ESZTERGOM VII. évfolyam 1902

1902-08-24 / 35. szám

kezd rendelkezni vele, elveszti a fejét, söt legtöbbször a telkét is. Mert a szegény magyar földműves nem ismeri a betétkönyvet, hanem csak a tartozás feketekönyvét s az anélkül sem kedvelt könyvek között legjobban belegabalyodik a telekkönyvbe. A telekkönyv teheralapján kezdődik a magyar gazda pusztulása. * * * A falu egyik nevezetes középülete még még mindig: a bolt. Takarékpénztár, hitelszövetkezet, lisztkereskedés, élelmiszerek csarnoka,pálinkaraktár, petroleum lerakodó, gyolcsos vászon-telep, deszkakereskedés, borkereskedés, posztókereskedés egyszerre. A gabona métermázsája ma ép olyan áru, mint egy félmétermázsa liszt. A szegény paraszt holmija odahaza várja a jobb árat, de a bolt nem ád olcsóbb lisztet. Malom nincs a községben, elvándorol tehát a gabona feleárban a lisztért, a mindennapi kenyérért a szatócsverembe. A budapesti füszerkereskedö, a kinek nagy adója, személyzete, drága helyisége, világítása van, épen olyan árakat szab áruinak, mint a falusi boltos az ö régóta hentergö cikkeinek. Ezt az összehasonfiTást már régóta elvégezte a fővárosi nyaraló, de a szegény paraszt még nem is sejti. Ha a lalusi asztalos valahogy munkát kap, előleget kér, hogy deszkát vehessen a boltban. Az a deszka pedig majd még egyszer olyan drága, mint a nagykereskedésben. Ha a falusi varga megbizást kap, előbb egy kis segítséget kér, mert a bört a boltban veszi. Ennek az ára is még egyszer akkora, mintha városi börkereskedésben szerezné. De hát a boltos jószívű. Hitelez. Különösen pálinkát. És mentől többet hitelez, annál borsosabb váltót, kötelezvényt vagy zálogot vesz. Igy él a falu a boltból. Igy pusztul a falu a bolttól. Igy kerül a boltos háziúrnak az Andrássyutra s a falusi gazda koldusbotra. Firenze városában és a szomszédos falvakban teremnek a világ legszebb rózsái. A világ minden részéből idevetődő idegenek néhány centesimiért egész bokrétára való a természet ajtaján, hogy a lelkét aggasztó, gyötrő kérdésekre választ nyerjen, az ép oly kevéssé nyilt meg előtte, mint a történelem lapjai nem adtak neki felvilágosítást, melyeket változatosság kedvéért forgatott, vagy bölcseleti elmélkedései, melyekhez sem hajlama, sem türelme nem volt. Végre a természet is »saját haldoklásával felelt és nem maradt más vigasz számára, mint erőltetett bátorsággal nézni a halál elébe, mert az nem egyéb, »mint barátságosan csendes boldog változás«. A hit és hitetlenség között ingadozó, gyenge szellem üres vigasza! Lenau határozottan lirai természet volt. Csakis a lira körében tudott kiváló müveket alkotni; elbeszélő és drámai költeményei gyengék. Ezen kiváló és gyenge oldala sajátos költészetre vezette őt, a német költészetbe új formát vitt be. Vékony epikus, vagy egészen külső drámai fonalra lirai természetű képeket, eseményeket, helyzeteket, hangulatokat fűzött, melynek mindegyike kerek egészet képez, de egy közös költői gondolat, személy vagy történet egy nagy egésszé foglalja össze. Chamisso dalokat és románcokat fűzött egybe némileg hasonló modorban. Ilyen alakban készültek Lenau nagyobb müvei: Faust, Don Juan, Savanarola, Az albigensek. Ezen költemények alapgondolata az emberi léleknek ugyanaz a küzdelme, mely Lenau lírájában is nyilvánul, de ezekben nem teljesen subjektiv lirai alakban, hanem mondabeli vagy történelmi események Összefüggő láncolatában. .Lenau Faustja Goethével nem rokon, söt majdnem ellentétes. Goethe Faustjában az egyéni általános emberivé van téve, Lenaué teljesen egyedi. Hiányzik belőle Goethe Faustjának önvirágot kapnak. Firenzeben virágot visel mindenki. Virágos jó kedve is van mindenkinek. A virág-kedvelés pedig csak jó lelkű ember tulajdonsága. A magyar falu nem szereti a kerti virágot. A házak elején ott virít ugyan a mályva meg a georgina, de a rózsa csak elvétve. A-napokban egy szegény asszony azon siránkozott, hogy a duhaj legények ellopták a rózsáit. Első pillanatban azt hittem, hogy csődbe került elméletem. Mégis szereti a legény a rózsát, mert nem malacot lop. Hanem azután megtudtam, hogy hogyan szereti. Hát ugy, hogy letörte koronástul derékon. A kinek szive van az ilyen gazságra, az már csakugyan nem lehet virágkedvelő. A nép szivének érverésére figyelni igen üdvös, különösen annak, a ki segiteni szeretne rajta. A nép kegyét hajhászni nagyon könnyű, különösen annak, a kinek hatalmában az ígéret és a szép szó. De a népnek azután meg van az a természete, hogy sokkal többet követel attól, a kit fölemelt, mint a mennyit az megadhat. Igy keletkeznek a kölcsönösen beválthatatlan adősságos Ígéretek, melyek bizalmatlansággal végződnek. Mikor a fölemelt ember kiesik a nép kegyéből, népszerűtlenné válik. A népszerűtlen embert azelőtt vasvillával és kaszával várták. Ma már bandériummal és muzsikával várják, ha megváltja népszerűségét nagy bankóval. A nép erkölcsét sokszor megrongálták a politikai küzdelmek, a megyei és községi választások. Mennél kevesebb választás lesz hazánkban, annál több lesz a megtakarított falusi pénz. A mindennapi kenyeret és bort a falu adja asztalunkra. A város csak magtár, de a falu a szérű. A főváros megeszi a vidéki várost és fölfalja a falut, hanem azért a magyar falusi paraszt mindig áhítattal beszél Budapestről, a hová szent István napján fölzarándokol, hogy azután üres tarisznyával kerüljön vissza csöndes falujába. Budapest neki az ország kastélya, de az ö kis faluja a fészke, az otthona, az élete, az öröme. Idevaló minden izében és idevaló akar maradni még haló porában is. álló elhatározása. Lenau Faustja folyton kételkedik, de a kételyben nem érzi magát jól; kétségbeesetten élvezeteket hajhász, de kielégítést nem lel; vágyódik Isten után, de az Isten fogalma zavaros benne; mindenben Istent látja, de mégis az ördöggel köt szövetséget. Nem Goethe alakja, a ki az igazság útját jól ismeri és érzi, hogy Isten szolgája, hanem a mondabeli bizonytalan Faust, csakhogy a harmincas évek eszméivel van telítve. »Don Juan«-jában sem mond többet, söt talán még kevesebbet. Az érzékiség metafizikájának víg szava, mely Don Jüanban nyilvánul, nem egyéb fenséges unalomnál. »Savanarolá«-ban ismét a kételytől a hit felé hajlik. Jóllehet katholikus, oly homályos, zavaros fogalma van a katholicizmusról, hogy szinte megszánjuk, nem kárhoztatjuk. Korának és nevelésének áldozata. Később házasság kedvéért kész lett volna protestánssá is lenni. Savanarolában Luther elöharcosát látja, és a romlott egyház helyébe az őskereszténységet, a renaissance pogány sága és pápasága helyébe a protestantizmust szeretné tenni. Hangja inkább épületes, kenetes, mint erőteljes. Férfias dac szikrázik »Albigenseiben« : izzó rikitó színekkel és haraggal festi a fanatizmust, mely szerinte inkább pusztává varázsolja a földet, mintsem szabadjára engedné a vallásos eszmélödést; de »néhány eltévedt isteni szikra csillog a lándzsák átkos élén,« mégis reméli, hogy szabad lesz a gondolat. Sok fogyatkozása dacára elbájoló szép lirai részei vannak nagyobb költeményeinek. Korának politikai költészetébe nem elegyedett, csak néha találni nála ily fajta gyenge vo— Esztergom polgármesterének jelentése a város állapotáról és ügyeinek menetéről a nyilvánosság elé terjesztetett és bizonyára komoly érdeklődés és megfontolás tárgya lesz mindazok előtt, kik a város ügyeinek menetét szivükön hordozzák. Mindenki előtt ismeretes, hogy mily nehéz körülmények között vette át Vimmer Imre a város vezetését. Nyomasztó anyagi zavarok és kinos ziláltság helye volt a városháza és ebből a súlyos bajból való menekülésre reményt csak az nyújtott, hogy Vimmer Imre elfogadta a polgármesteri méltóságot. És valóban éreztük, hogy méltóan fogja fel az elvállalt kötelességek teljesítését. Részlethajlatlan és éles Ítélettel nyúlt a hivatalnokok és a közügyek kormányzásához és bölcs megfontolással a bajok orvoslásához. Évszázados mulasztások pótlására néhány év elégtelen, azért a lassú lépésre volt utalva, de lépett napról-napra előre. A város haladására már is teljes biztosíték, hogy élén olyan vezető áll, ki átérti feladatát és az annak megoldására szükséges szellemi és erkölcsi erővel bir. E jellemzésünk bizonyítására az általa most közrebocsájtott jelentést hozzuk fel. Nincsen abban semmi szépítés, elhallgatás vagy lendületes szó, de hü tárgyilagossággal tárja föl a város képét. A hátrányos szinek a mult sötét árnyai és az általános szerencsétlenségek következményei, azonban derülten emelkednek ki azok az erélyes és biztos vonások, melyek a képet chaosba sülyedni nem engedik. Ez a jelentés egy haditerv, melyben a vezér a csata műveleteit tárja a törzstisztek elé és ezek meggyőződhetnek a vezetés okosságáról. Tehát beáll számukra a kötelesség, hogy teljes bizalommal és megnyugvással kövessék utasításait és részletes munkájukat az egységes célra minél tökéletesebben végezzék. De hasonló komoly kötelesség háramlik a képviselőtestületre is, melynek egyik célja ugyan a város kormányzását ellenőrizni, de épen olyan feladata a kormányzót minden helyes működésében támogatni. Az esztergomi polgármesteri szék sokszor tövissel van kirakva, a babér elkínzott homlokot körit. A képviselőtestület ugyan sohasem nyilvánított bizalmatlanságot a jelenlegi polgármesterrel szemben, de a város közönsége nem egyszer megütközött azon a lanyhaságon, natkozást. Nem érdekelte öt a külvilág harca, egész lelke a belvilág küzdelmeire volt irányozva. Ha tulteszi magát az ember Lenau subjektiv felfogásán és csak a költőit keresi müveiben, bizonyára egy sokat szenvedett, nagy szelleme mellett nem nagy képzettségű, rokonszenves, kedves költői lélekre fog találni. Valódi költő, de szerencsétlen költő, ki sehol sem tud révpartra jutni; ezen szerencsétlenségéből oly sok költemény fakadt, mint senki másnál. Fieber Henrik. Emlékül. P. R.-nak. A mi vágyaimmal befér a szivembe, A mit ábrándommal titkon veszek körül; Miben egy pillanat gyönyöre telhetik, Közöttetek csak az jutott én részemül. Enyém e nagy világ, bárcsak gondolatban, Mert hisz kisírhatom, ki, mindenütt magam, Enyém, minden enyém, mert koldus botommal Járom be mezőit, berkeit céltalan. S a légi tájban is szabadon szállhatok, A csillagos eget is megrabolhatom, Annyit, annyit veszek, a mennyi kell nekem, Hogy ragyogjon tőle lelkem . . . minden dalom. . Te is az enyém vagy, te szép Tündérálom, Szabadon hinthetek reád dal virágot, Mert a képzeletnek nincs földi határa, Amerre akarok, szárnyon arra szállok. Ilyen mesés vagyon egy szív boldogsága. Árva dalos madár, szegény költő vagyok, Ábránd mezőimnek arany virága van, Nyiló virág nélkül ott kint sem hagyjatok. Serum.