ESZTERGOM VI. évfolyam 1901

1901-10-20 / 43. szám

a »kis nyáj«-nak áldását, melynek támadását a pogányságra apostolok oszlása napján ünnepeljük. Ok, az apostolok, a mi «lökepeink és vezéreink. Ily nagy gondolatokkal telítve nem érzünk majd félénkségét és ha majd ijesztgetnek bennünket, mint a farizeusok Jézust: »Menj el és távozzál innét, mert Heródes meg akar téged ölni«, — megfelelünk mi majd magunk módja szerint a rettenthetetlen Krisztussal : »Eredjetek és mondjátok meg annak a rókának, ime, én ördögöket űzök és gyógyítok ma és holnap és harmadnap bevégzem. Mindazáltal még ma, holnap és a következő napon járnom kell." E szavakról elmélkedtem én; vigyük érteimét és alkalmazását az életbe mind. Működjünk, hisz rövid időnk van ; legyünk bátrak, mert félő, hogy a kik az alkalmazkodást hangoztatják, egyházunk igazait, jussát árulgatják. »A prófétának Jeruzsálemben illik meghalni«; mi se haljunk meg, mint liberálisok, mint Júdások. Közmondásszerü, hogy a magyar papok értik-tudják az egyházjogot, s igy az egyház fenyítékeit. No hát akkor tiszteljük Péter sziklájának tekintélyét, mely e második Sinai-ról, »Syllabus«-t ad, nem összetörni és összetiporni, hanem azért, hogy homlokunkra tegyük, mint Nagy Sándor idejében a zsidó főpap Jehova nevét, mely előtt összetört a hatalmas fejedelem, — minálunk pedig a liberalizmus mumusa. Szánjuk meg a magyar specialitásokat, Komlósyt, Szabót etc., kik talán azt az élő-halott sententiát védik, hogy a liberalizmust verő «

Syllabus« nem »ex cathedra« ered és nem gondolják meg, hogy az csupa kezdetleges szabályokat tartalmaz életbevágóan és korszerűen alkalmazva államéletünkre. Ezért is fogadták el a keresztény egyház püspökei oly hódolattal, de nekik a tanitó egyház ily fényes megnyilatkozása semmi! Nekik csak tudni kell, hogy a liberalismus practikus és makacs eretnekség; hogy aztán ennek mi a büntetése . . . ? De ök azért mégis makacsul ragaszkodnak egyházi — jövedelmeikhez! Magasabb szempontból irtunk, nem azért, hogy litániás lamentatiókat gyártsunk, hanem okuljunk, nehogy a megvetett olasz papság sorsára jussunk. Közel Bajoshoz emlegették a papi birtokok elrablását. Tehát mi megmutatjuk, hogy még most is tudunk tenni a népért, midön gazdag az egyház, — nehogy midön majd le kell vetni a nagycsütörtöki dicsőséget, majd nagypénteken Jézusnak szegénységére degradált egyházát igy fütyöljék ki: »Késö a bánat; feszítsd fei!« A doroghi választás. A féktelen gyűlölködés magvát hintő liberalizmus, a vad demoralizáció, megtermetté a maga férges gyümölcsét, a szabadelvtelenség doroghi mandátumát. Szaczelláry követ úr megkapta drága mandátumát és most bizonynyal azon gondolkozik, hogy mikép fogja annak árát a börzén megszerezni. Politikai experimentálása minden esetre azon meggyőződést szüli lelkében, hogy a politika is csak börze, itfTis, ott is krachot mondhat az ember, de viszont előnyös társadalmi pozíciót kaphat. És elvégre is mindegy; a börzén is, a választásoknál is vannak izgalmak, söt a politika sokkal nagyobb hatással van az élemedett, tönkretett idegekre, mint a börzén bekövetkezhető esélyek. Megkapta a mandátumot, de nem éljenezték, midőn bő lebernyegjében és barátaival Esztergom felé tartott, hogy a »Fürdö« szállóban fáradalmait kipihenje és üres bugyellárisát a földhöz vágja. Ilyen áron, ilyen módozatok között nem dicsőség a siker és Szaczelláry úr bizonynyal könnyes szemekkel simogatja ama papírdarabot, mely biztosítja öt arról, hogy — a képviselőházba soha be ne tegye a lábát. Mert a doroghi mandátumot a kúriának meg kell semmisíteni, ha érvényt akar szerezni az alkotott törvényeknek és ha tekintélyét akarja fentartani a bírói pártatlanságnak. A régi Bánffy-választások valósággal az ideálizmus színvonalán állottak a doroghival szemben és itt legjobban megnyilatkozott a hozott törvény gyönge kerítése, melyből csak az nem búvik ki, aki nem akar, szóval a ki. tisztességét, becsületét többre becsüli, mint a rangkórságának kielégítését szolgáló mandátumot. Mint ahogy múltkor is emiitettük, a néppárt csak azt sajnálja, hogy olyan jelölttel hozta össze a sors, a ki eltekint mindentől, ami ellenfele rokonszenvét biztosítaná számára. Saját magáról dicshimnuszokat zengett és az öndicséret kellemetlen szagával minden kényesebb ízlésű embert elkergetett magától. Azért nem maradt maga. Vannak á földön-mászók között olyan teremtmények is, amelyeknek az erjedés, a szenny az elemük. A politikai patkányok, a kétes, és tönkrement existenciák egész serege iramodott feléje és — felemelték öt arra a polcra, ahol most van, már t. i. a józan és tisztességes emberek szemében. Már a korteskedése az Isten káromlás és a büntetendő gyalázkodások egész sorozata volt. Barátjai — és ezekről ismertünk rá a »dorogi tensurra« is — piszkos hangon szidták nemcsak a papokat és a katholikusokat, de a vallási kegyeletet flagráns módon, trágár kifejezésekkel sértegették. Erkölcsi halottak állottak a »dorogi ténsúr« zsoldjában, kik a vallás tisztaságát nyilvános helyeken meggyalázták, akiket felháborító mocskos beszédük miatt intelligens emberek utasítottak rendre. Hírhedt régi firmák társulása volt ez a kortezia. Olyan alakokat vitt a harcba, hogy tisztességes ember fázott attól a gondolattól, miszerint neki ilyen »tensurakkal« kell érintkezni. Ezek az alakok csinálták aztán a gyalázatosságot egész nyíltan, szemérmetlenül kijelentve, hogy a hatóság is mellettük van. Ezek a zsoldosok méltók arra, hogy a »dorogi tensur« velük parolázzék. # Csütörtök éjjel a demoralizálás tetőpontját érte el. Rettenetes apparátussal rukkolt ki a «dorogi tensur.« Vagy 50 zsidó jogászt hozatott Budapestről a dorogi ténsur.Ezek azután a kapott eszközökkel dolgoztak, és bizony volt eredménye a nagy munkának, mert reggelre nagyobb pártja volt mint sem azt bárki hitte volna. A választás a felépített bódékban történt elég szép rendben. A választási elnök Burián János dr.-nak körültekintő és gyors intézkedései minden komolyabb dolgoknak elejét vette. Rendzavarás nem is történt a választás alatt, csak annak végeztével, midön a dorogi ténsúr kocsiján Esztergom felé vette útját, őt magát, a legújabban mandátumban utazót, egy két ki nem elégített párthíve kőzáporral fogadta. A liberális kortesek ugyanis rendesen kevesebbet adtak mint a mennyit ígértek s igy a nép rendkívül fel volt ingerülve Szaczellári ellen Feldühösitette már az a választót, hogy az élelmezés mindkét választáson oly rossz volt, hogy nem tudtak ételhez jutni, mert az élelmezésnél rendszerint a vezetők zsebeltek. Szaczellári úr mindenesetre meglehet elégedve az eredménynyel. Az a híresztelés, mintha Kossuth azt mondta volna, miszerint a függetlenségiek a kormányra szavazzanak, megtévesztésre volt csak kieszelve, mert Kossuthnak sajátkezüleg irt levelét láttuk, melyet Istvánfy Elemér párkányi takarékpénztári tisztviselőhöz intézett és melyben határozottan leleplezi a liberális hazugságot, melynek a függetlenségieknek egy része felült. A választás már délután 4 órakor véget ért. Szaczellárira jött 1044, Perczelre 658 szavazat. Szó sincs róla, nagy többség, de ehhez a nagy többséghez nagyon furcsa módon és drágán jutott a dorogi ténsur. Igy például Nyerges-Újfaluról 24 választó jött be a néppárti táborba és fejenkint 8 koronájával akartak voksolni. Természetesen nem kaptak semmit, s igy 17 leszavazott Szaczellárira, bizonyosan nem liberális kortesek szép szemeiért. Igy voltak minden faluból ajánlottak, de nem kellettek. A néppárti táborból kerítésen és minden meg nem engedett módon közel 200 választót csaltak át a Pestről hozott vigécek, s ha hozzá vesszük még, hogy a néppártiak táborába a záróra után még vagy 80 szavazó érkezett a messzebb esö falvakból, kik már le nem szavazhattak, úgy érthető a dorogi ténsúr nagy többségének története. A néppárt ugyanis nem gondolta, hogy a választási elnökök egy perc szünetet sem fognak engedélyezni, s nem intézkedett még délelőtt, hogy az otthon maradt szavazók bejöhessenek. A záróra 3y

2 órakor lett kitűzve, 5 óra felé pedig csak úgy özönlöttek a választók, de természetesen már késő volt, mert rettenetes gyorsan folyt a szavazás a II. bizottságnál, ép azért, hogy ne jusson ideje a néppártnak a még érkező szavazatokat leadni. Hiába minden, az árvát az ág is húzza; és a voksokat vissza kellett szépen szállíttatni. A korteskedés és szavazás alatt több feljegyzésre méltó dolog történt, mit jegyzőkönyvekbe foglaltunk, mert a választás ellen okvetlen petícióval élünk. Z. Vasárnapi levél. — Egyről-másról. — Kedves Redaktor úr! — »Még nyílnak a kerti virágok« ... az az dehogy! — itt az ösz, a mulandóság borús költészete. Engem is körül ölel az ösz minden misztikus impresszióival; eröt vesz rajtam a melancholia. Poétikus hangulatba ringatom magam, de hiába bontogatom lelkem szárnyait a borongás ez édes ködében, nem találok szavakat, rimet, mely festené az avaron futó, zörgő leveleknek panaszos dallamát, a szigeti hársak fájó sziszegését. Zimankós lett az idő, már becsukom az ablakjaimat és előszedem a poros költemény köteteket. Olvasom, olvasom, végre megint csak a szabadba kívánkozom, mert hiába, nem találok oly szép költeményt, mint a természet hattyúdala : az ösz ... A nyári kalandok, a politikai világ, minden emlék már fátyolozott rom, mely szerényen néz a feledésnek sötét világa felé. Valami újat, valami érdekeset hozna már a világ, mert igy az élet borzasztó. Nincs semmi mozgalom. A város olyan szomorú képet ad, oly unalmasak az emberek, s borzasztóan flegmatikusak. Sehol egy kis választás, sehol egy kis hirtelen megállt benzin-motor! Egy héttel ezelőtt még zajlottak a »közügyek.« Képviselő, szolgabíró, tanitó választások voltak napi renden, ma pedig meg kell elégednie a kortes-világnak, hogy a városi XXXXVIII. tanügyi állásra pályázatot hirdetnek. Ez az állás az hiszem — s ha jól fejtem meg a római számok rébúszát —• a segédkántori teendők ellátását követeli. A városban ez képezi az egyedüli szenzációt, ha ugyan nem vetekedik vele az, hogy Szálkai Tóth hegymester uram a kis Duna beszakadt csatornáit becsülettel kireperálta. Tisztelem a jó szándékát, és ha ezt is kitudta vinni, úgy elhiszem, hogy sokan kérik tekintélyes pártfogását a városi írnoki állomásra. Ej-ej! Kedves Redaktor úr, lám hová jutottunk; ma egy hete még képviselőket kandidáltunk, s most ilyen témákra kandikálunk. Hja ! Ez a mulandóságnak borús költészete. De ne gondolja, hogy e költeményben nincsenek érdekesebb strófák is. Vannak. Nem akarom Tóth József biró úr költeményeit citálni, de önkéntelenül kibökkentem, hogy: hát a tigris kutya ?! Brr, de rémes egy része ez a vicinális helyzetnek. Képzelje el, a papa minden este ilyen búcsúhimnuszt zeng a mamához, mielőtt szigeti sétájára indul: »Isten veled szivem szerelme, édes anyjukom! Ha nem térek többé vissza, viseld gondját a lányunknak. A részvények ott vannak az éjjeli szekrény fiókjában. A temetésem minél egyszerűbb legyen, de a papucsomat készitsétek ki, mert tegnap éjjel sem találtam meg.« A mama várja sokszor éjfélig és mint holtat siratja, mig ö az »Ereszd el a haj am« asztaltársaságban titkos elnöki minőségben fungál. Ilyen a világ ! Üdvözli Márga. Második Országos Katholikus Nagygyűlés. i. Á katholikus közönséghez! Magyarország katholikusai folyó évi 4—7. napjain fogják megtartani a Második Országos Katholikus Nagygyűlést Budapesten, az ország fő- és székvárosában.