ESZTERGOM VIII. évfolyam 1903

1903-12-13 / 50. szám

Mi a múltkoriban nem polémiát irtunk, hanem a támadó cikkre vonatkoztatott rövid, de megérdemelt kritika után egyszerűen előadtuk a közönség felvilágosítása céljából a való tényállást és nagyjából az indokokat, amelyek az alapszabályok módosítását szükségessé tették. Ezúttal kénytelenek vagyunk az ujabban napvilágra került cikkre vonatkozólag ismét néhány felvilágosító megjegyzést tenni, de megjegyezzük, hogy nekünk a hiábavaló szószaporítás nem kenyérkeresetünk, azért a dologra talán többé vissza sem térünk. Es mig ő nagy kegyesen megengedi magának ezt a »szórakozást«, hogy cikkünkkel foglalkozzék, addig mi azon csodálkozunk, hogy lapjának szerkesztősége is megengedi ?ieki ezt az úri mulatságot. No csak aztán el ne kényeztessék ! Mélyen sajnálom, hogy ismétlésekbe kell bocsátkoznom, de azzal a hiú reménynyel kecsegtetem magamat, hogy ezúttal sikerül Spektatort felvilágositanom, bár ez nehéz feladat, mert ő olyan eszmekörben él, amely a kath. felfogással merőben ellenkező. Spektator azon bámult el leginkább, s ezt mint egy főargumentumot vágta ki, hogy az ifjúságot szabályzatokkal kell kényszeríteni vallási kötelességeik teljesítésére és az előadások látogatására. Hát biz ez szomorú, de való. Hát már elfelejtette Spektator a maga ifjúságát, — ami nem lehetett még oly régen, amint azt cikkeinek ürességéből észleltem, — amikor bizonynyal ő sem volt különb a Deákné vásznánál. Valószínű, hogy ő maga is szivesebben foglalkozott könnyű, szórakoztató dolgokkal, mint a komoly munkával. Ámbár erre alapos okom nincsen, hogy ezt róla feltegyem, de a mai iparos fiatalsággal ugy vagyunk, hogy inkább érdekli őt a billiard, a kártya és a mulatságok, mint a vallás és az ismeretterjesztő előadások. Nagyon téved tehát Spektator, amidőn azt hiszi, hogy pusztán a »szellem eszközeivel« nagyobb eredményt lehetne elérni. Es mivel azt tapasztalták,* hogy a »puszta szellemi eszközökkel«, hogy úgymondjam, az »édesgetéssel« nem sokra mentek, tehát arra törekedtek józan megfon tokissal és nagy gyakorlati érzékkel, hogy az egyesület a jövőben intenzivebb tevékenységet fejtsen ki, nagyobb eredményt érjen el. Ez okból kellett az alapszabályok módosítása, egy életképes, gyakorlati, új alapszabály. Ám ha hiszi Spektator, hogy minden szorosabb fegyelmezés nélkül a félművelt, változékony természetű, álhatatlan ifjak csoportjában a vallás és tudományos ismeretek iránt ő állandó érdeklődést tudna kelteni: próbálja meg a kilépettek uj egyesületében, hol bizonyára hozsannával fogadnák és első helyre ültetnék, de egy fél év múlva csak akkor birná a tagokat összeszedni, ha mulatságot rendezne. Nagyon kár tehát Spektatornak az egyesület ezen valóban szükséges és példás intézkedésén olcsó szellemeskedésének tompa éleit köszörülni. Hogy a választmány és az elnökség magának némely jogokat fentartott —• ismétlem — csak természetes. Csak azt jegyzem meg, hogy a választmány a rendező-bizottság határozata feletti intézkedést csak azon esetre tartotta fenn magának, ha a rendező-bizottságban olyan határozatot hoznának, amely kiáltóan ellenkezik egy kath. ifjúsági egyesület szellemével. Mondom, hogy Spektator nem ismeri az uj alapszabályokat, de azért feltolta magát fogadatlan prókátornak. Mert az nem áll, amit ő mond, hogy: »ha a 25 ifjú közül csak egyetlen egy kívánja, hogy a szóban forgó ügyet a választmány döntése elé vigyék, hát akkor oda kell vinni.« Ez nem áll! Önt Spektator ur valaki csinosan felültette. Önnek nincs ugyan száz szeme, mint Árgusnak, hanem van egy pár, de jó, a melyekkel átlátott a — szitán, amely — Istenem — be furfangosan is volt készítve. Üdvözöljük érte és gratulálunk az ön jó szemeihez. Egyúttal részvétünk kifejezése mellett ajánljuk, hogy más alkalommal mélyebben érdeklődjék a dolgok iránt és csak aztán mondjon ítéletet. Ha nem igy tesz maga kis javáthatatlan cucilista, hát még nagyon sokszor rútul fel fog sülni. Azt mondja Spektator, hogy arra feleljek, mi az oka annak, hogy Esztergom iparos legényei vannak vagy 300-an és a legényegyesületnek még sem mind tagjai. Mi az oka ennek ? Hát kérdezze meg tőlük, mondanám, ha szívtelen volnék. De nem mondom, mert van olyan jó szivem, hogy ezen szerény kérését teljesítem és feleletül a következőkben keresem annak okait : 1. Iparos legényeink közül a legtöbbjének lelkülete oly sivár, műveltsége oly alacsony, hogy eszményi célokért nem tud lelkesülni. 2. Az egyesületben fizetni kell, már pedig ez —• szerintük —• rossz szokás. 3. Az iparos ifjak között számosan vannak olyanok, akiket fel nem lehet venni az alapszabályok alapján ; és 4-edszer annak a 300 legénynek egy jelentékeny része nem is katholikus. Ha mindezekhez még hozzáteszem, hogy iparos-legényeink közül már nem egy nős és több gyermek atyja, akiket a megélhetés g'ondja eléggé leköt a maga számára, hát előadtam az okokat, melyek az iparos legények nagyobb részét a kath. legényegyesületbe való belépéstől visszatartják. Csodálkozom azon, hogy ezt nem tudta, hanem még kérdeznie kellett, de ime már megadtam a felvilágosítást. Hosszú cikkében Spektator hivatkozik Prohászka Ottokár dr. könyvére, amelyből idézetet is közöl. Ildt természetesen Prohászkának igaza van, — amit különben sem Spektator, sem Argus nincsenek hivatva eldönteni, — de nincsen igaza Spektatornak akkor, mikor az említett idézetet 18—20 éves iljakra alkalmazza, holott Prohászka műve a nagykorú egyéneknek, és nem kiskorú gyermekeknek vindikálja a jogokat. Nem ifjúsági egyesület vezetéséről és szervezéséről van ott szó, — óh! fogalomzavarban szenvedő Spektator barátunk. Maradjon tehát csak a tárgynál, és ne tegyen kirándulásokat széles jókedvében egyéb mezőkre. Ami a »rabszolgak« elnevezést illeti, a múltkor már kifejtettük róla véleményünket, de még hozzáteszem a gyengébbek kedvéért azt, hogy azt az inkriminált »kazamata« kifejezést mi is átvitt értelemben használtuk. Úgy látszik, Spektator elég naivul azt hitte, hogy egyedül ő van a tudomány ama magas sféráiban, ahol már átvitt értelmű kifejezéseket is lehet használni. Es eme »nagy« tudományára elég büszke is, mert ugyancsak fellengző és hangzatos bevezetés után sújt le a mi kritikánkra. Szellemi bilincsekről beszél, a melyekkel az ifjak szellemének szabad röptét békóba verni akarná valaki. Ugyan menjen ön : a pokoli furfanggal szőtt szitákon oly kristálytisztán (?) átlátó Spektator ! Mese az, amit ön — téves értesülései alapján — állit. Spektator eléggé hetyke hangon szellemi tornára provokál azon kérdés felett, hogy valóban olyan-e a viszony a segéd és mester között, amilyennek ő festette? No evvel ugyan jobb lett volna hallgatnia ! Múltkori cikkemben figyelmen kivül hagytam, mert nem tartozott szorosan a tárgyhoz. De miután Spektator még külön is felhívta arra a részre a figyelmemet, ahol ő »a mester és segéd közötti viszonyt« fejtegette : hát megadhatom neki a kegyelemdöfést. Mert olyan képet mázolt arról a viszonyról, amilyen a valóságban nem, legfölebb az ő pessimista fantáziájában létezik. Egy valóságos torzképet! Ugyan mutassa meg nekem Esztergom város azon mestereit, a kik a szegény iparos-segédeket oly rabszolga módon tartják! A mester fizet, munkát ad, jól bánik a segédeivel, hát akkor hol van az a kegyetlenség, amelyről ön beszél. A segéd meg dolgozzék és ne áskálódjék a munkaadója, a kenyeret adója ellen. Hát mondom, ezen úgynevezett »fejtegetessel« kár volt előhozakodni! Cikke végén gúnyos mosolylyal aposztrofálja a kath. legényegyesület »védelmezőjét«, a ki, szerinte az egyesületnek csak ártott, de nem használt. Erre csak azt jegyezzük meg, hogy a mi múltkori cikkünk nem volt védelem, mert bolhacsípés ellen legfölebb holmi porokat használunk védőszerül és nem ágyúval megyünk a kis liliputi ellenfélnek ; de nem is szorult védelmünkre, mert van olyan erős az a legényegyesület, hogy olyan gyenge cikkecskék, ha százával mardosnák is az egyesület alapjait, azok még csak meg sem ingathatnák. A legényegyesület karavánja teljes lelki nyugalommal halad tovább, a maga útján. Végezetül még csak annyit, hogy Spektator utóbbi cikkében majdnem tiszteletreméltó az a törekvés, amelylyel ezúttal a politikai vélemény A Sors jól főzte, keverte terveit, mert a nőt kifárasztotta. Eltompított lelkében minden nemes érzelmet, aztán vezette elé a férfit, az igazit, aki oly rég kereste párját, mint a nő. A férfi erős volt, szeretni vágyó, s útjában minden nőszivnek fenekére nézett. — Ez sem az, ez sem, ez sem . . . De egyszer megtudta, hogy van nő a világon, ki szintén keres valakit. Eléje állt vakmerően ott a fészekben. — Én vagyok, rám ismersz ? Az asszony végig simitotta homlokát, mint aki eszmélni kezd. — Hát te vagy ? Igen ! A te képed már láttam valahol. Tudom, hogy nálad van boldogságom, a tied pedig nálam. Valahol találkoztam veled. — Igen, én vagyok, aki megismertetem veled a sóvárgott boldogságot. A nő oda hajtotta fejét a férfi vállára. — És nem dobsz el magadtól, mint a többieket ? — De vájjon te nem csalsz meg engem is ? — Esküszöm: nem! —• mondta a nő és poharat adott a kezébe, tele ölő itallal. A férfi kiitta, aztán összerázkódott tőle. — Hát tp igy élsz? — Igy- És ugy-e rosszul élek ? A férfi csak intett a fejével. — Jer innen ! Ha velem jősz, elvezetlek egy fényes világba, hol küzdés az élet, de boldog. Nézd, én láttam embereket, kik hittek egymásban, mert szerették egymást, kiknek ez a szeretet erőt adott a szenvedésekben és remélni tudtak. Jer innen, jer velem! A nő sóhajtott. — Nem tudok. Fáradt vagyok. A te lelked még ragyog, az enyém már ködös. Te hiszel ideálokban, én csak emlékeim árnyait látom. Te erős vagy, én gyönge. Téged küzdeni tanított a sors, engem pedig lemondani. — Ha boldog akarsz lenni, velem jősz ! — Én 'már nem futok a boldogság után. Futottam eleget, most a boldogság keressen fel engem. Bolyongtam érte tövisek között, most ő jöjjön az én fészkembe. Én már félek itt hagyni a kényelmet. — De itt van a jó lelkű öreg' . . . — Nem baj, ő hisz nekem s én hazudni fogok neki. —• Megcsalod ? — Meg ! — érted . . . A férfi most jobban összerázkódott, mint előbb az italtól. — Későn -jöttem hozzád, a sors mindég más utat mutatott s mire hozzád találtam, látod: már romlott a lelked. — Igen, de hajolj le hozzám és szeress . . . — Hogy aztán együtt sülyedjünk ? ... Nem ! Engem az élet másra tanított. A férfi elment, a nő pedig megragadta a poharat ... Ezt a jelenetet látatlanul végig szemlélte a Sors, az Élet és Ámor. — Nos ? — szólt a Sors, — hol itt a boldogság ? — Nos? — mondta utána az Élet Amor felé fordulva. Ámor kissé töprengett, aztán felelte: — Felsültem. Vége az olimpusi életnek s lehurcolkodom közönséges földi lakónak . . . Ámor hátamegett pedig valaki felkacagott erre. Édesen, észbóditóan, ugy ahogy csak egy boszuálló asszony tud kacagni. Fortuna volt a kacér teremtés. Sirolin úgymint tüdőbetegségeknél, légzőszervek hurutos bajainál, idült bronchitis, szamárhurut Sí™ lábbadozóknál influenza után - ajánltatik. 1-— G) Emeli az étvágyat és a testsúlyt, eltávolítja a köhögést és a köpetet és megszünteti az éjjeli J izzadást. — Kellemes szaga és jó ize miatt a gyermekek is szeretik. — A gyógyszertárakban üvegenkint 4 koronáért kapható. — Figyeljünk, hogy minden üveg alanti céggel legyen ellátva: F. HOFFMANN-La ROCHE & Co. vegyészeti gyár BASEL (Svájc).