ESZTERGOM VII. évfolyam 1902

1902-12-28 / 53. szám

VII. évfolyam. Esztergom. 1902. december 28. 53. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 10 kor. Félévre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Előfizetési felhívás AZ „ESZTERGOM" 1903. évi folyamára. Isten segítségével folytatjuk az új évben azt, a minek az elmúltban megfelelni iparkodtunk. Változatlan irány, változatlan elvek szolgálatában, gondunk lesz rá, hogy a lap tartalma és modora a müveit közönség igényeinek megfeleljen s kellemes kontrasztot alkosson a provinciális sajtóban hefylyel-közzel jelentkező durva hanggal és tartalmi hiányossággal. Ez a tudat fejleszti reményünket arra nézve, hogy a m. t. közönség a lapot abban az egyre fokozódó pártfogásban részesiti, melynek eddig örvendtünk s melyért e helyen is hálás köszönetünket fejezzük ki. M. t. előfizetőinknek boldog új évet kivannak az »Esztergom « Kiadója és Szerkesztői. Karácsony és újév. Esztergom, december 27. (Dr. P.) Lapunk mai számában koszorút kötünk a karácsony örömeiből s az újév reményeiből, glóriás fenyügalyból s küzdelmes pálmaágból. Gondolatainkra két világosság vetődik, az egyik a karácsonyéj fényessége, a másik az újév hajnalának biborsuAZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Gloria in excelsis!... Midőn a várt idő elérkezék már, S jöve, kit vártak népek ezrei, Midőn testté lőn az Ige, az Eszme, Kit láttak látnokoknak lelkei: Dal kélt, fönséges dalnak édes árja, Mely röpke szárnyain föl égbe visz — Megcsendült csöndes éjen angyalajkon Az ének: Gloria in excelsis í . Mint a vándor tikkasztó nap hevében, A földnek gyermeke búsongva járt; Lelkére ült az ősök bűne átka — Hol késik, ki enyhítené baját?] Haragra gyúlt az örök nagy Jehova, Megbánta, meg, hogy embert alkotott; — Esengve szólt, esengve sirt az ének : Rorate coeli! . . . Harmatozzatok I . . . S jövének szent, lánglelkü nagy próféták — Megszánta az tir siró gyermekit: Kesergő népe életébe szőtte Egy boldog, szebb jövő reményeit ... Föltárta a nagy titkokat, jövendőt, Szent szózatát igy őrzi az irás: Vigasztalódjatok! eljő az Ige ! Dávidnak véréből a Messiás! . . . De merre szállongsz lelkem ? merre téved A dalnak édes árja ajkamon?! Hisz angyalok kara már Őt dicséri A legszebb dallal égi lantokon! Laptulajdonos és kiadó : Dr. PROHiSZKA OTTOKÁR. gárzása. Bübájt gyakorol, izgalmat kelt mindkettő ; az egyik a régi öröm bája, mely mindig új, — a másik az újév izgalma, mely már oly régi. S különös, hogy mindkettő éjszakával kapcsolja össze a fényt: a Megváltó glóriája fénybe állit s az új év reménye a jövendőnek ködös adventjébe vezet bele, mintha csak azt mondaná: »glóriás fényt gyújtok köréd, de az éjt el nem veszem; éjben lássU S ismét: »reményeid csillagát támasztom föl neked, de ha csillag az a csillag, akkor gondolhatod, hogy éj vesz körül téged; éjben élsz, éjben jársz, de — bizzál, én vezetlek téged.« Valóban úgy van: éjbe, bár szent éjbe állítja bele a karácsony misztériuma lelkünket s ugyancsak folytonos éjnek, sürü homálynak indítja neki az újév reménye életünket. Mind a kettő keményen fog; mind a kettő készen semmit sem ad; hanem küzdelmek elébe állit, útjainkra tövist szór, bár ugyanakkor biztat: Előre, igy kell haladnod; higyj, bizzál, küzdj s biztositlak, hogy győzni fogsz ! Bámulatos dolog, hogy mily következetességgel valósul meg ez a nap-éj-szerü, ez az édes-keserű, ez a küzdelmes-békés jellege az emberi létnek az élet egész vonalán ! Mert kell-e édesebb kép a karácsonyi éjnél s lendületesebb költemény az Isten szeretetének e legszebb énekénél, s mégis mennyi kemény, küzdelmes vonás van e képbe, mennyi éles, ijesztő hang ez énekbe szőve? Mintha galamb búgna, úgy üti meg füleinket az Istennek embert kereső panasza, Óh boldog Bethlehem ! a lélek vágya Kis barlangodba messze délre visz, Hol kisded Jézusunknak zengve zendül Az ének: Gloria in excelsis! .-. . Kinek hatalma alkot száz világot, S szempillantása újra romba dönt, Kinek jelenlétén hegyek remegnek S Mózesnek arcza fénylett, tündökölt: Te vagy, nagy Istenünk, e gyarló testben?! Hogy váltságot, hogy üdvöt hozz nekünk?! Megáll az ész! de hisz a te szavadnak ! . . . — Dicsőség néked, édes Istenünk! Szába királya kincset, tömjént, mirrhát, — Távol keletről, néked áldozott; Szegény dalnok vagyok, nincs drága kincsem, De ne vesd meg a szegény dalnokot! Ajándékul, imádásom jeléül Fogadd el Jézusom ez' éneket; Ifjú szivem sugallta, óh fogadd el Még ráadásul földi életemet . . . ... A forgó századoknak távlatán át Könnyezve nézlek, édes Jézusom! Bánkódva, megtörve szent jászolodnál A porba hajtom fáradt homlokom . . . Nem csügged lelkem! nem! erőre lendül, Hő ima szárnyán, mely föl égbe visz — Oh engedd, hadd hallgassam ott örökre Tevéled: Gloria in excelsis! . . . Csatlós Kálmán. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Papnövelde, hová az előfizetések, kéziratok és hirdetések küldendők. Hirdetési árak: Egy háromhasábos petitsor ára 16 fillér. Többszöri közlésnél árkedvezmény. de az a galamb sziklahasadékba veszi magát; kemény sziklában fészkel! Mily kedves az a Megváltó, de mily érdes a jászol! Mily mosolygó az arcza, de mily rideg az éj arczulatja! Mily édes az angyali ének, de mily rikácsoló, sívitó a botránkozás s a pártütés visszhangja! Igy vagyunk az élettel, a reménynyel, igy vagyunk a megváltással. Lágyan, simán, puhán nem nyertünk eddig s nem érünk el ezentúl sem semmit. S még a megváltás is ilyen ; az sem kész! Szent igaz, hogy éj van világosságunkba, orkán angyali énekünkbe, üröm van mézünkbe keverve s mikor a megváltás a szent karácsonyi éjben kihirdette programmját, nem változtatta meg az emberi életnek ezt az irányát; békét igér, de harc után; s megváltást hoz ugyan, ele azt mindenkinek magának kell tetté s boldog valósággá váltania! Megváltani az Isten sem fog, ha mi magunk nem váltjuk meg önmagunkat! Ezt hirdeti az a régi szózat: Teremtett téged az Isten saját közreműködésed nélkül; de nem fog üdvözíteni, csak ha magad is akarsz üdvözülni! De hát akkor azt kérdezitek : ha igy áll a dolog, hát akkor mit hozott nekünk Krisztus? mitől is váltott meg tulajdonképen minket? s mily üdvösséget hozott a földre a karácsonyi kisded? Mit ujongunk? mit éneklünk glóriát ? miért mondjuk, hogy van, hogy ma született Megváltónk? Elvitte tán szenvedéseinket és bajainkat? Esztergom kincsei. Budapest, december 20. (K. L. dr.) Erdély fővárosát Kincses Kolozsvárnak irta a régi magyar földrajz. Kincses volt nemcsak történeti emlékeiben, de egyházi és családi vagyoni erejében, drága ősi ékszerekben, hagyományos ereklyékben s olyan emlékekben, melyeket egészen a mi korunk kalmári szellemének felülkerekedéséig meg tudott őrizni. Esztergom epitheton ornansa (diszitö jelzője) volt valamikor : az ország székesvárosa. Ezt a diszes jelzőt eltörülte a tatár, visszaszerzését lehetetlenné tette a török és visszasirja néha a mai boldogtalan magyar, mikor szülővárosa fényes történetéről elmélkedik a régi dicsőség romjain. Hogy mi legyen Esztergom jövő diszitö jelzője ? Aligha lesz gyárak városa, aligha iparművészek telepe, aligha országos jelentőségű iparosemporhtm, mert évről-évre tapasztaljuk az esztendők lepergésekor összeállított anyagi és szellemi mérleg összevetése alkalmával, hogy semmi sem történik, a mi a szebb jövőbe világitana. Megelégszünk a mindennapi tengessél, elavult jelszavainkkal, hitelvesztett városi politikánkkal, elkopott frázisainkkal és nem csinálunk tervrajzot a jövő nemzedék boldogulására az új Esztergom számára. A milyen sötétséget látunk a száz esztendő előtti esztergomi elöljáróság szükkörö, falusi eszejárásában, olyan felvilágosult és előrelátó gondoskodást óhajtunk és remélünk jelenleg, hogy száz esztendő múlva hálával és kegyelettel emlegessék korunkat. A ki