ESZTERGOM VIII. évfolyam 1903

1903-01-18 / 3. szám

ruson, püspökökön, kanonokokon, papokon. Ez tiszteletet fog kelteni a fölséges anyaszentegyház iránt, s a tisztelet hódit, mert nem a szó hatalmára, hanem az élet szentségére támaszkodik. Kezdetben kevés lesz az önzetlen bazgóságú s feltétlenül megbízható hivő; ezeket is az akcióra előbb ki kell gyúrnunk ; de hogy idővel lesznek s mindig többen lesznek, az bizonyos s az egyházat csak ilyen emberekkel lehet megreformálni; emberekkel, kik testestül-lelkestül keresztények. Van még sok reform-gondolatom, de azt más alkalomra hagyom. Addig is hevítsen minket a közös szent ügynek szeretete s nyissa meg másoknak is szivét és szemét, hogy minél többen egyetértve dolgozzunk. Budapest, 1903. január hó 12. Egy világi. — Fél jó akarat. Basaharcon s a Lázkereszt alatt már egész a jó akarat, de PilisMaróthon még" nem. Nagy indolencia jellemzi az ipari s gazdasági intéző köröket abból a részből, hogy a munkásokat vasárnap délelőtt fizetik s ez által az istentisztelettől elvonják. Ez határozottan barbár fölfogásra mutat, mert bizonyítja, hogy a népnek felsőbb érdekeit az intézőkörök nem ismerik föl, vagy ha föl is ismerik, mégsem tisztelik s nem is gondozzák, a mi azután még nagyobb baj. Számtalanok fölszólaltak már ez ügyben, de, ugy látszik, joggal, paragrafusokkal az erkölcsi téren nem boldogulunk; ott nem a jog, hanem az érzék, nem a paragrafus, hanem a műveltség dönt, az a műveltség, mely méltányos tud lenni s igazán szereti s becsüli a népet. Azért tehát azok a plébánosok jártak el legjobban s járnak el ezentúl is legsikeresebben, kik ezt a nagy népérdeket szivükön hordozva személyesen iparkodnak az intéző körökre hatni s a munkás nép számára a méltányos kíméletet kieszközölni. Valóban kettős kiméletről van itt szó : először arról, melyet a vallásos kötelességeknek teljesítésére való tekintetből gyakorolnak a néppel az intéző közegek, hogy lehetővé tegyék neki a templomba-járást; másodszor arról a kíméletről, melyet a munkás mint elcsigázott ember érdemel, hogy t. i. ne kényszerítsék őt még vasárnapját is elcsavarogni, hanem hagyják őt otthon ülni s pihenni. AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Foly-folydogál . . . Foly-folydogál a csevegő patak, Körülötte minden néma, hallgatag, A parton innen s túl a halmokig A természet mély álmot álmodik. Fázom. Testem hideg szél járja át. Elvétve látni a nap sugarát. Az erdő és a rétség oly kiholt 1 Tán nem is ez a föld az, a mi volt? . . . A földnek jó. Eljő a kikelet És felcsókolja róla a telet. Befog, begyógyit mindent, a mi fájt; S meghoz, megtérit minden régi bájt. De hogyha eljő majd az én telem, Miről zeng a borongó sejtelem ? Meggyógyul-e szivemben a panasz? Yirul-e még számomra több tavasz? Oh, lelkem, folydogáló kis patak, Körülötted minden olyan hallgatag! Azt sem tudod, hogy meddig, merre térsz; Csak azt tudod, hogy létezel, hogy élsz. Bizton haladsz a nagy tenger felé, S ha majd habod végcélját felleié, Ha majd a földnek jó éjszakát kivan: A végtelenben rád vájjon mi vár ? . , . Kánya Lajos. Ezt abból az alkalomból tartottuk jónak fölemlíteni,* hogy hallottuk, miszerint a basaharci nagy téglavető, nemkülönben a láz-kereszti kőfejtővállalat a legnagyobb készséggel teljesítette a vidék buzgó plébánosainak s az ügyben személyesen eljárt pilismaróthi lelkésznek, Karkecz Lajosnak kérését, mely oda terjedett, hogy ne fizessék a munkásokat vasárnap délelőtt, hanem szombat este. Ezentúl mindkét vállalat igy fog eljárni. Méltó dicséret illeti meg ez emberséges s nemes gondolkozásért a két vállalatot. Kevesebb sikert ért el azonban Karkecz Lajos a m. kir. vallásügyi minisztériumnál. A buzgó pap ugyanis csakis a hivek lelki üdvének előmozdítása céljából indíttatva érezte magát a miniszterhez folyamodni, hogy a pilismaróthi kir. közalapítványi erdőgondnokságnál is a munkások bérét ne vasárnap, hanem szombaton fizessék ki. A miniszter azt válaszolta, hogy a vasárnapokon való kifizetést nemcsak Pilis-Maróthon, hanem országszerte gyakorolják, még pedig" a munkások érdekeinek szemmeltartásából; »mégis hogy a föntnevezett plébános azon kérelme, hogy t. i. a kifizetések ne a vasárnapi istentisztelet alatt történjenek, lehetőleg teljesíttethessék« elrendelte, hogy jövőre a munkabérek vasárnapokon d. e. 8—10 óra között fizettessenek ki. A kultuszminiszter bizonyára meg akarja óvni a munkásoknak azon érdekeit, melyekről éppen az ő tárcája veszi nevét, t. i. a vallási érdekeket s azért mindenesetre azt is kívánja, hogy a munkások az istentisztelettől el ne késsenek. A pilismaróthi erdőgondnokság ezek után bizonyára a miniszter intenciói szerint fog eljárni s az üdvös mozgalmat, mely az izraelita téglavető- és kőfejtő-vállalatok vezetőségénél akadályra nem talált, nem fogja maga sem hátráltatni. Kívánatos, hogy a müveit elemek mindenütt egy szivvel-lélekkel s ha kell, némi kis áldozatokkal is, segítsék előbbre vinni a népnek kulturális életét. A mi népünk. Irta Gróh József. I. Minden emberi társulatnak és szövetkezetnek az a rendeltetése, hogy tagjainak jólétét, boldogulását és előrehaladását lehetővé tegye. Ez a célja az államnak, a megyének, a községnek, egy szövetkezetnek, egyszóval az emberek bárminemű Egy kép Esztergom jövöjéböl. (Gázvilágos tárca.) Irta: Bárdos Gyula. Számtalan köz-, al-, fő- és mellékbizottsági ülés; végtelen sok hírlapi cikk és rengeteg, de általános szószaporítás után behozták Esztergomba a gázát. Azt a gázát, mely nem csak öl, világit: hanem szaga is van. Elhatároztam, hogy szerény körülményeknek örvendő lakásomba bevezetem én is a gázt. Jöttek a vezeték csináló emberek és neki estek a falnak. Nem a szó szoros értelemben, hanem óriási vésőkkel, kalapácsokkal, csákányokkal. — Kegyetlen egy szerszám, — és irgalom nélkül bontották a falamat, melyet éppen tavaly renováltattam szakértő kőmivesekkel. No, és ezek most egész házamat földig lerombolják, — gondoltam elrémülve, — olyan pusztítást vittek véghez hirtelenében. — Uraim ! kegyelmezzenek. Talán csak nem akarják, hogy házamból kő kövön ne maradjon ? Erre megkönyörültek rajtam, de csak azért, mert éppen delet harangoztak. Ebéd után azonban bámulattal kell látnom, hogy óriási erőfeszítések között, kimustrált ágyucsöveket akarnak, a már falnak csak gunynyal nevezhető kőhalomba beilleszteni. Bátorkodtam megkérdeni, hogy az miről jó ? — Hát majd ezen gyün a gáz, — felelte a munkavezető. — De az Istenért, nem kell ahhoz ilyen vastag cső, hisz nem akarok gázban fürödni, gázzal fűteni, gázzal mosni . . . — Az, kérem, mindegy. Nekünk parancsol egyesületének. Előmozdítani az emberek boldogulását, megkisebbíteni fájdalmaikat egy soha meg nem szűnő feladat, melyet a megoldás felé terelni minden kornak kötelessége. — Ezért a boldogulásért törekedett a mult, törekszik a jelen, és fog törekedni a jövő is. A jólét emelése végett változott meg az ember évezredeken keresztül annyira, hogy a barlanglakóból társas lény lett, mely most milliókból álló államokat alkot. — Ennek a jólétnek emelkedését viszi előbbre a tudomány, a művészet, a fejlődő technikai ismeretek, melyek immáron annyi szenvedéstől óvnak meg bennünket, annyi örömet szereznek nekünk, hogy erről talán a mult emberei álmodni sem mertek volna. Kétségtelen, hogy előrehaladtunk, s hogy ez az előrehaladás nekünk eddig nem ismert jólétet szerzett, ámde nem szabad feledni, hogy a jelenkor sem tökéletes s hogy a jólét és boldogulás kérdésének számos feladata megoldva nincs s végül már oly kérdések is megoldásra várnak, a melyek a fejlődés folyamán mint káros kinövések keletkeztek, s a melyeknek létezése a társadalomra nézve már kezd fájóssá lenni. A gyakorlati életnek, különösen azon rétegeknek vizsgálata, melyek a műveltség alacsonyabb fokán vannak, annyi régi és új t bajt mutat fel, hogy volna mit orvosolni. — És ha a kultúra magasabb fokán álló nemzetek szükségesnek tartják apró részletekig vizsgálat alá venni a nép életét, kikutatni a bajok okát és ezeket megszüntetni, mennyivel inkább kell ez nálunk, hol a kultúra alacsonyabb, s a hol sokkal több a nyomorúság- s az elégedetlenség. Náfunk, a kik annyira hátramaradtunk, s kik kevésbbé vagyunk találékonyak. Bennünk talán akaratlanul él a gazdasági élet terén egy conservativ érzés, mely makacsul ragaszkodik a múlthoz, még akkor is, ha az ujabb kor eltörülné a mult szenvedéseit. És ha a szó legszorosabb értelmében beszélünk a mi népünkről, mely itt lakik a mi vidékünkön, a Duna két partján, mely a természettől elég bőkezűen adományoztatott meg az ember boldogitására, — lehetetlen azt állítani, hogy ez a nép boldog vagy legalább is sorsával megelégedett volna. Ha csak egy kicsit lebbentjük fel a leplet, annyi baj, nyomor, szomorúság fog feltűnni előttünk; annyi szitkozódó panaszos hang fogja megütni fülünket, hogy önkénytelenül feltámad bennünk a kép, mikor e nép anyagilag és tán erkölcsileg is tönkre téve, vándorbottad a kezében itt hagyja e földet. Ez a föld nem fog neki jólétet adni s ő elmegy idegen világba, melyben jobban megbecsülik az embert. A lelkét nem fogja furdalni semmi, hisz ő a ^munkájáért csak életet és egy kis jólétet akart. O nem fogja bűnösnek tartani magát, hiszen senki sem volt, a ki az Ő jólétéért áldozott volna. Talán túlzott e kép, de nem messziről való. Sajnos, ezzel mi már eléggé megbarátkoztunk. ták, hogy ebbe a házba ilyen csövek gyünnek, hát akkor ilyenek gyünnek. De hát már nem tart soká, mert délután hozzuk az órát. A munkás fenti kijelentése egy sajnálatos örömöt szerzett nekem. Másnap, névnapomkor, a feleségem egy kis arany láncot adott át. — Édesem, én órával akartalak meglepni de miután tegnap észrevettem, hogy már vettél, láncot adok hozzá. Nem szóltam semmit, ne hogy elkedvetlenítsem, és azóta mellényemen hordom a láncot, mig órám otthon idő helyet gázt mér. Legelső nagy bajom volt azzal, hogy az uj cselédet a gázlámpák kezelésére megtanítsam. Mindegyik, mikor első izben kellett a gázát meggyújtania, csavarta, csavarta és várta, hogy mikor jön ki a gáz. Valami kanóc félét, lámpa belet várt, de nem látott semmit; ott hagyta tehát és hozzám szaladt azzal, hogy rossz a lámpa, nem jön ki a kanótja. Azalatt természetesen a gáz csak ugy ömlött ki a nyitott csapon át, ugy, hogy tele lett bűzzel a szoba. Jött a tél, hidegebb, zúzmarásabb, farkasorditóbb, mint bármikor; meg is hozta a maga kellemes meglepetéseit. Valamelyik nap barátságos tarokk-partié után tértem haza a körből. Meglepetve tapasztalam s nem tagadom, nem csekély örömmel, hogy az asztalon az én régi, kedves lámpásom pöffeszkedőleg gyönyörködik a maga fényében és csordultig töltve van petroleummal. S mintha a lámpa fényes, sárga lángja szemrehányólag pislogatna rám ; mintha azt mondaná : »Ugy-e most jó vagyok, mikor szükségtek van rám ?« Felidézte ezzel emlékezetembe azt a régi, békés, — hajh I