ESZTERGOM VIII. évfolyam 1903

1903-08-02 / 31. szám

Akik állásuknál fogva arra hivatvák, hogy a nép vezérei legyenek a jóra és jóindulatú tanácsadói tudatlanságában: ezeknek nem szabad kényelmesen félrevonulni. Nincsen most silányabb látvány, mint mikor egy különben jóindulatú ember azt hangoztatja: »én elvből tartózkodom a politikától.« És igy »elvböl« hanyagolja el kötelességét a községházán, megyeházán és az ország életkérdéseinél. Megérdemlik ezek, hogy élvezzék mások fáradozásának gyümölcseit? Tehát ha valaki szivében helyesli és óhajtja a jó irány győzelmét, úgy ne elégedjék meg a zártkörű vélemény nyilvánítással, hanem tehetségéhez képest igyekezzék a nyilvános életben is azok szerint működni, fáradni és küzdeni, különben ahhoz a szánalmas csoporthoz fog tartozni, kiknek tulajdonsága a — politikai jeliemtelenség. A szabadkőművesek beszélnek. (* *...) A testvérek, mint egy napi lap irja, francia mintára akarnak berendezkedni. Békjókba akarják verni a sajtót, hogy csak az ő dicséretükkel foglalkozhassak. E tervük kivitelében őrült rohamban neki törnek a keresztény sajtónak, hogy népszerűtlenné tehessék az olvasó közönség előtt. A kormányokat igájukba kényszeritik, hogy a positiv vallás ellen folytatott küzdelmükben minden irányban szabad kezük lehessen. Internátusokat vezetnek be s azokba a notóriusabb »legények«-et helyezik el, hogy biztosabban beplántálhassák a positiv vallásos tételek iránt való vak gyűlöletet; hogy a világ őrködő szemei elől elzárkózva annál, szabadabban rajzolódhassék az ő szabad nevelési rendszerük mellett a fogékony fiatal szivekben a nemzetközi pogányság. A y>munká<í-k alkalmával az ünnepi szónok tüdeje, melylyel a katholikus társadalmi szervezkedés ellenében harci riadót fú, majd megszakad. A testvérek a szónoki erő hatása alatt keserű könnyeket hullatnak és erős elhatározásokra sarkalják egymást, mert szerintük nagy veszedelem, ha a társadalom a keresztény elvek szerint rendezkedik be. Ezt minden áron meg kell akadályozni, mert nagy nemzeti veszedelmet rejt méhében. Reméljük, hogy Várady Zsigmond dr. nem a Romániából sutyonban beözönlőit kaftánosokat vagy a lipótvárosi honatyákat értette. Egy örvendetes jelenség van mégis ; az t. i. hogy a páholyokban az ünnepi szónokok sírdogálnak, mert látni kényszerülnek, hogy a józanabb és magyarabb rész nap-nap után inkább belátja a kereszténység szükséges voltát; hogy a — Mért nem vagyok én negyvenezer tallérral adós! kiáltott föl újév napján a Capitoliumon. — Hogyan? kérdezték tőle barátai. •— Mert száz percentet nyernék, ha Jupiter engem meghallgatna. Most ugyanis nyolcvanezerrel tartozom. Az ily Maeniusoknak aztán bátran kölcsön adhatjuk e francia síriratot: — Itt nyugszik X. Y. Mindig kölcsönzött, de sohasem fizetett. Ha Isten őt fölvette menynyei dicsőségébe, az is csak kreditre történhetett. Sajátságos pszichológiai jelenség, hogy a nők között aránylag sokkal kevesebb a tékozló. Átlag egy nő esik száz férfiúra Ha azonban a nő tékozló lesz, Kleopátra módjára képes egy pohár borban fölolvasztani gyöngyeit, hogy annál nagyobb drágaságot igyék. A tékozlás kiválólag a léha fiatalemberek privilégiuma. Ezek könnyelműsége, élénk vérmérséklete és tapasztalatlansága elfeledteti a pénznek valódi értékét; főként, ha azt maguk nem tudják megszerezni. Könnyű azért nekik nagyon megszívlelni a régi mondást: t — A pénz nem cél, hanem csak eszköz! Érdekes jelenség továbbá az is, hogy az keresztény mozgalom ereje tényleg ma már számottevő tényező e hazában. Milyen nagy hatalommá fejlődhetnék ez, ha az emberek nem szórványosan, hanem tömegben törekednének magukban és másokban érvényre segiteni a krisztusi szellemet! Az a baj, hogy a katholikusok között igen sok a Júdás és még mindig kevés a Pál; még mindig sok a Tamás, kik azt szeretik hinni, mit kézzel megfoghatnak. Tudhatnák pedig, hogy Isten az ő országát nem csupán a tudomány bajnokai, hanem kiváltképen azok számára alapitá, kik élő hittel birnak mindazon dolgokra nézve, miket az ő Fia hirdetett Palestina ege alatt. Feljajdul a magyar szabadkőművesség, hogy a testvérület Ausztriában nem tud kellő mértékben érvényesülni a klerikálisok erős munkájával szemben. Mikor érjük mi el azt a kort, mikor elmondhatják akár Franciaországban, akár Olaszországban egy-egy »munkai nap után, hogy Magyarországban a testvérek aknamunkája elerőtlenedett a keresztény restauráció érdekében kifejtett herkulesi munkával szemben ? Ma ők az urak ezen hazában : .mikor fog a nemzetboldogitó keresztény felfogás ur lenni saját otthonában ? Ha sokáig késlelkedünk, ha lelkes vezéreink riadója még mindig hidegen hagy bennünket, ha még mindig Pató Pál nemesi kúriáján sóhajtozunk az elernyedett nemzeti erők tunyasága fölött; ha még mindig szórványosan szegődünk a Máriás zászló alá, akkor a közel jövőben már nem fog panaszkodni Glücksmann Henrik testvér, hanem diktátorrá lesz. Mi katholikusok annyira jámborok vagyunk, hogy mindenkinek »feher lapi-ot adunk s tűrjük, hogy arra ellenségeink és barátaink kényük-kedvük szerint Írhassák fel követeléseiket, melyekkel jogaink elkoboztatnak, szabadságunk megbénul, nemzeti és hazafiúi érzésünk megrágalmaztatnak, isteni intézményeink elnépszerütlenednek. Mások ellenben embertelenül fukarak érdemeink elismerése irányában. — Mi ezt tudjuk, látjuk, a nyomait érezzük, sóhajtozunk, sopánkodunk ; ellenségeink arcán eközben megjelenik a mosoly, mert még mindig nem elég eréllyel tömörülünk »igazunh« védelmére. Mikor a jelenkori krakélerek kihívó modorban arcunkba vágják, hogy »Le clericalisme c'est l'enemmi,« mi szellemesen visszavágunk a geniális Drumont Eduárddal »Non monsieur au contrarie c'est le judaisme, les juifs.« De nem teszünk semmit, vagy legalább nem annyit, menynyit a hazafias ügy érdekében minden becsületes magyar embernek kötelességszerűen tenni kellene. Ez a baj. Itt a dolog bibije. Ebben kellene javulásnak beállani. A haza ezzel meg volna mentve. Az obstructio, a passiva resistentia, a pactumos felsülések, a politikai cynismus a nemzeti kívánalmakat kielégíteni nem fogja soha. ilyen tékozlót egykönnyen ki nem lehet verni jó lannéjából. Az egyik összevásárol potom áron mindenféle törött, értéktelen majolika vázát és csecsebecsét, s mikor hitelezője jön, egy ingólábú asztalon az ajtó mögé állítja, hogy ajtónyitáskor egész készlete a földre zuhanjon. S most már ő követel. A másik, mint egy brüsszeli polgár, könyvet ír az adósság-csinálásról és a következő érdekes címet adja neki: —• Annak művészete, hogy az ember miként csinálhat adósságokat és mint vezetheti hitelezőit orruknál fogva. (Brüsszel, 1825.) ' Egy harmadik azzal dicsekszik, hogy mikor Pestre ment lakni, öt -forint készpénze volt, s immár van ötszáz forint adóssága. A negyedik kedélyesen kiszólalkozik alázattal kopogtató hitelezőjéhez : — Hogy hívják ? — Weisz vagyok. —• No maga még várhat. Betűrendbe fizetek és még csak a Braunoknál vagyok. A szegény hitelező aztán járhatna Ponciustól Heródeshez, Heródestől Ponciushoz, ha meg nem könyörülne rajta a — váltótörvény. XIII. Leo halála. Kedden délelőtt 9 órakor volt a mult számunkban is jelzett gyászistentisztelet az elhunyt nagy pápáért. Az engesztelő szent áldozatot Boltlzár József püspök, érseki helynök mutatta be az Urnák fényes és nagy segédlettel, az abszolutiókat pedig Blümelhuber Ferenc dr., Szilányi Ferenc, Rajner Lajos dr. és Csernoch János dr. praelátus-kanonokok végezték a főszékesegyházban. A kegyeletes misére úgyszólván az egész város felvonult a magyar Sión ormára, s a hatalmas bazilika megtelt a hivők sokaságával. A szentély padsoraiban a főkáptalan teljes díszben jelenlevő tagjain kivül a polgári és katonai hatóságok foglaltak helyet. A vármegye és város előljáró tisztviselői, a 76. és 26-os gy.-ezredek tisztikara. Ott láttuk továbbá kath. testületeinket és több egyesület képviseletét. Hétköznap lévén a nagy és a város értelmi osztályát alkotó -közönségnek ily impozáns felvonulása tanúságot tett a primási város fölé boruló gyászról s lakóinak a szent életű és bölcs aggastyán halála fölötti nagy részvétéről. A vidéki gazdatisztek, tanitók és hivatalnokok is számosan jelen voltak. A főszékesegyházi ének- és zenekar jeles karmestere vezetésével Haller és Kersch darabjait adta elő művésziesen korrekt tanításban. A város plébánia és többi templomaiban mindenhol hasonlóképen megtartották a gyászmisét nagy részvéttel. — A vidékről is tömegesen jönnek a levelek, hirt adván a mély gyászról és szomorúságról. Gyász-istentiszteletek tartattak minden templommal biró faluban, s ezen istentiszteleteken az elöljáróságok testületileg vettek részt. Itt emlékezünk meg arról is, hogy az új pápa szerencsés megválasztása miatt a Szentlélek segélyül hívására tartott istentiszteleteken ugy a bazilikában, mint a város többi templomaiban a hatóságok képviselői testületileg ismét megjelentek, s ezeken is, mint a gyászmiséken, nagy közönség imádkozott, hogy a szent kollégium választása XIII. Leóhoz lélekben és szívben hasonló, bölcs és nagy pápát ültessen szent Péter apostoli székébe. * Esztergom vármegye törvényhatósági bizottságának pénteken tartott közgyűlésén Horváth Béla főispán a napirend előtt következő mély értelmű szavakban adott kifejezést a megye közönsége nagy gyászának és igaz részvétének : Mély gyászba borult a keresztény világ! A nagy XIII. Leo pápa nincs többé az élők között. Ez azonban pozdorjává töri a könnyelmű adósságcsinálót, s Weisz és társai meg vannak mentve. •— Hej milyen mások voltak a viszonyok hajdan! sóhajt fel a tékozló, Akkor nem kellett váltót aláírni (legtöbben nem is tudták volna), hanem a tékozló ős egyszerűen szavát adta, és ez elég volt. Most már adhatja az ember a szavát, nem sokat adnak rá, mivelhogy a becsületszó értéke nagyon devalválódott. Most már bajos is volna négy millió adósságot hagyni hátra, mint XIV. Lajos cselekedte, mivel a váltó minden negyedévben lejár, s ezzel lejárt a régi adósságcsinálók mondása is: — Öreg adósságainkat elfelejtjük, a fiatalokat megvénitjük ! Hanem biz' a tékozló uraságoknak sokszor kénytelen-kelletlen eszébe jut a — takaró. Sőt egynémelyik arra sem restell vetemedni — persze, mikor a tűz az ujját párszor jól megégette — hogy a takarékosság kézzelfogható előnyeit magasztalja. Ilyenkor aztán valami éltesebb tapasztalt ember szemébe vágja: — Dejszen uraságod nagy tékozló lehet, mert tömérdek sokat beszél a takarékosságról. Deák Antal.