ESZTERGOM VIII. évfolyam 1903

1903-12-20 / 51. szám

kegyelet érzelmeivel teltek el. Minden szavánál emelkedett az érdeklődés, amint majd jóleső humorral, majd férfias szigorúsággal domborította ki a páratlan hazafi jellemvonásait. Igen sokat tanultunk, nemesbedett a lelkünk és folytonosan gyönyörködtünk felorvasása alatt. Ezzel az alkalommal léptek fel egy karban Ne?nesszeghy I., id. Borovicska A., Ráday L. és ifj. Borovicska A., kik Schubert Es-dur vonós négyesét adták elő. Tudjuk, hogy az ilyen mű előadásához mesteri képzettség szükséges, és ők gyémánt-tiszta játékukkal teljesen kifejezték a klasszikus mű finom gondolatait. — Az estély egyik kellemes részét alkotta Reviczky Elemér átérzett szavalata Deák Ferenc emlékezetéről, melyet lelkesen megtapsoltak. Befejezésül aztán Perényi Kálmán dr. főszolgabiró ült a zongorához és amúgy igazán, szivvel és lélekkel játszott magyar darabokat, melyek hogy mily tetszést arattak, mutatta a szűnni nem akaró felhivás az ujrázásra. Az advent folyamán utolsó estély most kedden lesz, midőn Bogisich Mihály c. püspök fogja ismertetni a karácsonyi pásztorjátékokat énekkarral. Akik szerencsések voltak az elmúlt böjtben a hasonlóan előadott passio-játékot hallani, azok kellemes reménynyel várnak erre az estélyre is. — A leghálásabb köszönetre érdemes a Kör buzgó vezetősége, amiért ilyen remek alkalmakat nyújt a szivet és lelket emelő összejövetelekre. A nemes lelkű közreműködőkre tiszteletteljes elismeréssel tekintünk, és ez a főleg szivből jövő hálánk évről évrej fokozódik Kersch F. főszékesegyházi karnagy iránt, ki nagy önfeláldozással, soha el nem kedvetlenedve, ujabb és ujabb kincseket hoz elénk nagy tudása, ideális kedélye gazdag tárházából. Tanuljunk tőlük lelkesedést az emberiség magasabb javai iránt és meleg rokonszenvvel látogassuk ezeket az estélyeket, melyeken lelkünk a köznapi élet szürke egyhangúságából a derűs és éltető eszményi világba emelkedik ! Szövetkezzünk! Irta: Vaszary Mihály. Már réges-régejj elhangzott az utolsó kaszapengés is. A nyár derült képe ugy eltűnt, mintha nem is lett volna. A kis pacsirta helyett varjak serege károg a légben. Madárdal helyett az őszi bogár »szűj-fonj«-ja hallatszik. A sárguló mezőkön hervadt leveleket kerget a hideg szél. A megkopaszodott faágakon meg-megakad a szállingózó »ökörnyál.« A hegyek hosszú lilaszinű árnyékot vetnek a tájra, és a völgyekben már óra számra is el-elüldögél a köd. Á nap, mint egy nagy gyémánt-ékszer, csak ragyog, világit, ele már nem melegít. Szóval: itt van az ősz, fonnyadó virágokkal hirdeti az emberiségnek: *memento mori.« Es ezen szomorú keretbe úgy beleillik az a kétfehérökrös magyar paraszt, amint egykedvűen szántogatja a tarló őszi virágait. Beleillik mondom, mert az ő élete fájának is hullanak a virágai ; mert az ő egész élete is egy kinos hervadás. Hiszen az egész ország széltében-hosszában hangzik a panasz: pusztul, elvész a magyar paraszt. Igazán csodálatos egy dolog is az, hogy abban az országban, a melyen minden a paraszt két dolgos kezének köszönhető; a melyben a pap, a szántóvető, az iparoS, gyári munkás és a haza védője, majdnem mint az ő soraiból kerül ki; a melyben ötödfélszáz képviselője ül az országházban : abban az országban nincs neki kenyere, nincs munkája, nincs becsülete senki előtt, de van annál több ellensége. Azonban a paraszt is csodálatos ! Látva azt a hatalmas nyers erőt, ami egész lényükről letükröződik ; ismerve képességeiket; ismerve a rajtok elkövetett méltánytalanságok egész sorozatát; és mindezekkel szemben látva nagy nyugalmukat, kiapadhatatlan türelmüket : megérthetetleneknek látszanak előttem. Mégis aki azt hiszi, hogy ez a fenséges nyugalom egyenlő a cselekvési képtelenséggel, az nagyon csalódik. Aki a parasztot csak levett kalappal látta, az még ne formáljon róla ítéletet. Olyan ő, mint az a tűzhányó hegy, melynek krátereit ugyan már benőtte a fű, de belsejében hatalmas küzdelmek mennek végbe, rettenetes — eddig ír^g" ismeretlen módon lekötött — erők forronganak; olyan ő, mint a tenger, melynek tükre e percben még csak nem is fodrozik, de már a másik pillanatban hullámai az egeket ostromolják: kiszámíthatatlan és rettenetes. Vagy nem győződtünk-e meg erről pár évvel ezelőtt az alföldi munkásmozgalmak alkalmával ? Szomorú dolog, hogy akkor is a szenvedélyek lobogó lángjának kellett belevilágítania abba a sötét nyomorúságba, amelyben a szegény magyar paraszt sínylődik. Épen a legutóbbi évek ezen eseményei: az alföldi munkásmozgalmak, a kivándorlók számának növekedése, adták meg az impulsust úgy a társadalomnak, mint a törvényhozásnak a nép érdekében való cselekvésre. Ennek következtében mindenki arról beszélt : hogyan lehetne megmenteni, hogyan lehetne boldoggá tenni a parasztot, a kis embert! Valóságos divattá lett a népmentés. A társadalom minden rétege ezekkel a kérdésekkel len megérintés, madárrebbenés, vagy egy ártatlag szúnak a képrámában való izetlenkedése. Van aztán páni félelem ; melynek — közbevetőleg legyen mondva —- mitológiai eredete onnan datálódik, hogy Bachusnak vidám kísérete egyszer szörnyen megijedt a szarvakkal és baklábakkal éktelenkedő istenségtől. A félelem igen gyakran megbénítja az embernek szellemi, az állatnak pedig ösztöni képességét. A megijedt ember akkora szemeket mereszt, mint egy sótartó, s kapkodáséiban bizonyosan helytelenül cselekszik. De a megriadt gazella is nem egyszer fut karmai közé a vérszomjas tigrisnek, elbűvölt madár pedig a delejes tekintetű baziliszkus — szájába röpül. Legalább a monda szerint. Hanem azért ne gondolja senki, hogy ezzel megdől a régi kipróbált közmondás: mert az elbűvölt jószág korántsem sült galamb, hanem sületlen madár. Mit nem tesz a félénkség! Tűzvész esetén megtörténik sokszor, hogy az ember hamarjában összekapkod mindenféle kacatot, az érdemes dolgokat pedig martalékul hagyja a lángoknak. Hogy az üveg-készletét az ablakon keresztül dobja ki az utcára, mi az üveg holmikon kivül egy pár ablaktábla életébe is kerül. Vagy tengeri viharok alkalmával — hogy prózai legyek — inába száll valakinek a bátorsága, mert fél a tengerbe fóliástól, s félelmében a tengerbe rohan . . . Mindez azonban nem áll a spanyolra. Mikor a spanyolt megkérdezték : — Tudod-e mi a félelem ? — a spanyol egyenesen azt válaszolta : — Spanyolországban nem ismerik a félelmet. Annál inkább ismerte a szegény cigány. Hanem a biró megvigasztalta őt: — Ember, hiszen nem azért kerülsz te akasztófára, mert lovat loptál, hanem csak azért, hogy mások ne lopjanak lovat. Deák Antal. foglalkozott. Persze, nagyon nehezen jutottak dűlőre, mert egyrészről a paraszt a bajok egész láncolatával küzd: bármelyiken akartak segiteni, a mint az egyik láncszemet fölemelték, valamennyi sirni kezdett; másrészről tagadhatlan ez, bár mindenki veri a mellét a »szabadsag, egyenlőség és testvériség« jelszavaira, mégis a népmentők többsége Ricardo tantételét vallja, mely szerint: »a munkás csak annyira tarthat számot, a menynyiből megélhet és faját fentarthatja.« És ez a vélemény mintegy tilalomfa, sokfelé elzárta a kibontakozás útját. Az erkölcsi világ előkelőségei nem igen elegyedtek a vitába, legföllebb csak annyit mondtak, hogy »bizony, baj van,« de a segítség formájáról nem beszéltek. A liberális sajtó pedig bődülve támadta meg a hitbizományi és a holt kézen levő birtokokat, követelvén, hogy azokat azonnal osszák fel a nép között; persze, hogy legyen mit a paraszttól ismét elszedni. A tőke ridegen taglalta az ügyet; részvétét százalékokban fejezvén ki, kijelentette, hogy ma nem lehet 6—8 '/o alul pénzt adni a kis embernek, hisz a nagy vállalatok is ennyit fizetnek érte. A társadalmi rend hivatalos védelmezői pedig azért tartózkodtak véleményt mondani, mert mindenütt a tulajdonjogot látták veszedelemben forogni. Szóval: a társadalom agya functionált, csak a szive hallgatott. Végre, ugy látszott, sikerült megtalálni a panaceát! Nagy gaudiummal hirdették, hogy feltalálták a szert, a mely meg fogja menteni a parasztot úgy az erkölcsi, mint az anyagi romlástól, s előnye, hogy nem sért érdekeket, nem bolygatja a mai társadalmi rendet ! S ez a szer, csodálatos, nem. is uj találmány, hanem olyan régi, mint maga az emberiség. Jelképe: kéz a kézben. S ez a panacea: a szövetkezés eszméje. Már most csak az a kérdés: igaz-e ez ? Nem kuruzslás-e ? Nem ! Valóban a népmentésnek ez ma az egyedüli, legelfogadhatóbb módja. És mégis, mit tapasztalunk ? A lélekharang csak egyre kong, a dögvész csak nem szűnik : a paraszt csak egyre pusztul ! A statisztika megdöbbentő adatokat tár elénk. A földmivelésügyi miniszter jelenti, hogy 1900. évben naponkint 50 kisbirtok cserélt gazdát, az az : körülbelül évenkint 20.000 kisbirtokos jut tönkre és 70—80.000 ember kivándorolni kénytelen. Mi ennek az oka ? Talán mégis az orvosszerben van a hiba ? Vagy talán olyan beteg a nép, akkora már elerőtlenedése vigasztalanság, hogy már senki és semmi sem segit rajta ? Nem ! A baj épen az, hogy az orvosszert nem igen használják : a szövetkezetek — a baj nagyságához képest — nagyon lassan terjeszkednek. Épen az az én célom : reámutatni azon okokra, a melyek — véleményem szerint — e tekintetben a gyakorlati életben a sikertelenséget okozzák, s megjelelni azon módokat, a hogyan a szövetkezeti ügyet — a magyar paraszt ezen valóban egyedüli és utolsó társadalmi mentségét — előmozdítani lehet. Az utóbbi évek eseményeinek kényszerítő hatása alatt a társadalom és a parlament a nép bajai val foglalkozván, a baj orvoslására, mint egyedüli gyógyszert: a szövetkezeteket jelölte meg. Ennek következménye az 1898. XXIII. t.-cikk. Azóta már évek multak el, bár a szövetkezeti eszme még a legalsóbb néprétegekben is hódított, mindennek dacára a szövetkezetek — mint emiitettem —• nagyon lassan szaporodnak, s a megalakultak nehezen prosperálnak. Ennek okát különféleképpen magyarázzák. Vannak akik a kormányt okozzák, vannak kik a kereskedői osztályban találják meg a baj okát. Hogy mennyi és mi igaz ezen állításokból, e helyen nem vitatom, mert azt mindenki tudhatja, aki a szövetkezeti mozgalmakat figyelemmel kiséri, hanem e helyett elmondom véleményemet. Hogy nálunk a szövetkezeti ügy lassan fejlődik, annak igazi okai a következő három pontban foglalhatók össze : Sirolin A legkiválóbb tanárok és orvosoktól mint hathatós szer : úgymint tüdőbetegségeknél, légzőszervek hurutos bajainál, idült bronchitis, szamárhurut ítT lábbadozóknál influenza után és különösen ajánltatik. Emelk az étvágyat és a testsúlyt, eltávolítja a köhögést és a köpetet és megszünteti a/ éjjeli izzadást. — Kellemes szaga és jó ize miatt a gyermekek is szeretik. — A gyógyszertárakban üvegenkint 4 koronáért kapható. — Figyeljünk, hogy minden üveg alanti eég-g-el leg-yen ellátva: F. HOFFMANN-La ROCHE & Co. vegyészeti gyár BASEL (Svájc).