ESZTERGOM VII. évfolyam 1902
1902-06-22 / 26. szám
akkor adják elö, ha a gyermekek e nyelvet már teljesen megtanulták. Ezt a gyermek örök üdvössége és az állam érdeke egyformán megkivánja.« »Azt is hagyják meg a plébánosoknak és segédlelkészeiknek, hogy csak akkor tartsanak magyar szentbeszédeket, ha meggyőződtek arról, hogy a plébánia hivei jól megértik azt.« »Hogyha a plébánia hivei más és más anyanyelven beszélnek és mindnyájan a magyar nyelvet eléggé nem értik, a plébánosok teljes igyekezettel azon legyenek, hogy az Isten igéje e hiveknek is saját anyanyelvükön hirdettessék.« Itt van e! ehhez kell magunkat tartanunk, ez a mi szabályunk, az a mi szigorú törvényünk. Ezt követeli a józan ész és lelkiismeret is! Ezzel a legfölsöbb helyről jött utasításunkkal, gondolom, minden józan hazafi meg lehet elégedve. Tartsuk ezt a mindnyájunkat érdeklő és kötelező utasítást kéznél és mutassuk föl alkalomadtán. A Magyar Sión 1896. évfolyam 542. lapján található, de a körlevelek között is. A hittantanitás és prédikáció nyelvére nézve az egyetlen helyes irányelv : értik-e a gyermekek, a hallgatók a magyar nyelvet, vagy sem? Hiszen a hitoktató és hitszónok célja nem egyes túlzó hösmagyarnak tetszése és tapsa, hanem az, hogy a hitben járatos keresztény katholikus embereket képezzünk. S mi lehet az államnak nagyobb érdeke, az-e, hogy értelem nélküli zöld kakadukat dreszszirozzunk, kik egynéhány, a hittanból vett magyar szóval többet tudnak keservesen elszajkolni, avagy az, hogy értelmes, lelkiismeretes, istenfélő polgárokat neveljünk neki? ! — Papi nyugdij-szabályzat. A főegyházmegyei papság feszült érdeklődéssel tekint a papi nyugdijt szervező gyűlés elé. A nyugdíj-intézet szabályai már elkészültek s a szervező gyűlés tagjainak megküldettek. Gondoljuk, hogy mindenki szívesen vesz hirt ez ügy lebonyolításának gyorsításáról s még jobban örül majd, ha e szabályokba betekint s azokban a méltányosság minden igényét lehetőleg kielégítve látja. A kedélyeknek különös megnyugtatására szolgál első sorban az az intézkedés, hogy az egyes föesperességi bizottságoknak hatásköréhez tartozzék a főpásztornál benyújtott s onnét beérkező folyamodványokat a nyugdij igényének jogosultságára és a nyugdíjazási kérelem inditó okaira nézve megvizsgálni és a kérelem teljesíthetőségéről véleményes jelentést tenni. Tehát a közvetlen be— Hogy esett, mint esett ez ? — A kis hülye fiút Pestre vitte az anyja és ott nagyjó doktorok kigyógyították teljesen. Iskolába kezdte járatni, előbb az elemibe, aztán a gimnáziumba s még feljebb. Igy lett a hülye gyerekből ur, de milyen ur. — Az. És ami az iskolázást illeti, az igaz. De a doktorok voltak-e, nem-e, biztosan nem tudja senki, — A tény azonban tény volt. A fiu meggyógyult, ellenben attól kezdve az anyja lett félkegyelmű, nyomorék. Az egyik lába felzsugorodott épen mint a gyermeké. A sugártornyu, faragott kőszentekkel ékes templomban, melynek egy csodatevő Mária-képe is van, a reggeli misén napról-napra megjelenik Lelkesné. Ott térdel a Máriácska előtt imádkozva buzgón és oly boldog arczal, mint az angyaloké. Minden pillantása, mit a képre küld, áldás, hála, kimondhatlan szeretet. Akik látják, összesúgnak. És mintha itt a templomban többet tudnának róla. — Ni, hogy beszélget a szent Szűzzel, aki levette fiáról a nyomorúságot és mind reá rakta, ugy, ahogy kérte kilenc-kilenc napi ájtatosságaiban: Ln Máriácskám, felajánlom magamat a fiamért. Fogadd el! Szaporítsd csodáid számát egygyel, anyai voltodra kérlek. Legyek én nyomorék, hülye, csak a fiam legyen egészséges. Oh ne félj, hogy megbánom valaha. Ha megbánnám, változzék akkor minden viszsa ugy, ahogy volt. tekintéssel biró tényezők, melyek a hely szinén s a körülmények latbavetésével a legilletékesebbek a nyugdij-igénynek megbírálatában, azok folynak be hathatósan a nyugdij odaítélésébe. A nyugdij intézet jövedelmi forrásait alkotják a »kierdemült plébánosok és elaggott papok alapjanak« kamatai, a tagok köteles évi járulékai, más nemtagoknak köteles járulékai és önkéntes adományai. Az Adalbertinum megmarad ezentúl is s az 1860-iki egyházmegyei zsinatnak a régi nyugdij-alap gyarapítására vonatkozó 42. statútuma sem szenved változást. Lesz tehát egy régi s egy uj alap s a kötelezettség is marad a régi alapnak járó fizetésekkel. Ezek s a netán ezentúl is a régi alapnak szánt önkéntes hagyományok a jövőben is kizárólag a régi alaphoz csatoltatnak. A régi alap tökéinek kamatait azonban a Cassa Dioecesana kezelője ezentúl nem fogja a nyugdijasoknak kifizetni, hanem mint ugyanazon célra szolgáló jövedelmeket az új nyugdij-intézet pénztárába fogja beszolgáltatni. A nyugdij-intézeti tagok köteles évi járuléka tiszta jövedelmük 2 0 /o~ában állapittatik meg. Az állami vagy magán szolgálatban álló papok, egyetemi, papneveidei, középiskolai, tanítóképző intézeti tanárok, tábori lelkészek, nevelök, hitoktatók szintén hivatali fizetésük 2°/ 0-át tartoznak fizetni. Aki a főegyházmegye területén önálló javadalmas apátságot vagy prépostságot nyer, a javadalom elfoglalásától számított két év leforgása alatt egyszer s mindenkorra fizet 240 koronát. Aki javadalmat nyer, az fizet; tehát aki már bir, az úgy látszik, nem fizet ? Úgyszintén minden újonnan kinevezett kanonok installációjától számított két év alatt egyszersmindenkorra fizet az intézeti pénztárba és pedig esztergomi 200 koronát, pozsonyi 140 koronát, nagyszombati 80 koronát. Ezt a tételt minden nem-kanonok kifogásolni fogja, még pedig úgy az egyes tételeket, mint az egyes tételek közti arányt. Ezek közt ugyanis semmiféle arány nincs. Sokkal jobb volna odahatni, hogy esetleges stallummegüresedések alkalmával egy-két esztergomi stallumot fogjanak le a nyugdij-alap javára. Ez volna a legpraktikusabb s legalaposabb felelet azoknak is, kik a 2 0 / 0-°t elégtelennek mondják a nyugdíjigények födözésére. Végre van még egy tétel, mely figyelmet érdemel s mely az idegen egyházmegyék vagy szerzetek kötelékéből az esztergomi föegyházmegyébe fölvett papokra vonatkozik. Gyakran ugyanis, kivált ez utóbbi években, tiszteletreméltó vén csontok ereklyetartójává lesz ez alma archidioecesis. Az idegenben töltött évek a nyugdíjigénynél be nem tudatnak s ha valaki azokat betudatni kívánja, annyiszor tartozik a II. osztályú nyugdij összege (1000 kor.) után járó 2°/ 0-ot vagyis 20 koronát megfizetni, ahány szolgálati évet töltött idegenben. —- A nyugdijaknak négy osztálya állapittatik meg; az első osztályban 10 szolgálati év után jár 800 kor., a második osztályban 10 évet meghaladó, de 25 éven túl nem terjedő, szolgálati idő után jár 1000 kor., a harmadik És még sok egyebet tudnak Lelkesnéröl az otthoniak. Most azonban a történet maga jut szóhoz, A szegény, öreg asszony is meghallotta, hogy jön, jön az ö szerelmes fia aranyos hintóban, mit sólyom madarak vontatnak. Meghallotta s várta; vágyai galambszárnyakon röpültek elébe. Ah az a szent nap, melyen újra megláthatja szerelmes magzatát. Ugy félt tőle, hogy a szive reped meg örömében . . . Uri hintók röpültek ki az állomáshoz a miniszter helyettessének fogadására. A város népe a főutcán tolongott. Lelkesné is ott szigorgott a tömegben. Hát biz ő — noha az ünneplő ruháját vette fel ez alkalomra, — nagyon kopottan festett. De úri dámák engedtek helyet neki. — Előre, előre néni. Maga lássa legelőbb. Megilleti. És. Az első kocsi már itt van. A második robog a nyomában. A harmadik. Arra azt mondta egy szegény öreg asszony a nézők közt: — Boldogságom! S ugy futott kitárt karokkal a hintó felé. Nem. Csak az egyik kezét emelgette, a másik el volt foglalva a mankóval. A lovak meghorkantak. A kocsis alig birta őket féken tartani. S egy fényes cilinderü úr igy szólt a mellette ülő polgármesterhez : —• Ki ez az örült asszony, mit akarhat ? Lelkesné csak megtoppan ezekre a szaosztályban 25—40 évig terjedő szolgálat után a nyugdij 1200 koronát tesz ki, s a negyedik osztályban 1400 koronával nyugdijazandók, kik 40 éven túl szolgáltak. A tételek szerények, s mi mégis mindnyájan örülni fogunk, ha a szervező gyűlés lehetőleg kevés beszéddel, de nagy egyetértéssel nyélbe üti az egyházmegye e fontos ügyét. Helyes kultúrpolitika. Ismeretes dolog, hogy az országgyűlésen e héten volt szó az esztergom-budapesti, valamint az esztergom-füzitöi helyi érdekű vasutak ujabb beruházására s az éjjeli forgalom létesítésére vonatkozó javaslatokról. Ezt az alkalmat használta fel dr. Csernoch néppárti képviselő, hogy az országházban Esztergom város érdekeit szóvá tegye. Csernoch beszédében azonban nemcsak a szóban forgó javaslatra terjeszkedett ki. Nem érte be azzal, hogy bebizonyította, hogy a javaslat mily igazságtalanul jár el avval a várossal szemben, mely több mint száz percentes pótadója dacára 60,000 koronát fektetett be a törzsrészvényekbe. Csernoch dr. rámutatott mindama méltatlanságokra, melyek Esztergom városát évtizedek óta érik. Elvették törvényszékét, semmiféle utánjárás mellett sem adtak Esztergomnak pénzügyigazgatóságot, most ketté akarják osztani a telekkönyvet, söt a közjegyzöséget is, s mindazokért nemcsak kárpótlást nem nyer az ősi város, hanem legújabban még ugy a helyi érdekű, mint a budapest-marcheggi vonalon meg akarják rövidíteni s a forgalomból mintegy kitaszítani. Ezek azok a sérelmek és méltánytalanságok, melyeket Csernoch az országgyűlésen felemlített. S ugyan miért tette ezt? Csernoch nem képviselője Esztergomnak. Van a városnak s a megyének nem is egy képviselője, tehát miért nem nem szólaltak ők fel ? Hogy mások miért hallgattak, azt nem kutatjuk, de hogy miért beszélt Csernoch képviselő, azt megmondhatjuk a gondolat-kiolvasás tudománya nélkül is. Mindenki, ki az ország ügyeivel komolyan foglalkozik, s aki képviselői kötelességéből kifolyólag országos politikát csinál, illetve a felett őrködik, könnyen felismerheti az utolsó évtizedek hibás kulturális politikáját. Egyrészt a túlságos centralizálás, másrészt a klikk-politika virágzott a liberális kormányzat alatt. A liberalizmusnak hatalomra volt szüksége, hogy magát megerősíthesse. Erre mi sem lehetett alkalmavakra. A szivéhez kapott s végig esett az út porában. Szegény ünneplő ruhás, öreg asszony. Akik felsegítették, talán tudatlanságból, talán egyéb okból kérdezték tőle: — Eltévesztette a kocsit ? — El, lelkem, el. Mikor talpra állott, leverte magáról az utca szenynyét és lesütött szemekkel topogott tova, haza felé. Micsoda gondolatok kóvályoghattak agyában? Megejtette-e öt a kísértő pillanat, a rémítő fájdalom, mitől ég-föld megrendül, világok omlanak össze az ember lelkében ? Mankója kip-kop, kattog a kövezeten. A koporsóra hulló rög ád ilyen hangot. Néha azt mondta: — Óh! És megrázta öreg fejét, mint koronáját a fa a szélben. Őszi szelet gondolok. A levelek már sárgák és hulldogálnak alá egyenként. Olyan szomorú ez. De csak nem is hasonlítható a Lelkesné szomorúságához. Minő ez a szomorúság? Bánat-e vagy keserű megbánás ? Annyit, mindent áldozott Lelkesné azért, a ki öt már meg sem ismeri: fiáért. 0 ment haza felé. Nem hallotta a riadalmat a főutcán, a mit az keltett, hogy a tovarobogó hintók utolsójának baja esett. — Ki hinné, hogy itt az egyenes úton eltörhetik a kocsi tengelye; pedig eltörött. A polgármester nyugodtan maradt, nem is
