ESZTERGOM VIII. évfolyam 1903

1903-10-18 / 42. szám

abban, hogy Zala vármegyében Forintos György nem a saját forintjait üttette csapra akkor, amikor az ellenzék legnemesebb programmpontjai, a jobbágyok felszabadítása, a nemesek megadóztatása ellen kapacitált, egyben olyan nézet öszszeütközéseket provokálván különösen Kehidán és környékén, hogy még Deák nemzeti curiájára is belőttek. Bár a nemes vármegye józanabb közönsége teljesen osztotta Kossuth azon nézetét, hogy »országos szerencsétlenség lesz, ha Deák nem lesz az országgyűlésen, és egy ellenmozgalom keletkezett, amely az országos szerencsétlenséget ugyanolyan forintos argumentumokkal óhajtotta meg nem történtté tenni, mindazonáltal Deák Ferenc a törvénytisztelő, a nemes egyszerű ember, már e zivataros küzdelmek kitörésekor kijelentette, hogy olyan mandátumot, melyhez vér tapad és amely nem a közönség szabad elhatározásából ered, el nem fogadhat. Hasztalan volt minden rábeszélés, minden gúny és erőszak, a melylyel Deákot a követség elfogadására rábírni akarta a vármegye közönsége; ő hajthatatlan maradt. Maga irja Klauzál Gáborhoz: »Orakig tartott ezen ülés, melyben engem kértek ingatlan határozatom megváltoztatására, de egyszersmind keserűen korholtak éles kifejezésekkel.* Tudta azt is, hogy csodálkozást fog kelteni elhatározása. »De a tiszta öntudat fenntartja tovább lelkem erejét s bár hiszem és érzem, hogy a hazában is igen sokan érteni nem fognak, remélem mégis, hogy lesznek jó emberek, akik félre nem értenek, felfogják állásomnak nehézségét s látják s velem érzik, hogy jelen körülmények között máskép nem cselekedhettem.« Deák erős elhatározása megfosztotta az 1843-iki országgyűlést bölcs vezetése és tekintélyétől, de ez a tény az ő' nagyságát fokozta az ország közvéleménye szemében s a bizalmat tehetségében. Nem is várhatott az ország mást attól, aki eddig elveihez hű, jellemében szilárd, meggyőződéséhez törhetlenül ragaszkodó volt és igen jól mondta Kossuth Lajos ez esetről: Áldozza fel Deák egyszer lelkiismerete szent sugallatát akárminek, mutasson egyszer ingatagságot karakterében akármiért, ő megszűnt az lenni, ki a nemzet bizalmát oly nagy mértékben kiérdemlé. Az ő nagy lelke nem tudott megalkudni a körülményekkel s csak lelkiismeretét követte. És lám az országgyűlés Deák nélkül, Zalavármegye követ nélkül maradt: a haza, a nemzet nyert reményében, kitartásban és az ellene szőtt ármány erőt nem vehetett rajta, mert ekkor már megvalósult, a mit Széchenyi mondott róla »békés dictatora volt nemzetének.« Annyira nagy volt tekintélye és annyira bízott benne a nemzet közvéleménye, hogy bár tagja nem volt az országgyűlésnek, az ellenzék vezére maradt és még az 1847-iki ellenzéki programm megszerkesztésével is őt bizták meg. Ezután azonban, a világtörténeti eseményekkel szemben, csöndesitő, nyugtató szava meghallgatás nélkül maradt; az üvöltő orkán, a száguldó felhők, a lángoló eszmék, a villanyos szikrák nem állanak meg a legokosabb szóra sem: hanem mint a forró orkán keresztül égetik a legkeményebb ércfalat. Pedig akkor a nemzet kedélye nemhogy ellentállott, de készség-esen befogadta a villamos szikrát, mint a szigetelő nélkül hagyott puskapor. Hallatta tovább is csendesítő szavát, ügyekezett a Kossuth lángját az ő egyszerű és nemes óvatosságával enyhíteni, de a nemzet sorsa össze volt kötve egy üstökös csillagával, hogy a világrend korlátait keresztültörve, sziporkázva repüljön, fényesén lángolván a magasban s aztán a legmagasabb régiók dermesztő hidegétől lehűlve, mint egy kihűlt meteor essen a föld sarába, a hol fénytelenül, megdermedve ellenálljon a jogtalan bitorlók hatalmának és beolvasztási kísérleteinek ! Mit használt volna az okos szó, a nyugtató beszéd, kavicsokat rakni a lavina és szalmaszálat a vizár ellen. Az első 1848-iki alkotmányos kormány kinevezésekor követséget és miniszterséget is vállalt s bár az igazságügy egész rendezetlen mezejére kiterjedt figyelme és gondoskodása, legfőbb ügyekezete az volt, hogy a Széchényi és Kossuthot is magába foglaló minisztérium tanácskozásaiban az izgatott vitákat csillapítva, a veszedelmes erővel egymásra törő ellentéteket kiegyenlítse. Próbált többször a királynál is közbenjárni, de a viszonyok ilyen alakulása mellett célra már nem vezetett s a mikor V. Ferdinánd lemondása bekövetkezett, már szóvá sem tette az alkotmányon esett sérelmet, hanem lemondott a kabinettel. Windischgrätz közeledett. És még akkor is megjárta az utat, a mely vagy a bitófához vagy a rabsághoz vezethetett. Az országgyűlés alkudozó küldöttségével Windischgrätz elé járult s neki is kellett hallani azt a nemzetének szóló kevély üzenetet »Unbedingte Unterwerfung!« A föltétlen megadást, a nyomorult szolgaságot éppen azt, a mitől honfitársainak millióit óhajtotta egész életén át megszabadítani. Megalázva, megtörve vonult vissza kehidai birtokára és onnan hallgatta, mi jót sem remélve, a diadalmámor eget ostromló kiáltását és a halálra sebzett nemzet földinditó halálhörgését. Azután csönd következett, dermesztő csönd, a melyet a vértanuk vonaglása, asszonyok siralma, a kétségbeesés és düh elfojtott kitörése zavart csak meg; azután ismét csönd következett. Ebben a kínos csöndben kezdődik Deák Ferenc államférfiúi működésének legkimagaslóbb része. Amint erős munkatársa volt a forrongó nyugatról jövő eszmék szellőjétől megmámorosodott nemzetnek, vezére volt a modern munkára kész izmos karu ellenzéknek az országgyűlésben és azonkívül, ugy megmaradt most, a belső láz és a külső csapásoktól megtört, élettelenül fekvő nemzet tovább gondolkodó agyának. Nyugtató szelleme volt a holt nemzetnek és az első életjelek mutatkozásakor is az ő bölcsesége irta elő azokat az orvosságokat, amelyek később a vérkeringés megindulásával a gyógyulás utja felé vezették; s aztán kézenfogva vitte az imbolygó gyógyulót lépten-nyomon óva és védve ős alkotmányának szirtjébe vágott lépcsőkön fel egész a hegy tetejére, a szabadság friss levegőjére. A többi vezért mind széjjelszórta a forradalom forgószele, vagy menekülésre kényszeritette a zsarnok uralom; egyrésze a börtönben sínylődött, másrésze pedig vértanú halálával holt hazája szabadságáért. A nemzet látszólag halott volt, nem mozdult a sok szenvedésre, itt-ott látszott csak egy-egy bizsergés, amint az emigráció befolyására újra éledt a fegyveres ellentállás reménye. Deák sem nem konspirált, sem az emigrációval nem érintkezett, de visszautasitotta a Bach hívását és tanács-kérését. Egy tanácsot azonban adott: »Ha az ember észreveszi, hogy a kabátját egy gombbal feljebb vagy égy gombbal alább gombolta, nincs más mód, mintha az egészet kinyitja és újra kezdi a gombolást.« 1854-ben Széchényi Istvánnak adva el birtokát, Pestre, az Angol királynő szállodába költözött ; igy még közelebb jutott a nemzethez és tarthatta szóval, jó tanácscsal s mindenekfölött aranyos kedélyéből fakadó, de mindig mély'értelmű adomáival a hozzá sereglő busongókat. Tudta, hogy Bach, majd Schmerling lovag oktalanságai maguk vissza fogják hozni azt az alkalmat, a mikor a nemzet visszanyeri jogait és önállóságát. Évek jöttek, évek mentek anélkül, hogy a nemzet szomorú helyzetének javulására a legkisebb reménysugár is mutatkozott volna. Az olasz háború, a császárra szomorú eredménye, a helyzetet még inkább kiélesitette. Az udvari körök belátták, hogy Magyarországgal oly könnyen elbánni nem lehet, de a »Gesammt-Monarchie« eszméjéhez még annyira ragaszkodtak, hogy ámbár az októberi diploma kibocsáttatott, a februári patens ismét hideg zuhany volt a gyöngélkedő nemzetre. De legalább megkezdődhettek a választási mozgalmak. Deák Ferencet Pest belvárosa választotta meg egyhangúlag követévé s mint ilyen foglalta el helyét a múzeum nagy termében megnyitott képviselőházban. A többségben levő határozati párt ellenében, a Deák Ferenc vezetése alatt álló felirati párt képezte a kisebbséget. Az első érdemleges ülésen terjesztette elő Deák azt a híres felirati javaslatot, melyet az észre és szivre egyaránt ható legszebb és legklasszikusabb beszédjével kisért. Sok dicső lapja van történelmünknek, de alig hiszem, hogy fényesebb és a nemzet további életére általánosabb hatású levél volna, mint az, amelyre a felirat szövege van írva. A magyar közjognak a pragmatica sanctio óta való tudományos és megdönthetetlen magyarázata. Hasonló a magyar ember típusához! Hangja komoly és fönséges, de mindenki által érthető ; benne van a magyar szívós ragaszkodása ősi alkotmányához, szeretete hazájához, loyalitása királya iránt, de minden sorából kirí a nyugodt és méltóságos öntudat, hogy a maga törvényes alapján áll; nem fenyeget, nem átkozódik, de kiérezhető, hogy a magáéból engedni nem fog. Követeléseiben nem túloz, de minden apróját védelmezi; nem kesereg, de önérzettel mutat rá sérelmeire, amelyek orvoslása nélkül boldogulást és felvirulást nem ismer, s nyugodt erkölcsi bátorsággal mondja el azokat a méltatlan szenvedéseket, amelyeket ellenségeitől szenvedett és nyíltan kimondja, hogy a magyarnál a kötés szent és azt még a király is megtartani köteles. Az a sok felszaporodott keserűség, amelynek most az országgyűlés megnyitása után mind utat kelle találni s amely talán a lappangó forradalmi hangulatot ismét a balsikerig vitte volna, mind megállott, mind elült e nemes, e mindenki szivéhez és agyához találó hangok hallatára. S az a beszéd, amelylyel e javaslatot előterjesztette, nem az államférfiú alkotása, hanem egy hazáját féltő szeretettel imádó próféta megnyilatkozása. Meg is érte a legnagyobb politikai diadalt az ellenzék; a többségben levő határozati párt, amely gyávaság és elalkudással vádolta, kisebbséggé vált és engedte elfogadni a feliratot. Második felirata előterjesztésekor már nem két párt, hanem az egész országgyűlés egyhangúlag Deák P^erenc hitét vallotta, hogy: »nem kell adott alkotmány, csak az, amelyet erőszakkal vettek el.« A felirat azonban még nem érhette el azt az eredményt az udvarnál, amelyet célzott. A bécsi körök Lustkandl osztrák jogászt állították sorompóba a felirat ellen, azonban Deák Észrevételeivel nemcsak az ország közvéleménye, de a külföld előtt is visszaverte a támadást és az 1865-iki híres húsvéti cikk még jobban meggyőzte a császárt, hogy a magyarokkal csak régi alkotmányuk alapján boldogul. A Schmerling-kormány lemondásának elfogadása volt a méltó felelet s az 1848-iki törvények alapján az országgyűlés összehívása. A porosz háború szomorú vége is kívánatossá tette a viszonyok rendezését s már most az országgyűlés a kiegyezés pontozatait kezdte tárgyalni. Nehéz küzdelem, erős munka volt, amelyből Deák Ferenc a legnagyobb mértékben kivette részét, folyton az óvatosság és szilárdság politikáját követve. Nem egyszer járt a királynál s a mig nemzete benne feltétlenül megbízott, most már királya is bizalmával tüntette ki. Ot azonban ez a királyi kegy sem emelte ki egyszerűsége és szerénységéből s a mikor ő felsége a kormány megalakításával akarta megbízni, éppen ugy elhárította" magáról a királyi kegyet, mint amikor az országgyűlés a nemzet bizalma és köszönete jeléül a koronázási aktusnál a nádor szerepével tisztelte meg. De sőt még a koronázáson sem vett részt, hanem megelégedett polgártársai bizalma és a lelkiismerete nyugalmával. A nagy mű bevégeztetett, hogy mennyi küzdelem folyt megtartásaért és megdöntéseért, az nyitott szemünk előtt folyt le és folyik. Azért nem kell a történelem homályába tekintenünk s bármily felfogással, bármily ítélettel illessük is azt a közönséges szürke napokon vagy a pártpolitika puskaporos levegőjében, ma az ünnepnapon felmagasztosulva és átszellemülve .egy nagy ember törekvései és a hazának tett szolgálatai által a legnagyobb tisztelettel és kritika nélkül való hódolattal kell adóznunk Deák Ferenc állam férfiúi nagysága és emberi egyszerűsége előtt. El kell ismernünk, hogy az a jólét, amenynyit élvezünk, az a szabadság, amelyet mi mint velünk született jogot ismerünk, mindazon küzdelmek anyagából folyó olvasztott arany, mely azon kohóból folyt ki, amelyben Deák Ferenc úgyis, mint a nemzet vezére s úgyis mint egyszerű munkás őszinte, becsületes és önzetlen munkájával erős részt vett. A munka eredményét ő foglalta abba keretbe s azok közé a korlátok közé, ahonnan annak emberi számítás szerint egyenletesen és tisztán folynia kellene. Hős volt Deák, a nagy hősök tiszta értelmében igaz őszinte hős. A nemzet történetének hódolva bámult nagy alakjait majdnem mindenütt vér, pusztulás és gyötrelem környékezi s alig akad egy is hozzá fogható, aki egész életén és működésén át az igaz ember kritikáját kiállotta volna. O azonban irtózott a vértől még akkor is, ha egy alkotmányos fokos csapástól származott csak és tiszta lelke még azt a szennyet sem tűrte, amelyet a kor közfelfogása alkotmányos járuléknak tartott. N«mcsak a nyugati eszmék tudományos felszívása, nemcsak az államférfiúi célzat vitte őt a jobbágyság felszabadítására irányuló küzdelembe