ESZTERGOM VII. évfolyam 1902

1902-08-24 / 35. szám

VII. évfolyam. Esztergom, 1902. augusztus 24 35. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 10 kor. Félévre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Laptulajdonos és kiadó : Dr. PßÖHi SZKA OTTOKÁR. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Papnövelde, hová az előfizetések, kéziratok és hirdetések küldendők. Hirdetési árak: Egy háromhasábos petitsor ára 16 fillér. Többszöri közlésnél árkedvezmény. Falusi glosszák. Dömös, augusztus 13. (Dr. K. L.) Szerencse Magyarországon falun születni, kisvárosban nevelkedni s fővárosban foglalatoskodni. A falusi gyereknek van szülőföldje és szülőháza, a kisvárosi fiúnak van romlatlan levegője. A budapesti ifiur majd minden félesztendöben más utcában és uj idegenek közt lakik. Nem tudja, mi az a íöld, mi az erdő, mi a madárdal, mi a szabadság. A szivárványt és a pillangót sohase látja, a tehenet sokáig nem ismeri, a búzát meg a kukoricát nem tudja megkülönböztetni, •mikor először látja nem iskolai képen, hanem eredeti valóságában. Valahányszor az irodalmi nyelv és az erkölcs romlásnak indul, mindannyiszor a magyar nép romlatlan nyelve és egyenes erkölcse kezd irányadó lenni. Valahányszor az elfáradt ember üdülést keres és azt nem zajos fürdőhelyeken keresi, falusi magányba menekül. Jól teszi, ha ma- " gyar faluba, mert a magyar néptől még mindig sok tanulnivalója van a furfangos eszű és megzavarodott nyelvű fővárosi embernek. A magyar falu eszményi üdülőhely és egyúttal szanatórium. Ugy vagyunk a falusi üdüléssel, mint az akkumulátor a villamossággal. Összegyűjtjük az erőt az uj erőpróbára, a villamosságot az uj erőkifejtésre. Épen azért a falu nélkülözhetetlen életföntartó intézménynyé kezd válni a fővárosi ember háztartásában. És boldog a budapesti ember, ha Európa legnagyobb falujából Magyarország legkisebb községébe menekülhet. * * * A falut nem követválasztáskor, nem vasárnap, nem a főispán vagy szolgabíró hintajárói, nem az ügyvéd vagy végrehajtó karján lehet megismerni, hanem veritékes munkája közben, templomi vallásgyakorlatában és odahaza a nagy diófa alatt családi körében. Van a magyarnak sok esze, de már annyi még sincsen, hogy száz kötetre rugó törvényeinket és rendeleteinket ismerje, söt nem is hiszi, hogy volna Magyarországon valaki, a kire ráillenék ez a nagy szó, hogy törvénytudó. Épen azért kezdi már egy kicsit unni, mikor a községi irodából sorra kapja a rendeletet a cserebogár, a szerbtövis, a sertésorbánc, a szölöbetegség s minden egyéb baj ellen. Csak egy baja ellen nincsen orvossága és ez a mindenféle körmönfont cimü adó, melyet sohase fizet szívesen, mert sohase tudja, hogy kicsoda eszeli ki. Hallott ugyan valamit az államról, de azt még csak nem is sejti, hogy az micsoda hatalom. Tudja, hogy mi a haza, mi az ország, meg is határozza szépen; de hogy mi az állam, mely azt a sok adót kitalálja és fölemészti, arra éppen nem kíváncsi. A haza már sok jót tett a néppel, de az állam nem gondol a paraszttal. Ilyen fogalma van a falusi embernek az állam rendeltetéséről. Nap-nap után hallom a kisbirót, amint a ház előtt az adót sürgette. A szegény nép már el sem tud igazodni a különféle adók sokaságán s főkép a titokzatos adókulcs nyitján. Mert van a kisbíró bünlajstroma szerint sok hátralékos állami adó, községi adó, megyei adó, pótadó s ezekből keletkezik a késedelmi kamat, azután az adóbehajtási illeték s hogy a lavina teljessé növekedjék, a végrehajtó. Mindenki szívja a szegény magyar parasztot, csak azután cserébe részesítené is valami kis jóban. A nap is magához szívja a föld nedvességét és gyakran megszikkasztja a földet. De visszaadja termékenyítő eső alakjában azt, a mit elvett. * * * Ha jó plébánosa van a népnek, akkor az első középület a templom. Ha szomjas tanítója van a községnek, akkor az első középület a kocsma. Ha pedig gonosz jegyzője van a falunak, akkor az első középület a börtön. A jó plébános szelídségre és jámborságra hajlítja az erkölcsöket. A jó tanitó megnemesiti az egész falu ujabb nemzedékét. A jó jegyző pedig óvja a népet a törvénytelenségtől és a tisztesség útját egyengeti. A pap kezébe van a falu üdve, a tanítóéban a falu jövője s a jegyzőében a falu nyugodalma és biztossága. Addig van jó dolga a magyar parasztnak, a mig másokra rá nem szorul. Mihelyest a szolgabíró, a fiskális vagy a takarék * AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Virágos kertemnek Virágos kertemnek Szomorú a képe ; Haldoklik, betegszik Kedves tarka népe. Gyenge ágacskáik Föld iránt konyulnak; Szintelen szirmaik, Leveleik hullnak. Virágos kertemnek Tavasza, tündére, Hová is mehettél: Északra, vagy délre? Virágimat a nap Heve elégette; Eső nem áztatta, Harmat nem éltette. Virágos kertemnek Muló ékessége: Fiatal szivemnek Ezer reménysége! Titeket sem ápol Több tavasz tündére . . Merre is mehetett: Északra vagy délre ? Kánya Lajos. Lenau Miklós. 1802—1902. Száz évvel ezelőtt a temesmegyei Csatárdon született a németek egyik legnagyobb költője. Betelepedett osztrák katonai családból való volt, a kit később kalandos sorsa Bécsbe sodort, a hol teljesen elnémetesedett. Nekünk csak az a dicsőség jutott, hogy nálunk született és szeretettel gondolt vissza ifjúságának szinterére, de azért szive mégis német volt, bármennyire is igyekeznek öt most lelkes magyarnak feltüntetni. Remélem, hogy legközelebb alkalmam lesz ezt bővebben kifejteni és bebizonyítani. Lenau Goethe halálakor már jó hírnévnek örvendett a német költészet terén. A sváb költői iskolának képviselőivel jó viszonyban volt — hiszen egész élete alig volt más, mint örökös vándorlás Bécs és Stuttgart között — de azért szellemi rokonságban nem állott velük. Szeretik Heinével összehasonlítani, bár a külömbség köztük mérhetetlen. Heinének, a felfújt zsidó nagyságnak világfájdalma szellemes öntetszelgés, mesterkélt sóhajtozás, mig Lenau melanholiája igaz, gyógyíthatatlan betegség. Terhelt családból származott és egész élete nem volt egyéb, mint küzdelem a betegséggel. Melanholiája beteg szervezetébe gyökerezett, kedvezőtlen viszonyai növelték, egyoldalúan kifejlesztett kedélyi érzékenysége fokozta, mig végre örülésben végződött. Nem volt benne Alfieri vasakarata: voli, voli semper e fortissamamente voli — akart, mindig akart és legeslegerösebben akart, pedig csak az ilyen lelki erő tarthatta volna egyensúlyban a test és lélek mérlegét. Ezen lelki állapota mintegy képesítette arra, hogy kora fájdalmas hangulatának kifejezője legyen: folytonosan ingadozik kiirthatatlan vallásos érzelme és félénk hitetlenkedés között; elégedetlenkedik a tudás végessége miatt; az élvezetek sem elégítik ki, folytonos vágy emészti az elveszett paradicsom után; a természet és lélek végső okairól kimerülésig kutat; leszáll a lélek mélyébe és kutatja azt a pontot, a hol a természet és lélek érintkeznek, keresi azt a határvonalat, a hol a két világ találkozik. Ily kérdések megoldására vallásos és bölcseleti képzésen kivül férfias akaraterő kell. Lenau érezte ezt, de szerencsétlen természete nem engedte nyugodni. Szorongattatásaiban a természetbe memenekült és verseinek fele, különösen lírája nem egyéb, mint menekülés önlelke elöl a természethez. Ezen lelki állapotában és a természet lelkes szeretetében kell annak okát keresnünk, hogy Lenau lelkét átárasztja a természetre. Nem a természet tükröződik az ö lelkében, hanem lelke belemerül a természetbe és annak bánatos szellemévé lesz. A természet legkisebb rezzenését is megérzi és ideges érzékenységgel reagál rá. Nem érzékenykedik, nem keseredik el; Leopardi sötét pesszimizmusa, keserű haragja nem ragadja meg lelkét; inkább Reviczky Gyulánkhoz hasonlít: ha betegsége enyhül, szomorúan mosolyog, ha rosszabbodik, csendes melanholiába merül. Nem asszonyos sirás, nem eget ostromló titánkodás, hanem szelid lemondás árad költeményeiből és ez teszi oly kedvessé Lenau egész személyét, hogy őszinte fájdalma iránt szánalmat érzünk. Bár mily gyakran és erősen kopogtatott is