ESZTERGOM VIII. évfolyam 1903

1903-06-28 / 26. szám

leg kereskedelemmé, addig a mezőgazdasági hitel szervezésével foglalkozni nem lehet, hiszen a tőke nem fdg olyan térre vonulni, a hol veszélyeztetve van. Ellenben szivesen fölkeresi a mezőgazdaságot is, ha a tőke gyümölcsöztetésére már természeténél fogva biztosítékot nyújt. Azonfelül a mezőgazdasági hitelnél figyelembe kell venni azt is, hogy az más feltételeket kivan, mint az iparos és kereskedő hitele. Alacsony kamatláb, hosszú lejárat, járadékszerü visszafizetés itt a lényeg, mely nélkül a hitelt kereső gazda pusztulni fog. A jelzáloghitelnek nálunk szokásos 7%, 8%-os alakja nagy mellékköltségeivel a kisbirtokos teljes eladósodására visz. Miután a hitel ily szervezése a belterjes műveléstől, ez ismét a mezőgazdasági ismeretek fejlesztésétől s bizonyos intézmények létesítésétől függ, először ezeket az alapokat kellene létrehozni. Ezt sem lehet természetesen megtenni pár nap alatt. — Dacára számos földmivelő-szőlészetigyümölcsészeti iskoláinknak, a lehető legritkább dolog, ha esztergomi földmives a fiát ilyen iskolába adja. Hogy igy aztán értelmetlenül művelik a földet, nem törődnek a gyümölcstermeléssel, üresen hagyják a hegyeket, nem nevelik és értékesitik a baromfit, — azt hiszem, nem is lehet csodálkozni. Csak szakértő tudná megmondani, mi mindent kellene e téren tenni. Iskola, könyv, népies előadás, szemléltető képek ennek eszközei s annyi bizonyos, hogyha a világitás ügyében egy-egy bizottság a városokat már évek óta járta, érdemes volna egy bizottságot szervezni, mely elmenjen Olaszországba, Franciaországba, Németalföldre és tanulmányozza az Esztergomhoz hasonló kis városok mezőgazdaságát. A fejlett földmivelés nyomában kél aztán bizonyos ipar is, melyet idegenek az országtól soh'se ragadhatnak el. És a főváros közelsége a mily nagy hátrány az ipar terén, ép oly előny a földmüvelésnél, mert a vele való olcsó vizi közlekedésnél fogva állandó és biztos fogyasztó közönséget nyújt. Midőn a létrejött bizottság tervei előtt tisztelettel meghajolunk, ugyanakkor nem lehet eléggé kívánatosnak tartani, hogy a mezőgazdasági élet fejlesztését is vegye föl programmjába. Széles körben mozgó, kiterjedt munka volna ez, melynek kiviteli módját az Esztergom vidéki gazd. egyesület a leghivatottabban tudná meghatározni. — Hatása és eredménye nem következnék be talán csak évtizedek múlva, de ez oly eredmény volna, melyet a saját kezünk alkotott s ajándékba senkitől sem kaptunk. Bár az is igaz, hogy a kitűzött programúihoz csak az alkotott bizottság »Ismerem.« »Hat a fagyöngyöt ?« »Azt is ismerem.« »No, azt se a tanáraidnak köszönheted, mert én tanítottalak rá. Vigyázz hát! Azt még ember soha nem látta, hogy a tölgy magjából fagyöngy kelt volna ki. Igaz-e ?« »Nem lehet máskép.« »Hat azt hallottad-e, hogy a fagyöngyön valaha tölgyfa termett volna ?« »Esküszöm, soha!« »No ládd! Azt azonban kis béresem is tudja, hogy a tölgyfán megterem a fagyöngy. Hogyan ? Éppen úgy, mint a hogyan Róza följutott a mi családfánkra.« (Ilyen logikával a tokiói egyetemen dékán is lehetett volna.) »Érted-e most már, hogyan vagytok unokatestvérek ?« »Még nem vagyok benne egészen bizonyos, de sejtem, hogy ő is egy olyan gyöngy, mely oda ragadt a mi családi tölgyfánkhoz. Ez esetben azonban úgy gondolom, hogy inkább Gyöngyikének, mint Rózának lehetne őt hívni ?« (Itt követtem el azt a bizonyos keresztelest.) »Nagyon jól gondolod. Most pedig ugy nézz körül, hogy az egyik vőfély te leszel.« »Hat a másik ?« »Az is te leszel.« »E szerint ketten leszünk ?« lankadatlan munkája kell, mig az utóbbihoz egy nemzedéknek kitartása szükségeltetik. Egy bizottságnak pedig az összeség indolenciájával szemben nincs módja harcra kelni. Gróh József. — Az új kormány megalakításának történetében olyan jelenségek is merülnek fel, melyeket nagyon ki kell emelni. A keresztény szellemű sajtónak folytonosan azt vetik szemére, hogy erőszakkal viszi a vallási kérdést minden politikai mozgalomba, holott — szerintük — a vallásnak nem kellene szerepelni a politikában. Hogy ez az állítás legalább is tudatlanságból ered, azt például a horvát bánnak jelenlegi alkudozásai is napnál fényesebben igazolják. Midőn a Kossuth Ferenc pártjához ment egyezkedni, ezek első kérdése mi volt hozzá? — Hogy a liberalizmus szellemében fog-e kormányozni? És a bán erősítette, hogy ő az egyházpolitikai törvények hive volt mindig. Dehát mit keres az egyházpolitikának említése a katonai javaslatok fölötti alkudozásnál? Ha a bán hajlandó az egyházat támadó irányt szolgálni, akkor a katonai követelések kifogástalanok lesznek ? A hazafias Kossuth Ferencpárt miért keveri ebbe a tisztán anyagi kérdésbe a vallást? Közmeggyőződés az, hogy az akkori liberális többség az egyházpolitikai törvények megerősítését azzal szerezte meg, hogy a katonai követelések mindenkori teljesitését ígérte. Most ujolag az alkudozás kiinduló pontja a vallási kérdés. Mire való ez ? Nem azt látjuk-e ebből, hogy a liberálisok -— akár a kormánypárton, akár az ellenzéken — mindig a vallást bolygatják és legelső feladatuknak ezt tartják, nem törődve a haza számtalan más bajával: Mikor fog kinyílni már azok szeme, kik korlátolt felfogással csak a széditő vagy csillogó szólamokból ítélik meg a politikai törekvéseket ? A horvát bán egész politikai múltja olyan, hogy a liberálisok mindent, a keresztény irány pedig semmit sem várhat tőle. Miért akarják tehát még inkább biztosítani maguknak őt a liberálisok ? Mi pedig midőn látjuk, hogy minden politikai alakulásnál a keresztény érdekeket veszélyeztető föltételeket kötnek ki, még inkább megerősödünk abban a meggyőződésünkben, hogy szintén első sorban a keresztény gondolkozást védjük a pogány liberalizmussal szemben. »Nem. Még egy harmadik is lesz kisegítőnek: a Pista bátyád.« Fölmásztam rögtön a családfánkra személyes meggyőződést szerezni, hogy nem-e olyan Gyöngyike-féle unokabátya lesz az is? Ezúttal nem csalódtam. Tényleg ott volt egy mellékágon és kugligolyót esztergált. Tehát esztergályos! Rögtön siettem hozzá. Nem emlékeztem rá, hogy valaha találkoztunk volna, azért bemutattam magamat és mindjárt kértem is tőle kölcsön egy szalonruhát. Fájdalom, csak kabátot adhatott. A nadrágot és mellényt tehát kereken visszautasítottam. Másnap, ebéd után vigan megkezdtük a hivogatást. Én pepita-nadrágban és bérkocsiban jártam össze az egész várost. Nekem csak negyvenhárom házam volt, a Pistának ötször annyi. (Azt hiszem, még lakodalom után is hívogatott legalább három napig.) Gondosan fésült kis lányok bújtak elő minden ablakból, a merre elrobogtam, kik tüzes tekintetet szórtak pepitaságomra. Esti fél kilenc volt, mire fontos küldetésemet bevégeztem. Ekkor két izmos paraszlegényt sürgősen kineveztem másodvőfélynek, kik aztán illő szó mellett behordták a szakácsművészet remekeit. Nekem az asztal végén, a nagy bőgő mellett szorítottak helyet. A cigány az egész vacsora alatt folyton a hónom alatt hurcolta a vonót, minek következtében néha az oldalbordáim is rezgésbe jöttek. Keresztény és modern világnézlet. Amióta az u. n. »amerikanizmus« nem is egészen új eszméje ismét a felszínre került, a tudományos műveknek egész sorozata jelent meg, melyek »a katholicizmus és a tudomány«, »a katholicizmus és a haladas«, »a katholicizmus és a modern kultura« és más hasonló címek alatt keresztény és modern világnézetek kiegyeztetését tűzik ki céljuk gyanánt. Mindezen ujabbkori művekben, ha nem is egyenlő mértékben, de két közös vonást látunk feltűnni: egyrészről nagy elégületlenséget mindazzal, ami katholikus, tehát a kath. tudománynyal, a kath. gyakorlati élettel, de főképen a kath. egyházi hatalommal, másrészről határtalan csodálatot mindaz iránt, ami a kath. egyházon kivül esik és történik. Könnyű belátni, hogy itt két világnézlet áll egymással szemben: a keresztény és az u. n. modern világnézlet. Főleg a modern kultura az, melyet szokás az egyházzal ellentétbe állítani s egyre hangosabb követelések hallhatók, hogy a kettőt össze kell egyeztetni. Mielőtt azonban a kérdés érdemleges tárgyalásába bocsátkozhatnánk, előbb azt kell tisztába hoznunk, hogy mit kell tulajdonképen kultura alatt értenünk. Vannak, akik a modern kultura elérhetetlen dicsőségét abba helyezik, hogy az a találmányoknak és kényelmeknek egész sorozatát hozta létre, milyenek pld. az Auer-égő és a villamos vonat, a telefon és a hálókocsik szerkezete stb. Azokkal, akik a kultura alatt ilyen és hasonló dolgokat értenek, nem is lehet szóba állani. Komolyabb szellemek csaknem mind megegyeznek abban, hogy a kultura és az, amit a mi modern kifejezésmódunk »világnézletnek« nevez, egy és ugyanaz a dolog vagy legalább is oly közel viszonyban vannak egymással, mint amilyenben az okozat az okkal szokott lenni. De bármily különbözők e tekintetben a felfogások, annyi bizonyos, hogy a kultura az emberiség benső életének fejlődését jelenti, ellentétben annak külső politikai történetével, vagy mint Erhard ügyesen mondja: »az emberiségnek együttes fejlődését a vallás, tudomány, művészet, a jogi és gazdasági élet terén.« Ujabb időben, még katholikus részről is, hangoztatni szokták, hogy igen helyesen lehet a katholicizmusnak a modern világnézlettel való kiegyeztetéséről beszélni, anélkül, hogy emiatt a keresztény világnézletnek benső szellemi tartalma, anélkül, hogy a hit és vallás, a keresztény gondolkozás- és életmód a legkisebb mértékben befolyásolva vagy csak érintve is volna. Nem habozunk kimondani ez állítás tarthatatlanságát. A keresztény világnézlet fogalma azonos magának a kereszténységnek, magának a keresztény vallásnak fogalmával. A modern világnézlet keresztény-ellenes, sőt egyáltalában vallásellenes. Ki van ebből zárva minden vallás, az érzékfeletti dolgoknak minden neme és minden Még három idegen is ült velem az asztal végén: az egyik a szabó, másik a kántor, a harmadik mértékhitelesítő volt. A szabót Kántornak, a kántort Szabónak, a mértékhitelesítőt Lajosnak hivták. Ez utóbbi különösen megnyerte rokonszenvemet. »Lajos, hozzon négy poharat, — szóltam bizalommal — maga szakértő.« Lajos kiemelt egy malacfejet a tányérjára és szemlesütve távozott. Kis idő múlva visszatért, de csak egy pohárral, mely négy személyre szólt. A poharat megtöltöttük, ellenben a malacfej eltűnt. Lajos gyanakodva nézett először miránk, azután a cigányokra. A cigányok a bőgősre néztek, a bőgős engedelmet kért és hónom alá dugta a vonót. Ebben a pillanatban rázendült, hogy »Londonban hej . . . !«.A másik pillanatban egy csizmahuzó repült el a fejem fölött, magával hozván a menyasszonytortának a tetejét, két csemegetartónak az alját, három malacfejet, többrendbeli boros üveget, meg ezt az egy szót: »ácsi!« Egyébként csekélység az egész ; csupán az örömapa adott a dal iránti műizlésének kifejezést. A csizmahúzó azonban megakadt a bőgős gyomrában, az üvegek és a csemegetartó szétoszlott a vendégek között, a három malacfej, meg a menyasszonytorta kölcsönzött szalonkabátomon találkoztak. (Nagy örömöt okozhatott nekik.) Pista mikor végignézett rajtam, a legőszintébb részvét forró könyeit hullatta.