ESZTERGOM VI. évfolyam 1901

1901-03-03 / 10. szám

a közvélemény szakadó partjába, a partsza­kadás megakasztódik s az ország kormány­zásában s a közigazgatásban hathatósan le­het majd elveinknek érvényt szerezni. Hát mit szóltok ehhez ti, kik a nép­párt ellen kifogásokat emeltek ? Érzitek, hogy gyöngék s szervezetlenek vagyunk, s még sem akartok erősbülni? Érzitek, hogy kul­logtok a szekér után kivert kuvaszokként, s mégis a kegyelem-kenyér elméletét hirdeti­tek? Beteges lelketek tünetét látjuk mi vi­selkedéstekben, veszedelmes influenzát, mely a nagyoknak, a felsőbbeknek határozatlansá­gából szivárog el csontjaitokba. Igen; ennél eszünkbe jön valami; cso­dálkoztunk, hogy egy magyar főpap sem gratulált tüntetőleg gróf Zichy Jánosnak s Rakovszkynak; de bizonyára megtették titokban. — Maszlaghy Ferenc praelatus-kanonok kitüntetése. A párisi világkiállítás alkalmából O Felsége által kitüntetettek sorában örömmel ol­vassuk előkelő helyen Maszlaghy Ferenc praela­tusnak a nevét. O Felsége a Ferenc József-rend középkeresztjével tüntette ki öt. Mi e kitün­tetésnek nemcsak azért örvendünk, mert ju­talmazva látjuk benne a fökáptalan kincstartó kanonokjának, a főszékesegyházi kincstár szak­szerű gondozása, őrzése s kiállítása körül ki­fejtett buzgólkodását és fáradozását, hanem azért is, mert a magyar .katholikus szépirodalom egyik legrégibb és legavatottabb művelőjének is szól e kitüntetés. Maszlaghy Ferenc kanonok", mint iró örökbecsű müvekkel gazdagította a magyar irodalmat s megmutatta, hogyan lehet finoman, előkelően irni, hogyan lehet az írónak szórakoz­tatni, tanítani, mulattatni és élvezetet nyújtani anélkül, hogy akár az igazság, vagy jó erkölcs rovására vétene, vagy valakit érzelmeiben sértene, mint azt sokszor a legtöbb ujabbkori iró teszi. Szépirodalmi müvei olyanok, hogy azokat min­denki élvezettel és haszonnal olvashatja s örök emléket biztosítanak neki a magyar irodalomban. Maszlaghy Ferenc neve azonban szerepelni fog a történelemben más téren is Mint Simor János primás kísérője a jelenlegi pápa választásánál a conclávéban volt és fontos állami érdekek gon­dozása volt reá bizva. — Az Országos Pázmány­Egyesületnek is nagylelkű pártfogója, melynek céljaira legutóbb is 400 koronát adományozott. Kétszeresen örvendünk azért kitüntetésének s zivböl kívánjuk, hogy azt sokáig jó egészségben viselhesse. Az esztergomi kath. kör, amelynek ö egyik buzgó és áldozatkész tagja, vasárnap vacsorát rendez az ő tiszteletére s mi már előre is csat­lakozunk jókivánatainkkal az ott elhangzandó éljenekhez. — Az autonómiáról. Az autonómiai hár­mas bizottság, miként lapunk legutolsó számában jeleztük, február 24-én tartotta utolsó ülését. Az ülés ismét Schlauch Lőrinc bibornok s nagyváradi püspök lakásán volt s abban úgy a püspöki kar­nak küldöttei, mint a hármas bizottságnak tagjai : gróf Szápáry Gyula, gróf Apponyi Albert és dr. Rajner Lajos praelatus vettek részt. A kormány­nyal és a püspöki karral folytatott tárgyalások eredményei már szövegezve kerültek a vegyes bizottság elé, amely azokat hitelesítette és el­fogadta. Gróf Szápáry Gyula az autonómiai kon­gresszusnak világi elnöke ennek következtében március 12-ére hivta össze a tizenkettes bizott­ságot, amely csak tudomásul fogja venni a tár­gyalások eredményét és mindjárt másnap, márc. 13-án összeül maga a huszonhetes bizottság, amely már rendszeres tárgyalás alá veszi a meg­állapodásokat és jelentést tesz az autonómiai kongresszusnak. Minthogy a magunk részéről addig minden vitatkozást meddőnek és célra nem vezetőnek tartunk, a további észrevételektől tartózkodunk, annyival is inkább, minthogy amúgy sincs már messze az idő, midőn a tárgyalások eredményei az illetékes forum, az autonómiai kongresszus s igy a nyilvánosság elé kerülnek. Gyámoltalanság vagy rossz­akarat ? A kultusz-vita alkalmával elhangzott beszé­dek mindegyike tükör, még pedig olyan, mely­ben nemcsak a beszélők gondolatait olvashatjuk, hanem azt is, hogy az egyes pártok milyen el­vek és programm szerint óhajtják az ország erkölcsi és szellemi haladását biztosítani és elő­mozdítani. Oh .és ezek a tükrök jobbára torz­képeket mutatnak. Jobb azokba bele sem te­kinteni, mert elszorul a szivünk, ha látjuk, hogy a modern állam intézői mikép veszélyeztetik, sőt fosztják meg a dicső Magyarországot ke­resztény jellegétől, s mikép forgatják ki ezáltal sarkaiból. A keresztény Magyarország kultuszminisz­tere nem meri ajkára venni a keresztény szót. Talán még a gondolatától is fél, mert a szabad­kőművesek még ezt is el találják lesni. Fél az egyetemi ifjúság óhaját, hogy a keresztet füg­geszszék ki az egyetem díszhelyein, teljesíteni vagy arra csak helyeslőleg is válaszolni, mert a nek . . . hisz szerették, még most is szeretik egymást. A déli piros rózsa még jobban lekonyitja fejecskéjét . . »0, ennyire szerettetni!« . . . köny rezg a bársony szirmokon. A nap már magasan áll, a rózsa felébred, azt álmodta, hogy az énekes közelében köszönti a reggelt. S im — álma teljesült, mert a dal kis művésze ott himbálódzott a rózsaágon. Szót­lanul bámulta a csodaszép piros rózsát. Tekintete majd az ég kékjén repült végig, mely forrón fénylett felette — majd a rózsa pírján akadt meg, mely szerelmet lehelt feléje ! Fény és sze­relem. — Miből volnál sziv, mely nem lángolnál, nem indulnál meg fényben, szerelemben!? A rózsa az énekes keblére simul: «0 ked­vesem — dalolj csak nekem —• dalolj! Ne, ne mondd, hogy csak egyet tudsz szeretni, hogy dalod csak neki szól, hogy itt csak egyszer daloltál, csak egyszer és utoljára . . . eldaloltad a válás fájdalmát s a viszontlátás örömét.« Az énekes szomor.uan bólintott fejével . . . de a rózsa kábitó, szenvedélyes suttogása elbű­völte. »Csak egy napig . . csak egy napig ma­radj még itt, látod aztán már úgysem flátlak többé! A te rózsád talán már elfonyadt, letört, vagy már mást örvendeztet illatával . . . Felüdí­ted, feléleszted, magadhoz láncolod-e énekeddel? Azt hiszed? Mily szerencsés ő, bir téged . . . maradj nálam, ó maradj egy napig, s még egy napig . . . nem dalolsz! — ó, mert szivedben hullámzanak az érzelmek . . . Már enyém vagy, enyém! ne, ne énekelj hát . . . szeress!« A csalogány nem dalolt, hanem szeretett, elkábította a déli rózsa bűvös illata, magához édesgette a rózsa bájos pirja . . . még egy napig, — csak egy napig ! A napsugár meghozta az üzenetet, oda fenn már minden zöldéi, tavaszi szellő játszadozik a fák lombjával, már csak a fülemülét várják. A lepkék egész serege szálldogál az illatos légben: menj, már csak te hiányzol! — Még egy napig ! — súgja a rózsa, s az énekes marad, de már nem talál annyi élvet a rózsa odaadásában. Most a szellő is megérkezik, az elámított énekes meg­rázkódik, ó, várnak rá s a fehér rózsa elenyészik, ha nem siet. Piros rózsa, déli rózsa! élj boldogul! — Csak egy gondolat viszi tovább — előre, hazája felé, a gyengéd rózsához, melylyel együtt egy bokorban növekedtek. Nem fárad el, már semmi sem csábítja el, átszeli a léget apró szárnyaival, hol is találja meg szenvedő kis rózsáját — végre, ó itt van! Megtalálta . . . Jaj, de ez haldoklik s a kis éne­kes bánata dalban ömlik ki. Dalol neki a jövő boldogságról, az örök szerelemről, de a rózsa már nem hallja esküjét, ígéreteit, mert szeme már örökre lecsukódott. Másnap megrepedt szívvel találták a kis énekest a magas bokor tövében. Bajmóczi. keresztény Magyarország vallásügyi minisztere a zsidók haragját súlyosabbnak véli, veszedelme­sebbnak tartja, mint a sok millió keresztényét. Hát nem felfordult világ ez ? A keresztény Magyarországban a keresztény hazafiak kíván­ságának, szavának nincs annyi ereje, mint a zsidóság titkos haragjának ? Mi mindössze nem tudunk akkora vihart előidézni, amekkorát a Lipótváros ? Vihart, mely magával söpörne min­dent, ami a gondolkozásunkkal, érzelmeinkkel, szent meggyőződésünkkel ellenkezésben van ! A mit pedig a zsidó liberalizmus gondol és óhajt, az már parancs, s hozzá olyan, mely még szá­zadok megszentelte és meggyökerezte jogokat, szokásokat, felfogásokat is megsemmisít s nem létezőkké tesz. Oh, ha ennyire jutottunk, csak önhibánkból juthattunk ide. Gyávaságból, nem­törődömségből, elpuhultságból, szóval totyaság­ból, söt tán rosszakaratból ? Bizony szégyenlenünk kell magunkat, hogy míg a protestáns Németország császára és mi­nisztere nyíltan, parlamenten kivül és belül han­goztatják a keresztény polgárok érdekeit, a ke­resztény eszmék és elemek fentartását, nálunk még a kultuszminiszter sem meri a keresztény erkölcstan elveit állítani oda, mint a nevelés alapelveit, s a kereszt jogát sem meri nemcsak megvédeni, de helyeselni sem. A néppárt kis csapata szállt sikra egyedül a kereszt és keresztény nevelés érdekében. A néppárti szónokok beszédei egyedül azok a tük­rök, melyekben a keresztény Magyarország tün­döklik. Kizárólagosan a néppárt érdeme, hogy az ország erkölcsi és szellemi tényezőinek s az azokra fordított költségek tárgyalásánál az er­kölcsi és szellemi élet kétezer éves jelképe és palládiuma: a kereszt a láthatárra emelkedett. Mit szólnak ehhez a kormánypárti papok és a néhai revizionista képviselők? Néppárt nélkül a kereszt még mindig csak a pad alól kandikálna ki, s ott húzódnék meg szerényen a reverenda gombjai között. Ne a szivünkhöz szorongassuk a keresztet, de a homlokunkra tűzzük. A sziv nagyon bizonytalan járású malom, igen csalfa jószág. Minél üresebb a garat, annál jobban za­katol. Az észnek kell igazgatni s az örölésre szánt magot szolgáltatni. S ha a néppárt ilyen páratlanul álló és feltétlen tiszteletet parancsoló szereplése, a Zichy- és Rakovszky-féle konfesszori beszédek után is vannak még igaz, keresztény lelkek s katholikus papok, kik a liberalizmushoz vonzódnak, s a néppártot nem támogatják, váj­jon ez ismét nem bárgyúság-e vagy rosszakarat ? Szabad a választás, de ebből kiút nincs, tertium non datur. Hallják napról-napra a kormánypárt kori­feusainak anti-keresztény nyilatkozatait, s ugyan­csak látják és hallják nap-nap után a néppárt keresztény felfogását, s még most sem látnak tisztán? Bárgyúság-e ez, vagy rosszakarat? Nem azt mondjuk, hogy mindenki kivétel nélkül álljon fel a hordók tetejére, s onnan tartson néppárti beszédeket, erre nincs mindenki hivatva, se kényszerítve. Azt sem mondjuk, hogy akik a közjogi kérdéseket illetőleg nem tartoz­nak szívvel és lélekkel a néppárthoz s úgy an­nak, mint politikai pártnak, ép e kérdés miatt, formális tagjai mindeddig nem lehettek, most egyszerre 67-es néppártiakká legyenek. De igen is a néppárt eddigi szereplése miatt minden ke­resztény gondolkozású embertől elvárhatja, hogy ha közjogi kérdésekben nincs köztük különbség, csak ehhez a párthoz vonzódjék, ennek az ügyét mozdítsa elö tehetsége szerint, szóval, tettel, jó akaratú támogatásával; azoktól pedig, kiket a néppárt közjogi alapja zár ki a pártból, de akik katholikus politikusoknak tartják magukat, elvárhatja, hogy legalább mint keresztény pár­tot elveiket fel nem adva támogassák, vele rokonszenvezzenek, iránta szimpátiát keltsenek, söt még a semmikép sem helyeselhető passi-

Next

/
Oldalképek
Tartalom