgetik a nemzeti törekvéseket, az ország érdekeit és magát az alkotmányt is. Az esztergomi kerület országgyűlési képviselője a katona, most nem követi vezérét Apponyit a cselekvés terére, hanem bent marad a szabadelvű pártban nem jó katonának vagyis Tisza-testőrnek, ki talán spanyolcsizmát s kényszerzubbonyt nem ismerő szellemnek s ez az, hogy lelkükre még ki nem ült az európai kétely, a gondolat halaványs ága. A tudomány még le nem öntötte ezt a frissen hajtó, erőteljes kedélyvilágot az egészségtelen kritika választóvizével; az emberekben ruganyosság, hit, bizalom, bátorság lakik! A közszellem az ifjú erőnek lelkületét tükrözi; nem az iskola, nem a száraz tudás, hanem az élet, a kereset, — nem a könyv, hanem a labda, — nem a kard, hanem az evezőlapát és kalapács jellemzik irányát; de ugyancsak nem a kétely s a blazirtság, hanem az élet szeretete s az energia lehetőleg fokozott kifejtése intézik az életet. Ebbe az új-világba özönlik népünk. Mily áldás e népre, ha jó befolyások alá kerül. Maga az amerikai élet átlag jól befolyásolja népünket, ha ugyan van alkalma az angolszász néppel érintkezésbe lépnie; attól sok jót tanul; komoly világnézetet, sok tekintetben komoly kereszténységet, munkakedvet és öntudatosabb, jellemesebb viselkedést. »Amerikában káromkodást nem hallani« — mondták csodálkozva magyarjaink; az angolszász race nem káromkodik. Az angolszász race a maga nyugodtsága, józansága, energiája, kitartó s céltudatos törekvése folytán világuralomra született, s úgy viszonylik a régi rómaihoz, mint az új-világ s az új-világi kultura az ó-világhoz s kultúrájához : Tyrus-Velence, Róma-London és New-York mélységes kapcsolatok. Ezekből merítenek a nemzetek erőt s irányt s okulást. Mindez ráfér reánk! De ez általános jó befolyástól eltekintve szüksége van népünknek intézményekre, körökre, szövet kezetekre, szüksége van közösségre, hol föltalálja magát s jó tanácsot és segítséget kereshet, — hol úgy beszélnek, úgy gondolkoznak mint otthon, — hol eligazitják, gyámolitják, anyanyelvét ápolják, hazaszeretetét szitják, hitét védik, erkölcsét fejlesztik. Tapasztalásból tudom, m. t. közönség, hogy az európai nemzeteket ott künn Amerikában nem a konzulátusok, nem a segitő-egyletek, nem az önképző körök, hanem első sorban s pótolhatlanul a hitközségek tartják össze, azok gondozzák és egységesitik. Aki a hitközségbe belép, az el nem züllik, két-három feleséget nem tart, hitét, erkölcsét el nem hanyagolja, nemzetiségét s nyelvét el nem veszíti. Azon imádkozik, énekel, azon tanul az iskolában, mert a templom mellett mindig iskola is épül. Templom és iskola köti őt hazájához. Igen, igaz hazafi Amerikában tanulja megbecsülni az egyházat s annak lelket mentő, de nemzetet is föntartó munkáját. Ha bemegyek egyszerű templomaiba, — a mi templomaink ott még igen egyszerűek, fából épültek, bár mind fűthető — a népegyháznak képe áll elém, annak a közönséges, apostoli egyháznak, mely a népeknek, s nemcsak az elit-társaságoknak anyja. De ez nem tesz rosz begyomást az amerikaira s legfölebb a yankee nem tudja méltányolni. Egy new-yorki angol hölgy igy mondta el e részben benyomásait. »Elhatároztam, hogy katholikus leszek ; elmentem tehát a paulistákhoz, kiket a hires Isak Hecker alapitott, hogy oktatásban részesüljek. Föltűnt az elfogrdó-szoba szegénysége: szőnyegnek nyoma sem volt; egy asztalka, két szék s egy keresztkép volt a szoba teljes bútorzata.« Tanították, egyszerűen, behatóan. Akkor azt gondolta, hogy elmegy búcsúzni az eddigi prédikáSirolin 2 A legkiválóbb tanárok és or vosoktól mint hathatós szer úgymint tüdőbetegségeknél, légzőszervek hurutos bajainál, idült bronchitis, szamárhurut nS" lábbadozóknál influenza után — ajánltatik. —- 1 . —=^ Emeli az étvágyat és a testsúlyt, eltávolítja a köhögést és a köpetet és megszünteti az éjjeli izzadást. — Kellemes szaga és jó ize miatt a gyermekek is szeretik. — A gyógyszertárakban üvegenkint 4 koronáért kapható. — Figyeljünk, hogy minden üveg alanti céggel legyen ellátva: F. HOFFMANN-La ROCHE & Co. vegyészeti gyár BASEL (Svájc). I