ESZTERGOM VII. évfolyam 1902

1902-12-21 / 52. szám

Szigorú és erélyes törvényt kérünk a párbaj kegyetlen barbársága ellen. Hogy mit tudna itt elérni a komoly és erélyes, következetesen végrehajtott törvény, látjuk Richelieu példájából Franciaországban, aki halállal büntette a párbajt. A hös francia nagyok eleinte tréfának vélték a dolgot, de mikor Richelieu hajthatatlan maradt és Montmorencyt is lefejeztette a párbaj bűnténye miatt, akkor megszeppentek. Csak próbálnák ezt minálunk is, de eltűnnének azok a hös lovagok és olcsóbban adnák a becsületüket! A párbaj, mivel előre megfontolt szándékkal tör a más életére, halált érdemel. Mária Terézia törvénye is halált mond ki reája. Minden keresztény politikusnak szükségképen a párbajtörvény revízióját kell követelnie. Föl kell kérni a néppártot, vegye ezt nyíltan föl programmjába. XIV. Benedek pápa azt mondja, hogy a mely hatalom és hatóság kérlelhetlenül nem üldözi ezt a bűntényt és csak ímmel-ámmal enyhén bünteti, az idegen bűn részese és önmagára vonja mindazért a jogtalanul kiontott vérért járó felelősséget. Legyen világosság! Világosság! jöjjön el a te országod! Igy sóhajtanak most Esztergomban. Helyi lapjaink hasábjain valósággal harc folyik az avult gáz és a modern villany között. Stratégiai fogások, elvi sakk-húzások folynak az újságban s azé a dicsőség, ki több betűt ir le ez ügyben, s már-már a vélemények odáig ellenkeznek, hogy vér is folyna, t. i. ha a cikkezök tinta helyett ilyenbe mártogathatnák tollúkat. Ezen ujságharcot semmi célom elitélni, mert kétségtelenül hasznára válik az ügynek, ha máskép nem is, de azzal, hogy az ügyet, jobban kimondva a világítást, nem hagyja kialudni, mint kialudt sok más eszme, mert nem rázták ki belőle az esztergomi álmatlanságnak utolsó szem hamuporát. Esztergom világítása mai helyzetében nem maradhat; az tény, hogy a botrogó sötétséget meg kell világítani; hogy a maradiságból, a kisebb városok után, ki kell lépni, az bizonyos, de a kérdés, a nagy sor, most az, hogy villany legyen-e, vagy gáz? Ezért folyik a nagy szó- és betüharc, ezért fogyasztunk tanulmányutakra pénzt, ülésekre időt, a közönség mulattatására igyekszik, a mit még lehet. E küzdelmes munkájukban erőt ad nekik a Kongregáció égi alakja. Átadja szellemét, szivét és zászlaját Daliának azzal a megbízással, hogy a Nagyasszony keblére gyűjtse a magyar haza virágait. Dalia elindul a zászlóval s a merre jár, mindenütt sikert arat. Hóditó útján véle van a »Hit« és »Bölcseseg«. A magyar leventék sorra gyűlnek a kongregáció zászlaja alá. Rossz szemmel nézi ezt az ördög. Kilenc évszázadon át nem szűnve dult-fult az Asszony népe, a magyar ellen. De hiába! Mindig újra él e SZÍVÓS faj, mert Mária oltalmába vette, söt még a hit védőfalává tette azt kelet felöl. Hiába hozta a reformáció tévelyeit a magyar nyakára; meggyőzte azokat a Jézustársaság gyűlölt hada és a kongregáció. Ok letépték Lucifer fejéről a babért. De megbuktatá e Jézussereget s véle sirba szállt a kedves Benjamin, a kongregáció. Érzi, hogy hatalma delelő pontján van. Ámde a mi volt, hátha újra lesz? Hiszen már ismét él a feketesereg és a kongregáció szelleme testet öltött a hös Daliában. Ezért elhatározza, hogy a kongregációnak buknia kell; elsősorban pedig Daliának. Gyötörni fogja öt az ész és érzelem gehenna-törivel. A sötétség hatalmai, a modern tévelyek, most Lucifer parancsára Daliára törnek. Elsőbben a Világfi igyekszik öt az élvezetekre csábítani: «Mi kéj az élet, oh mi boldogan I Repülgetünk e föld ligetein. Csak Dalia búsul egyedül s gyötri kín . . .« De Dalia esze vigyáz, habár szivére illik is a csábos szó. Boldogsága a zászló és nem tagit. pedig tenger sok tintát, betűt és nyomdafestéket. És mikor mi ezt legalább is mulatságosnak tartjuk, eláruljuk, hogy minden ilyen szalmacsépléshez hasonló dolgoknál többet ér, és döntőbb az a párbaj, mit mostanában ez a két világító matéria gyakorlatban viv meg egymással. A napi események mintha csak segítségére sietnének az esztergomi jövendő világosság villamos pártjának, az itt betegségszerüen grasszáló maradiság gáz-apostolai ellenében. A nagyváradi gázrobbanás ijesztő dörgése belevegyül a folyó eszmecserébe, de nem ébreszti fel a gáz hiveit. Mikor Esztergom végre-valahára világítást akar, egy lépést tesz előre, de itt van az esztergomi óságos elv: amennyit előre, annyit hátra ! — tehát legyen gáz. Pedig a villany előnyét tagadni sem tudják, mert hisz ez a modern, a fejlődés stádiumában levő elem biztosítja a város haladását, célszerűbb voltát magyarázni sem kell, mig a gáz veszedelmes, egészségtelen voltáról lépten-nyomon meggyőződünk. Akik megbízhatóság tekintetében pártolják a gázt, a villampárt segítségére jött gázesemények következtében már csak az olcsóság és haszonhajtás elvébe kapaszkodhatnak. A budapesti gázmüvek is, a pécsi gázvilágítás is befagyott, és a nagy zavarok, az elöállható rendellenességek költséges helyreállítása, az ellenőrzés, a gondozás előre nem látható kiadásai a gázhiveket ebben az állításukból is kimozdítják, mert ez az érv nem más, mint a járni tanuló gyermek reszkető bizonytalansága, a haladástól való remegés, mit a szokatlanság tesz csak és nem más. Városok, melyek már mentek egy kicsit előre, a mi helyzetünkben habozás nélkül lépnének a villamos mellé, mert ez jelenti egyedül a haladást. A drágaság is megszűnik, ha a magánfogyasztók száma megnégyszeresedik és ha a két elem kezelése gondozásának költségeit állítjuk szembe egymással, úgy is a villám javára billen a mérleg. Aprólékos dolgok hánytorgatása itt elcsépelt szalma volna, a villám előnyeit és a gáz hátrányait összegezve minden számítás az első mellett dönt. A városhoz egyre-másra érkező villamos ajánlatok közül, azt hiszszük, egy kis versenytárgyalással igen kedvezőt lehetne kiválasztani. Ha eleinte többe is kerül egypár garassal, ám áldozzunk valamit a jövőért is, a modernért, a haladásért, akkor, midőn oly rettenetes módon Az ördög most az atheistát, a liberálist és materialistát, no meg a Páholyt küldi Dalia ellen. De hiába, ök sem fognak ki Dalián, söt sorra cáfolgatja s zavarba ejti őket, mert vele van a »Hit« és »Bölcseseg«. Már most csak a socialista nyilt erőszaka segíthet Lucifer baján. A socialista s pribék népe csakugyan pisztolyát szegzi Daliának, de e pillanatban megjelennek Dalia hü társai, Máriát hívják segítségül s az ellenfél porba hull. Lucifer bevallani kénytelen: »Aki az Aszszonyt buzgón tiszteli, nem érik azt a végbukás gyötrelmei!« A kongregáció égi alakja lángpallossal jelenik meg s pokolba kergeti Lucifert és gonosz csatlósait. Dalia pedig folytatja győzelmes munkáját és magasra emeli a zászlót : >. . . oh hadd lengjen A Nagyasszony ős képével, El ne veszszen soha többé, Áldást hintsen mindörökké.* A hös Dalia és hü bajtársai megszabadítják az egyházat békóitól és Hungáriának visszaszerzik keresztériy-katholikus jellegét. »Hazánk pajzsán Nagy-Asszony szép neve Újra ott ragyog! Anyánk! tied e hon, Légy hatalmas védőpajzsa mindenkor!« — P. Biró drámája morális és paedagogiai célt tűzött ki. Mélyen elvont igazságokat, bölcseleti és erkölcsi eszméket, a hitéletből vett vonzó példákat mutat be drámai alakban; a bűn, az ifjúkori nyegleség utálatosságát, az erény magasztosságát hirdeti Calderonszerü hatásos és változatos képekben. De mint igazi jézustársasági atya, fizetjük az adót a régi bűnökért, a maradiságért és régi bajokért. Láboljunk ki a tespedés lápjából, ne álljunk meg benne, mert belesüppedünk, lábaink gyökeret vernek, s ha igy akarunk felvirágozni, csak olyan mocsárvirágot hajtunk, mit utódaink keserves könnyekkel fognak Öntözni, és amely nem illatoz — hanem fojtó gáz-szagot erjeszt. (d.) A család. ösmeröseim körében nem találok sehol igaz családot, mert a hol a szorosabb együttlétét az embereknek látom, azt családnak a szó nemes, valódi értelmében nevezni nem lehet. Gonosz, hamis, szeretet nélkül való embereknek nem lehet őket mondani, mert mutatnak egymás iránt szeretetet betegség, haláleset alkalmával, hanem máskülönben igen fásultak finomabb érzések dolgában, közönyösek a családtagok, zárkózottak, egymással szemben sokkal kevesebb barátságot fejtenek ki, mint sok idegennel szemben és miután istenfélelem, istenszeretet s e szereretnek a vallás utján való nyilvánítása is hiányzik belőlük, az erények gyakorlásához sincs se tudatuk, se erejük, se buzditójuk. Ezt látom mindenfelé. A modern családot látom, amely alapoposan aláásta a család fogalmának régi értelmét, a mely az embereknek kénytelen-kelletlen együttélése. És már közönséges, általán ellogadott nézetté vált, hogy a házasságban egy-két évig tart a szerelem, a poézis, azután jön a reakció, a sivár próza, a pörlekedések korszaka. Nagy ritkán van, hogy az élet e nézetre reácáfol, ekkor is ujjal mutogatnak az illetőkre: jé, ezek még most is szerelmesek, nem értem. Ezt látom, ezt hallom mindenkitől, pedig én közeledem már férfikoromhoz, a házasság szentségének felvételéhez, ámbár ez a jövő titka. És a mai felfogások mellett, az emberekbe hihetetlenül belepréselt e nézetek mellett, ugyan micsoda érzésekkel, micsoda forrongó lelki állapotokban nézhetek a családi életem elé? Arról azonban biztos tudatban, erös meggyőződésben vagyok, hogy a mai értelemben vett házas életet nem élhetek ; segit-e Istenem ebben, szilárd maradok-e, az még a jövő titka. E fontos kérdéshez, a helyes családi élethez, mert erről akarok irni, hogy hozzászólok, annak éppen a lelkemben élö boldog, igaz családi élet utáni vágy az inditó oka. El akarom mondani, milyennek is képzelem hát a valódi családot. Igaz, hogy gyengeségem tudatában, annyi nagy gondolkozónak, irónak e tárgyban való fejtegetése mellett merész válalkozás ez, csakhogy e témát kimeríteni nem lehet, roppant hasznos megvilágítani mentől több oldalról. Ez, és a lelkem parancsoló szava bátorít. Azt, hogy milyen szomorú, zilált képet nem feledkezik meg rendi tradícióiról sem. Ismeretes, hogy a régi jezsuiták iskoláikban a stilus elegánson kivül a szónoki képzésre fektették a fősúlyt. Iskolai drámáikban arra törekedtek, hogy az ifjak ezen az úton sajátítsák el a finomabb hanghordozást, a taglejtéseket, a hatásos mozdulatokat s a bátor fellépést. Ebben az értelemben mondotta már néhai jó Deményi László piarista is : »A dicsőségnek leghatalmasabb pályája a színpad, mely megnyitja a leendő polgároknak a z utat a szereplésre s a legtágasabb méltóságokra. « Biró hódolt e felfogásnak s számolt rendi hagyományaival is. A szónoklati hatás kedveért a párbeszédeket és gyakori monológokat gonddal kidolgozott szónoklatokká alakítja át. De e mellett nem feledkezik meg a jellemek lélektani kidolgozásáról, az érzelmek és szenvedélyek harcáról sem. Kitűnően sikerült a rosszak jelemzése : a sötétben bujkáló szabadkőműves, a szenvedélyes, istenkáromló Lucifer, főleg pedig az erőszakos socialista, kinek minden szava megdöbbenti az embert. A jók oldalán pedig vonzó hatással van a kongregáció testté vált szellemének, a hős Daliának eszményi alakja. Magas piedesztálra állítja őt a szerző, hogy az ifjúságban felébredjen a vágy : eszményeinek, küzdelmeinek, igaz elveinek követésére. Mély belátással van Hungáriának monológja is, melyben könyfakasztóan elmélkedik múltjáról, a szép Regnum Marianumról és a sivár jelenről. Néhány szóval meghazudtolja itt a szerző az öntelt protestantizmus hamis történeti szelle-