ESZTERGOM VI. évfolyam 1901

1901-03-03 / 10. szám

vitás helyett a szavazataikkal is támogassák. Aki ezt nem teszi, nem lehet igaz barátja a kereszténység ügyének, vagy nem érti fel a mostani harcok mivoltát és élét. Gyámoltalanság-e ez, vagy rosszakarat ? Csakhogy még mi odáig sem jutottunk el, hogy a katholikus sajtót kivétel nélkül támogatnák, nemhogy a mindenható kormánynyal mernének meggyőződésből, férfiasan szembeszállni. Nálunk még úgylátszik mindig százféle a lelkiismeret: más a templomban, más a fórumon. Más a szinházban, más felfelé, más lefelé. Gyámoltalanság-e ez, vagy rosszakarat ? De akiben férfi-lélek van, az mindezek láttára sem fog csüggedni. A néppárt erkölcsi diadalai szépen biztatnak. Annak a néhány férfinak hatalma, működése, keresztényies bátor szava előbb-utóbb kitör és eget kér. A keresztény Magyarország mind nagyobb elismeréssel s reménynyel néz működésük felé, őket pedig heroikus tevékenységükben ha hátráltatja is, de meg nem akaszthatja, s mint látjuk, nem csüggeszti el se a bárgyúság, se a rosszakarat. Túri. Tapasztalatok a népszámlálás alkalmából. Telünk szigorúsága s a népszámlálási munkálatok oly kiemelkedő nevezetességek voltak az uj év első heteiben, a melyek, kétségkivül, még sok ideig válnak emlegetette. Az elsőt zordsága sorozza a nevezetességek közé, mig a második társadalmi, közgazdasági, stb. állapotaink föltüntetése által számithat a legszélesebb körű érdeklődésre. Annyi bizonyos, hogy a népszámlálás keresztül vitele ma már sokkal kevesebb izgalom között folyt le, mint az kezdetben volt; népünk lassan-lassan megérti annak kiválóan fontos szerepét, s csak itt-ott tört elő a keblekből egyegy mélabús sóhaj, mely a népszámlálás megejtéséböl az adóemelkedés biztos beköveztét várja. Ez a gondolkozásmód — viszonyitva sok egyéb, a nép előtt ismeretlen vonatkozású dologra — abban leli lélektani magyarázatát, hogy népünk még mindig nélkülözi a helyes, a célszerű és szükséges vezetést, mely neki a modern állam követelményeivel szemben a gyors fejlődés logikus menetének magyarázatát megadná. Más szóval népünket a mai gyors átalakulás, haladás eszméi idegenül érintik ; nincs érzéke hozzá, mert nem érti, nem tudja fölfogni valamely intézménynek, vagy intézkedésnek szükségességét, helyességét, mert hiszen urat »kaputos embert« csak akkor lát körében, ha a szükségszerű adó-összeirás, avagy a képviselő-választás ideje elérkezett. Mint egyik külvárosunk népszámláló biztosa, sokszor voltam kénytelen foglalkozni a fönti gondolatokkal s ha . a humor derűje néha be nem világította volna rögös utamat, nehéz, fárasztó munkám körül szerzett benyomásaim, észleleteim bizony nagyon szomorúvá tettek volna. Népünk szegény és elhagyatott. Mint előzőleg is mondám, nem egy helyen a félelem és az aggódás bizonyos nemével fogadták a népszámláló biztost, mert dacára az előzetes magyarázatnak, figyelmeztetésnek, — a »kaputos« ember megjelenésétől nem sok jót vár. Szerencsés helyzet, hogy a népszámlálás körül többnyire, a nép által is jól ismert egyének foglalatoskodtak s igy megjelenésekor félig nyert ügye volt már a biztosnak. Egy-két helyesen magyarázó szó után a bizalom s a kiváncsiság vezette érzések közt szemlélte a család apraja-nagyja a biztos gyors munkáját, s vette körül a — sok helyen — tiszta teritövei, mint a tisztesség szimbólumával ellátott asztalt. Söt igen sok helyen az első »hazban« még fűtve is volt ez alkalommal. Az állandó meleg szobába szokott ember talán mosolyogni fog e kijelentésen, pedig szomorú való, hogy az idei zord telet sok család volt kénytelen a fa szűke miatt dideregve átszenvedni. Volt épület, a hol az épületrészek rozogasága miatt dermesztő hideg vette meg a benne lakó cselédség szegényes szobáit, s az ajtók nyilasai elé helyezett zsákdarabok jelezték a gyilkosan hideg léghuzam állandó beözönlését. A mult évek kedvezőtlen időjárása, a megélhetés nehézsége, az általános téli munkahiány s a súlyos adózási rendszer mint állandó, komoly felhők nehezednek népünkre, s még jó szerencse, hogy sorsát lelki nyugalommal türi, s annak jobbra fordultát hitébe vetett megnyugvással s egy jobb jövőben való reménynyel várja. Innét van, hogy a türés-szenvedéstöl megkérgesedett szive fásult közönynyel nézi a körüle folyó haladás fázisait . . . söt ez a közöny a családi kötelékből folyó, legszentebb kötelesség teljesítésében is meggátolja. Ertem a nép körében anynyira elhanyagolt gyermek-nevelést. Ellesett megjegyzések, s a közvetlen tapasztalás szomorúan igazolja e tényt. Szülők panaszolták föl, hogy gyermekeikkel szemben a nevelés dolgában rosszul állanak. A családi szentély sérthetetlensége, a szülői tekintély saját gyermekeikkel szemben — megingott. Az iskolás gyermekek nagy része, az iskolában kapott nevelés dacára, rakoncátlan, szófogadatlan, s különösen az utcai illendőség teljesítésében a fásultságig lusta stb. Erre nézve igen sok helyen azt az egyöntetű felvilágosító megjegyzést kaptam, hogy hát »eleget kárpáljuk a gyereket itthon magunk is, de hát úgy látszik, nem ér a verés már neki semmit.« A kárpálni szó pedig benszülött nyelven azt jelenti, hogy szidni, korholni, verni ... a melyben egyúttal népünk egész nevelési rendszere is bennfoglaltatik. Szóval, a semmi által sem pótolható erkölcsös családi nevelés helyét a lélekölő idomítás foglalta el, a melylyel pedig helyes és állandósított erkölcsös nevelést elérni nem lehet, söt ellenkezőleg tág teret nyit a gonosz indulatok és szenvedélyek fölébresztésére, minők a dac, az engedetlenség, s a lelki durvaságok sok más neme. Jellemző az is, hogy az iskolában betanított újévi üdvözlő verset sok iskolás tanuló nem mondta el odahaza, mert »ez nem szokás a szegény emberek családjában«, öt meg se hallgatnák, — ne bugyogj ! mondanák neki — hanem a keresztapjának elmondta a gyerek szépen, s kapott is érte néhány fillért. S mindezek dacára az elkényeztető nevelés megdöbbentően szomorú példáival is találkoztam. Egyik helyen, a máskülönben derék, iparkodó családapa a tűrhetően meleg konyhába —• mert a »házat« befűteni már nem volt érkezésük — betoppanván, egy alig három éves, reménydús csemetefi kikapta az apja szájából az égő pipát s ott létem egész tartama alatt azzal mulatta magát, hogy vagy 30 szálnyi kénes gyufát gyújtogatott el a lámpa fölött azzal a szándékkal, hogy a pipára gyújt. E különös gyermek-passió fölötti csodálkozásomra azt felelte a mosolygó apa, hogy ez már rendes játéka a gyereknek, s hogy azt megengedni — muszáj. — Más helyen egy, ugyancsak ilyen korban levő erös idegzetű honfi egy elnyűtt Wecker-óra maradványaival játszadozott az asztalnál, egészen közel a fülemhez, s oly éktelen zörgést vitt végbe az ébresztővel, hogy nem értettem a kérdéseimre egész közelről adott feleleteket. Az anya tehetetlenül állt a gyermek ez idegbontó játéka fölött, s nem volt bátorsága a szembeszálló atyafitól elvenni a játékot, mert, mint monda, akkor — jaj volna nekik . r . A közvetlen tapasztalás szomorú bizonyítékai szerint az elhanyagolt gyermekegészség-ügy még szintén orvoslásra vár. Éppen a népszámlálás ideje alatt szedte gyermek-áldozatait a kanyaró, midőn az egyik piros-cédulás házban azon kérdésemre, hogy miért nem csillapítják a szegény kis vergődő gyermek lázát valami limonádéfélével, — azt a feleletet kaptam az anyától, hogy azt paraszt-gyomor nem veszi be, hanem épen az imént hozott neki a boltbul egy kis — pálinkát. Egy más helyen szintén a kanyarótól való félelem miatt tartották szörnyű nagy melegen a kis újszülöttet, mert, mint mondák, napok óta nagyon piros az orcája, s olyan különösen húzogatja össze a száját. Egy-két felvilágisitó szó után csakhamar azon meggyőződésre jutottak á szülök, hogy a gyereknek nem kanyarója lesz, hanem tulajdonképen a — foga jön. — Avagy: látványnak nem szörnyü-e az, midőn a kanyaróban fekvő gyermeket — gondatlanságból-e, vagy tudatlanságból . . . ? — a meleg ágyból kivéve, minden takaró nélkül hurcolják jéghideg szobán, konyhán keresztül-kasul. Pedig ilyen esetek szemléletében is volt részem. S mindezek mellett a gyermek-halandóság okainak mennyi titka marad még födve a világ előtt, a mely legfőbb táplálékát a tudatlanságból, a szülői gondatlanságból, avagy a babonából meriti ... Itt eszembe jut egy érdekes földmives fölemlitésre méltó megjegyzése, melyet lehetőleg szó szerint adok : »Bizony t. ur, ha a költészettel foglalkoznék, sok tanulmányt és tapasztalást szerezhetne most a nép köreben.« Igaza is volt. S lehet, hogy éppen ez a megjegyzés vitt reá a jelen tapasztalások följegyzésére, a melyhez azonban — méltó keretül — a prózát választottam. A régi öregek SZÍVÓS hite a boszorkányságban még ma is élénk nyomot hagy az — ajtóküszöbön. Ugyanis : sok helyen láttam odaverve egy-egy szimbolikus pénzdarabot, csizmapatkót, melyek hajdan a boszorkánytól őrizték meg a ház lakóját, a mely jelek azonban, erősen hiszem, ma már csak mint egy régi kor hitének, felfogásának jelentőségtelen maradványai, a mint azt egyik-másik helyen igy is magyarázták. Bármint álljon is a dolog, egy bizonyos: az t. i, hogy népünk szellemi szükségleteivel szemben még mindig sok a tenni való és hogy a közvetlen érintkezés jótékony hatása e tekintetben alig mérközhetik más móddal. Sokat, igen sokat tehetnek ez értelemben az olvasókörök, amint módunkban is volt meggyőződnünk arról, hogy az olvasókörök szervezése nem volt hiába való munka, s a mint azt egyes családok olvasni szerető tagjai eléggé elárulták, s valóban az igaz öröm érzése fogott el, ha egy-egy számozott könyvtári könyvet födöztem föl az ablakban, vagy a sublót tetején . . . Végezetül a férfiak dolgáról is szóljunk valamit. Ok a tél nagy részét tétlenül, mondhatnánk unottan töltik el, s ölbe tett kézzel kénytelenek szemlélni a tél fagyos változatait, s a munkanélküliség, a keresethiány nem egy helyen hova-hamar a kevés téli készlet fölemésztésére vezet. Vidékünkön erősen érzik a házi-ipar hiánya, s az a néhány helyi gyár vajmi kevés kevés kereseteket nyújt az általános elszegényedés ellenében. Valóban hasznos és hálára érdemes dolog volna, ha irányadó köreink figyelme e.nagyon is érezhető hiányra kiterjedne, s Trrthamar módot és alkalmat nyújtana egynémely — e vidék természeti viszonyaihoz és szükségleteihez mért és megfelelő — házi iparág meghonosítására. K—a. Visszhang. — A szegényügy cimü közleményre. — Soha indítvány időszerűbben fel nem vettetett még. mint a szegényügy központosításának esi méje e lapnak hasábjain. Városunkban sok a sze gény, sok a gond is rájuk, s még sincs kell látszata. Századunk humánus intézményeinek leg áldásosabbja, a szt. Antalkenyér, városunkban i szép elterjedtségnek örvend. Összesen hat per selye van s a hivek buzgósága, áldozatkészség szépen támogatja valamennyit. Abban van épe csak hiba, hogy az egy és ugyanazon eszme lelkesedők adományait nem kezeli s nem osztj ki egy és ugyanazon kéz s igy a visszaélésekne tárt kapu nyittatik. Eddig a szt. Vince egyletht szolgáltattak be a perselyekben összefolyt adc mányok s ennek tagjai osztották ki aztán azoka Most azonban már több helyen van kenyérosztá Igy a vizivárosi zárdában levő persely gyűjtése röl mit sem tud a szt. Vince egylet. Ugyan< mondható a szt. Anna templomban, valamint Simor-kórházban felállított szt. Antal-perselyekn is. Az ílyképen megoszlott kezelés mellett mej történik, hogy sok élelmes kéregető három helyt is részesül a szt. Antalkenyér áldásaiban, m: sok szegény, ki a szt. Vinceegylethez fordul s gitségért, mert eddig ez gondozta őket ki/.áróla. nem kap semmit sem, mert az egylet nem rei delkezik többé annyi pénzzel, mint azelőtt, mik< az összes perselyek gyűjtéseit megkapta. A hiszszük, a kegyes adakozóknak nem az a célju hogy minél több helyen legyen kenyérosztá hanem, hogy minél több szegény részesüljön benne. A perselykezelök tehát egyrészt az adakozók szándékának tennének eleget, másrészt pedig a szegény ügynek is nagy szolgálatot tennének, ha a kezük alatt álló perselyek gyűjtéseit mindig a szt. Vince egyletnek szolgáltatnák át. A