ESZTERGOM IX. évfolyam 1904

1904-04-03 / 14. szám

ESZTERGOM 1904. április 3. nak, hogy megy velük, beszélget velük, leül velük, eszik velük. Hosszan leirja, hogy jelenik meg a 11 apostolnak Jeruzsálemben. Azt mondja nekik: Békesség nektek. Én vagyok. Ne féljetek. De az apostolok félnek és azt gondolják, hogy szellemet látnak. Erre azt mondja: Lássátok kezeimet és lábaimat, tapintsátok meg és lássátok, mert a léleknek husa és csontjai nincsenek. És midőn mégsem hittek és örömükben csodálkoztak, monda nekik: Van-e valami enni valótok? És evett velük és tanitotta őket. — János az ö 20. és 21. fej .-ben még többet mond, de hagyjuk, mert Harnacknak nem tetszik. Mit szól ezekhez az elfogulatlan tudomány? A feltámadásból eredő örömteljes önérzettel mondjuk mi is : Igazságot Krisztusnak is !!! Oldott kéve. (a.) A Magyar Állam politikai napilap új zászlót bontott, melynek főjellege, hogy a politikai harcoknál nincsen szine. Szándékozik tehát a hírlapirodalomban azt a magatartást ápolni, mely a nyugati államokban, Németországot kivéve, a katholikus politikát halálosan megbénítja. A katholicizmus ereié az egység; veszedelme a határozatlanság, a disputáló szervezetlenség. A mostani államszervezet mellett csak olyan eszme és törekvés érvényesülhet, mely hathatós párttal bir a képviselőházban. Ezért a katholicizmus is csak úgy fogja a keresztény elveket az állam kormányzatában megvalósítani, ha összes erőit egyesítve az óriási ellenféllel szemben, ilyen pártot tart fenn. Ez olyan tapasztalati igazság, hogy napjainkban már senki kétségbe nem vonja. Magyarországon is kimondhatlan nagy munkával megteremtették ezt a pártot, mely a parlamentben dicsőséges elvhűséggel képviseli és védelmezi a keresztény szellemű politikát. Ebben a tekintetben., nem találhatnak benne kifogást a Magyar Állam szerkesztői és kiadói. Miért indítanak tehát lapot azzal a célzattal, hogy a néppárt köré való tömörülést nehezítsék ? Mert »Zászlóbontás«-uk minden sora azt leheli, hogy a néppárt nem tökéletes ; hogy más valami kellene. Midőn pedig programmjuk egyes pontjait vizsgáljuk, teljesen a néppárt eszméit ismerjük föl. Sőt még az 1867-iki kiegyezési alkotmányról ságának, dicsőséges jövendőjének, rendeltetésének tudatára neveli, ami feltámasztja állatiságából. Arról irjon egyszer valaki, azt hirdessék az emberek a feltámadás ünnepén, hogy az Istenfiának, a feltámadás nagyszerű tényének hite nem naivságra, nem elmaradottságra, hanem világos, békés, alázatos lélekre vall, hogy ez kiinduló pontja minden tökéletesedésnek, e hiten nyugszik az emberiség szebb jövendője, ez alapon emelkedhetik ki jelenlegi sülyedségéből, kevélységéből, e hit alakítja a kevélyt alázatossá, a zsarnokot szelid lelkűvé, a boldogtalant boldoggá, ez vezet az eszmények megvalósításához, ez az örök élet reményére. Hit nélkül nem lehet a feltámadást ünnepelni, hit nélkül tartalmatlanná, hatástalanná válik ez ünnep az emberekre nézve. Hit nélkül, hitvallomás nélkül több a frázis minden módjában a feltámadás megünneplésének, mint a való igazság, mint az aranyérték, több a forma, több a látszat, mint a tartalom, mint a tény méltánylása, a tény bizonyosságának mérhetlen hatása. Hiába erőlködnek az újságok, hiába öltözködnek ki az emberek, hiába minden elismerő szó a prófétáról: ez nem lesz Jézus, ez nem a Megváltó, nem a feltámadás, nem az ember felmagasztosulásának ünnepe. Ez píros betű a kalendáriumban, ez szünet az iskolában, hivatalban, műhelyben, ez jó ebéd, ez öntözködés, ez jó gseft az újságoknak, vasútnak, korcsmáknak : de nem ünnep, nem Jézus ünnepe, nem keresztény ünneplés. ... A Megváltó szenved a feltámadás ünnepén. Azt, hogy a mai társadalom a feltámadást is azt mondja: »az alap megváltoztatására nem törekedhetünk.« Pedig ezzel az egy ponttal nem rokonszenvezett eddig a Magyar Állam és a néppártnál ezt nem helyeselte. Azt hangoztatta eddig, hogy a 67-es alap akadály a néppártnál, mely miatt sok keresztény érzelmű kénytelen tartózkodni tőle. Valami konzerv ativ-íele politikát sejtet. Eme elnevezés segélyével szakították ketté Belgiumban a katholikus pártot és meggyöngítették működését. A luttich-i püspöknek nemrég megjelent nyilatkozatából és nagy fáradozásaiból megtudjuk, mennyi bajt okoz ott ez a sajnos szakadás. A magyarországi néppárt a józan konzervatizmust teljesen képviseli. Tessék elolvasni br. Kaas Ivornak július 17-én tartott képviselőházi beszédét. Tehát tárgytalan a Magyar Államnak ez a pontja is. Végül valami centrum-iéXe pártot emleget; de nagyon elmosódva, csak úgy mellékesen. Ez a végső menedéke a néppárttal rokonszenvezni nem akaró »katholikusok«-nak. Nem lehet komolyan venni ezt a tanácsot sem, mert a néppárt már egészen a németországi centrum szellemében működik. Teljes cselekvési szabadságot ad tagjainak a mellékkérdésekben, mint a legutóbbi parlamenti harcokban láttuk. A legerősebben azt hangoztatja a »Zászlóbontás*, hogy »pártokkal nem azonosítjuk magunkat«. — Ez az elv a gyakorlati életben üres levegőverdesést jelent és csak arra szolgál, hogy a lelkiismeretet elaltassa azoknál, kik határozottan szint vallani nem akarnak. Politika — parlamenti párt nélkül: gyarló ábrándozás. Igy lennénk ismét oldott kéve, amint eddig nevezték a katholikusokat. A franciaországi katholikusoknak ez az egyetlen baja, amint ezt az egész világ keresztény sajtója egyhangúlag bizonyitja. Közbevetőleg kérdezzük a Magyar Államtól, hogy a képviselőválasztásnál melyik pártra szavazzunk most Magyarországban ? Persze, persze! »elveink fentartasaval« erősítsük az ellenséget! A Magyar Állam erre az új katholikus politikára feljogosítva érzi magát folyton emlegetett »katholikus multja« miatt. Kérem, egy napilapnak nincsen multja, csak jelene. Például a Pesti Napló egy időben pompásan katholikus irányú volt. A Magyar Állam pedig magasztalt olyan alakokat, kik szereplésükkel a katholikus érzületet sértették. ünnepelhesse, ez ünnep mély, nagy értelmébe hatoljon, hogy erőt merítsen és édes reményt hasznos keresztény élethez, jövendő boldogsághoz, azt előbb magának a társadalom feltámadásának a keresztény szellemben kell megelőznie. Erős, őszinte, meleg keresztény embertömeg tudja a feltámadás örömét, nagyszerűségét, dicsőségét majdan elzengeni. Az ujabb korszakban szomorú életet él a társadalom, rideg, keresztényietlen életet, természetes, hogy keresztény ünnepek mellett vagy közönnyel halad el, vagy meghamisítja, elferdíti azok jelentőségét. Szomorú az, mikor az ember elhárítja magától a hitet, az igéket, melyek emelkedését, feltámadását az örök életre elősegítenék, mikor az igéket nem törekszik tettekben megvalósítani, mikor hanyagságba sülyed. Pedig az Isten akarata, az Isten műve : a feltámadás s általa uj élet, örök élet. Ez a legnagyobb gondolat a világon, ez a Megváltó legnagyobb ténye. Minden körülöttünk és bennünk erre emlékeztet. Érezzük, hogy nyomtalanul el nem enyészhetünk, érezzük, hogy a földi halállal még nincs befejezve minden. Hiszen ez a gondolat éppen az, mely az elnyomottak, az igazságtalanul szenvedők, a boldogtalanok, a nyomorékok reménye, éltetője, kibékitője sorsukkal. Igazságot ezeknek a másik élet, a feltámadás fog szolgáltatni. Lehetetlen, hogy igazságtalanság uralkodjék, hogy a zsarnokság törvénynyé legyen. Pedig igy volna az örök élet gondolata, a másik, a kiegyenlítő élet hijján. A feltámadásra emlékeztet a természet is, az örök természet, mely a tökéletesedés, a halaMily bántó módon kiáltott fel ilyenkor: csinálja utána, aki birja! Zászlótartónak fellépett dr. Margalits Ede, »a Pázmány-egyesület elnöke.« Ha ennek a címnek a kiírása azt jelenti, hogy ama egyesület szelleméből ered a színtelen kath. politika, akkor ez a körülmény veszedelmes arra az egyesületre, melynek pártolói között eddig sokan voltak határozott színvallást követő katholikusok. Dehát »elerkezettnek látják az időt« ennek az iránynak a kimondására. Bizony most sajátságos idő van. Ebben az időben Budapesten nem ütköznek meg azon, ha katholikus-féle jellegű esti-lakomákat rendeznek — nagyböjtben ; ebben az időben emlékünnepre készülnek egy feszületet eltávolítónak a magasztalására. Hát legyen ez budapesti szokás. Nekünk azonban nem kell operette-religió, hanem komoly meggyőződésünket érvényesíteni akarjuk az életben is, a parlamentben is. Azért nem is sorakozunk olyan zászló alá, melynek jelszava : induljunk, induljunk —sehová! Veszélyeztetett érdekeink védelme tömörülést követél, nem disputáló határozatlanságot. Néppártunk országgyűlési szereplése teljes bizalomra jogosít. Ha valami kifogásunk van ellene, elintézzük azt magunk között, családiasán. De az összeolvadást akadályozó törekvéseket nem pártoljuk ! HIREK. Zeng, bong . . . Zeng, bong, vajúdik, gerjedez A természetnek szűzi, tiszta keble. Hozsannát zeng ezer madár, Kerengve, játszva, földfelett lebegve. Áldják, köszöntik a tavaszt, Megszületendő gyermekét a földnek : »Hozsanna néked, Istenünk, Örök forrása dalnak és gyönyörnek!* Lehajtom fáradt fejemet A rétnek puha, bársonypamlagára És hallgatok . . . csak hallgatok, Szemem lecsukva, ajkamat lezárva. Vájjon hová visz képzetem! Hová ragadnak e tündéri szárnyak ? Feléd, feléd, nagy Istenem, Örök világa tavasznak s a nyárnak 1 Lényem megtisztul és agyam Maró kétségei halomba dőlnek. Egy hang zeng által szivemen, Egy hang: reménye az örök jövőnek 1 dás, a megújulás képe. Az élet zsibongása, örök élet. A természet, ahol az enyészet is csak arra szolgál, hogy uj életet teremtsen. Aki olvasni tud a természetben, aki gondolkozva, érző szivvel jár be erdőt-mezőt, annak az éltető levegővel együtt magába kell szívnia a feltámadás sejtelmét, gyönyörét is. A tavaszi ébredés, a tavaszi feltámadása a természetnek, a tavasz friss levegője kell, hogy minden kebelt megtelitsen a feltámadás dicsőséges gondolatával. Azért is mondják nem ok nélkül: aki Istent akarja megismerni, menjen ki a természetbe. Fűzzük hozzá: aki a feltámadás nagy gondolatát akarja felfogni

} aki a feltámadást akarja hinni, menjen ki a természetbe, a kikeletbe, a virulásba, az újjászületésbe. És könnyű a logikát levezetni: ha a Teremtő az enyészetből való feltámadást megismétli a természetben évről-évre, mennyivel inkább megteszi ezt az emberiséggel is, az emberrel, teremtő munkájának e koronájával, e nagyszerűségével. Ha rendeltetést szánt a Teremtő a természet minden lényének, minden apró tárgyának, mennyivel fontosabb, nagyobb, magasztosabb a rendeltetés, melyet elsőrangú teremtményének, az embernek szánhatott! ? Ha már a természetben az élet folytonosságát valósította meg, az embert az örök életre szánta ! Embert, ilyen nagy művű teremtményt nem lehet az enyészetnek alkotni. Az embernek fel kell támadnia uj, teljesebb, szebb, tökéletesebb, örök életre, mint ahogy feltámad tavasszal a kis falevél. A természetből, s magadból, saját lelkedből olvashatod ki az isteni törvényeket, kiolvashatod, hogy nem a mulandóságnak, —• az örök életnek születtél; hogy