ESZTERGOM VI. évfolyam 1901

1901-12-01 / 49. szám

Az autonómia is, meg minden intézmény és törvény önmagában terméketlen és keveset ér; de a rátermett férfiak kezében élö szervvé válik, mert azok lelket, szellemet tudnak bele önteni. Az autonómiától mint törvényes intézménytől sem várok csodadolgokat; nem nézem azt varázseszköznek, nem általános gyógyszernek; hanem izgató-szernek nézem, mely a maga részéről a melegebb érdeklődésnek folyamatát váltsa ki közönségünkben. Nem állítom, hogy az autonómiával a szellem adva van; nekem az autonómia is csak csontváz, mely köré illeszkedik majd ideg és izom. Azok a buzgalmi gyakorlatok, miket a t. cikkiró ur ajánl, bizonnyára a hitéletnek megnyilatkozásai s végre is a hitéletnek kell a híveket eleven bástyákká tömöritenie. Egy kukkot sem szólok az ellen, hogy bizony nálunk nincs meleg hitélet s épp oly nevetséges előttem az az állítás, hogy az autonómiának hiánya okolja meg ezt a részvétlenséget a vallásos életben s az egyház ügyeinek előmozdításában; de én azt állítom, hogy az autonómia által szorosabban kötődnek a hivek az egyházhoz. Ha lesz mi fölött rendelkezniök, ha lesz ott valami tenni valójuk, mindenesetre eltűnik majd az a megcsontosodott nembánomság minden egyházi ügygyei s érdekkel szemben; s ha van aztán hozzávaló ember, ha van apostoli lélek és szellem a papságban, az ily érdeklődő elemet már csak könnyebben hódithat meg és köthet le a szorosabb értelemben vett hitélethez is. Lehet s van is, fejlett, egyházi élet autonómia nélkül is, de az ilyen lomha, gyámoltalan közszellemben miért ne mozgathatnók meg a kor uralkodó eszméjével, az önrendelkezéssel s öntevékenységgel az egyházi életnek rengeteg, nagy fáját? Nekünk mint szellemben s lelki életben elmaradt magyaroknak nyújt az Isten egy természetes feszitörudat az autonómiában; használjuk azt föl; az idők jelei szorítanak rá. — Személyeskedés? Minden liberális lap, legfökép pedig Széli Kálmán azt emlegeti, azt akarja a világ meggyőződésébe vinni, hogy a néppárt és annak élén Rakovszky csak személyes »gyülöletböl« törnek a kormányelnökre. Tehát nem tárgyilagos bírálók, hanem személyes ellenségek. — Ez ellenvetéssel szemben figyelmébe ajánljuk mindenkinek, hogy a jelenlegi kormánynyal az ellenzék nem is lehet más, mint szeméMiként az államalkotás idején Saroltával, úgy most is egy magasztos lelkű nő áldott jó szivével jött segítségünkre a szüz Anya. Erzsébet volt e nő, ki nekünk ajándékozta szivét, s nem szűnt meg ostromolni férjét, érdekünkben, — s mi uj életre kelheténk. Az O napja, a mi földi pártfogónknak napja van ma. Ki ne tudná, mi volt O nekünk ! Hálatelt szivünk az övé ! Csupa jóság, csupa sziv volt O! Senkinek sem vétett, minden lépten-nyomon mindenkivel csak jót tett, s mégis mily nagy csapásokat kellett elviselnie! Mily fájdalom gyötörte azt az áldott szivet, a mely gyűlölni nem, csak szeretni tudott, s melyet a magából kivetkőzött ördögi fajzat tőre szúrt át. O mily örömmel hárítottuk volna el szenvedéseit ! Elvesztettük Ot, s benne földi pártfogónkat; de az, ki Ot nekünk adá, gondunkat fogja viselni, mig érdemesek leszünk reá. S ha e véráztatta föld pusztulását, hazánk végromlását nem akarjuk megérni, úgy kell, hogy hűek maradjunk a Szüz Anyához. A hűtlenség Hozzá, egyúttal a legrútabb hazaárulás is, melyért nem lehet bocsánat, nem lehet irgalom sem a földön, sem a másvilágon! Fel hát a szivekkel! Buzogjon bennünk őseink jámborsága; s népünk millióinak nyelvén szóljon ismét a bűnbánó, a könyörgő ének: »Szüz Mária, hazánk reménye, bús nemzeted zokogva esd. Nyújtsd irgalom-jobbod feléje, botlásinkért óh meg ne vesd. Mi lesz lesz belölünk, hogyha elhagysz ? Oh, árvaságunk sirba hervaszt! Minden reményünk csak Te vagy; szent szüz Anyánk óh el ne hagyj!« Klinda Károly. lyeskedö. Ennek pedig az oka nem más, mint Széli Kálmán személye. Mert mi a programmja a kormánynak? Egyetlen miniszter sem mondott a választásokkor programmbeszédét. A ministerelnök egyetlen egy szót sem szólt ez alkalommal. És az összes kormánypárti jelöltek mintegy vezényszóra egyenlően hangoztatták, hogy az ó programmjuk : Széli Kálmán. Számos főúr kijelentette, hogy ö nem liberális, de Széli Kálmán-párti. És Kárpátoktól Adriáig hangzott a név : Széli Kálmán. Ezzel a névvel választották a kormány jelöltjeit, kik ezzel a névvel vonultak a parlamentbe és ott majdnem valamennyinek egyedüli ténykedése Széli Kálmán dicsőítése a t. Házban és a Lloydklubban. — Egy név lett a programm, egy ember a bálvány. Már most ezekből egészen természetesen következik, hogy az egész kormánypárt, annak összes elvei, szándékai és működése ez egyetlen személyben vesznek alakot. Ezen személyen kivül a kormány programmja nem látható, nem hallható. Ha tehát az ellenzék a kormányt bírálni akarja, nem talál ott mást, mint egy személyt, Széli Kálmánt, kiben megtestesült a magyar liberalismus összes definitióival, külső és belső tulajdonságaival. — Valaki azt irta, hogy a liberálismusnak nincsenek elvei, csak céljai. A magyar liberálismusnak jelenleg nincs programmja, csak egy személye. És igy aki ezt a liberalizmust bírálja, annak okvetlenül személyeskedni kell. Vasárnapi levél. — Vidéki panamák. — Panamáról irni most, midön Kecskemétit másfélezer detektív keresi, nagy bravúr. Ilyenkor ez az unalomig ki van merítve s alig lesz rá kíváncsi valaki, hogy e banálissá vált thémát milyen szempontból fejtegetem. De mert vonatkozást látok benne sok vidéki város beléletére, tintába ütöm a tollat, abba a sötét édes-keserű folyadékba, melyből a közvélemény világos gondolatai születnek. Hogy Magyarország a sikkasztok, a gazemberek eldorádója, azt nem én mondom először. Hogy ebben az országban rabolnak legtöbb becsületet, hogy itt sikkasztanak legtöbb pénzt, azt is tudják kedves olvasóim. Téved az, aki azt hiszi, hogy inkább Budapestet, mint a kis városokat bírálhatnám. Budapest világváros; ott az események minden előzmények nélkül, kész szenzációkép bukkannak fel, mig a szük kis városi társadalom, hol az egyének már az események előtt ismertek — és sok esetben már előítélettel szemléltek, — sokkal nagyobb panama bujkál az esemény előtt és után, mint a milyen botrány maga az elkövetett gazemberség. Budapesten készen kapják a szenzációt, vidéken pedig hónapokig készülnek rá, de csak azért, hogy csendben köztudomássá váljon s aztán alkalmuk legyen elhallgatni. És nemde? — a bűnnek elhallgatása annak pártolása is egyúttal: tehát saját erkölcsi értéküket redukálják ezzel, becsületük hitelét alkudják le apránként. A társadalom, kivált az olyan vicinális társadalom, maga melengeti keblén a bün hidráit s maga táplálja azt jóakaratával. Budapesten egész nyíltan hangoztatják a még egy hónap előtt is az ismeretlenség homályában élt Kecskemétiről, hogy gazember. Nem filozofálnak az esetén, csak a nyomozását olvassák szorgalommal. De még azon sem gondolkoznak, ha azt olvassák, hogy egy ember télikabátot lopott, mert éhezett, egy másik meg egy pékboltot rabolt ki, mert fázott. Gazemberek voltak s punktum. Megvetéssel félre vetik a nevet s mennek tovább. De a vicinális demokraták egészben szolidaritást vállalnak a panama hősökkel, akik alapjába véve nagyobb imposztorok, mint az előbbiek. Látják, hogy évek óta rágódnak rajtuk a páriák. Tudomást vesznek róla, hogy becsület- és halottrabló hiénát simogatnak. Tudják, hogy sikkasztóval járnak karonfogva. Az egyik becsületet lop; nem azért, mint ha azzal saját becstelenséget palástolni tudná, de azért, mert megvan benne a gazemberek temperamentuma, de nincs meg a tehetsége ahhoz, hogy kabátot vagy pénzt lopjon. Élni pedig kell, s mivel a gazember a tisztességes munkában olyan szagot konstatál, mint az ördög a szenteltvízben : lop. Lop becsületet. És a vicinális balgaság fél pellengére állítani a becsület-rablót, mert hátha nem tudják egyszerre kirántani a méregfogait a szürke hiénának, jés utoljára még a vasalgatott, benzinezett porcellánnadrágba harap. A másik sikkaszt. Nem sokat, de állandóan teszi. Két éven gondolkoznak, hogy mikép lehet 60 frt havi gázsiból hetenként kétszer-háromszor 100—500 forintokat ellumpolni és mellesleg a kártyán ugyanannyit váltakozó szerencsével forgatni. Ezzel is karonfogva deffiliroznak, mert hát gavallér. Kéjes gyönyörrel szürcsölik a pipotya pezsgőt, pedig sejtik, hogy az az értékpapírjaik osztalékának édes veszendósége. Szóval táplálják banálisan, fásultan a szenzációt, hogy annál mélyebben kelljen majd röstelkedniük. Alapjában véve szoros összeköttetésben vannak a botrányokkal, csak nem akarják magukat velők azonosítani. Hát kérdem most, nem nagyobb panama ez, nem nagyobb romlottsága az erkölcsi életnek, mint a fővárosi félmilliós sikkasztás ? Kecskeméti és társai gazemberek, de ebben a genreben arisztokraták vidéki kollégáikhoz képest. Elképzelem én a fogadtatást, amivel a biztos révbe jutott tolvajok e kétrendbeli kollégáikat fogadják. Magyar sikkasztó, ki 150,000 forinttal vitorlázott ki: — Fiúk! Ezen a hajón érkezik Kecskeméti, egy fél millióval operált ide. Egy másik, ki negyedmilliót emelt el: — Ej, ez derék fickó ! Egyszerre csak meglepte a világot. Másfélezer detektív járt a nyomában, gyerünk elébe testületileg és üdvözöljük. Igy fogadják Kecskemétit s a mi panamás tolvajunkat pedig imigyen : Első: Gyerekek ma érkezik meg az a vicinális tolvaj, aki két álló esztendőn át sikkasztott, a városban gavalléroskodott, és dacára, hogy egész várost becsapta, nem tudott 5000 frtnál többet sikkasztani. Második: Oh a nyomorult, és ez még pénztelenül közénk akar tolakodni? Bojkottáljuk őt barátaim, kerüljük a nyomorultat. Kecskeméti: (ki némi modern szellemet vitt közébük) Fiúk! A gazemberek között is fő az összetartás. Hátha ebben a szerencsétlenben is megvolt a jóakarat, de nem lophatott többet. . . Mind : Hm, hát adakozzunk neki, és küldjük vissza, otthon szívesen látják egy nagyobb pénzintézetben, ha megtudják, hogy csak 5000 frtot sikkasztott. Ott még többre viheti. Lyza. — Harc a főszolgabiróságért. A közeledő megyei restauráció szokatlan izgalmasnak ígérkezik, amilyenre Esztergom vármegyében rég volt példa. A fószolgabirói, szolgabírói, árvaszéki elnöki és ülnöki állások körül lesz különösen nagyobb küzdelem. Amig a küzdelem megmarad a nemes fegyverekkel való mérkőzés keretében, nincs szavunk ellene. De a főszolgabírói állások közül a központinál igazán érthetetlen és azért komoly megfigyelésre méltó az a agitáció, melyet a jelenlegi imént megválasztott főszolgabíróval szemben ellenzéke kifejt. Ha olyan nagyon ambicionálta valaki azt a központi főszolgabiróságot, miért nem érvényesítette ez iránt való törekvéseit akkor, mikor a helyettesre itt Esztergomban szükség lett ? Vagy ha a mostani központi főszolgabíró múltkori kandidátus-ellenfele lenne a főszolgabíró, akkor is meglenne a mostani lázas agitáció? A szerepek furfanggal vannak kiosztva. Muzslára, van két főszolgabíró jelölt is, csakhogy a cél eléressék: a mostani központi főszolgabíró kibuktatása a tisztikarból. Mi a kifogás a jelenlegi központi főszolgabíró ellen? Nem játsza a nagy urat, hanem lelkiismeretesen dolgozik, mint igazi ur. Nem közelíthető