ESZTERGOM VII. évfolyam 1902

1902-06-29 / 27. szám

Muzslára. Az országos felügyelőség összesen 3777 koronát fizetett ki a termelt gubókért. Célszerű befektetésekre nem kevesebb, mint 55936 koronát költött s igy joggal remélli a selyemtenyésztésnek vármegyénk területén üdvös fellendülését. Városunk területén az országos felügyelőség által az egész megyében kiosztott 186070 darab szederfacsemetéböl 571 darabot ültettek el s a jelentés őszinte köszönetet mond Perger Lajos plébános- és Litsaer Sándor tanitónak, kik legjobb indulattal karolják fel a selyemtenyésztést és lelkesen fáradoznak a köztereknek szederfával való befásitásán. Ha figyelembe veszszük, hogy a jelentés szerint városunk kevés termelője átlag 40 koronát keresett az elmúlt esztendőben, ugy szegényeink nagy számára való tekintetből őszintén óhajtjuk a selyemtenyésztés minél nagyobb mérvben való űzését. Már évek előtt tárgyaltatott e lap hasábjain, mily áldás volna városunk szegényeire, ha az állam valamilyen gyárat vagy ipartelepet létesítene nálunk. Létesítsen tehát az állam egy selyemfonódát városunkban, mely központul szolgálhatna a szomszéd vármegyék selyemtenyésztésének. Az emiitett 40 kor. évi kereset az intenzivebb müvelés mellett bizonyára 80-ra is menne fel, a mi egy-egy szegény család háztartásán nagyot segítene. Ilyképen az annyit vitatott szegényügy is a legjobban rendeztetnék, másrészt városunk gazdasági viszonyai is egy lépéssel előrehaladna. Bár akadna egy hathatés szószólója ez oly életbevágó eszmének az illetékes helyen ! Dr. Tardos. Vasárnapi levél. Kedves Redaktor Ur! Mielőtt a fürdőre megyünk, lerovom az adósságom, azaz megírom a vasárnapi levelemet, nehogy kénytelen legyek az ön statáriális parancsát elszenvedni és még az úton egyet megírni. Tudja kedves Redaktor Ur már örülök, hogy kissé elszabadulok a mi kis furcsa rezidenciális mozgalmas városunkból. Nem tudom még, hová leszünk kirándulva, de Siófokra nem megyünk a tavali tapasztalatok után. A mama minden áron Ostendébe vagy Velencébe kívánkozik, mig a papa Dömöst, vagy Nixbródot ajánlja. No de akárhová visz a sors és a családi konferencia, biztositom önt az uborka szezonban még egy vasárnapi, vagy jobban »fürdöi levelröL« Most pedig engedje meg, hogy elgondolkozzam Esztergomról. A zsúrok megkezdődtek! Kovácspataknál minden második szombaton összejön a város ifja, öregje és zsúrol. Helyes, sőt leghelyesebb a papa szerint, mert úgymond, az is nyaralás. Utazik is az ember, lombok alatt van, és sok ember közé keveredik, hol bátran fürdőhelyen képzelheti magát egy kis adag fantáziával. Én is jobb szeretném, hogy itt nyaraljunk, ha nem megyünk világfürdöre, mert most oly sok érdekes dolog van Esztergomban. Legelsőbben az izr. hitközség elnökségi kérdése. Hogy fog ez megoldódni ? Az elnök leköszönt! Mboh! És ki leszen a jövendő ? A lemondást elfogadták Izrael hűséges követői, csak némelyek sajnálják, hogy ez mégis meg fog történni. És ezek még csak nem is zsidók. Mert hallottam ám, hogy dr. Hornnál deputáció járt Frey Ferenc vezetésével: két keresztény ember. Ez nem jó jelenség, mert biztositom Redaktor Urat, hogy ha sikerül a három nem izraelitának vissza nyomni dr. Hornt a zsinagóga trónjába, úgy nem sokára a zsidók fognak keresztény pápát választani, de meg szörnyen megharagudnának, mert ha ők nem deputálnak, és ők nem hívják vissza dr. Hornt, miért akarja e három keresztény erővel a nyakukba sózni. Tessék elhinni, hogy sajnálom szegény sokat zaklatott dr. Hornt, mert a párkányi zsidó bank úgy is minden idejét igénybe veszi, s tessék most még ezt a deputációt is kiállani! Lehet, hogy bántja is öt, hogy a keresztények és nem a zsidók szeretnék, hogy megmaradjon a vicinális Juda kormányzóságában. Ez neki ugy jöhet elő, mint a szegény rabbinak, ki, midőn halálos ágya körül a bócherek imát morogtak, felsóhajtott: Emberekh! Hodj meghalok udj is thudom, de khergetni mogomt nem hadjok! Ha dr. Horn elgondolja, hogy őt nem a zsidók, hanem a keresztények akarják zsidó elnöknek, hát ezt a deputációt kergetésnek fogja tekinteni, mert a három jó keresztény vagy viccet csinált, vagy megakarta magát bőszülni a zsidókon, s dr. Hornt erővel a fejükre szeretné ültetni. Ez a kérdés éget engem, de van más is ! Félek ugyanis, hogy a három jó keresztény talán dr. Horn protekciója folytán zsidó hitbe téved, igy hárommal kevesebben leszünk, pedig oly kevesen vagyunk, hogy még az apagyilkosnak meg kell bocsátanunk. A papa azt mondja, hogy a hitközség, már t. i. a zsidó, ha dr. Horn. terve, a zsidó bank létesül, zsidó szövetkezeti életet fognak kezdeni. Kereszténytől nem vesznek, de ilyennek nem is adnak portékát. Zsidó vállalkozó, zsidó kereskedő nem bocsátkozik kereszténynyel üzleti viszonyba. Szóval ugyanazt fogják megtenni, mit a bajnai pap. No ez rettenetes boszu leszen, m;rt néhány keresztény kereskedőnk ugy meggazdagszik, hogy kifizetheti minden adósságát, mit ez áldatlan versenyben csinált. Látom, nagyon is belemélyedtem a vicináliákba, mert a mama már pakkolni kerget. No megyek! Ugyan még nem tudom, hogy hová utazunk. A mama se tudja, a papa se, de azért onnan irok fürdő levelet. A viszontlátásig üdvözli Márga. Mi történik kath. iskoláinkkal? (B. V.) Igy kellett felvetnem a kérdést azon törekvéssel szemben, melyet tapasztalnunk kell a kir. tanfelügyelök részéről, kik a vallásos közoktatásügyi m. kir. minisztérium által 1876. évi szept. 2-án 20,211. sz. a. kibocsátott és a népiskolai közoktatást rendező 1868. évi XXXVIII. és az 1876. évi XXVIII. t.-cikkek végrehajtása tárgyában kiadott utasítás VI. fejezetének 72. §-a ellenében hatáskörüket túllépve közvetlenül kivannak rendelkezni a felekezeti iskolák rendezése, kifejlesztése és jellegének meghatározása ügyében. A felekezeti iskolák rendezését és fejlesztését, tudtommal, a népoktatási alaptörvény 11. §-a a felekezeteknek tartja fenn jogszerűen illetékesnek. A kir. tanfelügyelő csak felügyelő közeg a törvény kellékeinek megadására és a kívánalmak teljesítésére vonatkozólag és mint ilyen egy részről jelentést tevő, másrészről pedig mint előadó szerepel azon forumoknál, melynél a bajokat és hiányokat orvosolhatni és pótolni véli. De semmi körülmények között nincs jogosítva a felekezeti iskoláknak rendezése ügyében kényekedve szerint befolyni, azoknak jogaiba beavatkozni és önhatalmúlag rendelkezni. Erre a népoktatási törvényekben § nincs, mert ha volna, maga után vonná a végrehajtói hatalmat is, mely nélkül rendelkezési jog nem létezik. Mi természetesebb tehát, mint hogy a kir. tanfelügyelök nem egyebek, mint a törvénynyel biztosított állami jogokból kifolyó kötelességekkei és megbízatásokkal felruházott ellenőrző és felügyelő közegek. A mi legkevésbbé sem zárja ki azt, hogy velük a jó viszonyt fentartsuk, jogkörünket nem sértő, nem veszélyeztető tanácsaikat elfogadjuk, szóval, hogy mint az államhatalom képviselője jól felfogott javaink érdekében tisztében, eljárásában tiszteljük és megbecsüljük. De semmi körülmények között el nem ismerhetjük oly közegnek, oly hatalmi kapacitásnak, ki velünk és tulajdonunk fölött rendelkezési jogot gyakorolhasson, vagy szeszélyével szemben elnézést vagy türelmet követelhessen. Pedig hát, hogy egynémely kir. tanfelügyelő joggyakorlást, tehát rendelkezést vindikál magának, bizonyítja a többek között a honti és az esztergommegyei kir. tanfelügyelöknek a kath. iskolák elközösitése, elállamositása iránti törekvésüket félreismerhetlenül eláruló fellépése. Az előbbi teszem a pusztán hitközségi alapon álló kath. iskolát is elközösitendö, községi képviselőtestületi közgyűlést hivott össze, melyen elnökölvén, határozattá emeltette az iskola közös jellegét, azt azzal indokolva, hogy ahhoz az egyháznak semmi köze. Az utóbbinak megyeszerti eljárása pedig oda konkludál, hogy a kath. iskolák kifejlesztésénél figyelmen, kivül hagyva a hitközségek és a politikai községeknek a törvény által érthetőén praecirozott szabad elhatározását a községek vagyonából és jövedelméből szerinte : »közsegi kath. iskola« cimen felekezeti iskolát fejleszt. Felejti, hogy a törvény szerint csak állami, községi, felekezeti, magán és társulati iskolák vannak, melyek lehetnek ugyan államilag segélyezettek, de semmi körülmények között kétlakiak, minők teszem »allami felekezeti« vagy »közsegi felekezetűek.« Mire céloz tehát ez utóbbi cimen a kir. tanfelügyelő ? Nem egyébre, mint gyékényhúzásra a kath. iskolák jog-alapjának megszüntetésére. Ezen az alapon, uraim, ha a jelen körülmények között, mikor hitközségi alapon álló iskolánk már alig van (már t. i. úgy értelmezve, mint az a protestánsoknál van) összes iskoláink elközösithetök volnának, akar az iskola terheitől látszólag megszabadulni óhajtó egyesek, akár a községi jegyzők, akár a kir. tanfelügyelök akarata folytán. Szerencse azonban, hogy ez oly könynyen nem lehetséges. Nem lehetséges pedig azért, -mert népoktatásunk tételes törvényének 25. §-a értelme szerint: »azoii már fennálló hitfelekezeti iskolákra nézve (t. i. az 1868. év előttiekre) mindazáltal, amelyek eddigelé a község vagyonából és jövedelmeiből tartatnak fenn, szabadságában áll az illető községnek az eddigi gyakorlatot továbbra is fentartani.

u És mikor a törvény igy rendelkezik, távolról sem érinti azt, hogy az ily felekezeti iskola : »közsegi felekezeti iskola lenne« ; de azt sem, hogy a felekezeti iskola a község vagyonából és jövedelméből fejleszthető nem volna. Ezt eléggé értelmezi a vallás- és közoktatásügyi miniszternek 1869. évi június hó 8-án 1141. ein. sz. alatt kibocsátott rendeletének ama passzusa, amely szerint: „általában nem szabad soha szem elöl tévesztenünk, hogy a törvénynek és a kormánynak nem az a céljuk, hogy minden áron minél több községi iskola legyen, hanem az, hogy mindenütt a törvényes kellékeknek megfelelő jó iskolák legyenek." Erre kell vonatkoztatnunk a közoktatási kormány élén álló jelenlegi miniszternek is több izben elhangzott megnyugtató kijelentését, és egyenesen erre vall a kultuszminiszternek azon a felekezeti iskolának mily módon és úton való kijelentésére vonatkozó és minden kétségen felül álló kijelentése is, amelyet az r . . . és zs . . . i kath. iskolák kifejlesztésének ügyében f. évi ápril hó 14-én és 27-én 90650/901. illetőleg 25767. sz. a. tett, amely szerint : „föteg oly községekben, ahol a tankötelesek legnagyobb részben egy felekezethez tartoznak, paedagógiai és administrativ tekintetek miatt legcélszerűbbnek tartom, ha a szükségessé vált iskola fejlesztése a létező iskolával azonos jelleg mellett történik.« Mit bizonyít tehát ? Azt, hogy a politikai község szabad elhatározása folytán, mint iskolafentartó, a felekezeti iskolát igen is kifejlesztheti és pedig anélkül, hogy ezzel az iskola jellegét veszélyeztetné; továbbá azt, hogy a felajánlott anyagi áldozat felhasználásában a további eljárást az iskolaszék hatáskörébe utalja anélkül, hogy ahhoz akár a képviselőtestület, akár a tanfelügyelő, akár a közigazgatási bizottság részéről az iskola fölött rendelkezést, illetőleg rendelkező jogokat tartana fenn magának. És e tekintetben a törvénynek a hivatott 25. §-ban csak egy klauzulája van, s ez: »de ily esetben a segélyezés a különböző hitfele%ezeti iskolák közt igazságos arányban osztandó meg, s egy hitfelekezet iskolájától sem vonhatók el, mig a többi hitfelekezetek iskolai irányában is meg nem szüntetik.« Ez a záradék azután megerősíti a politikai község által felajánlott anyagi áldozatnak „segély" minőségét. És csodálatos, hogy ezt egynémely kir. tanfelügyelő, jegyző, szóval mindazok, akik többékevésbbé az iskolák adminisztrációjába befolynak, nem értik meg, hanem különféle hangzatos frázisok alapján a község képviselőtestületét oly határozatok meghozatalára kényszeritik, melyek egyrészről ellenkeznek a népoktatási törvények és az ezt támogató különféle döntvények, magasabb helyről jövő elvi kijelentések, megnyugtatások szellemével és a népnek azon jóakaratával, mely tudtommal mindenütt hitvallásos érzékű. Ne áltassák, ne vezessék félre uraim, azt az áldott népet, melynek hitvallásos alapon való etikai müvelése, ha valaha, úgy a magasabb és alantabb rendű követelménynek egybehangzó véleménye szerint ma legégetőbben szükséges, ha-