ESZTERGOM IX. évfolyam 1904

1904-12-04 / 49. szám

ber az egyetlen, kit a természet meztelenül dob a meztelen földre, átadva öt az első pillanattól a jajoknak és könnyeknek. Nézzétek öt megkötött kezekkel és lábakkal elterülve, a síró lényt, ki mindennel parancsolni van hivatva. Éltét bűnhődve kezdi meg egyetlen vétkéért: hogy született. Annyi veszély, annyi betegség, annyi rettegés, annyi gond; a halált oly sokszor hívja, hogy lelkének gyakoribb óhaja nincs. A természet csak egyetlen kedves ajándékkal lepte meg: az élet rövidsége az. Cicero valami isteni szikrát lát az emberben romokba temetve és azt irja róla: ^A természet mostoha és nem édes anyaként bánik az emberrel. Teste meztelen, gyönge és esetlen; lelke gondoktól zaklatott, nyugtalanságok miatt lesújtott; munkára renyhe, rendetlenségekre kész és benne mégis mint valami romokba eltemetve, nem tudom miféle isteni szikra rejlik. Ha közelebbről nézzük az embert, azt látjuk, hogy épp ott van a föbaj, a honnét ez az isteni szikra kicsillámlik, az eszében és szivében. Az esze ugyan isteni, de a szive kevésbbé. Annyi lázadás és harc van ott a bensőben és a rossz győz, az isteni'ész gyáván meghajlik a gonosz sziv előtt. Már a négyezer év előtti régi bölcs mondja, az ember szivérzelmei és gondolatai kora ifjúságától hajlandók a rosszra. Ugy annyira, hogy már Ovid igy panaszkodik: »Látom és helyeslem á jót, s mégis rosszat cselekszem.« A gonoszság mintegy átok, elhatalmasodott az emberek fölött, Horác igy szól: »Az emberi nem hanyatthomlok rohan a tiltott rosszba.« Az ember szive nagy beteg, a világ legnemesebbjei is igy panaszkodnak: Magam sem értem, amit cselekszem. Mert nem a jót cselekszem, hanem a mi rosszat gyűlölök, azt mivelem ! És panaszát e fájdalmas kiáltással zárja be: Én szerencsétlen ember! Ki szabadit meg engem e halálnak testéből? Már most azt kérdezzük, mi ennek a rejtélyes kontrasztnak az emberben megjavitója? A mi természetes világosságunk ezt a titkot soha meg nem világítja. Ide is górcső kell és a górcsőnél nagyobb erő, hisz a górcsövek világánál még titkosabb világról van szó. Halljuk csak, hogy magyarázza ezt a titkot a lánglelkü Cicero: Az emberi élet eme ferdeségei és nyomorai láttára azt mondták a régi papok : e nyomorúságos állapotba azért születtünk, hogy egy magasabb életben elkövetett bizonyos nagy vétekért bűnhődjünk. S nekem úgy tetszik, fűzi hozzá Cicero, hogy e tekintetben láttak némi valót! Jól beszél ez a pogány bölcs. Voltaire hozzá teszi, hogy a régi népek mind vallották az emberi nem bukásáról és megromlásáról szóló tant. Jó lesz nekünk is ilyenekről gondolkodnunk az emberi nem dicsősége, Immaculátánk közeledő ünnepére. — Néprontás. A legutóbb lefolyt megyebizottsági választások Esztergom megyében s különösen Esztergom városának egyik-másik kerületében élénken emlékeztettek a kúriai bíráskodás előtti országgyűlési képviselő-választásokra. Szemérmetlenül folyt az etetés és itatás s különösen a választás előtti éjszakán egyes korcsmák egész éjjel nyitva voltak s tele a »tisztelt« választókkal, akiket pörkölttel, borral és sörrel kapacitáltak a nagyszámmal jelentkező jelöltek és korteseik. A választás napján úgy állották körül a választási helyiségeket, mintha odabenn csak valami árverés folyt volna. Szedték a szavazásra induló »nemzettol« a cédulákat és mindenféle furfanggal saját »jobb« szavazó-lapjaikat tukmálták rájuk. A jelöltek valóságos programmokat mondottak választóiknak a füstös korcsmákban poharazás közben s valóságos népbolonditást űztek különféle Ígéreteikkel. Egyikről azt beszélik, hogy vízvezetéket igért, másik egy patak szabályozására tett ígéretet s valóságos csodaszámba megy, hogy még azt is meg nem ígérték, hogy lefizetik Esztergom városának összes adósságait. És hogy a választásnak külsőleg" ís meglegyen a szokott választási színezete, arra is volt pénzük, hogy fiakkeren hordozták a szavazókat a választási helyiségbe. A választók úgy látszik egy kis kárpótlásra számítottak a legutóbbi országgyűlési képviselőválasztáskor elesett jófalatokért. És a számításuk be is vált, mert ez alkalommal bőven szerepeltek mindazok az érvek, melyek a kúriai bíráskodás előtt el szokták dönteni nálunk a • képviselőválasztásokat. Midőn szomorúan konstatáljuk e választási visszaéléseket, kénytelenek vagyunk egyúttal a nép romlásáért és rontásáért azokra a felelősséget hárítani, akik ily úton és módon visszaélnek a nép gyöngeségeivel. Mert hiába iparkodnak a jóravaló hazafiak még törvény által is biztosítani a választások tisztaságát, midőn akadnak emberek, akik még a kevesebb jelentőséggel biró megyei választásokat sem tudják etetés és itatás nélkül csinálni. Az ily megvetendő eszközök teljesen megmérgezik a nép lelkét, önálló gondolkodásra képtelenné teszik és játéklapdájává azoknak, akiknek még ily dolgokra is van pénzük. Az ily lelkiismeretlen eljárás igenis szükségessé fogja tenni, hogy a törvényhozás az etetési és itatási, és vesztegetési tilalmat a megyei választásokra is kiterjessze, mert ha a romlottság egyszer itt gyökeret ver, nehéz lesz azt az országos képviselő-választásokból is kiirtani. Egy párhuzam és még valami. A komáromi alesperesi kerület tanitói köre november 17-én tartotta rendes évi közgyűlését. A tagok szép számban jelentek meg a kerületi papsággal élükön, s valóban nem hiába fáradoztak a zord időben. Csupa korszerű, a mindennapi életbe markoló kérdés tárgyaltatott magas színvonalon, a legnemesebb lelkesedés és érdeklődés mellett. A pápai himnusz elhangzása után az elnöklő esperes-tanfelügyelő szívből jövő és szívhez szóló hatalmas beszéddel nyitotta meg a gyűlést. A szokásos elnöki előterjesztések s a mult gyűlés jegyzőkönyvének hitelesítése után Gyuricska Péter érsekiéli plébános mondotta el változatokban gazdag diszbeszédét az Immaculatáról. Utána az »O gloriosa«-t énekelte az egész közönség állva sikeres magyar áttételben. Ekkor Kucsera József komáromi plébános tartott előadást »A gregorián ének tanítása az iskolában« cimen. Be kell hozni a gregorián éneket --— úgymond — az utolsó faluba is, mert — parancs. De lehetséges-e ez s mikép? S itt domborult ki az előadás leggyakorlatibb része. Amire már eleve rányomtuk a »nem lehet« gyászos bélyegét, arról ad oculos kimutatta Kucsera, hogy csekély fáradtsággal, ugyanazon fáradtsággal, amennyit a »kántor« nevet nem csak bitorló tanitó eddig is szentelt e tárgynak, behozható a gregorián népének. Hogy mikép, azt is megmondta. Bár megmondaná e lapok hasábjain is. Valóban arany keretben kellene azt kifüggeszteni minden iskolában és plébánián. Határozatba ment egyúttal, hogy felkéretik az Országos Cecilia Egyesület, tartana minél több kántori tanfolyamot e célra, s adjon ki, hogy úgy mondjuk, szálló lapokat, vagyis egyes gregorián miséket a nép közt való terjesztésre. Ezután Csepy Pál ekecsi plébános értekezett az »Ifjúsági egyesületek szervezéséről.« A hány mondat, annyi lélekmentője népünknek. S most ismét fenomenon következett. Krcsán Károly gútai tanító ifjúi lelkesedésének teljes hevével értekezett »A néptanító társadalmi tevékenységéről.« Nem újságcikkekből kiirt közévre nőtt az áldozatok száma, talán pontos arányban a vasút-technika tökéletesbülésével. Jellemző megjegyzéssel végződik a szomorú jelentés. Angolországban — úgymond a statisztika — az 1903. évben egyetlenegy utas sem vesztette életét vasúti szerencsétlenségnél. És ezt irigyen és nagy szégyenkezéssel vallják be az amerikaiak, akiknek vasútja pusztitóbb a háborúnál . . . Itt kell 1 majd Amerikának belenyúlnia a szabad verseny manipulációi közé s megkötnie s szorítania a vasúti-társaságokat. Amerikában ugyanis sehol sincs állami vasút. Államiból ott egyáltalán édes-keveset látni, csak a levélpósta állami ; már a csomagszállítás nem állami s a pénzküldés is igen meg van szorítva a postán. A távírda sem állami, annál kevésbbé a telefon. Amerikában nem az állam, hanem a társadalom, az egyéni iniciativa áll fölül. A privát-vállalatok pedig természetesen csak kereskedelmi szempontok által vezettetnek a vasút kezelésében, ami határozottan egy igen alacsony s nem szociális fölfogás. A kocsik gyönyörűek, tágasak, ruganyosak, csupa Pullman-kocsi; sehol semmiféle kocsin nem láttam a fölírást, hogy 40 ember vagy 8 ló, ami annyit tesz, hogy egy ló öt ember; ilyet csak az állami nagyzásban szenvedő Európa mer kiírni vasúti kocsijaira. A mozdonyok impozáns, nagy gépek, mint nálunk az elsőrendű gyorsvonatokon; rohannak is fölségesen, akár szénnel, akár olajjal fűtik: de sehol bakter az útvonalon; lehetőleg" kevés szolgaszemélyzet a pályaudvarokon ; s igy a vonat rohanása is problematikusabb ; vágtat az éjbe, a bizonytalanba, kisiklik, leszakad a hidakról, melyeknek pilléreit alámosta a zápor. E problematikus vágtatást még komorabbá teszi az az ijesztő, búgó süvöltés, melyet a mozdony hallat, mert az nem füty, hanem elbúsult bugás,. — azután az a harangszó, mely a vonat elindulását kiséri, mintha csak csendítenének, — s végül az a bárd és fürész, mely üveg mögött villog felénk minden kocsiban. A szolgálati személyzet hiányosságából magyarázhatni azt a komikus dolg'ot is, hogy tehervonatokon utazik, aki föl tud kapaszkodni vagy viaduktokról az üres kocsikba tud ugrani. Magam láttam GraniteCity mellett, mint szaladt egy-egy munkás az állomásból már kiindult tehervonat felé és sikerült is neki fölugrania ; ingyen utaztak Saint-Louisba. Ezek az utazók azután a főállomások előtt, hol a tehervonatok megállnak, leugranak a kocsikból, mihelyt a vonat lassítja futását. Ilyféle fesztelenségeket és szabadságokat bizonnyára Amerika is megszünteti majd, mihelyt ráér kiépíteni szociális s kulturális intézményeit. Erre pedig még nem ért rá ; nem ért rá megszorítani a szabadságot a közjóra való tekintetből; nem ért rá szervezni iskolaügyét; nem ért rá állami egyetemeknek alapítására s a képesítésnek ellenőrzésére; nem ért rá az ügyvédi s orvosi diploma megszerzésének lelkiismeretesebb ellenőrzésére ; ember s mindig több ember kellett a gátra s azért azután derüre-borura termeltek nemcsak vasat és lakatot, bagót és gépet, hanem orvost és ügyvédet. Amerika rá nem ért a tudománynak s művészetnek fejlesztésére sem; a szépség s eszthétika Amerikában nem volt otthon; bagózott ott mindenki, előkelő s kevésbé művelt, úr és hölgy s bagózik ott még most is sok-sok finom kalapu és selyembluzu hölgy, úgy hogy már mozgalom támadt a bagózás ellen s kivált a hölgyeket iparkodnak kapacitálni, hogy a fess, amerikai frizurához sehogy sem áll jól, ha az édes bagórágásban jár a szájuk, inkább anélkül járjon ; az már európai színvonal. Az amerikai realista szellemnek kell tulajdonitanunk azt is, hogy a fiúk túlnyomó nagy száma nem lép akadémikus pályákra; elvégeznek néhány iskolát s fut mindenki dolgozni s pénzt szerezni. Gimnáziumokba, úgynevezett kollidzs-be iárni, nem amerikai passzió, úgy hogy a toledói jezsuiták is panaszkodtak, hogy nehéz a fiúkkal végigjáratni az 5 vagy 6 vagy 7 osztályú kollidzst. Némely kollidzsben ugyanis csak 5, másutt 6 vagy 7 osztály van; de az nekik mind túlhosszú iskolázás; a gyerek azt ki nem tartja; mihelyt tud, szabadul s szalad üzlet után. Az ilyen közszellemen nem uralkodik a sablon; erőteljes, alakitó szellemen sablon nem uralkodik. A sablon gyöngeség és kitaposott út, — a sablon kényszer és nyűg, vagy legjobb esetben emancipáció a gondolat s iniciativa alól. Önállóság, szabadság, feszélytelenség jellemzi az amerikait egész lényében, fölfogásában éppúgy, mint külső viselkedésében. Kabátot levetve irnak a közhivatalokban s előkelő nagy vasúti társaságok irodájában a vasút igazgatója, kinek 70—80.000 korona fizetése van, ugyancsak ily kosztümben ad audienciát. Az angol túlfinom, de a keverék amerikaira nagyon ráférnek még az illemszabályok. A finomodásra sem ért rá, vagy lehet, hogy ez a race nagyobb hajlékonyságot nem is vesz be! De egy óriási előnye van ennek a realista,