ESZTERGOM VII. évfolyam 1902
1902-06-15 / 25. szám
nézte a külömbözö rétegű közönség, mint egy karzatról, kényelmesen, de meg nem unva. Csalódottan* mentem tovább. Egy hirrel kevesebb ! Azt hittem, legalább is egy cápát néz ott a nép ebben a korai uborka szezonban, s e helyett általánosan ismert életkép volt. A gyerekek fürödtek, s ez nagyon természetes ebben a melegben, s hasznos is, mert mig a vizben hajszolják egymást, nem tépik a ruhát, mert a bőrüknél egyébbel nem takarják ilyenkor magukat. Ez tehát nem feljegyzésre méltó; nem téma, s elfelejtettem volna, ha egy másik eset nem adja elö magát, mely összefüggésben van vele. A Kovácsiból jövő propelleren találkoztam egy pesti ismerősömmel. A mint meglátott, a keblére kapta fejemet, hogy melltüjének gyémántja majd a szememet ütötte ki. — Szervusz fiú! De kapóra látlak. — Igen?! — mondtam— hogy kapóra lát, tapasztalom, de nem láthatom viszont, mert a szemem könnybe lábadt ez öleléstől. — Na hát tudod: ki vagyok rándulva a fővárosból. — És kedves családja ? — Azt is kiránditottam, Esztergomot akarjáklátni, hát mit csináljak ? A feleségem és lányom lent vannak a kajütben, (?) de felhívom őket, hisz úgy is közéig Esztergom. Te majd magyarázol nekik. Feljöttek a hölgyek is s éa. rögtön megkezdtem szerepemet. Magyaráztam, beszéltem, mutogattam, de a nők összenéztek s egyre titokzatosabban vonultak hátra. Észre vettem az okát is, Szentgyörgymezö alatt — a milyen hosszú a part — mezítelenül üdvözölte a városrész lelkes ifjúsága dohogó kis gőzösünket. Zsebkendőjüket ugyan nem lengették, mert nadrágot sem viseltek, de annál jobban kiabáltak, hogy észre vegyük őket. A családfő még nem vette észre, ö el volt merülve a Bazilika szemléletében. — Felséges kép ! Felesége szellemeskedett: — Tájkép tehenekkel . . . És erre észrejött a kirándult apa: — Nem: tájkép Ádámokkal . . . És a kikötőhöz érve beláthatlan messzeségig a sziget lubickoló Ádámokkal vala szegélyezve. Benn a város közepén a kis Dunában és a Hévvizben sok-sok mezítelen ember. A családapa megjegyezte : — Az esztergomiak szeretnek fürödni. Én rá kontráztam: — No persze ! Igen sokat adunk a tisztaságra, Szillogizmusaik, krokodil-okoskodásaik még érdekesebbek. Egy német tudós a következő módon okoskodott : — A szamárnak fülei vannak, de nekem is vannak füleim, tehát én is — szamár vagyok. Mikor azonban észrevette, hogy elszólta magát, jobbnak látta az egész históriát áttenni a — második személybe. Egy filozófia-gyűlölő apának egyetlen gyermeke volt, ki atyja duzzogása ellenére is a bölcsészet tanulmányozására adta fejét. A bölcselkedő fiú egy alkalommal három tojást kapott vacsorára. A reménydús csemete aztán elkezdett filozofálni: — Ez a tojás nem három, hanem Öt, mert a háromban megvan a kettő is, már pedig három meg kettő, az öt. A reális apa nagyharagosan elkapja most fia elöl a három tojást, s igy szól: — No jól van, ezt a három tojást elveszem, a megmaradt kettővel pedig elégedjél meg — vacsorára. Mint mondják, a fiú ezentúl megszűnt filozofálni. * * * Talán mondanom is fölösleges, hogy kis cikkemben nem a józan bölcseletről akartam beszélni, hanem csak az igazi bölcselet paródiájáról. A valódi bölcseletről irni más tollak sokkal hivatottabbak. Deák Antal. hisz nem csoda, a törököt sokáig urazta Esztergom népe. A töröktől sok jó tulajdonságot és fürdőt Örököltünk. A törökök szerettek fürödni. Mi is szeretünk, azzal a külömbséggel, hogy mig Mohamed fia elbuvik ilyen alkalommal, mi közszemléltetjük magunkat. Tetszik tudni, mi örökké a habokban vagyunk. Az esztergomi nép folyton úszik. Amint látja, az a kis fiú mily rettenetesen tud már úszni. Ha megnő és esztergomi hivatalnok lesz belőle, a restanciákban fog úszni, ha kereskedő vagy iparos lesz, úgy adósságban, ha meg tényező lesz a városnál, úgy mindenesetre az árral fog úszni. Az esztergomi ember mind úszik és evickél. — Evickél ? — s nem fúl meg ? — Nem, pedig a pótadó hullámai már öszszecsaptak a nép feje fölött! Egy nyár folyamán csak 4—5 gyerek hal a vizbe s körülbelül ugyanannyi, kereskedő megy tönkre. Olyik népcsaládnál, a kapcsolt részekben, télen trágyával fűtenek s ügyvédjeink is csak a bécsi nagykereskedőktől gazdagodnak meg, mert többnyire ezek kérnek csődöt kereskedőink ellen. E közben a Széchenyi-térre értünk. —• Gyönyörű sz. Háromság szobra van Esztergomnak, — mondta egyik hölgy. Szerénykedtem: — Oh kérem! — még nincs kifizetve . . . S mig nézik a szobrot, bőszült tömeg rohan ki Bottyán palotájából. Az emberek hajukat tépve és jajveszékelve gurulnak le a lépcsőkön. — Jesszusom! — tűz van a városházán ! Igy ijedeztek vendégeim, de én megnyugtattam őket. — Dehogy kérem, csak adótárgyalás van a nagyteremben . . . Aztán még sokat megmagyaráztam nekik. * Aki ebből a vasárnapi levelemből morált akar, az megjegyzi magának, hogy Esztergomnak egy ingyen fürdőre volna szüksége. Esetleg kettőre ! Valami deszkafallal körülvett vizdarabra, hol nem fúlnának meg a gyerekeink, s nem botránkoztatnák meg a járókelőket, és kellene még egy egészséges olcsó uszoda a nagy Dunán, hogy ne kelljen a kis Dunában fürödni, hová a város csatornái ömlenek. A sz. Háromság szobrot is ki kellene fizetnünk, hogy büszkék lehessünk rá stb. De hát ne keressünk morált, mert agyon üti e kettőt a harmadik, hogy : tengünk! A szegénység nagy, gazdasági viszonyaink rettenetes állapotot teremtenek s az se vigasztalja az esztergomi embert, hogy: magas az adója. Igy tehát azt hiszem, igazat ad szeretve tisztelt olvasóm, ha beismerem, hogy kár volt ennyi tintát fogyasztanom, s hogy e hosszú vasárnapi levelet oly röviden is megírhattam volna, mint az egyszeri cigány baka irta meg panaszkodó levelét szüleinek. Abban a bizonyos levélben csak ennyi volt irva : jaj, jaj, jaj! Ipse. Népoktatásügyi vázlatok a XIX. század első felébői. Az »Esztergom-járási róm. kath. Tanitó-egyesület* 1902. évi május hó 20-án tartott közgyűlésén felolvasta Karácsonyi Béla, tanitó. » (Folytatás.) A szepesi képző megnyílta (1820.) előtt még csak 2—3 hónapra terjedő praeperandiai vagy előkészítő iskolák voltak, a hol a helyesírásról, olvasásról s egy kis »muzsikai« ügyességről könnyű volt »bizonysag levelet« szerezni. Mig mások még könnyebben, a nagyobb mezővárosok tanítói mellett szerzik meg a gyakorlati ügyességet, avagy épen csak a szükséges bizonyítványt. Rendkívül érdekes egy egykorú értekezésből vett felelet azon kérdésre : kikből válnak e korban közönséges tanitók? »Ugyebár, hogy általán véve oly falusi gyermekekből, kik vagy azért, hogy otthon nem igen szükségesek, vagy hogy szülőjük vagyonosabb, esztendőnél talán tovább mind mások, tölthetik idejüket az iskolában s igy az olvasásban, Írásban a többinél ügyesebbek lesznek, ugy, hogy majd a fölvigyázást, vagy a leckézést is a tanitó reá bizza; ha pedig az ilyeneknek még az éneklésre kedvök s szavok is van, hogy a mestert a choruson segíthetik, vagy tehetségök van, hogy a hegedűn, vagy sipon egynéhány nótákat megtanulhatnak, vagy már a clavért pöngetik is, már a tanitó házához szorosabban kapcsolódnak, már a tanuló gyerekből praeceptor válik; de hogy születése helyén sokáig, mint gyerek ne tekintessen, egy év múlva már mint formális praeceptor és segéd más tanítóhoz szegődik, de a kinél szinte ugy, mint az előbbinél a leckézésén s egy két darab uj nótákon kivül, alig tanul többet, csak hogy a felserdülő idejéhez képest magát a merészebb társalkodásban erkölcse rovására s kárára törekedik megkülönböztetni. Ily foglalatosságokban eltöltven egy vagy több helyen még két-három esztendőt, már erre veti minden gondját, miképen szerezhessen magának mesteri hivatalt; e végre vagy atyafiai, vagy kérlelt baráti által kedvezőket keres magának valamely helységben; vagy egy öreg tanítónak lányát veszi célba; vagy valamely özvegy mesternét, kivel a szolgálatot is moringul s örökségül kapja s igy meg van a tanitó s kész a mester. 1 ) Az oktatás terén elért csekély eredménynek nem kevésbé nyomós ok volt a köznép balitélete is. Sok szülő, a rendeletekkel ellentétben, csupa makacsságból sem eresztette gyermekét az iskolába. Ha sok helyen a tanítás, s általában a tanügy színvonala emelkedést mutatott, ugy ez a tanitó igyekezetén kivül a plébános buzgóságában keresendő, aki mint a községe népiskolájának igazgatója, vezetője, a magyar Helytartótanács (1831. május 10. kelt) rendelete szerint az iskola állapotáról, a tanítóról s a növendékekről rendes tudósítást tartozott küldeni a kerületi esperesnek »a tudományok főigazgatójához történendő átküldés végett.« III. A népoktatás alacsony fokon állása lényegesen összefüggött a tanítói javadalmazás silány voltával. Az előző századokból fönmaradt állapot szerint a tanitó, e korszak elején is még, hármas hivatalt viselt, t. i. kántor, tanitó és jegyző is volt egy személyben. Ezekhez járult sok helyen negyedikül a harangozói teendők végzése. Mindezen szolgálatok fejében a fizetés többnyire a kántori teendők után járt. A jegyzöség, bár a nép előtt még kevésre becsült tanítói tekintély emeléséhez sokban hozzájárult, az iskola rovására volt, mert ez a tisztség nagyon gyakran szállította ki a tanítót az iskolából. Nyomát találjuk, hogy épen ezen okoknál fogva, már e korban több vármegye oly utasítást adott követeinek, hogy szorgalmazza a jegyzői hivatal elválasztását a kantor-tanitóitól. A csekély készpénz-fizetés és stb. jövedelem mellett a tanítói jövedelem leginkább terményekből és szolgálmányokból állott. Pauer János volt fehérvári püspök, mint csákvári s. lelkész, az esperesével tartott kerületi iskolai látogatásain (1838.) tett tapasztalatait a »Falusi iskolákról« cimü, korfestö értekezésében leirta s abban e fizetési mód szégyenteljes voltáról igy emlékszik meg : »Sok helyen a tanítómesternek arcpirulással kell maroknyi búzáját s csekély járulékát összekapargatni, talán olykor az adónak durva kifejezési között, mert a balga pórnép nem lévén képes felszámolni azon üdvös hasznot, mely ezáltal a társaságra háramlik, kötelezését huzakodva, nem szívesen, gyakran sértő kifejezések közt teljesiti; — sok helyen a szegénység miatt a sanyarú tél hideg napjaiban a gyermeknek naponkint egy darab fával ellátva kell iskolába jönnie, hogy a tanulási órák alatt mesterével együtt meg ne fagyjon. 2 ) Á tanitók fizetése aránylag csekély volt a nagyobb városokban is. Pesten — hol ma az egész ország tanügyére kiható, rendezett viszonyok vannak — 1846-ig a kántorság a tanítói állással volt egybekötve s a fötanitó fogadta a segédtanítót, a ki élelmezés és lakáson kivül 50 frt. fizetésben részesült. Viszont a város ezek fejében 200 frtot fizetett a fötanitónak. Tüzelőfára a tanulók hoztak a téli hónapokban egyenkint egy-egy váltó forintot. •—• Pest városának a 40-es évek elején még csak nyolc elemi iskolája volt, ugyanannyi főtanitóval. (Magy. Paed. Szemle 1884. 34. 1.) Tud. Gyűjt. 1832. II. k. 96. 1. 2 ) Társalkodó. 1840. 108. 1.
