ESZTERGOM VIII. évfolyam 1903

1903-12-20 / 51. szám

kegyelet érzelmeivel teltek el. Minden szavánál emelkedett az érdeklődés, amint majd jóleső hu­morral, majd férfias szigorúsággal domborította ki a páratlan hazafi jellemvonásait. Igen sokat tanul­tunk, nemesbedett a lelkünk és folytonosan gyö­nyörködtünk felorvasása alatt. Ezzel az alkalommal léptek fel egy karban Ne?nesszeghy I., id. Borovicska A., Ráday L. és ifj. Borovicska A., kik Schubert Es-dur vonós négyesét adták elő. Tudjuk, hogy az ilyen mű előadásához mesteri képzettség szükséges, és ők gyémánt-tiszta játékukkal teljesen kifejezték a klasszikus mű finom gondolatait. — Az estély egyik kellemes részét alkotta Reviczky Elemér átérzett szavalata Deák Ferenc emlékezetéről, melyet lelkesen megtapsoltak. Befejezésül aztán Perényi Kálmán dr. főszol­gabiró ült a zongorához és amúgy igazán, szivvel és lélekkel játszott magyar darabokat, melyek hogy mily tetszést arattak, mutatta a szűnni nem akaró felhivás az ujrázásra. Az advent folyamán utolsó estély most ked­den lesz, midőn Bogisich Mihály c. püspök fogja ismertetni a karácsonyi pásztorjátékokat ének­karral. Akik szerencsések voltak az elmúlt böjt­ben a hasonlóan előadott passio-játékot hallani, azok kellemes reménynyel várnak erre az estélyre is. — A leghálásabb köszönetre érdemes a Kör buzgó vezetősége, amiért ilyen remek alkalmakat nyújt a szivet és lelket emelő összejövetelekre. A nemes lelkű közreműködőkre tiszteletteljes elis­meréssel tekintünk, és ez a főleg szivből jövő hálánk évről évrej fokozódik Kersch F. főszékesegyházi karnagy iránt, ki nagy önfeláldozással, soha el nem kedvetlenedve, ujabb és ujabb kincseket hoz elénk nagy tudása, ideális kedélye gazdag tárházából. Tanuljunk tőlük lelkesedést az emberiség magasabb javai iránt és meleg rokonszenvvel látogassuk ezeket az estélyeket, melyeken lelkünk a köznapi élet szürke egyhangúságából a derűs és éltető eszményi világba emelkedik ! Szövetkezzünk! Irta: Vaszary Mihály. Már réges-régejj elhangzott az utolsó kasza­pengés is. A nyár derült képe ugy eltűnt, mintha nem is lett volna. A kis pacsirta helyett varjak serege károg a légben. Madárdal helyett az őszi bogár »szűj-fonj«-ja hallatszik. A sárguló mezőkön hervadt leveleket kerget a hideg szél. A megko­paszodott faágakon meg-megakad a szállingózó »ökörnyál.« A hegyek hosszú lilaszinű árnyékot vetnek a tájra, és a völgyekben már óra számra is el-elüldögél a köd. Á nap, mint egy nagy gyémánt-ékszer, csak ragyog, világit, ele már nem melegít. Szóval: itt van az ősz, fonnyadó virá­gokkal hirdeti az emberiségnek: *memento mori.« Es ezen szomorú keretbe úgy beleillik az a két­fehérökrös magyar paraszt, amint egykedvűen szántogatja a tarló őszi virágait. Beleillik mon­dom, mert az ő élete fájának is hullanak a virá­gai ; mert az ő egész élete is egy kinos hervadás. Hiszen az egész ország széltében-hosszában hang­zik a panasz: pusztul, elvész a magyar paraszt. Igazán csodálatos egy dolog is az, hogy abban az országban, a melyen minden a paraszt két dolgos kezének köszönhető; a melyben a pap, a szántóvető, az iparoS, gyári munkás és a haza védője, majdnem mint az ő soraiból kerül ki; a melyben ötödfélszáz képviselője ül az ország­házban : abban az országban nincs neki kenyere, nincs munkája, nincs becsülete senki előtt, de van annál több ellensége. Azonban a paraszt is csodálatos ! Látva azt a hatalmas nyers erőt, ami egész lényükről letük­röződik ; ismerve képességeiket; ismerve a rajtok elkövetett méltánytalanságok egész sorozatát; és mindezekkel szemben látva nagy nyugalmukat, kiapadhatatlan türelmüket : megérthetetleneknek látszanak előttem. Mégis aki azt hiszi, hogy ez a fenséges nyugalom egyenlő a cselekvési képtelenséggel, az nagyon csalódik. Aki a parasztot csak levett kalappal látta, az még ne formáljon róla ítéletet. Olyan ő, mint az a tűzhányó hegy, melynek krá­tereit ugyan már benőtte a fű, de belsejében hatal­mas küzdelmek mennek végbe, rettenetes — eddig ír^g" ismeretlen módon lekötött — erők forronganak; olyan ő, mint a tenger, melynek tükre e percben még csak nem is fodrozik, de már a másik pillanatban hullámai az egeket ostromolják: kiszámíthatatlan és rettenetes. Vagy nem győződtünk-e meg erről pár évvel ezelőtt az alföldi munkásmozgalmak alkalmával ? Szo­morú dolog, hogy akkor is a szenvedélyek lobogó lángjának kellett belevilágítania abba a sötét nyomorúságba, amelyben a szegény magyar paraszt sínylődik. Épen a legutóbbi évek ezen eseményei: az alföldi munkásmozgalmak, a kivándorlók számá­nak növekedése, adták meg az impulsust úgy a társadalomnak, mint a törvényhozásnak a nép érdekében való cselekvésre. Ennek következtében mindenki arról beszélt : hogyan lehetne megmen­teni, hogyan lehetne boldoggá tenni a parasztot, a kis embert! Valóságos divattá lett a népmentés. A tár­sadalom minden rétege ezekkel a kérdésekkel len megérintés, madárrebbenés, vagy egy ártat­lag szúnak a képrámában való izetlenkedése. Van aztán páni félelem ; melynek — közbevetőleg le­gyen mondva —- mitológiai eredete onnan datá­lódik, hogy Bachusnak vidám kísérete egyszer szörnyen megijedt a szarvakkal és baklábakkal éktelenkedő istenségtől. A félelem igen gyakran megbénítja az em­bernek szellemi, az állatnak pedig ösztöni képes­ségét. A megijedt ember akkora szemeket mereszt, mint egy sótartó, s kapkodáséiban bizonyosan helytelenül cselekszik. De a megriadt gazella is nem egyszer fut karmai közé a vérszomjas tig­risnek, elbűvölt madár pedig a delejes tekintetű baziliszkus — szájába röpül. Legalább a monda szerint. Hanem azért ne gondolja senki, hogy ezzel megdől a régi kipróbált közmondás: mert az el­bűvölt jószág korántsem sült galamb, hanem sü­letlen madár. Mit nem tesz a félénkség! Tűzvész esetén megtörténik sokszor, hogy az ember hamarjában összekapkod mindenféle kacatot, az érdemes dol­gokat pedig martalékul hagyja a lángoknak. Hogy az üveg-készletét az ablakon keresztül dobja ki az utcára, mi az üveg holmikon kivül egy pár ablaktábla életébe is kerül. Vagy tengeri viharok alkalmával — hogy prózai legyek — inába száll valakinek a bátor­sága, mert fél a tengerbe fóliástól, s félelmében a tengerbe rohan . . . Mindez azonban nem áll a spanyolra. Mikor a spanyolt megkérdezték : — Tudod-e mi a félelem ? — a spanyol egyenesen azt válaszolta : — Spanyolországban nem ismerik a félelmet. Annál inkább ismerte a szegény cigány. Hanem a biró megvigasztalta őt: — Ember, hiszen nem azért kerülsz te akasz­tófára, mert lovat loptál, hanem csak azért, hogy mások ne lopjanak lovat. Deák Antal. foglalkozott. Persze, nagyon nehezen jutottak dű­lőre, mert egyrészről a paraszt a bajok egész lán­colatával küzd: bármelyiken akartak segiteni, a mint az egyik láncszemet fölemelték, valamennyi sirni kezdett; másrészről tagadhatlan ez, bár min­denki veri a mellét a »szabadsag, egyenlőség és testvériség« jelszavaira, mégis a népmentők több­sége Ricardo tantételét vallja, mely szerint: »a munkás csak annyira tarthat számot, a meny­nyiből megélhet és faját fentarthatja.« És ez a vélemény mintegy tilalomfa, sok­felé elzárta a kibontakozás útját. Az erkölcsi világ előkelőségei nem igen ele­gyedtek a vitába, legföllebb csak annyit mond­tak, hogy »bizony, baj van,« de a segítség for­májáról nem beszéltek. A liberális sajtó pedig bődülve támadta meg a hitbizományi és a holt kézen levő birtokokat, követelvén, hogy azokat azonnal osszák fel a nép között; persze, hogy legyen mit a paraszttól ismét elszedni. A tőke ridegen taglalta az ügyet; részvétét százalékokban fejezvén ki, kijelentette, hogy ma nem lehet 6—8 '/o alul pénzt adni a kis embernek, hisz a nagy vállalatok is ennyit fizetnek érte. A társadalmi rend hivatalos védel­mezői pedig azért tartózkodtak véleményt mon­dani, mert mindenütt a tulajdonjogot látták vesze­delemben forogni. Szóval: a társadalom agya functionált, csak a szive hallgatott. Végre, ugy látszott, sikerült megtalálni a panaceát! Nagy gaudiummal hirdették, hogy fel­találták a szert, a mely meg fogja menteni a parasz­tot úgy az erkölcsi, mint az anyagi romlástól, s előnye, hogy nem sért érdekeket, nem boly­gatja a mai társadalmi rendet ! S ez a szer, cso­dálatos, nem. is uj találmány, hanem olyan régi, mint maga az emberiség. Jelképe: kéz a kézben. S ez a panacea: a szövetkezés eszméje. Már most csak az a kérdés: igaz-e ez ? Nem kuruzslás-e ? Nem ! Valóban a népmentésnek ez ma az egyedüli, legelfogadhatóbb módja. És mégis, mit tapasztalunk ? A lélekharang csak egyre kong, a dögvész csak nem szűnik : a paraszt csak egyre pusztul ! A statisztika meg­döbbentő adatokat tár elénk. A földmivelésügyi miniszter jelenti, hogy 1900. évben naponkint 50 kisbirtok cserélt gazdát, az az : körülbelül éven­kint 20.000 kisbirtokos jut tönkre és 70—80.000 ember kivándorolni kénytelen. Mi ennek az oka ? Talán mégis az orvos­szerben van a hiba ? Vagy talán olyan beteg a nép, akkora már elerőtlenedése vigasztalanság, hogy már senki és semmi sem segit rajta ? Nem ! A baj épen az, hogy az orvosszert nem igen használják : a szövetkezetek — a baj nagyságához képest — nagyon lassan terjesz­kednek. Épen az az én célom : reámutatni azon okokra, a melyek — véleményem szerint — e tekintetben a gyakorlati életben a sikertelenséget okozzák, s megjelelni azon módokat, a hogyan a szövet­kezeti ügyet — a magyar paraszt ezen valóban egyedüli és utolsó társadalmi mentségét — elő­mozdítani lehet. Az utóbbi évek eseményeinek kényszerítő hatása alatt a társadalom és a parlament a nép bajai val foglalkozván, a baj orvoslására, mint egyedüli gyógyszert: a szövetkezeteket jelölte meg. Ennek következménye az 1898. XXIII. t.-cikk. Azóta már évek multak el, bár a szövet­kezeti eszme még a legalsóbb néprétegekben is hódított, mindennek dacára a szövetkezetek — mint emiitettem —• nagyon lassan szaporodnak, s a megalakultak nehezen prosperálnak. Ennek okát különféleképpen magyarázzák. Vannak akik a kormányt okozzák, vannak kik a kereskedői osztályban találják meg a baj okát. Hogy mennyi és mi igaz ezen állításokból, e helyen nem vitatom, mert azt mindenki tudhatja, aki a szövetkezeti mozgalmakat figyelemmel kiséri, hanem e helyett elmondom véleményemet. Hogy nálunk a szövetkezeti ügy lassan fej­lődik, annak igazi okai a következő három pont­ban foglalhatók össze : Sirolin A legkiválóbb tanárok és or­vosoktól mint hathatós szer : úgy­mint tüdőbetegségeknél, légzőszervek hurutos bajainál, idült bronchitis, szamárhurut ítT lábbadozóknál influenza után és külö­nösen ajánltatik. Emelk az étvágyat és a testsúlyt, eltávolítja a köhögést és a köpetet és megszünteti a/ éjjeli izzadást. — Kellemes szaga és jó ize miatt a gyermekek is szeretik. — A gyógyszertárakban üvegenkint 4 koronáért kapható. — Figyeljünk, hogy minden üveg alanti eég-g-el leg-yen ellátva: F. HOFFMANN-La ROCHE & Co. vegyészeti gyár BASEL (Svájc).

Next

/
Oldalképek
Tartalom