ESZTERGOM VIII. évfolyam 1903

1903-12-27 / 52. szám

van szó, a mely actio minden önérdeket kizársőt bizonyos áldozatokat is kivan. De vannak más okok is. Vegyük sorra a középosztály más kiválóbb alkotó elemeit is ! Sokszor emlegetik azt is, hogy az értelmiség egy másik osztálya: a magyar gazdatiszti kar, a melytől olyan sokat vártak a szövetkezed ügy érdekében, épen semmit sem tesz. Hát magam is elismerem, hogy a gazdatiszti kar, állandó összeköttetésben lévén a néppel, leginkább hivatott lenne a szövetkezeti ügy előmozdítására, de ismerve a körülményeket, tartózkodásukért nem ítélhetni el őket. Ugyanis a társadalom, amikor velük szemben követelményeket támaszt, akkor nem a jelent, hanem a multat nézi: a mikor még azok a vadszőlővel befuttatott, tornácos gazdatiszti udvarházak egyes nagy-nagy vidékek szellemi központjai voltak; a mikor még a gazdatiszt a kenyéradó úrnak barátja, a népnek tanítója, bírája és atyja volt; a mikor a rideg számítás még nem tette tönkre a szolgálatban a benső viszonyt; a mikor még a kenyéradó elismerte, hogy a gazdatiszt olyan szolgálatot is végez, a melyet nem lehet pénzzel megfizetni, hát megfizette azt bizalmával. Oh ekkor a gazdatiszt sokat tehetett! Ezek a szép idők azonban elmultak s igy a »régi gárda« a melynek ragyogó múltja még ma is hódit, a magyar kultura ezen lelkes zászlóvivői, szemünk láttára pusztulnak, s bár ma már a törvény is védelmezi őket, mégis integet nekik a ciprusfa lombja, melynek magját az 1848. törvényekkel vetették el; helyüket pedig lassankint egy idegen, ideálokért hevülni nem tudó fajzat foglalja el, akikkel őket összetéveszteni nem lehet, nem szabad. Epen ezért tőlük ma semmit sem követelhetünk ! Hogy a jelenlegi gazdatiszti kar, általában keveset tesz a közélet terén, ennek egy másik oka az, hogy a saját helyzete is nagyon súlyos. Ma amikor a birtok-reformok végveszedelemmel fenyegetik ; ma amikor a rossz gazdasági viszonyok a földesúr figyelmét mindinkább a bérleti rendszer felé irányítják ; ma, amikor épen ennek következtében existentiája egy percre sem biztos, mert soha sem tudja, hogy 15 — 20 évi szolg'álata után mikor köszönik meg szolgálatait: akkor ne vegyük rossz néven, ha más bajával nem tud, nem akar foglalkozni, ha a régi szokás ellenére nem veszi ki részét a népmentés e nagyszerű actiójából. Különben a legtöbb gazdatisztnek nagy elfoglaltsága folytán, nincs is ideje arra, hogy a szövetkezeti ügyekkel foglalkozzék, sőt nagyon sok földesúr nem is szereti, ha gazdatisztje ilyes mozgalomban részt vesz. Ha a szövetkezeti eszme harcosai, vezetői között sajnosán nélkülözzük is a földbirtokos és a gazdatiszti osztályt, de pótolhatlan, kiszámithatlan kárt okoz a papság nagy részének távolmaradása ; s mig amazok magatartása menthető, ezeké megérthetetlen. Mert mig én a szövetkemegpillantja. — Júlia! rebegi ajka s kezével szemét eltakarja. A darab alatt folyton izgatottabb lesz. Látja, érzi, amint Nedda Caniót elárulja, ereiben pezseg a vér s úgy érzi, hogy ő Canió. S midőn Nedda Canió tőrszúrása következtében összeroskad, felugrik s mint valami vadállat kirohan. A szinpad kis ajtaja nyitva van, az ott levő munkást félrelöki s Neddát keresi. Egy színész némán mutat az ajtóra. Egy idősebb elegáns úr, kezében csokrot tartva, akar előtte elhaladni. Rómeó rögtön felismeri benne a marqueset, kiről a publikum az előadás előtt beszélt s kit Júlia udvarlójaként neveztek. Dühösen félretaszítja és Júlia szobájába ront, ki egy széken ült s mellette öltöztetőnője térdelt. Rómeó közeledtére mindketten felugranak. Júlia felsikolt s térdre esik — megismerte. — Rómeó, rebegé — hát te élsz ? — Ugy-e megismersz, hörgé Rómeó — te nyomorult —• én Canió vagyok s e pillanatban szivedbe merítem e tőrt! A következő pillanatban már magasra frecscsent piros vére. Az izgatottságtól mint egy őrült tekintett áldozatára. Az öltöztetőnő segélykiáltására több színész és munkás rohant Rómeóra. — Hagyjatok, hagyjatok! —• kiálta s szemeit egészen elöntötte a vér. — O elárult, elfelejtett, ezért kellett meghalnia ! — Szerencsétlen! — monda az öltöztetőnő, ő mindig azt hitte, hogy te már meghaltál, de mindannak dacára fogadott esküjét a mai napig megtartotta. Még ina is rólad beszélt! E szavakra Rómeó egy rántással kiszabazetben bizonyos körök érdekcsoportozatát láthatom, más semmit; még egyik másik felekezeti actiót fedez fel benne; ismét mások a kor divatos áramlatát sejtik benne : addig a pap — már hivatásánál fogva is — kell, hogy a cultur ember templomát lássa benne, a melyben a szeretet oltárán a szivek áldozat lángja lobog, s amely lángot neki élesztenie, fentartania erkölcsi kötelessége. Mert igaza van Buday Barnának, a ki azt mondja, hogy »a szövetkezés eszméje a keresztényi szeretet melegét terjeszti az egyénekben és ebben a nemes érzelemben egyesíti a tömegeket. << És mit látunk ? Azt, hogy ez a nagy erkölcsi testület, amely úgy számára mint képzettségére nézve társadalmi életünkben a legnagyobb szerepet játsza, alig tesz számot a szövetkezeti mozgalmakban. Ez alatt nem azt értem, hogy a papság egyáltalán nem vesz részt a szövetkezeti mozgalmakban, — sőt örömmel constatálom, hogy jelenleg működésben levő, nagy fáradsággal, küzdelmekkel megalakított szövetkezeteknek is ők voltak első zászlóvivőik, — hanem számukhoz mérten vesznek abban kevesen részt. Ha ennek okát kutatjuk, részint u. a. okokat találjuk, a melyeket már elmondottunk, — mert hiszen »Ok is vér a mi vérünkből«, ők is u. a. hatások és befolyások alatt állanak; de vannak itt más okok is. Ezekről az okokról azonban jövő cikkemben Jesz szó. Az „Esztergom" jövő számával fennállásának kilencedik évfolyamába lép. Ez adja kezünkbe a tollat, hogy e lap pártolóit, jóbarátait és olvasóit felhívjak ezen, a mai korban égetően szükséges sajtótermék támogatására. Nem dobálózunk hangzatos frázisokkal, nem Ígérünk sorsjegyeket, vagy diszes albumokat, mert ilyenekkel olvasót vagy jóbarárot lógni igazán csak szerencsejáték. Ilyesmi nálunk felesleges. Egyrészről azért, mert aki a mi sorsunk jegyében, a kereszt jelében született — ha megtartja hitét, annak elveit és követelményeit, a két legdicsőségesebb főnyereményre: lelkiismeretének nyugalmára a földi életben s lelkének üdvösségére a túlvilágon, úgy is számot tarthat. És másrészt azért fölösleges az albumos ajándék, mert a ki ez újság lapjait nyolc éven át forgatta, az látta, hogy ez maga egy album, melybe társadalmi, állami és hitéletünk minden jelentöségesebb mozzanatait betüképekbe rajzoltuk ditja magát s őrült kiáltással omlik Júlia mellé. Az elősiető színházi orvos lehajolt Júliához s megvizsgálta a sebet. — A tőr a harmadik bordán elcsúszott, monda — a seb egy kissé súlyos, de nem életveszélyes, néhány hét múlva felépül. Erre felemelkedett Rómeó, arca olyan, mint a halálé s ártatlan gyermekként követi a rendőrt. Az esküdtek felmentették, mivel a szép lelkű Júlia, ki eközben már felgyógyult, feljelentést nem tett ellene, sőt inkább önmagát vádolta. Nem tehetett ellene, hiszen még mindég' oly nagyon szerette őt . . . A felkelő nap szétönti sugarait a kis szobában s Júlia ott fekszik ágyán, még mindig kissé halvány s türelmetlenül várja Rómeó szabadlábra helyezését. A fehér liliom és a piros rózsa kellemes illattal töltik el a szobát. Egyszerre belép Rómeó s zokogva borul Júlia lábaihoz. — Nem vagyok már többé hozzád méltó, monda, könnyes szemeit Júliához emelve, kinek arcán egy jóságos mosoly vonult végig. — O, dehogy nem, a szerelem mindent megbocsájt, s gyöngéden felemelé az ágy mellett levő székre. — Még egy év s azután szabad vagyok ; szabad a színpadtól, de nem szabad azon fogadalomtól, melyet neked a Madonna előtt tettem. Tehát csak türelem, hisz nemsokára úgyis a szabadságomat az együttlét: holtomig és holtodig való rózsalánca váltja fel! Svarba József. Klió erejével. Az újság maga egy album, melyben igaz nincsenek illusztrációk, de talán azért nincsenek, hogy ki-ki a saját szellemével fesse a sorok közé a képeket, olyan tisztán, olyan ragyogóan, a milyen szép, a milyen fényes a lelke. Az »Esztergom« szellemében ujat nem adhatunk. A lap iránya marad a régi mi volt, és csak a mi önzetlen törekvésünk, munka kedvünk ujul meg. De hogy a megújult törekvés érvényesüljön, hogy fáradságunk gyümölcsöket is teremjen, ehhez még valami szükséges, a mit pedig csak a közönség adhat meg, s ez: a katholikus sajtó pártolása. Ne vonja meg tőlünk senki pártolását! Ur és szegény egyformán szolgálja azt az ügyet, melynek jelszavát már annyian hangoztatják. A gazdag anyagilag támogassa a jó irányú sajtót, a szellemes ember tollával, a szántóvető, vagy szegény pedig bensőséges, Istenbe vetett reménységgel élő jó példájával. Ilyen munkatársak mellett nehéz munkánk könnyű lesz, a célt, hogy egy hatalmasan erős katholikus társadalmat neveljünk, jobban megközelítjük s elérkezik majd az idő, hogy a sajtó munkásainak helyzete is javul. A katholikus sajtó támogatása erkölcsi kötelessége minden hithű kereszténynek s ezért, midőn köszönetet mondunk az elmúlt évben tapasztalt jóindulatért, egyben bizalommal fordulunk a közönséghez, hogy azt a jövőben se vonja meg tőlünk. Legyen minden katholikus ember munkatársunk és mi ki nem dőlünk a harcból, nem fáradunk el soha, nem siratjuk a multat, hanem a jövő elé kiáltjuk a jelszót: Istennel a hazáért! HIREK. * Bájos karácsonyi hangulat volt az, mely az esztergomi Kath. Kör keddi estélye alkalmával az egybegyűltek lelkében eláradt. Itt tapasztaltuk, hogy mily derűs és meleg érzelmet tartalmaz a kereszténység karácsony ünnepe és hogy ehhez a boldogító gondolathoz mily gyöngédséggel ragaszkodtak mindig a hivő lelkek. Bogisich Mihály c. püspök, az általánosan tisztelt zenetudós, a magyar zene történetének egyik legkedvesebb részletét tárta elénk az úgynevezett karácsonyi misztériumok ismertetésével. A történelmi adatokat élvezetes alakban állította össze és az énekeket Kersch Ferenc főszékesegyházi karnagy kitűnő énekkara adta elő. Gyönyörűen a lelkünk elé varázsolták a mult századokból, amint a budai Mátyás-templomban a karácsonyi színjátékok lefolytak a hivők épülésére és a vallásos érzelem ápolására. Megcsendültek a nép ajkán most is élő kedves dallamok, de természetesen olyan művészi tökéletességgel, amint ezt csak Kerschnek művészei tudják zengeni. A magánszólamokat Csukássy E., Kersch E. és Pe'csner M. kisasszonyok énekelték a ragyogó és pompás hő- és férfi kórusok között. A felolvasás — mint halljuk — nyomtatásban is meg fog jelenni, ami valóban kívánatos is, mert az olyan kincse a magyar zene történelmének, hogy a legszélesebb körökben kell terjeszteni. * Főegyházmegyei hirek. Plébánosok: Madurkay Miklós Keresztúron, Ernyei Kálmán Csatajon, Winkler Pál Felbaáron, Imrik Jakab Ardanócon, Székely József Süttőn. — Administratorok: Hölbl Antal a pozsonyi Lazarethumban, Pathy Gyula ifj. Kóspallagon, Brtoss Donát Egbellen. — Káplánok : Makász József Nagykosztolányban, Jábornik Ödön Sasváron, Búzás Ferenc piarista Buda-Eörsön,'\Z?a^r«^v Valér Nagyölveden, Francsics Ferdinand Nyergesujfalun, Arany Ferdinand Szomoron. — Wildner Benjamin szabadságoltatott. — Dobrozemszky Henrik katonai káplán Sarajevóban, Babuschek Antal katonai lelkész Budapesten a 16. számú kórházban.