ESZTERGOM VI. évfolyam 1901

1901-11-03 / 45. szám

nusitott lekötelező érdeklődése és intézményeinek bőkezű istápolása, elmulaszthatatlan kötelességünkké teszik hálás érzelmeink hódoló tisztelettel párosult tolmácsolását, melyektől indíttatva hő imával kérjük a Mindenhatót, hogy Eminentiádnak az Egyház, szeretett hazánk és városunk javára szentelt áldásos életét ép erőben és egészségben s fényes szellemi tulajdonságainak teljességében még igen soká megtartani kegyeskedjék. Esztergom sz. kir. város közönsége nevében Kollár Károly, polgármester-helyettes. Roihnagél Ferencz, főjegyző.« A város táviratára a hercegprímástól még aznap a következő válasz érkezett: »Székvárosom nevében tolmácsolt meleg érzelmeiket hálás köszönettel vettem. Vaszary Kolos.* Ünnepi lakoma. . Az esztergomi katholikus körben mult hó 29-én este Vaszary Kolos hercegprimás föpásztori tiz éves jubileuma alkalmára ünnepi lakoma volt, amelyen a kör tagjai szép számmal vettek részt. A hercegprímásra a kör nevében Mattyasóvszky Lajos lovag, a kor elnöke mondott lelkes éljenzéssel kisért szép pohárbeszédet. A társaság a legjobb hangulatban éjféltájban oszolt szét. Már most párbaj nélkül is megáll a becsület! Esztergom, november 1. (Dr. K.) Jó volna, ha magyar gavallérjaink is tudomást vennének arról az érdekes gyűlésről, melyet most, okt. 19-én, Löwenstein Károly herceg elnöklete alatt Lipcsében tartottak. Vagy százan jöttek ott össze Németország és Ausztria minden részéből, hogy a párbaj ellen foglaljanak állást. Ne ijedjünk meg, nem katholikus gyűlésről van szó, nem is ultramontán pártgyülésröl, amint az újságok szerették hiresztelni. A gyűlés harmadik szónoka ezt külön kiemeli, hogy a párbajellenes mozgalom nem akar tekintettel lenni a különböző felekezetekre, nem is akar pártot szolgálni, hanem hogy az összes müveit osztályok józan esze és lelkiismerete nevében lép föl. A gyűlésen rendre előkelő, neves alakok vettek részt. Grófok, bárók, birodalmi meghallgatta a fogadalmat, elfogadta a gyermeket és visszaadta az anya egészségét. Takácsné fogadalmához hiven nevelte gyermekét és korán meggyújtotta Lajoska kicsided szivében a szüz Anya iránt való szeretetnek fáklyáját, Lajoska pedig termékeny gyermeki szivébe fogadva az édes anyától hintett magvakat, szép gyümölcsöket termett, a melyek a fájdalmas Anya dicsőségének és hatalmának lettek hirdetői; testi nagyságával arányos volt vallási érzületeinek és jámborságának nagysága és mélysége, melyek mintegy kiirthatatlan gyökeret vertek lelkében. — Elemi iskoláit szülőfalujában végezte, majd a középiskolák végzése végett a szomszéd városba került, ahol jámborsága, kedvessége, engedelmessége és szorgalma által szemefénye volt tanárainak és igazi példaképe tanulótársainak, a kik kivétel nélkül benső meggyőződött szeretettel csüggtek rajta. — Édes anyja több izben meglátogatta s mindig ellátta jó tanácsokkal, melyeket Lajos szívesen vett és folytonosan meg is tartott, ötödik osztályos korában elvesztette édes atyját és ez időtől fogva ö lett egyedüli vigasztalója és reménysége édes anyjának, a ki soha nem szűnő éberséggel vigyázott, hogy gyermeke élete kedves legyen a szüz Anyának. Midőn Lajos a gymnásiumot elvégezte, különös kedvet érzett magában a festészet iránt s ennek anyja előtt is kifejezést adott. Takácsné nem tévesztve szem elöl fogadalmát megengedte ugyan fiának, hogy az ország egyik hírneves festőiskoláját látogassa, de szivére kötötte, hogy a fájdalmas Anyáról meg ne feledkezzék és eddigi szokásához hiven, ha nappal nem is ér rá, legalább lefekvés előtt mondja el a szt. olvasót az képviselők, volt ott törvényszéki elnök, biró, ügyvéd, főpolgármester, tanár; három előkelő katonanevet is találni köztük, egy ezredest és két majort. A gyűlésre ép annyi protestánst, mint katholikust hívtak meg; a jelenlevők jó része tényleg protestáns volt. Azért felekezet- és pártkülömbség nélkül mindenkit érdekel, hogy mit is mondtak ott a gyűlésen? Először is azt, hogy a párbaj tulajdonképen nem más, mint hogy két különben egészséges eszű ember egymással arra a szerződésre lép, hogy egymással vállvetve leküzdjék és leverjék a saját józan eszüket, lelkiismeretüket és emberies érzésüket! Nemde találó? Hiszen a kihivó részéről az inditó ok nem is az a fönnen hangoztatott szent becsület. Dehogy a becsület! nem az; a vadállati véres boszú ragadja a kardot, pisztolyt. De mert érzi, hogy ily vadformában mindenkinek visszatetszik, hamarosan a becsület és vitézség nemes mezét szedi elö és ebbe szeretné vadállati rútságát bujtatni. Másrészt — mondja a gyűlés — túlságosan fölfújják ma azt a külső becsületet, és az emberek kimondhatatlan idegesek ez u. n. becsület dolgában; egy rosszul fölfogott tekintet elégséges, hogy már véres elégtételt követeljenek. A tulajdonképeni baj : a vallásos öntudat ellapulása; még a kereszténység talaján élők is oly hamar elfelejtik, hogy a párbaj voltakép az Isten V. parancsolatával ellenkezik: ne ölj! Valódi nevetség, hogy az államtörvény a párbajnak, csak amiatt, mert megrögzött szokás, kivételes helyet biztosit és lehető legenyhébben bünteti. Ha ez is ok, hogy megrögzött szokás, akkor miért nem tűrik meg a lopást is, hisz ez még ösrégibb és talán még elterjedtebb! Nem lehet azzal sem védekezni, hogy a párbaj szükséges becsületvédelem. Hisz a becsület megbántása már megtörtént a párbaj előtt, tehát már nem lehet ellene védekezni, már legfeljebb a boszú számára marad hely. De az ilyen párbajt már nem lehet elégtételnek sem nevezni, mert senki sem a maga ügyének birája, és büntetni csak a nyilvános hatalomnak van joga. Egyetlen egy okot hozhatnak föl a pár»Emlékezzél meg« kezdetű imádsággal együtt, s hogy olvasóját soha se hagyja el magától. Lajos megígért mindent. Elhagyván a szülői házat, több éven át a festő iskolában élt hivatásának, de e közben soha sem feledkezett meg anyjának tett ígéretéről, buzgó tisztelője volt Máriának és ezt festészetében is érvényre juttatta; legjobban szeretett ugyanis a szentek, de különösen a bold. Szüz életéből vett egyes jeleneteket festeni s nem egyszer igazgatója és mestere elismeréssel nyilatkozott ecsetvonásairól . . . Egy alkalommal az ország fővárosában festészeti kiállítást rendeztek; az ország minden részéből érkeztek festmények a kiállításra; ezek között látható volt Lajosunknak is egy egyszerű, de fenséges és magasztos színekben tündöklő képe, a mely a fájdalmas Szüzet ábrázolta, a mint a hét hegyes tör szivét általjárta. A biráló bizottság Lajos müvét találta legkitűnőbbnek s készítőjét, már ekkor országos hirü művészt, az első díjjal jutalmazta, azonkívül a felettes hatóságnak azt ajánlotta, hogy Takács Lajost küldje külföldre tanulmányútra, amit az el is fogadott és Lajost utasította, hogy állami költségen menjen Német-, Franciaországba, onnan pedig Olaszországba. Lajost a sokféle kitüntetés nem tántorította el, hanem továbbra is hiv gyermeke maradt Máriának és édes anyjának. — Lajos anyját azonban épen nem kellemesen érintette e hir, mert nem akarta fiát gondos anyai keze közül kibocsátani, attól félt ugyanis, hogy, ha elbocsátja, elveszti gyermekét s ki tudja, milyen állapotban fogja viszontlátni. Azonban maga Lajos, midön baj barátjai és azt mi is mind fájlaljuk: hogy a törvény nem gondoskodik eléggé a becsület megvédéséről, hogy a törvényszabta büntetések nem nyújtanak ezideig megfelelő elégtételt, főkép a családok becsületét nem védik eléggé. Azért a gyűlés szónokai azt hangsúlyozzák, hogy külön becsületbiróságokat kell szervezni; amig az állam nem teszi, azt a társadalomnak magának kellene megtennie. Minden társadalmi osztálynak volna a maga becsületbirósága. Lehet-e méltóbb elégtételt követelni a megsértett becsületért, mintha igy egy egész társadalmi osztály lép föl a saját becsületével és hoz Ítéletet az igazság-, talanul meghurcolt érdekében. A német főúri körökben már eddig is életbe lépett ilyen becsületbíróság és üdvösen működik. A gyűlés kikel az ellen a fölfogás ellen, hogy a hadsereg nem lehet meg párbaj nélkül. A keresztényileg gondolkodó német tisztek mind a párbaj ellen foglalnak állást. Az angol hadseregből pedig máris kitiltották a párbajt. S nehogy mindig azt hangoztassák, hogy a müveit társadalom nagy része még a párbaj mellett foglal állást, a gyűlés kimondja, hogy mindenki dolgozzék ez irányban a maga körében. Föl kell szólítani az ifjúsági egyleteket, bele kell vonni a mozgalomba a hölgyeket is, hisz ök hangadók a műveltebb körökben; be kell vinni a kérdést a parlamentbe és meg kell mozgatni a társadalom széles rétegeit. Azért a gyűlés egy kilenc tagból — 5 protestáns és 4 katholikus —\ álló működő bizottságot választott, melynek az a célja, hogy egy általános nagy ligát szervezzenek minden felekezet- és pártkülömbség nélkül a párbaj leküzdésére. E ligának különben máris 900 akadémikus műveltségű és 500 más, a müveit osztályból való aláirt tagja van. Most kérdem, van-e magyar gavallér, ki kényesebb a maga becsületére, mint ennek a gyűlésnek nemes és neves tagjai! Ezek az egész világ szine előtt bátran kimondják, hogy nincs szükség párbajra és sok száz más elvtárssal együtt fölemelik a magyar becsülethöst is barbár kötelezettsége alól! Hogy már megáll a becsület párbaj nélkül is!! látta, hogy édes anyjának nem tetszik az ö külföldre való utazása, kérőre fogta a dolgot, söt még biztatta anyját, hogy művészetét csakis a boldogságos Szüz tiszteletének növelésére és terjesztésére fogja tökéletesbiteni. Mikor az anya ezt hallotta, nem ellenkezett többé, hanem megáldva fiát, búcsú könnyek között útra bocsátotta. * * * Kilenc év mult el Lajos távozása óta. Takácsné szorgalmasan várta fiának leveleit, melyek messze idegen földről hónaponkint érkeztek. Fia irt kezdetben mindenről, a városok, vidékek szépségéről, a látott és hallott dolgokról, templomokról, várakról, a világvárosok nevezetességeiről s mindig megemlítette, ha valahol egy-egy szép Mária-képet vagy Mária-szobrot látott; ilyenkor meg-megcsendült levelében az a gyengéd gyermekies hang, a melyről édes anyja megtudta, hogy fia még mindig az ö kedves régi Lajoskaja, a kin eddig a világ gonoszsága eröt venni nem tudott. A levelek hangja azonban lassanként megváltozott, tartalma megrövidült s épen csak arról hoztak hirt, hogy Lajos ebben vagy abban a városban van s jól érzi magát —• más semmi egyébről. A jó anya kezdetben azt hitte, hogy fia talán nem ér rá, de midön látta, hogy a levelek mindig ritkábbak és ritkábbak lesznek, sejtelmek kezdték gyötörni. E sejtelmeknek végre is nem tudott ellentállni és fiát haza hivta. Lajos hosszú várakozás után megjött. — Megérkezésekor anyját hidegen megcsókolta és elkezdett vele közömbös dolgokról társalogni. — Anyját még mindig nem bántotta, mert azt hitte, hogy fia elfáradt a hosszú úton. De mikor nap-nap után