ESZTERGOM VIII. évfolyam 1903

1903-12-20 / 51. szám

ták a királyok. Tehát el kell venni a kath. egyházi vagyont! Igaz ugyan, hogy nem nagyon válik a nemzet javára, ha ahelyett, hogy szaporitanók a biztos existenciákat, eltörüljük a legbiztosabbakat. Nem a nemzeti érdekek elömozditása az, hogy ha betemetjük azon forrásokat, melyekből századokon át fakadt valahány kulturális és emberbaráti intézmény, templom, iskola, kórház, árvaház volt csak ez országban. Igaz, hogy az egyházi birtokok jövedelmének 60°/o-a emberbaráti, közérdekű célokra fordittatik, 40%-ával pedig a »holt kéz« megelevenül s a polgári állású rokonokat s ebben is a nemzetet segiti vagyonosodásra. De azért a szabadkőművesség az egyházi vagyonban csak az egyházi tekintély és befolyás gyékénjét látja, melyet ha el von alóla, puszta földre véli tenni azt s igy nagy »nemzeti« vívmányhoz remél juthatni. De hopp!! Egy tényezővel nem számol Bánffy és Kossuth, amely miatt szép álmai még koraiak, vagy jobban mondva már elkésettek. Az egyházpolitika továbbfolytatásának útjában áll a néppárt. Az imént láttuk, mily ereje van az obstrukciónak. Az Ugron-töredékkel erősödött néppárt képes bármely keresztényellenes törvényjavaslatot megobstruálni. Most láthatja mindenki, minő gondviselésszerű hazánk politikai terén a néppárt megalakulása, erősödése. Ha valamikor, ugy most volna itt az alkalom a birodalom egységét akaró koronától kivenni kárpótlásként az egyházpolitika folytatását, most, midőn a magyar vezényszó s az önálló-vámterület eszméi a levegőben vannak. De miként — sajnos — kénytelen volt a korona eddig az összetartó liberális többségre támaszkodni, ugy támaszkodnánk most részben a parlament keresztény párt-töredékére, vagy legalább köteles respektálni annak érzületét. Ha ugy állnánk most, mint a polgári házasság behozatala idején, akkor kardcsapás nélkül hajszolhatná keresztül Tisza a szekularizációt és az államosítást. De a néppárt a magyar kereszténységnek hátvéde s jelenleg egyetlen erődítménye. Ha nem volna néppártunk, dehogy beszélne Tisza a választójog kiterjesztéséről és a felekezeti tanitók fizetésemeléséről, hanem haladna a Kossuth és életünk folyamán lépten-nyomon kisér bennünket. Még pólyában fekszik a gyermek, s máris fél dadájától. Később szülőinek, nevelőinek és elöljáróinak fenyítékétől retteg. Ha jó ember, fél a rosszaktól; ha pedig gonosz, fél a büntetéstől. Azonfölül a szerencsétlenség, szükség, betegség vagy halál bármely pillanatban előránthat bennünket, s ezek a földi nyavalyák, már távolról megpillantva, olyasféle hatással vannak reánk, mint a Kaukázushoz láncolt Prometeuszra a saskeselyű érkezése. Az okos félelem nem kifogásolható, mert mindenesetre jobb félni, mint megijedni. A túlságba kihajtott félelem azonban — nevetséges. — Vigyázz, mert jön a vonat! Olvasni nem tudók bővebb fölvilágosítást nyerhetnek az állomásfőnöknél. Kérdhetné valaki: hol itt az összefüggés ? Pedig hát ebben az óvásban úgy a félelem, mint a komikum megvan — legalább gyökerében. S hány összetartozó dolog van a világon, melyeket két ilyen laza szál sem kapcsol egybe. Hogy mást ne említsek: sok férj és feleség. A félelem fajtái között érdekes specialitás a hatalmasoktól, a nagyoktól való félelem. Gyönyörűen kidolgozod a mondókádat, elmondani is megpróbálod otthon — elülről hátra és hátulról előre — mikor azonban a hatalmas úr reád tekint, inodba száll a bátorságod, s a plasztikáikig kidomborított szép beszéd lesz — ősi zavar. Bánfíy által kijelölt uton. De igy elég gondot okoz Tisza uramnak, hogy meg ne bukjék, semhogy Kossuth és Bánfíy szája ize szerinti egyházpolitikát csinálhatna. A Kath. Kör estélyei. Esztergom társadalmi életében amily kellemes, épen oly értékes tényező gyanánt szerepel a Kath. Kör az ő felolvasó estélyeivel. A mult télen, amint még élénken emlékünkben van, a szó szoros értelmében gyönyörű előadásoknak voltunk élvezői és most kellemesen tapasztaljuk, hogy a rendezők fáradhatlan buzgalma mindig ujabb meglepetésekkel kedveskedik. Itt látjuk, hogy a-szellem és a művészet mennyi kincse van elrejtve nálunk, melyeket a napvilágra hozni valóban dicső munka. Az első felolvasás a hazafias érzelem ápolásának volt szentelve és Perényi Kálmán dr. főszolgabiró lendületes hangon, költői ihlettel ismertette Rákóczy Ferencet. A felolvasás keretéül mindig kiváló műdarabok szolgálnak. Ezek jellemzésére nem mondhatunk többet, mint hogy Magurányi József és Kersch Ferenc ülnek a zongorához, akiknek szereplése bármely ttírsaskörre a legértékesebb megtiszteltetés. — Táky Gyula belvárosi karnagy bűvös hangja mindig ünnepi hangulatot kelt a lélekben, midőn tökéletes művészettel énekel eddig nem hallott hangokon. — Hogy a komoly képen a kedves szinek se hiányozzanak, Szlávy Matild k. a. bilincselte le a hallgatók figyelmét bájos megjelenésével és kedves szavallatával. A második estély dec. 8-án volt, midőn Walter Gyula dr. praelatus-kanonok adta elő a bethlehemi bölcsőre vonatkozó különböző irodalmi véleményeket. Ezen az estén lépett először a nyilvánosság elé Bellovits Margit k. a., hogy a közönség előtt művészetének zsengéjével kedveskedjék, a melyet tehetséges lelkébe jó nevü mesterek ügyekezete lehelt. Midőn őt a zongoránál találjuk, lehetetlen emlékünkbe föl nem idézni azon időket, midőn Seyler, e gyermek dicső nagy atyja, 40 éven át ragyogtatta be teremtő művészi lelkével a zenevilágot. Nemcsak hazánk, de még a külföld is élénk elismeréssel adózott Sionnak, midőn itt Nem megvetendő a munkától való félelem sem. Vádmacskaként naphosszat aludni és taplószékben horkolni, az igen ! Vagy az örökké foglalkozó, de semmi egyébre időt nem hagyó szalóni semmitevéssel verni agyon heteket-hónapokat, még igenebb! Hanem Erumussal dolgozni, aki egyik kezével irt, a másikkal nyomtatott — ez már ordináré dolog. Hiszen nem fa az ember, hogy kérges legyen a bőre! Egy latin közmondás származott Caesarról: — Akitől sokan félnek, annak soktól kell félni. S Caesar életét valóban megirigyelhette a legremegőbb nyárfalevél is. Róla beszélik, hogy mikor gyilkosai között megpillantotta Brutust, igy kiáltott volna föl: — Hát te is fiam, Brutus ? ! Mikor pedig huszonhárom sebtől borítva véresen összerogyott, mély rezignáció val hozzátette volna: — Jobb különben egyszer meghalni, mint örökösen reszketni. A szirakúzai zsarnoknak, Dionysiosnak sem volt külömb élete. Rendkivül gyanakvó és félénk természetű ember lévén, tömlöceit központi hallgató készülékkel, holmi ókori telefonnal látta el, melynél ülve, kényelmesen kihallgathatta az öszszeeresztett rabok beszédeit. S ez a zsarnok nem merte magát borbéllyal borotváltatni; bizonyára úgy okoskodván, hogy csak egy nyaka van az embernek. Seyler fönséges ideái megszólaltak, szivet lelket ragadva a legmagasabb régiókba. O továbbá Bellovits gyermeke, kinek ravatalánál Helcz Antal remekül ecsetelte az önzetlen, fáradhatlan s évek hosszú sorára terjedő működést, melylyel számos polgártársunkat a zeneművészet titkaiba avatta, s az esztergomi dalárdát az ország bármely dalárdájával versenyképessé tette. Midőn Bellovits Margit kisasszonyt a zongoránál látjuk, sokan emlékünkbe idézzük azokat az óriási sikereket is, melyeket az ő édes anyja itt Esztergomban egykor 12 éves korában zongorajátékával aratott, mely sikereknek emlékét most is gondosan őrzi a család azokban a koszorúkban, melyeket annak idején az elismerés tűzött a kis művésznő homlokára. A művészi család visszfényét szemléljük e gyermek-művészben, s osztatlan elismeréssel csodáljuk az e korban ritkán nyilatkozó zenei fejlettséget, hogy ne mondjuk érettséget. Hogy mily művészi fölfogással, széles plasztikus tónussal játszotta Chopin C-moll Nocturne-jét, csak az képes megérteni, ki Chopin mélabús zenéjével behatóan foglalkozott. S mit szóljunk az előadott két Schumann darabról ? Már az, hogy valaki e korban ezen zenetitánnak mystikus zenéjében örömét leli, bámulatot kelt, s ha még halljuk, mily könnyedséggel győzi le a szokatlan teknikai nehézségeket a mellett, hogy a themák is teljesen kidomborodjanak, jogosan megerősítik bennünk a reményt, hogy első bemutatkozásával csak elsejét aratta ama babéroknak, melyekben későbben még bőven lesz része. Hisszük, nyújt még alkalmat a kis művésznő, hogy őt még sokszor hallhassuk, s benne honoráljuk a halhatatlan érdemeket, a melyeknek gyümölcseit sem édes atyja, sem nagyatyja megfelelő mérvben nem élvezték soha. A keretbe szépen illett bazilikánk női énekkara által előadott ^>Ave Maria«, melyet Csukass E., Ékesy Berta, Hätz E., Kersch Etel és Saághy M. k. a. énekeltek. Kristálytiszta intonatiójukat, szép szövegkiejtésüket s mindenek fölött a dallamhoz simuló bensőségteljes előadásukat ez alkalommal külön dicsérettel tüntetjük ki. Dec. 15-én ismét ünnepre jöttek a kör vendégei, hogy a halhatatlan Deák Ferenc emlékét tiszteljék. És Kabina Sándor dr. oly mesteri módon kidolgozott felolvasást tartott, hogy a hallgatók a meghatottság, a lelkes buzgalom és a legmélyebb A később orgyilkos kezektől elvérzett Pherael Sándor sem állhatott alacsonyabb fokán a félénkség bojtorjánjának. Róla jegyezte föl a történelem, hogy még felesége szobájába is kivont karddal kisérte a rabszolgája, s aztán minden zeget-zugot átkutatott; mert az asszonynak nem jó hinni. A hatalmas Cromwell pedig, kitől a XVII. század elején egész Európa rettegett, sohasem merte senkinek az orrára kötni, hogy melyik szobában alszik. Csak- úgy lopva tért nyugalomra. A félelemre különben, mint holta után kitűnt, alapos oka lehetett; mert ellenségei holttestét kiásván, azt bitófára függesztették. Amit bizonyára jobb szerettek volna az élő Cromwellel megtenni. Ilyek olvastára aztán fölsóhajt a hozzám hasonló szegény jámbor: — Akkor hát nagy úrnak se érdemes lenni! A félénk embernek, mivel ideghálózata örökös izgalomban van, álmai is félelmesek, kísértetiesek. Egyszer lezuhan a Tarpéji szikláról, s alaktalan tömeggé zúzódik ; máskor vadállatok közé kerül, amelyek szétmarcangolják. Vagy eleven ördögöt lát villogó szemekkel. Avagy — és ez rendszerint férfiaknál szokott előfordulni —• — meglátja az anyósát. Külösen a gyöngébb idegzetű nők minden váratlan dologra nagyon megijednek. Legyen az egy pisztolydurranás, nem várt megszólítás, hirte-