ESZTERGOM VII. évfolyam 1902

1902-06-29 / 27. szám

nem olvassák fel neki az alaptörvény 23. §-át, amely szerint: oly községekben, hol a hitfelekezetek nem tartanak fenn a törvény rendeleteinek megfelelő népiskolát, valamint az ezen törvényben kijelölt egyéb esetekben is (15. és 44. §§-ok) a község köteles a szükséges népoktatási tanintézeteket felállítani. << 24. $-át : azon iskolák, melyek ekkép a község által állíttatnak (tehát nem fejlesztetnek) közös tanintézetek, a községi lakósok gyermekei részére, hitfelekezeti külömbség nélkül. De egyben a 45. §. is, amely szerint: »ott pedig, ahol a más hitfelekezetekhez tartozó gyermekek száma a 30-at el nem éri, ezen gyermekek is, amennyiben szülőik oktatásukról más úton nem gondoskodnának, a létező felekezeti iskolába fognak járni, szüleik ezen iskola költségeihez ugyanazon módon és arányban fognak járulni, mint azon hitfelekezetek tagjai, mely az iskolát fentartja.« És végül utaljanak a V. K. M. 1869. évi X/10. 17,663.; 1868. XI/11.; 21717. és 1869. év. VI/8. 1141. sz. a. kibocsátott elvi döntvényekre, amelyek szerint »a népiskolának felekezeti minőségét megváltoztatni kizárólag az illető hitfelekezetnek van jogában.« »A létező felekezeti népiskolának községivé átalakítása, vagy felekezeti intézetül való fentartása fölött határozni mindig azon iskola tulajdonosa van jogosítva.« »Altalaban nem szabad soha szem elöl tévesztenünk« stb., mint e közlemény keretében idézve van. De egyúttal azt is, hogy minden felekezeti iskolai ügyben a végső döntés az egyházhatóságot az egyház isteni szervezete alapján, tehát a föpásztort illeti, ki a törvény 11. §-át a legvégső esetig a felekezeti iskola további fentartására alkalmazza és hiú ábránd, hogy a létező kath. iskola megszüntetésébe beleegyezzék. De nem is egyezhet bele, mert ekkor, ha egyfelől, akkor mindenfelöl lemondana oly jogokról, melyek ősiségi alapon nyugosznak, s amelyet a törvény, mert elismer, meg is véd. Ugyanezt kell elmondanom az iskola elállamositási törekvésekkel szemben is, melynél eltekintve attól, hogy a teher viseléstől éppen nem ment fel, a nevelés és képzés minőségének meghatározása fölötti szabad akarat, illetőleg szabad elhatározás elvébe vág és nagyban veszélyezteti azon etikai nevelést és képzést, melyet az egyház vall magáénak, mindaddig, mig közegei által az állameszme törekvését túl nem lépte. Erre azonban mi katholikusok reá nem szolgáltunk. E tekintetben másutt kell a megtorló lépéseket alkalmazni. A kath. egyház összes intézményeivel és tanításával egyetemben, mint mindenütt, úgy Magyarországban is az állam legszilárdabb bástyája volt. Ebben öt csak megerősíteni és nem meggyengíteni szabad, mint azt némely a törvény §§-ainak hamis értelmezésén nyargaló, vagy vélt dicsőségekre pályázó úri ember teszi, illetve megengedi magának. Ezeknek mindenütt és minden alkalommal helyes definícióját kell adni a törvény értelmezésének és szellemi fensöbbségének. Befejezésül még csak egyet. Tudvalevő dolog, hogy e héten az egyházmegyei lelkészek nyugdij-intézete alapszabályainak megvitatása ügyében a kerületi esperesek vagy helyetteseik teljes számban fognak megjelenni városunkban. A népiskolák külső viszonyainak együttes és mikénti rendezésének megbeszélése céljából egyelőre jobb alkalom nem kínálkozik, mint most. Miértis hasznos dolog volna, ha az illetékes esperesek, illetőleg alesperesek" egy-két órát a népiskolának is szánva, közös értekezletre gyűlnének az egyházm. tanfelügyelőnél. E magán jellegű értekezleten kétségkívül sok oly megállapodásra lehetne jutni, mely az iskolák külső viszonyainak rendezésére a szükséges tudnivalókat az együttes eljárásra vonatkozólag megállapíthatná. Én ezt kívánatosnak tartom. Népoktatásügyi vázlatot: a XIX. század első feléből. Az >Esztergom-járási róm. kath. Tanító-egyesület« 1902. évi május hó 20-án tartott közgyűlésén felolvasta Karácsonyi Béla, tanitó. (Vége.) V. A népiskolák elhanyagolt állapota, a tanitók szomorú anyagi helyzete, a tanköteles gyermekek rendetlen iskoláztatása, s az általános tanügyi pangás ismert volt ugyan az ország közvéleménye előtt, de hogy az orvoslás oly sokáig késett, nagy része volt benne azon körülménynek, hogy nem voltak alkalmas tanügyi szaklapjaink. A tanitók között még igen kevés volt a literátus ember. Helyettük e visszás állapotok nyilvántartását többnyire a középiskolai és képezdei tanárság végezte. E korszak tanügyirodalmi termékeinek közlését a Századunk, Hasznos Mulatságok, Tudományos Gyűjtemény, Athenanum, Tudománytár, Társalkodó, Honderű cimü folyóiratok teljesitik s csak a század közepe táján jelenik meg első tanügyi lap gyanánt a Tavassy-féle Nevelési Emléklapok s a Katholikus iskolai Lapok (1849.) Somogyi Károly szerkesztésében. A tanügyi irók közül különösen nagy és hasznos munkásságot végzett: Beély Fidél (1807 —1863.) a kőszegi bencés gymnasium igazgatója, a ki e folyóiratok hasábjain számos tanügyi cikkben ismerteti bajainkat, s sürgeti az elodázhatlan orvoslások szükségességét. »Engedne Isten — mondja egyik alapos értekezésében — bár minél hamarább szétoszlanék azon sűrű homály s köd, mely (a tanítókat) jelenleg borítja; eltűnne a bárdolatlanság s tudatlanság is, melynek járma alatt szegény tanítóink nyögnek; s korunk pórmesterei helyébe nemsokára nyájas, szelid erkölcsű, hivatalukhoz illő, mind anyagilag s idomilag, mind erkölcsileg mivelt egyéneket látnánk lépni, kik képesek lennének valahára a nevelés nagy célja, s föladatának hiven megfelelni és a gondjaikra bízott csemetékből értelmes jámbor polgárokat a honnak, milyenekre ennek oly nagy szüksége van, nevelni.« E szebb jövő egyik biztositékát az anyagi helyzet javulásában látná Beély, »de erre — mondja ö jóslatszerüleg —• mint a jelen körülmények s viszonyok mutatják, még nincs kilátás, s tán évtizedek fognak nyilsebességgel honunk fölött még elvonulni, mire tanítóink állapotja olyan leend, milyennek azt látni óhajtanák.a

j

) A század 30-as és 40-es éveiben a püspöki székhelyeken (Szepes, Eger, Pécs, Veszprém, Esztergom, Szatmár) s az állam által (Pest, Érsekújvár, Miskolc, Szeged, Kanizsa) felállított képezdék üdvös hatása következtében örvendetesen szaporodott a hivatásos tanitók kisded serege. Mert e korszak szomorú tanügyi viszonyai közepette is — Istennek hála! — voltak tanitók, kik szorgalmuk, munkásságuk, ügybuzgóságuk, értelmességük által községeik valódi áldásává váltak, s nevöket hálatelten emlegeti még a mai nemzedék is. A nagyvárosok tanítói közt, a kik könnyű szerrel juthattak az önművelődés eszközeihez, s a kik egyébiránt szellemi tekintetben is kitűntek a falusi tanitók fölött, többen voltak, a kik tehetségük és működésük révén nagy hasznára váltak a fejlődő tanügynek s a társadalom elismerését is méltán kivívták. Országos híre kelt

; a múltból Keresztúri Pál erdőhorváti tanítónak, kihez nemcsak Abauj és Zemplén, hanem Szabolcs és Gömör megyéből is küldözték a gyermekeket. Iskolája egész falusi egyetem volt. Többen a mi egyházmegyénkből is királyi kitüntetésben részesültek. Söt a tanítói hivatás egyes családokban tradícióvá lesz, s megalkotják a csekélyke számú tanitó-családokat. Hires volt e tekintetben a nagy-sallói Bornemissza-család, a mely majdnem két századon keresztül adta át atyáról-fiúra a tanítói katedrát. Megyénkben a muzslai Endrödy-család, a szölgyéni Csongrády-család válik ki, mig Pöstyénben a Smeringi-, Pozsony-Ligetiben a Zwinger-, Endrefalván a Nagy-. Nagy-Tarjánban a Faskó-család lép évtizedeken, söt századokon keresztül a tanügy szolgálatába. A hivatásos tanitók számának növekedésével mindinkább ébredezni kezd a tanítói öntudat is, mely eleinte helyi érdekű jelenségekben nyilvánul, de mely hova-tovább megérleli a tanítói összejövetelek szükségességét. Az első kísérlet, a mely az iskolát az élettel kívánta összeforrasztani, s igy a tanügy iránt az érdeklődést fölkelteni, Gömörmegyében történt, hol 1835-ben megalakult az első tanítóegyesület. Hasonló irányú törekvés vezette a bánsági tanítókat, a kik 1835. augusztus 6-án Temesvárott tanítói gyűlésre mentek együvé. A tanügy javítása érdekében valamennyi jelenvolt (50—60) közösen abban állapodott meg, hogy: a tanitók magukra hagyatva semmire sem mehetnek, hanem azt kellene tenni, hogy Magyarország valamennyi tanítója fogadjon fel és tartson testületileg nagy tiszteletdíjban részesítendő híres és nagynevű ügyvédet (procurator^ Pesten, s ez minden tanitó ügyes-bajos dolgát az ország egész területén, mint »advocatus docentis« intézze el. (Magy. Paed. Szemle. 1885. 198. 1.) Kár, hogy a határozat további sorsáról nincs tudomásunk. *) Athenaeum. :í <3. II. k. 251 1. A tanítói egyesülés terén döntő, s eredményes lépés történt' 1848-ban, mikor részint a tanítói közszellem nyomása következtében, részint a hírlapok ily irányú buzdításai, felhívásai révén július hó 20—24. napján megtartatott az első egyetemes és közös magyar tanítói gyűlést. Elnöke: Ney Ferenc kisd. képezd, igazgató, alelnöke: Warga János n.-körösi tanár, helyettes elnöke: Braesai Samu kolozsvári tanár volt. Jegyzők holtak : Tavasi Lajos pesti gymn. ig.-tanár és Majer István esztergomi képezdei tanár. Az ország minden részéről 216 tanitó és tanár vett benne részt. A gyűlés kisdedóvó és elemi; reál és ipartanodái; középtanodai és fötanodai szakosztályra volt osztva. A gyűlésnek a tanítókat illető nevezetesebb határozatai voltak: A tanitók külön hivatalnoki testületet képezzenek. Az összes tanitók javaslatait a nemzetgyűlés emelje országos törvénynyé. Huszonöt évig hivataloskodott tanitó nyugdíjaztassák. A tanítói karnak közös sajtója legyen. Évenkint tartassanak kerületi tanítói tanácskozmányok. Minden polgár gyermekét iskoláztatni köteles, stb. (Tavasi. Az első egyetemes gyűlés dolgozatai. 1848.) A gyűlés lefolyása és határozatai iránt br. Eötvös József, a közoktatásügy első felelős minisztere is élénken érdeklődött, azonban a gyűlés nyomán fakadt irányeszmék, elvek és elhatározások még soká nem válhattak valóra, mert a tanügyi téren keletkezett üdvös, s az alkotás és cselekvés szükségességét sürgető közszellemet csakhamar egy hatalmasabb érzés, a hazaszeretet lángokra gyúlt érzése váltotta fel, mely ez eszméktől forrongó korszakot fegyverropogás és ágyúdörgés közt fejezi be. HIREK. * Lelkigyakorlatok papok számára az esztergomi szemináriumban. A szokásos lelkigyakorlatokat jul. 7-én este kezdjük. A kit szive ide vonz s körülményei felénk terelnek, azt szívesen látjuk. Mindazonáltal kérjük, hogy aki eljönni szándékozik, jelentkezzék. Prohászka Ottokár. * Az uj esztergomi kanonok. Ö Felsége a király legfelsőbb elhatározásával, az üresedésben volt kanonoki székbe a főegyházmegye egyik kiváló tagját ültette be. Az uj mesterkanonok : Jedlicska Pál felsö-diósi esperes-plébános, ki ebben a kitüntetésben ugy a hazai közélet, mint a közművelődés terén kifejtett buzgalmának jutalmát nyerte el. Jedlicska Pál iró és történetbuvár, a SzentIstván-Társulat Tudományos és Irodalmi osztályának tagja, a hazai műemlékeket fentartó országos bizottságnak kültagja és az Országos Pázmány-egyesület választmányi tagja. 1844 január 14-én született a nyitramegyei Lopasson. A gimnáziumot Nagyszombatban, a theologiát Esztergomban végezvén, 1866 június 25-én pappá szenteltetett és miután Csesztén és Budapest-Tabánban káplánkodott, 1870-ben istvánfalvi, négy évvel rá pedig felsödiósi plébános lett. Trefort miniszter már 1875-ben a műemlékek országos bizottságának kültagjává nevezte ki, mert Jedlicska már akkor kitűnt a történettudomány terén. 1882 óta a szomolányi kerület esperese. Irodalmi munkássága nagyon kiterjedt, nemcsak a történetírás terén működött nagy sikerrel, hanem az időszaki sajtóban is, amelyen sűrűn szólt hozzá napi kérdésekhez. Kiválik az egyházi irodalom terén is. A történettudományi és egyházi szaklapokban megjelent számos dolgozatán kivül főbb munkái ezek: «Néhány szó törvényhozásunk szelleméről s a hazai katholikusok közel teendöiröl» (1874) ; «Tarsadalmi testvérharc a modern jogállam és a katholikus egyház között» (1879, 2. kiadás 1896); «Kiskarpati emlékek Vöröskötöl Szomolányig és Éleskötöl Vagujhelyig» (2 kötet, 1882, 1891) : «A kereszténység alapja a valódi haladásnak»> (1885); «Adatok erdödi Pálfify Miklós, a győri hősnek életrajza és korához. 1552 —1600.» (1898.) * Tízéves találkozó. A helybeli fögymnásiumban hétfőn délelőtt 9 órakor gyűlnek egybe azok, kik ezelőtt tiz évvel itt maturáztak. A találkozó rendezője dr. Glattfelder Gyula, a pesti központi papnevelő praefektusa. Legelsőbben szent misét hallgatnak és ugyanebben emlékeznek meg az elhunyt társakról, majd néhány órát töltenek együtt, hogy egymás haladásán buzdul-