ESZTERGOM VIII. évfolyam 1903
1903-07-12 / 28. szám
is az illető szülők módja szerint. Nemkülönben az uri osztálynál bizony megesett, hogy a hozományt több szekér vitte át a férj házához, vagy a curiába, vagy kastélyba, vagy várba; és ha a hozomány több volt a szokottnál, azt bizony mindenkor szivesen vették. De hol a különbség a mult és jelen között? Miben van a különbség? Abban, hogy régente, ha a menyecske akár a szalmafedelü paraszt házhoz, akár a kastélyba vagy várba vitte el a hozományát, az »a mienk« cimet kapta; ma azonban azt mondják az asszonyok: »ez az enyém.« — És itt jön a férfi jellem szóba. Van ugyan az asszony részéről hangzó »ez az enyém« jogi elvnek is értéke, mert ez megvédi a nő birtokát a férj oly hibájával szemben, amely az asszony, az anya és gyermekei javait veszélyezteti, mert ha akár csapás, akár bűn következtében a férj vagyona elpusztul, megmarad a nő vagyona. Ez üdvös és szép, de ha aztán a nő elpucolja a vagyonát és vele a vagyontalan férfi is bukik — mi lesz akkor ? De ez tán kivétel! Manap ott vagyunk, hogy a házasuló férfi átlag a hozományt igen bőven szabta ki, t. i. a nőtől követelik, hogy ő rendezze be, de egész a csizmatisztitó keféig, a házat, és a férj aztán bevonul diadalmasan a »nő« lakásába, amelyben — leszámitva néhány ruhadarabot, pipát, pálcát, csizmahúzót és egypár ezen kategóriába tartozó tárgyat — minden az asszonyé ; bárhová szétnéz a házban, semmi sem az övé, és ő is kénytelen az egykori cigánynyal felsóhajtani, hogy »minden másé.« Régente a férj vitte a feleségét az ő otthonába ; ma az asszony viszi a férfit a saját otthonába. Régente — aránylag mondom — több volt a férjé, kevesebb az asszonyé; ma meg azt látjuk, hogy a szegény férjek alól már a »széket is kihúzzák«, vagy mint példából tudom, hogy a menyecske a kanapéra délután lepihenő férjet lekergette, mert az nem az »övé.« Eleinte, mig a házas élet tavaszi virágai nyílnak, addig csak-csak; de ha — ami manap már oly sürün előfordul a sok érdekházasságnál — sok intelligens, finomabb lelkületű, művelt férfi a nagy hozományhoz ráadásul csak (kevésbé művelt, de gazdag) »nőt« kap; ha nagy hozományhoz kevés, vagy semmi szivet sem kap; ha az a nő odafittyenti aztán férjének az orra alá: »hisz neked itt semmid sincs«, »nekem köszönheted hogy itt élsz« és több más ehhez hasonló »fogalmazvanyokat«, akkor mit mond erre a »férfi jellem« ? Igen, uram, a hozomány dolgában azt mondom, hogy szenved napjainkban a »férfi jellem « Ne mondja senki, hogy a jellemes és szerető nő előtérbe nem tolja a hozományt soha. Igen, a szerető nő; de ha megszűnik szerető nő lenni ? zott lelkemre, egész üdvömet oda adnám, ha még beteg lennék és maga, áldott lelkű Erzsike, mindig mellettem maradna. És most nevessen ki engem. — Nem nevetni való ez, Rudolf. Mondta szomorúan a lány. Igaza van, nagyon szomorú az, ha egy magyar lány, most mikor körülöttünk mindenfelé az ágyúk bömbölnek, megszeret egy osztrák tisztet ... — Erzsike szeretsz ! Erzsi had öleljelek meg félkezemmel. Tudnál engem igazán szeretni. Mond még* egyszer. O mond, hogy szeretsz ! — Rudolf szeretlek — és átölelve a férfit halkan zokogtak. Körülöttük csend volt, majd megkondul az est harangja, kedves csilingelő hangjával betöltve a levegőt, derengő reményt varázsol a magyarok bús szivébe. És azok levéve kalapjukat áhítattal hallgatják a harangocska biztatását és Istenbe vetett bizalommal remélnek. — Ez a ti Istenetek szava volt Erzsi! ez a harang kongjon, midőn eskünket mondjuk az oltárnál, ez kongjon ha temetnek. Erzsi, én itt maradok, magyar leszek ! Szeretni akarom ezt az egyenes szivü népet! Esküszöm, hogy sohasem fogom kardomat ellenük emelni, mindig ha kell megvédem evvel a bal karommal — ah Erzsi nekünk boldogoknak kell lennünk. — Majd megtanítlak szeretni a bátor, vitéz magyarokat. Rudolf, édes jó Rudolfom, nagyon boldoggá tettél engem, ugy szeretlek! — Mindent hallottam gyermekeim, mondta remegő hangon Erzsike édes atyja, aki a rózsafák közt térdre borulva hallgatta Lotár esküiét. Az Isten áldjon meg, Rudolf fiam ! Erzsikém, jó kis lányom, te nagyot tettél hazánknak, egy Erről nincs statisztikai adatunk, azért csak találomra beszélhetünk, de fogadni mernék, hogy nagyon, de nagyon sok az a férj, aki holmi apró házi csetepatéban hol leplezetlenül, hol finoman hallott célzást a »hozományra.« Vetnek manap a férfiak jellemök ellen, ha a nőtől várják házuk egész berendezését. Nem szebb volna, ha a férj oly lakásba vinné a nejét, a melynek berendezése legalább nagy részben az ő szerzeménye és a nő hozománya legfeljebb kiegészítene valamit ? Ugye ez ma utópia ? miért ? Intellingens házasulónak flott élete ennek az oka, hogy saját becsületükből még egy ablakfüggönyt sem tudnak szerezni. Pedig a legtöbb állásban telnék a jövedelemből, de »hisz majd hoz az asszony<s pénzt és még mást is, miért gubbasszak én és takarékoskodjam; hajrá, mulassunk, be egész az — — adósságig, lesz miből fizetni! Ez »ferfias« gondolkodás? Századunk férfiai, nagyot estetek ! És ha tényleg megtörténik a »váljunk el«, és a férfi összeszedi a »cókmókjait«, ami néha csak annyit tesz ki, hogy egy hordár könnyen elviszi, és megy »uj kvártélyba« ? mi no —• de szép ez ! az asszony pedig várja a díványon azt, aki ismét üres kézzel egy kis ideig »zseller« lesz nála, hogy annak is majd elmondhassa: »ez a diván az enyém« ! Nem lehetne a »hozomány« mai fogalmát kissé erkölcsileg ujjáalkotni és jobban hozzápasszoltatni a férfi jelleméhez ? Erre tessék felelni ! Hozomány dolgában valaha igy szólt az ordre: »a férj adja az ebédet, az asszony a vacsorat« ; ma a férj kosztot fizet a feleségének. Nemde? . . . Ha férfi vagy — légy férfi! Esztergom város adóssága. Esztergom sz. kir. város közel két millió koronányi adósságát konvertálni akarja egy ujabb százezer koronás kölcsönnel kapcsolatban. Ezen hitelművelet nagy körültekintést, óriási megfontolást kivan az intéző köröktől, melyben a legapróbb részletekig minden tekintetet figyelembe venni, minden körülményt mérlegelni kell s aztán az alapos számot vetés alapján a város érdekét, a közérdeket tekintve, ugy kell nyélbe ütni, hogy sanyarú viszonyaink a lehetséges leghelyesebb uton némileg javuljanak, megvetve alapját a haladásnak. Ezzel a kétmillió és százezer koronás kölcsönnel a mai (szombati) pénzügyi bizottsági ülésen foglalkoztak s bár a bizottsági javaslatról hivatalos értesítéseink nincsenek, mindazonáltal e fontos kérdést nyíltan és a keddi közgyűlés előtt azért tárgyaljuk tüzetesebben, hogy a rendkivül nagy horderejű határozat előtt a városi képviellenséget baráttá, testvérré hódítottál. Légy ez után is igaz magyar nő! Néked Rudolf a mai nap emlékére címeres gyűrűmet adom, őrizd! ez legyen magyarságod pecsétje! — Köszönöm, megfogom becsülni utolsó leheletemig, mondotta, az öreg nemes kezét hálásan csókolgatva. Csak azután nézte figyelmesen a gyürüt, homlokát összeráncolva mintha valamin nagyon gondolkozna . . . Én már láttam valahol egy ehhez hasonló gyürüt! — Ehhez hasonló gyürüt! kiáltott az öreg. Gondolkozz csak hol, mikor és kinél láttad ? — Igen, most már emlékszem, két hónap előtt egy ütközetben kardomtól elesett a honvéd tiszt. — Erzsikém, eredj csak be, hozd ki a felöltőmet. Mond tovább Rudolf! gyorsan mig Erzsi nincs itt! — Az ütközet után az elesettek közt lovagolva, megszólított egy haldokló, kiben arra a honvédre ^ismertem, akit én sebesítettem meg. — És — tovább — tovább ! — Kért, hogy ha valaha megtalálnám családját, adjam oda gyűrűjét, a nevét elfelejtettem. —• Hol a gyűrű ? keresd! — Hova is tettem — és lázasan kutatta át zsebeit — itt van, ez az. Az öreg kikapva kezéből, megismerte Béla fia címeres gyűrűjét, az övének a párját. — Mi van a gyűrűvel ? kérdezte Erzsike atyjára téve felöltőjét. — Ez nem az! Hazudta az öreg, és támolygó léptekkel ment el hazulról, hogy soha többé ne menjen vissza oda, ahol a fia gyilkosa oly boldog az ő lányával. Kriegs-Au Mella. selők egyoldalú értesüléseik, vagy esetleg téves nézeteik benyomása alatt a város kárára, későbbi saját bánatukra ne határozzanak. Mint már mult számunkban jeleztük, négy ajánlat van, melyből hogy a legjobbat kell választanunk kétségtelen, s azért számokat is vetünk, mert a matematika törvényei soha meg nem ingatható igazsiígokat tárnak elénk. Az Esztergomi Takarék, mint helyi pénzintézetnek a város tanácsához beadott és a városi képviselőknek is megküldött ajánlata szerint készpénzt ajánl a városnak 54i°/o annuitással. A fővárosi Hazai Takarék ajánlata 4'g°/o annuitás és 96-os árfolyam mellett szól, mi számításaink után egyenlő 5.09% annuitással. A pesti Kereskedelmi Bank ajánlata 4 , 88°/o annuitás és g6 1 /s-as árfolyam mellett egyenlő 5*07°/o annuitással. A cs. és kir. szabadalmazott wieni földhitel intézettől kieszközölt ajánlat 4 , 85°/o annuitás és 97 V2 esetleg 98-as árfolyam mellett egyenlő 4"97°/o annuitással. Kitűnik ezekből, hogy a legolcsóbb ajánlat az, melyet a város tapintatos vezetőjének felkérésére dr. Okolicsányi Zoltán biz. tag eszközölt ki a wieni pénzcsoporttól. De menjünk tovább. Az Eszterg'omi Takarék a városnak felajánl 1.980,000 koronát, mert a konvertálandó adósság illetve kölcsön egy része itt lett annak idején felvéve, s ennyi a takarék alapos és igen elismerésre méltó számműveletei szerint elég volna. Tényleg elég volna, ha azt nála venné fel a város és ezzel szemben a fenti összegnek megfelelően annuitásban fizetne évenkint 107,1 18 koronát. A bpesti LIazai Takarékpénztárnak ugyanilyen összeg, tehát 1.980,000 korona után 100,782 .koronát. A pesti Kereskedelmi Banknak 100,386 koronát. A wieni Földhitelintézetnek pedig 98,406 koronát. Ezen alapos számvetés eredményeként felállított számok mutatják, hogy legdrágább az Esztergomi Takarék, a legolcsóbb pedig a wieni Földhitelintézet ajánlata. Ezen két ajánlattal kell egybevetőleg most már foglalkoznunk, mert az Esztergomi Takarék mint helyi intézet ajánlatát okvetlen nagyobb figyelemre kell méltatni bizonyos tekintetből. De még a méltányosság is ugy kívánja ezt, hogy az intézeteinket oly gyakran gyámolító, oly sok jótékonyságot gyakorló fészekbeli intézet ajánlata felett ezen okokból is átsiklani nem lehet. A két budapesti intézet ajánlatai a legolcsóbbnál drágábbak, hozzájuk nem köti a várost semmiféle melléktekintet, tehát egyszerűen félretesszük ezeket, s a lokális érdekeinktől védett ajánlat mellé választásul a wieni Földhitelintézet ajánlatát, mint legkedvezőbbet helyezzük. Eszerint tehát 1.980,000 koronáért a Takaréknak a város fizetne évenként 107,118 koronát, a Földhitelintézetnek pedig. . 98,406 koronát. Kivonva 8,712 koronával többet adna ki igy a város évente, mi körülbelül 5°/o pótadónak csökkenését idézi elő, és 50 év alatt a különbözet a legdrágább és legolcsóbb között 435,600 koronát és ezek közbeeső kamatait teszi ki. Ha most a város az igényelt 2,100.000 koronát akarja fölvenni, a földhitelintézet erre 97 V2—98% árfolyamba 2,058.000 koronát ad, ennélfogva, ha ezt fogadjuk el, akkor 78.000 koronával több pénzünk lenne, ebből ha maximum 1 /2°/o költség és bélyegilleték, még mindég 70.000 korona maradna fenn, mennyivel kevesebb kölcsön volna felvehető, vagy ha azt a város felvenné, beruházásokra fordíthatná. A hitelművelet megalkotása szakembereket kivan s nem érintjük ezzel a főszámvevő úr képességét, ha azt mondjuk, hogy ezen nagy horderejű kérdésben, az esetleges tévedés elkerülése végett, segítségül kellene vennie a városházán levő összes pénzügyi faktorokat, tennie kell ezt már azért is, mert az esztergomi takarék kiterjeszkedett a lokális szempontok előnyére, mi természetesen méltánylandó mindaddig, mig az a város érdekeit — jól felfogott érdekeit! —• nem érinti. No már pedig ha a város évi 107.118 kor. annuitást kapna s ebből levonódna körülbelül 40.000 kor., törlesztésre marad 67.000 kor. kamatjövedelem, mi a város pótadó-jövedelmét 300 koronával csökkentené akkor, ha az teljesen kamat nélkül feküdne. Nem lehet a város érdekét ilyen kérdésben kockára tenni, vagy épen feláldozni. A helybeli takarékpénztár ajánlatának kétségtelenül csak örülhet a város, de ha olcsóbb pénzt kap, annak a mai gazdasági viszonyok mellett még jobban
