ESZTERGOM VI. évfolyam 1901
1901-11-24 / 48. szám
tanfelügyelök, hogy ha véletlenségből nem kapták volna meg az iveket, ne terheltessenek e célból levelező-lapon a köbölkúti (Esztergomm.) plébánia hivatalhoz fordulni, mely azokat újból azonnal megküldi. A tanitók pedig saját érdekükben tesznek lépéseket, n ha utánnéznek, hogy megérkeztek-e az ivek. Ok is megreklamálhatják. A memorandumban foglalt főkivánalmaink, nevezetesen : a méltányos és igazságos egyenlő nyugdij, egyenlő szolgálati idö után, a kataszteri felszámítás eltörlésével szemben a tényleges jövedelem felszámítása, a szolgálati idö után, a catasteri felszámítás eltörlésével szemben a tényleges jövedelem felszámítása, a szolgálati idö 35 évre való leszállítása stb. már ismeretesek. Most tehát még egyszer és utoljára felhívjuk külömbség nélkül minden tanitót, hogy azon esetben, ha közös sérelmeink ügyében idáig valahol még nem tartották volna meg a rendkívüli gyűlésüket, annak megtartását sürgetni, követelni, azon megjelenni s nyomban a gyűlés színhelyéről fent jelzett legmagasabb fórumokhoz felírni legszentebb kötelességünek ismerjék! Már üt az óra! Ha elkésünk, megérdemeljük sorsunkat! De akkor ne legyen többé panaszunk!! A párkány-vidéki tanítóegyesület tagjai. * Gyászünnepség. Feledhetetlen királynénk nevenapján, mult kedden, d. e. V2II órakor bánatos ünnepséget tartottak az óvónö-képzö-intézet növendékei, hogy e gyászünnepséggel annál mélyebben vésődjék lelkükbe a boldogult drága -emléke. A programm a következőképen volt összeállítva. 1. »Hullassatok könyet« Schnöllertöl 2 hangra éneklik: az intézet növendékei. 2. »Emlekezes Erzsébet királynéra.« Pétery Károlytól. Szavalja : Környey Ilona. 3. »A király.« Móra Istvántól. Előadja: Károly Erzsébet. 4. »Kiralynenk emléke.« Felolvassa: Manner Ilona. 5. »Szent Erzsébet betege.« Bán Aladártól. Szavalja : Molnár Jolán. 6. »Hymnusz.« Erkeltől 3 hangra énekli a növendékek kara. * A petíció. A dorogi néppárti választók petícióját f. hó 18-án adta be Tetétleni Ármin budapesti ügyvéd a Kúriához. * Exhumálás. Néhai Luczenbacher Pál, a főrendi ház tagja tetemét a család Hütteldorfból, ahol ideiglenesen eltemetve volt, lehozatván azt f. hó 16-án a szobi kálvária-kápolna sírboltjában elhelyeztette; ugyanabba sirba letétetett a szobi köztemetőben nyugodott neje Ploveczky Aloysia teteme is. Ugyanazon napon újra temették a szobi temető kápolna melletti sírboltba néhai Luczenbacher Istvánt is, kinek holttestét Bátorkesziböl szállította le a család, és elhelyezte a családi sírboltba. Mindkét helyen történt temetésen a család tagjain kivül a szobi nép és sokan a helybeli és vidéki értelmiségből vettek részt. * ^Jj gyár. Szobon új gyár épül. Bizonyos Stahl nevü würtenbergi vállalkozó, ki nemrég egy kisebb gőzmalmot állított fel, de kellő forgalom híjában azt beszüntette, kinek különben külföldön sörgyára van és itt leginkább Hontban ö veszi meg az árpát és azt kiszállítja, most — mint halljuk — állami szubvenció mellett terpentin és kolofonium gyárat épit. Ez az első ilynemű gyár hazánkban. Azt hiszem, megörülnek a hirnek a hazai cigányok is, mert most már hazai kolofoniummal kenegethetik a hegedüjöket és ép ezért olcsóbban muzsikálhatnak is ! Stahl külföldről hozott gyárához két e szakban jártas művezetőt. * Oltárteritő hajból. A londoni sz. Frideswide templom a minap olyan oltárteritőt kapott ajándékba, melyet emberi hajszálakból szőttek. E célra fehér, fekete és vörös hajszálakat használtak fel. A rojtok egészen vöröses szőke hajból készültek. A hajból készült terítő ép oly művészi, mint eredeti. Egy haj művész tiz évig dolgozott rajta és 50.000 koronáért adta el egy gazdag londoni polgárnak, ki az emiitett templomnak ajándékozta. * SzámtanitÓ-eszkftz. Minthogy a papnöveldékben is tanítják a módszertant, Ében dr. számtanmódszerész városunkban is bemutatta a papnövendékeknél számgépét, amely hivatva van a számtanitást alapossá tenni; az eddigi eljárást fölületesnek tartja, s ezt alkalmas tanszer hiányának tudja be. Saját találmányú számgépét nemcsak önmaga tartja tökélyesnek, hanem kimutatta, hogy szakférfiak is annak ismerték el. * Színészet. Bokody Antal színtársulata nagy igyekezettel, de sajnos, kevés szerencsével működik városunkban. A társulat is arról panaszkodik, amiről eddigelé is oly sok szó esett, t. i. hogy Esztergomnak nincs színházi publikuma. Ez már régi és ugy látszik krónikussá vált betegsége a város szini életének, amit már alig orvosolhatni mással, mint a sokat rebesgetett szinpártoló egyesülettel. Bokody társulata a »Fürdö «ben némi megszakításokkal játszik, s ezek a szünetek sem azé:t tartatnak, hogy tulnagy a bevétel. A társulat maga jól szervezett, és nagy ambícióval dolgozó testület, megérdemelné a pártolást, amit azonban aligha fog nagyobb mértékben élvezni, mint elődei, kik szinte szomorú emlékeket vittek magukkal Esztergomból. Amint halljuk, Bokodi nem is szándékozik sokáig körünkben tartózkodni. Közönségünknek figyelmébe ajánljuk a szorongó helyzetben levő társulatot. * Hol a tigris? Mult csütörtökön Szobon az a hir terjedt el, hogy a tigris meg társai már a váci Naszál-hegyben vannak ; és hogy Vácon kidobolták, hogy a Naszálon járók vigyázzanak magokra! Ugylátszik ügyes legény ez a tigris, el mert menni Gajári városába is ! De ezzel a hírrel egyidejűleg arról tudósítanak bennünket, hogy ez agyrémek most már Nógrád és Barsmegyékben kóborolnak. Tehát hiába minden gúny, hiába minden izgalom, hatóságaink csak nem tudják megállapítani a valóságot. Hogy tudnák akkor megfogni a fenevadakat, ha azt sem tudják kikutatni, hogy tényleg vannak-e ; vagy — kontra ? * Gyanús gyermekhalálozások. Különös és valószínűleg majd a hatóságokat is foglalkoztató jelenség az, hogy alig múlik nap, melyen Bajótról egy gyermekhalálesetet ne jelentenének be a hatóságnak. Csodálatosan ezek a kis halottak a három évet csak ritkán haladják meg, s legtöbb közöttük, kit csecsemő korában csókol homlokon a halál angyala. E sorok irója a járásbiróság egyik jegyzői irodájában, hová a halálesetfelvételek beérkeznek, f. hó 19-én 10 ilyen felvételt olvasott meg, Bajóton lettek eltemetve. Valami nem konstatált járvány dühöngött? * Szőlőbirtokosok figyelmébe ! Esztergom sz. kir. város szénkéreg-raktár kezelösége figyelmezteti a szőlőbirtokosokat, hogy tavaszi szénkéneg szükségletüknek ez év december hó l-ig való elöjegyeztetéséröl meg ne feledkezzenek, mivel azok, akik szénkéneg szükségleteiket elö nem jegyeztették, a bizományi raktárból szénkéneg-kiadásra számot nem tarthatnak. * öngyilkos diák. Moroay Lajos 14 éves reáliskolai tanuló intőt vitt haza, amiért édes atyja megdorgálta. A fiúra ez annyira hatott, hogy elkeseredésében a padláson felakasztotta magát. Mire észrevették tettét, már halott volt. Temetésén osztálytársai is jelen voltak és megkoszorúzták balga osztálytársuk koporsóját. Egyik helyi lap igy elmélkedik ez eset fölött: »Mit szóljunk ez esethez ? Az erkölcsi degenerálódásnak itt olyan jelével találkoztunk ismét, a mely egyike a legveszedelmesebbeknek s amely ott burjánzik, ahol a hitnek termő talaját vallástalan korunk a hitetlenség konkolyával hintette be.« Bizony, bizony, de ne csak szóljunk, de tegyünk is róla. * Végre. Ezalatt a czim alatt mindég olyan hirt sejt az olvasó, amit régen kellett volna már olvasnia. Ezúttal sem csalja meg sejtelme, mert azt adjuk hirül, hogy a sz. Háromság-szobor reliefjei elkészültek, s a három bronzképet most helyezik a szobor talapzatába. Ez a három dombormű nagyban emeli a szobor szépségét. * Kitűnő eredménynyel végződött az idén a kinai theaszüret. Folytonosan kedvező időjárás érlelte a thea-növényt, mely igy kiváló minőségű áru-cikket nyújt. Ebből az idei termelésből szállít a kinai lazarista hittéritök gondnoka Brutsy Gyula kereskedésébe, hol az 8 koronás dobozokban kapható! * Felmentették Gregán erdőőrt. Ez év január hónapjában hirt adtunk arról, hogy a főkáptalan Gregán nevü erdööre a csévi erdőben egy csapat fatolvajra akadt, kik ott megtámadták. Az erdöör szorongatott helyzetében fegyverét használta, s e közben, a rá fejszét emelő Bakai Imrét agyonlőtte. A komáromi esküdtszék e hó 18-án tárgyalta az ügyet és a verdikt alapján a biróság Gregánt felmentette. Semmiségi panaszt nem emeltek, tehát az itéiet jogerős. * Gondolatok. Némely ember egész életén át kergeti a boldogságot, s e közben elfut a cél előtt, a nélkül, hogy észrevenné. Az öngyilkosok életének azért nincs értéke, mert semmit sem igér rá a jövö. Sokan a boldogulás útját azért nem árulják el, mert félnek, hogy mások leszorítanák őket. * Ha minden ember egyet akarna, épen azon vesznének össze. * Ha az emberek egymást nem ronthatnák, akkor igazán nagy kérdés volna, hogy mi is tulajdonképen a boldogság ? Olvasóink egy tizedrésze annyira bele merül lapunk szellemébe, hogy elfelejti az előfizetést beküldeni. * Társas zarándoklat Jeruzsálembe. Indul Budapestről január 5-én Belgrád—-Szófia—Konstantinápoly— Smyrna—Athén—Alexandria—Jaffá-n át. Visszaérkezés január 28-án. Árak teljes Az uj téli menetrend Budapest—Párkány-Nána között. Érvényes 1901. évj október 1-től. Gy. v. Gy. v. Sz. v. Gy. v. Sz. v. Gy. v. Sz. v. Sz. v. Sz. v. Sz. v. Sz. v. Sz. v. Gy. v. Sz. v. Gy. v. Sz. v. Gy. v. Gy.v. 730 800 925 145 220 615 620 1000 1012 ind. Budapest ny. p. u. érk. 625 745 815 940 1105 150 555 9OO 925 803 1018 218 318 1 7 08 lioo 1132 } Vácz > 535 651 724 1004 118 506 1 852 819 1050 235 355 702 744 1130 1204 Nagy-Maros 509 616 650 853 931 1 433 834 839 1 1116 [ 431 1 8 20 1 1 > f Esztergom-Csavargőzös ^ 433 614 1 855 1 401 j 1 848 909 1130 258 445 726 835 121é 1243 é rk. Párkány-Nána ind. 419 529 600 8 27 840 1237 344 749 805 Budapest—Esztergom (helyi érdekű vonal). Sz. v. Sz. v. Sz. v. Sz. v. Sz. v. Sz. v. Budapest nyugoti p. u. ind. 6 45 2 40 640 Esztergom ind. £20 2 08 737 Esztergom érk. 858 4 56 853 Budapest nyugoti p. u. érk. 8 35 435 950 Az esti 6 órától reggeli 5 óra 59 percig terjedő éjjeli idő a percek aláhúzásával van kitüntetve.