ESZTERGOM VI. évfolyam 1901

1901-10-20 / 43. szám

tarka társaságban Komlóssy úr vigasztalhatja magát azzal a gondolattal, hogy ezek az urak mind szavakkal játszanak s amennyiben keresztény érzelműek, határozatlanságukkal s tehetetlenkedésükkel a jó ügynek a legrosszabb szolgálatot teszik. S hogy a »kath. hazafias klérus szeplőtelen zászlajának« tartója, Komlóssy, alkalmas s megbízható hadapródot találjon, kötélnek állt a „Magyar Állam", a programm-nélkülieknek és pártonkivülieknek ez a hivatalos közlönye s kommentár nélkül közli a beszédnek ezt a részét, melyhez a kath. gondolkozás csak oly kommentárt fűzhet, amilyenre mi méltattuk Komlóssy beszédjét. Hol vagy magyar Veuillot?! Ime, mire jutánk ! A Magyar AUam a liberalizmusnak egyik megvénhedt szolgáját pártfogolja; reméljük, hogy kath. elveinek föntartásával! — Tanulságos. Sokak szemét kinyithatja egy jelenség, mely most itt a mi szomszédságunkban is fölmerült. A néppárt állt szemközt a kormány jelöltjével és ime ! a Kossuth-párt minden erejével, főnökeinek nyilt leveleivel a — kormánypárt mellett korteskedett. Pedig egészséges parlamenti felfogás szerint az ellenzéki pártoknak össze kellene tartani a kormány jelöltje ellen. De itt az ellenkező történt. Világos tehát, hogy a Kossuth-pártban épen olyan erös a kormánypárt szeretete, mint a keresztény néppárt iránti gyűlölet. — Érsekújvárba. »Ersekujvari elökelöségek« cimü cikkünkre az »Esztergom és Videke« 82. számában maga dr. Ozoray István felel, »bármennyire is derogál neki.« Megtudjuk e feleletből, hogy három névtelen támadást intéztek ellene ; az egyik névtel en levél azzal fenyegette, hogy lerombolják házát; a másik azzal, hogy agyonütik öt és családját, s végre az »Esztergom« hasábjain is »neki tülekedik« valaki s agyonakarja ütni jó hírnevét. Tehát »neki tülekedik ?« Igazán szép szó; az országos lóvásárokra emlékeztet. Mindezek a merényletek szerencsére csak papiroson történtek s nem lett belölök nagyobb baj. Az előbbi két névtelennel Ozoray nem törődött, de a harmadikát elmakacsolja hirnév-agyonütésben, irigységben, rosszakaratban, rágalmazásban, tolakodásban. No, no, ügyvéd ur, legyünk méltányosak és igazságosak; már miért gondolja ezt rólunk ? nem akarunk mi rosszat, hanem jót; nem irigykedünk, nem rágalmazunk, nem tolakodunk. Hát mit teszünk? A lelki nyugalom páholyából nézzük ezt a nagy cirkuszt, hol ugyanazok a szereplök majd darócban, majd trikóban, majd mint hősök, majd mint bohóezok jelennek meg a szinen, majd okosat, majd bolondot, majd meg nagyot mondanak s megütközött a torka. A bú is, a bor is lefelé húzta a fejét. Ekkor hirtelen megnyílt a korcsmaajtó s Pista két reszkető kart érzett gyengéden a nyaka köré fonódni: »Te vagy az, Peti?« kérdezte bambán, föl se tekintve. »Pista fiam, h ová jutottál ?« válaszolt fájdalmasan az öreg Vári s forró cseppekbe olvadt mind a két szeme. Sági felugrott s zokogva vetette magát a becsületes aggastyán keblére. »Gyere Pista fiam, gyere innen, ne adj ki egészen lelkiismereteden!« esdekelt az öreg s kivezette a zokogó legényt a korcsmából. Ettől az időtől fogva mintha egészen megváltozott volna Pista. Újra a régi fiatalember lett belőle, szorgalmasan hozzálátott gazdasága romjainak megmentéséhez. De fájdalom ! nem tartott sokáig a javulás. Valami forgószél megint végigjárta a fejét s most már feltartóztathatatlanul rohant lefelé a lejtön. Közben meghalt az öreg Vári is, a plébános régóta betegeskedett már s igy aztán nem volt senki, a ki visszarántsa a meredekről. Csak az öreg Peti cigány intette néha, térjen jobb útra, de süketnek mondott mesét, Pista nem hallgatott rá. Az Icig zsidó aztán addig-addig egerészett a háza körül, még végre ki nem füttyentette öt apai örökségéből. A dob tompán, szivtelenül pergett az udvaron. aztán elvonulnak . .. alighanem uzsonázni. A néző közönségnek szabad a szereplőket megkritizálni, s ha a szereplöknek nem derogál, megfelelhetnek nekik, s ha vidékiek, legjobb ha a »Vidék-«ben felelgetnek. Ozoray ur is »megcáfolta a néppárti szónokok egyes valótlan állításait;« jól tette; nekünk meg hirül adták, hogy Ozoray szidja a papokat és orgiákat vet szemükre; következőleg mi viszont ezt az ö szemeire vetettük. Nem jól tettünk ? Azt mondja erre Ozoray, hogy nem volt igaz ; hál' Istennek; de mivel híre járt, hogy Ozoray ilyeneket beszél, már csak jól tettünk, hogy e hirt szellőztettük s Ozoraynak is alkalmat adtunk, hogy azt megcáfolja. — Csúnya, legcsunyább pontokat különböztetvén meg az »Esztergom« famozus cikkében, különösen kifogásolja azt, hogy a névtelen visszaélt Simor nagy nevével. Dehogy élt vissza; a névtelen nem zavarja a nagynevűek nyugalmát. Akinek semmi érdeke sincs, sem Érsekujvárott, sem Esztergomban, aki nem vészit s nem nyer semmit azzal, hogy ki a követ, ki a prímás, szóval aki önzetlenül szolgálja az elveket s legjobb meggyőződése szerint a szent ügyet, az nem szorul még nagy nevekre sem, legkevtsbbé nem szorul rájuk arra a szánandó célra, hogy másokat, kik még élni akarnak, agyonüssön. A revolveres vitézek nem a néppárti sajtónak szolgálnak, hanem ez idö szerint Ozoray úrhoz állnak közelebb ; tudja azt Ozoray is, hiszen szabadelvű. Hogy került tehát a famozus cikkbe Simor János neve ? Csak ugy, hogy roppant közel állt a reflexió Simor Jánosra. Mert mint O is tudja, az érsekújvári kortesbeszédek az egyházi vagyon szekularizációjára is kiterjeszkedtek, ami oly pikáns tárgy a kiéhezett kormánypárti polgároknak (a választók nagyobb részét, kik zsidók, kiveszem) mint frissen sült kolbászon a mustár s oly ragadós jószág, mint a lépvessző a gimplinek. Mondja már most maga Ozoray, ha ö nyíltan állást foglal az érsekújvári szabadelvű párti jelölt mellett, mikor ez az érsekújvári szabadelvüség az egyházi vagyon szekularizációjával ügyetlenkedik, vájjon nem fekszik-e közel a gondolat Simor Jánosra ? Világos ebből az is, hogy a famozus cikknek legcsunyább pontja sem revolver. A buzdítást a szent szeretetre elfogadjuk, viszont a szeretetnek s minden erkölcsnek alapját, a kereszténységet ajánljuk Ozoray figyelmébe, mely nem árul egy gyékényen a felekezetlenséggel, hittagadással, szabadossággal, amit ez idö szerint a gyön»198 frt 50 kr. Ki ád többet érte harmadszor ? rikácsolt a hosszú orrú végrehajtó s bizalmasan hunyorgatott az Icig zsidó felé. »Khetszaz phengö!« sietett belekiáltani Icig s aggodalmasan nézett körül, nem igér-e valaki többet a gyönyörű parasztbirtokért, mely testvérek között is megért vagy 8000 frtot. Sági Pista, ki eddig neki keseredve ült a kapufélfánál, vérben forgó szemmel ugrott fel erre a szemérmetlen ajánlatra. Előreugrott s torkon ragadta a zsidót. »Fhogjathok megh ! Shegitshég ! Gyilkhos !« »Au veh! Levágtha nekhem a fhej én thölem!« jajgatott a zsidó. «Legalabb nem les fejfájásod, hogy á ménkű sáládjon á gigid csimpájába!« vigasztalta a kormos képű Peti cigány. »Hat van lelke ennek a gazembernek, hogy 200 pengőt igér ezért a gyönyörű jószágért ?« kiáltott Pista vad elkeseredéssel s olyant rúgott a zsidón, hogy menten a falnak kívánkozott minden porcikája. »Törjetek darabokra, löjjétek agyon, törjétek kerékbe, főzzétek meg olajba a vad bestiát!« ordított a végrehajtó. Az időközben megérkezett csendörök körül fogták Pistát, de a felbőszült legény egyetlen vad ütéssel utat tört magának, megragadta a hős végrehajtót, megrázta a levegőben, hogy az ég felé kalimpált minden hajaszála s aztán olyant koppantott bájos arca kiálló díszére, hogy menten három akkorára dagadt meg ama bizonyos ékessége, mi által a jeles férfiúból lön egyetlen, véresre vert két méteres — orr. gék és romlottak és az értelmetlenek félrevezetésére liberalizmusnak hivnak. Magasabb szempontból. Az ember elhűl a lezajlott képviselőválasztás eredményének megfigyelésekor. Nem nehéz a szomorúvégü aluszékonyságnak ezt betudni. Már ha a BánrTy-korszakban bejutott ennyi — gondolták magukban a jóhiszeműek — a jog- és igazság alatt utazó Széli alatt 25—30 néppárti leszen. Ok az ok és okozati viszonynyal érveltek. Igen, többet forogtunk az elméletben, mint a gyakorlati élet harcterén. Elfelejtettük a papság politikai missióját, mely nem áll ömlengésben és kapkodásban, hanem a folytonos munkában. A magyar történelem egy szép korszakot mutat fel e téren, midön a magyar clerus a keleti faj nembánomságát levetkezve, megértette, mire van teremtve különleges helyzete által. Mindig kedves marad előttem Pálffy Tamás püspök alakja az annyira nyomasztó Lobkovitz, Ampringen és Hocher idejében. O igazi püspök és kancellár volt. Csak a személyek változtak; hiszen most is igazságért, nemzetért, vallásért kellene küzdenünk. A sokat emlegetett hármasszövetség egy különös eszmetársulást szült meg fejemben. A nem rég magas pápai kitüntetésben részesült Kannengieser pápai praelatus irja egy helyen a »Nemet Katholikusok«-ban : »Hogy a Vatikán oly szomorú helyzetben van, annak az irgalom falatjaival beelégedő, maccaronin tengődő olasz papság az oka. Bezzeg, ha Melcher, Ledochovsky et comp., valamint annyi közpap önzetlensége derült volna Itáliára, XIII. Leo nem hordana bilincseket !« Jó testvérek, ez intelem nekünk is szól, mert rémitö, ha az ABC minden betűjéhez egy csoport kifacsart, hadastyán liberális papot Írhatunk. És a mi a fő és különös, e csapatokban oly szépen férnek meg a cifra veresbegyek és a feketés verebek. Ok jobban tartanak össze, mig mi féltékenyebbek vagyunk, nehogy tán valamelyik előbb fújja a riadót, mint mi. Pedig ha összefonódnánk, ha szeretnők tiszta szívvel egymást és ügyünket, nem sülne el a puska sok helyen oly későn. Szervezkedni nem a választások utolsó napjain kell! Ha a züllés helyébe fallanx áll, tisztelt lesz seregünk, s a liberálisoknak se jut eszükbe Falk Miksát előhúzni, ki a pápai nuntiussal evett. Nem a száraz papíron, vagy a fekete tintán, hanem a szivünkben fogjuk majd észrevenni annak De ekkor már a csendörök is lefogták Pistát ; a három hatalmas legény megragadta a boldogtalant s pár perc múlva már bilincsbe volt verve a szépséges Katica jegyese. »Khetszhaz florenth!« nyögött a zsidó földön fektében. »Kendé a birtok!« sóhajtott nagy kínnal a végrehajtó s a Ságiak ősi birtokán másnap már a kevéssel előbb még rongyszedö Icig zsidó pöffeszkedett. Hasztalan kiabált a község népe, hogy sokan vannak még, a kik többet is adnak érte, orros ur kimondta a szentenciát s miszerint a Ságibirtok Grünkumpler Ignác úrra ruhaztatik.« »Phömphasan shikherült ezt a dolghot. Au veh! cshak a bél fháj én thölem !« dörzsölte a kezét a zsidó. »Sikerült!. Hanem az orrom! Levágatom mind a négy lábát a gazembernek !« nyögött a végrehajtó. »Hogy á tizses ménkű égesse ki ázs orrodnak á dobhártyáját!« kesergett a cigány. »Gyalázat!« zúgott közbe a falu népe. »Verjen meg benneteket az Isten!« ordított Sági Pista s vadul rázta meg kezén a bilincseket. Hasztalan ! Másnap már ez a tábla fityegett a zöld salugáteres házon: Grünkumpler Ignátc bőr — sőr; — és kóbásztsarnoka. Kaphadő szolámi és dahán, meg subix. 748. (Vége köv.)