ESZTERGOM VIII. évfolyam 1903

1903-02-22 / 8. szám

Különösen Apponyi hatott rá, hogy a jelöltséget elfogadja. Értjük Apponyi buzgólkodását, hogy ügyekszik megerösiteni a kormánypártban még most is gyönge állását s bárcsak egygyel is növelje azoknak számát, kik az összefoncsorozott, de egyre repedező »pártegységben« egy krízis alkalmával feléje hajlanak. Ilyen volna Eszterházy Mihály gróf is. Semmi kifogásunk e taktikázás ellen s nem bánjuk, hogyha az »elvbarátok« segítik egymást pártfeleik ellen, kikkel őket a politikai határozatlanság s a tetthiány, no meg a jó elvek bevallásának elmulasztása egy gályapadra ültette, hogy evezős-legényei legyenek az egységes szabadelvüségnek, de amellett vigyázzanak s szemmel kisérjék a kedves pártfeleket, ne hogy kidobják őket az üdvözítő bárkából. Ez a felemás-állapot a határozatlanságnak s az elvbevallás elmulasztásnak rendes büntetése szokott lenni. Ezt tehát viseljék el s végezzék el egymásközt, ahogy tudják. De azt már nagyon sajnáljuk, hogy Eszterházyék a galánthai kerület meghódításában, mint halljuk, oly eszközökhöz nyúlnak, melyektől el kell fordulnia minden jó érzésű embernek s ez Hock Jánosnak mint kortes-szónoknak szerepeltetése a néppárt ellen. Hock János ugyanis Eszterházy mellett tart beszédet a galánthai kerületben ! Mondják meg azok, kik e gondolatra vetemedtek, hogy miféle jelzőt érdemel ez az eljárás ? Hogyan bélyegezzük meg a kormánypárt eljárását, mely azt kifogásolja a néppárton, hogy a vallást viszi be a választási mozgalomba, s most ugyanez a kormánypárt papok ellen papot állit föl s ezáltal nemcsak a papokra, hanem [az általuk hirdetett elvekre is rácáfol, melyek pedig nem sürgetnek semmi mást, mint azt, hogy a politikában sem szabad elvonatkozni a keresztény elvektől és alapoktól. Nem tartják-e Eszterházyék is ugyanazt, hogy a ker. elvek szerint kell a politikában is igazodni s a ker. kultúrának alapjait nem szabad bántani ? S ime most mit tesznek ? Kompromittálják az elveket s megrendítik a nép bizalmát ez elvekbe. Határozottan mondhatjuk, hogy megrendítik. Mert a nép nem distinguál; a nép csak azt látja, hogy a néppárt a keresztény elveket határozottan kitűzi, a kormánypárt pedig legjobb esetben himez-hámoz; a nép látja, a mit Wlassics kultuszminiszter mondott, hogy minden tisztességes pap néppárti s most a kormánypárt fog egy papot, a ki a bevallott keresztény elvű párt ellen agitál; a kik igy tesznek, azok a népben magát a keresztény elvet gyöngítik. S mit szóljunk Hock János szomorú szerepléséről; ő már Dorozsmán is s most Galánthán is kötélnek áll s agitál a keresztény elvű néppárt ellen. Nem röstel a keresztény nép színe előtt föllépni a liberalizmusnak érdekében. Meghúzni magát a liberalizmusnak árnyékában, az sem dicsőség, de kilépni a liberalizmusnak érdekében a keresztény világnézetet programmszerüen valló párt ellen, ez nagy adag önfeledettség. Nem fél-e, hogy megzavarja a népnek hitét a keresztény elvekbe ? Nem fél-e, hogy meggyöngíti erkölcsi érzékét s ráviszi a népet a megalkuvás kisérteteibe keresztény meggyőződése fölött is ? Az ilyen szereplést a legszentebb elvekben Bátran merem állítani, hogy a nők önmaguk sem ismerik magukat, mert ha ismernék, úgy az irónők, kik pedig kötetes regényekben iparkodnak denunciálni saját nemüket — már rég meghatározták volna az asszonyi természetet. Ezt azonban ezek sem teszik, hanem még inkább bele tévelyitik az emberiséget ama labyrintusba, melyet a nő lelkének mondanak. Lélektant irtak számtalant, de ezekből egy sort sem fogadott el magára nézve kötelezőnek a nő, valamint a logika őstörvényét sem imponálja, dacára, hogy erre van épitve az egész világrendszer. Hogy a világtörténelemben mily nagy szerep jut a nőnek, tudjuk. Eleinte a nő nem szerepelhetett, s az volt a férfi mellett, a mi most sok férfi ő mellette: nulla. Csak sokára kezdte a nőt a férfi észrevenni, s igy a régi rómaiaknál már a kiváló polgárok anyját tisztelték benne. Innen kezdve már nemcsak statisztál az élet színpadán, hanem szerepeket is kap, mig végre jön a kereszténység szeretetteljes, gyöngédséget lehelő fuvalma, s a nők iránti tiszteletet és udvariasságot oda fokozza, hogy a lovagkorban a nő mosolya már kiváló férfierények jutalma. A férfiak ezt még máig is jutalomnak tartják, sajnos azonban, ma nem mindég erényeikkel nyerik el, hanem néha szép bókkal, néha meg ragyogó butónnal is. A nő külömben a régi korból egész sor jó való megzavarodás miatt kettősen sajnáljuk, s azt csak annak a cinikus idealizmus-hiánynak tudhatjuk be, mely a parlamenti légkört mételyezi. A kik e szellemi és erkölcsi elszegényedés fölött velünk sajnálkoznak, azok tartsanak ki a keresztény elvek mellett s iparkodjanak a rossz példának elvhüségükkel útját állani. A Jubileum. Kevés város van, mely oly alkalmas volna egy valóban- fönséges egyházi ünnepség rendezésére, mint Esztergom az ő várhegyén emel kedő Bazilikájával. XIII. Leo O Szentsége 25 éves pápai jubileumát is lélekemelő módon ünnepelte a primási város. E hónap 19-én este megszólaltak a tornyok ércnyelvei és köztük a Bazilika Nagyboldogasszony-harang páratlan ünnepélyes hangja, királyként uralkodva a magasban az alant zengő zsongáson. Közbe-közbe a várfokon üdvlövések dördültek, melyek felrázták a lelkeket a köznapi hangulatból. 20-án' sürü csoportokban vonult fel az ünneplők serege a Bazilikába. A világi és katonai hatóságok, a tanintézetek növendékei lengő zászlók alatt és a hivek nagy száma megtöltötte a tágas templomot, hol Boltizár József püspök, általános érseki helynök tartotta az istentiszteletet. A székesegyházi énekes zenekar Kersch Ferenc karnagy vezetése alatt remekelt kiváló szereplésével. Az ünnep hangulatának és értelmének adtak méltó kifejezést a magasztos dallamok, melyek a sziveket csodálatra és hódolatra indították. A kereszténység Atyjának ünneplésére Boltizár József püspök és az érseki szeminárium ebédeket adtak, melyeken a világi, katonai és egyházi hatóságok vettek részt. A szemináriumban Venczell Antal, rektor, a következő emelkedett szellemű pohárköszöntővel adott kifejezést az ünnepi érzelmeknek: A pápára. Huszonöt évvel ezelőtt erősen hangoztatták : IX. Piussal bezáródik a pápák sorozata — örökre. Igen ám, csakhogy az isteni kéz fogyatkozást nem hagy maga után; az isteni munkának egy halottját sem tudja felmutatni a világ, ugy az anyagi mint az erkölcsi rendben, mely vagy hogy fönn nem állana, vagy újra nem szülné magát. Péter székének, mint isteni intézménynek, az erkölcsi rendben nincsen halottja, nem volt IX. Pius után sem, mert a kiben Péternek folytatólagosan élnie kellett, a Szentlélek mutatta meg, ki legyen az : Pecci Joachim bíboros személyében, XIII. Leó név alatt. Az arabsoknál hagyományosan beszélik, hogy a legnagyobb egyptomi pyramis az özönvíz előtti királyok által építtetett és hogy minden emberi tulajdonságot hozott át a mai világba, de sokat e jó tulajdonságából megmásított. Igy például a hajdani asszonyok, még a legelőkelőbbek ís, rokka mellett fontak, és lám: ma is fonnak, ha mást nem, reggelenkint a hajukat fonják be, némelyek meg a férjüket. A régi jó világban az asszony bizony oda állt teknő elé, és mosott — ma sokja nem áll oda, ma ülve szapul. De visszatérve a komoly tárgyra, a nő lelkének, ennek a labyrintusnak van egy Ariadné fonala, ez pedig nem más, mint: a szerelem. Ez a bizonyos fonál a női s a férfi szivek között, meg az északi és déli sark között oly sűrűn van kifeszítve, hogy a fidsiszigetek lakója ép úgy belebotlik, mint a chikagói egyetemnek profeszora, ki pediglen lehet minden felfedezett és még fel nem fedezett tudományok doktora. Ha a férfi szerelmes a nőbe, nyomban filozófus lesz, és mi sem természetesebb, mint hogy e kérdőjel megfejtésére határozza magát. Belemélyed tehát a nő lelkébe és ott kutat, azon hiszemben, hogy annak rejtelmességéből az emiitett fonál, a szerelem útján kitalál. Csalódik! — Ez a fonál abban különbözik Ariadne fonalától, hogy nem ki, hanem inkább bevezet, s ha ezt az akadályok "erőszakkal el nem tépik, úgy a legjobb filozófus is bent reked a labirintusban, s mert a szerelem fonala ritkábban szakadozik, mint Ariadne sokat emlegetett fonala, művek között ez egymaga állhatta ki az özönvíz rohamait; erős, mély alapja sérületlen maradt és miután az árvizek elvonultak, maga egyedül tünt föl a mult világ romiadékai között. Ilyen, de fönségesebb értelemben a pápaság és a századok folyamán ilyen piramis XIII. Leó szentséges Atyánk is. Az uj törvények, történetek megváltoztatják ugyan egészen a határokat, a politikai intézményeket ; százszor, ezerszer megváltoztatják a birtok felosztását, a társadalom szellemét és szerkezetét, de az egyház, a pápaság, mindezek között ugyanaz marad, mert változatlan, miként alapitója a Krisztus Isten, aki ezen intézménye fölött maga őrködik. Ennek bizonyítéka a dicsőségesen uralkodó XIII. Leó pápasága is; mert huszonöt évnek óriási gondja, terhe között, oly gyenge testtel, 92 évnek súlya alatt, de-teljes szellemi-lelki erővel csak az élhet, a kinek élete az Isten művei miatt szükséges, a kinek élete, szelleme fölött maga az Isten őrködik angyalaival. XIII. Leó Szentséges Atyánk ma püspökségének 60 éves jubileumát üli és holnap a negyedszázados pápai jubileumát zárja le és bemutatja a hálaáldozatot, az üdvösség kelyhét Istennek: önmagáért, értünk és az egész kereszténységért, de sőt a világ összes népeiért is, Tudjuk, hogy a legmagasztosabb örömök diadalmas ünnepévé lett a pápai jubileumi esztendő, melynek alkonyán is vetélkedő szeretettel, a hithüségnek és az odaadó ragaszkodásnak legmelegebb érzelmeivel siet hódolni az egész világ az agg pápának, a püspökök püspökének, a kit az isteni Gondviselés egy mesehosszu életen át föntartott azért, hogy egész századnak küzdelmeiből, viharaiból átszűrt tapasztalati igazságokkal oltalmára legyen a társadalomnak, a népeknek, a világ békéjének s a ki csakugyan nem a Leó harczias nevének megfelelő cselekedetekkel, hanem a szeretetnek mindennél erősebb, hatalmasabb fegyverével fékezte mindig a szertelenkedő világszellemet ; a ki lángeszének fényével, erős kezének biztos kormányzatával a felmagasztaltatás földje felé vezesse Péter hajóját és vezeti is sikerekben és dicsőségben gazdagon ugy, hogy egymásután nyújtanak kezet XIII. Leónak a koronás fejedelmek, az államok és a nemzetek egyaránt. A jubiláris közörömben hálatelt kebellel üdvözli a kereszténység közös Atyját az egész világ; mi is kivesszük belőle részünket s azért a hittől áthatott elménk Róma felé irányul, örvendező szivünkből pedig törjön elő a forró ima, mely az egekig hasson, mondván : Tartsd meg Isten Szent Atyánkat, Krisztusnak Helytartóját! A királyra. Magyarországot 900 évnek története fűzi szent Péter trónjához ; az egyházhoz, a pápához való hűség tehát örökletes erénye a magyar nemzetnek s azért örvendő hódolattal veszünk részt a jubileumán, még pedig felséges és koronás fejedelmünk elüljáró magas példájával, a ki főleg, mint szt. István király örökének, az angyali szent koronának jogos birtokosa, éppen ezen az alapon, uralkodói erényei között, a szent szék úgy belegombolyodik, hogy egy a szerelemnél is mélyebb verembe esik, melyet Magyarországon polgári nyelven házasságnak neveznek. A házasságban pedig már ritkán ér rá a férj neje lelkületét kutatni, mert minden idejét a gondok foglalják el, de ha kutatná is a kérdőjel értelmét, nem találná meg soha. A nő örök rejtélyességét mutatja az is, hogy valahány úgy nevezett emberismerő vagy jobban asszonyismerő, e tárgyról nyilatkozik, mind máskép beszél. Schakespeare nagyon belátott az emberek lelkébe s igy azt kellene hinnünk, hogy a nőkébe is. O a legnemesebbtől, a legalantosabb gondolkozású női karaktereket egyaránt mesterileg ecsetelte és végre is, midőn megnősült, csalódott, mert tudjuk, hogy házassága boldogtalan volt. Ismerte-e hát a nőt ? ! Annak a lesújtó erős kritikának, melylyel ő a nők legapróbb hibáját és gyöngéit is oly markánsul vázolta, megvolt az indoka, de mégis bátran állithatjuk, hogy ő sem ismerte meg a nőt, mert ha olyan feleséget kapott volna, mint például Multatuli, kinek nejével váltott leveleit csak nemrég kötetben adták ki, egész ellenkezőleg nyilatkozott volna a nőkről. Ugyanis, hogy megismerjük a költő nejét, elég egy pár sort citálnom azon leveléből, melyet férjének akkor irt, midőn azt az igazság elhall-