ESZTERGOM VI. évfolyam 1901

1901-09-15 / 38. szám

precedense az uralkodó szabadelvű »erdekszö­vetség<< meghasonlása. Gúnyolására a tisztességgel küzdőknek hoza­tott az a törvény tehát, mely a választásoknál tiltja a vesztegetést ? Mert vesztegetés fogalma alá esik minden, a mi az egyén meggyőződésé­nek nyilvánulását feszélyezi, s azt eszközökkel, muzsikával, bankettel, tyúkkal, kalácscsal másfelé iparkodik hajlitani. Eddig a jelölt itatta, etette, pénzelte a választókat, de most már a törvény tiltja, tehát a választók banketteztetik, pezsgőztetik és tart­ják el pénzzel a jelöltjeiket. Semmi sem válto­zott a helyzeten, csak egészben megfordították. És hogy vannak jelöltek, kik a törvény paragrafusait ezen politikai ferbli kártyájaként használják, ez csak azt erősíti meg, hogy az önző, minden nemesebb eszme híjával lévő érdek­szövetség, diadalra áhítozó egyediségeit támo­gatja és titkos céljait mindenféle eszközök alkal­mazásával is elérni iparkodik. Lyza. Választási mozgalmak. Esztergomban a szabadelvű párt hivatalos jelöltje, a kerület volt képviselője, Frey Ferenc, ma délelőtt tartja meg programm beszédjét a Széchenyi téren. Mult vasárnap a tűzoltók ün­nepélyes lakomáján kérték fel a jelöltségre, mit ö elfogadott; mire aztán a város szabadelvű vá­lasztó polgárai táviratban tudatták a jelölést Széli Kálmán miniszterelnökkel és Podmaniczky Frigyes báróval, az országos szabadelvű párt elnökével. Ugy Széli Kálmán, mint Podmaniczky válaszolt e táviratra. Örömmel vették tudomásul e jelölést és nagy sikert kívántak a felavatott tűzoltó in­tézményekhez. Frey Ferenc körül erös párt csoportosult. Különben is a választók nagyrésze ragaszko­dik régi képviselőjéhez s az olyan apró-cseprő kortes-rikkanások, melyek ellene szomjas tor­kokból intézvék, figyelembe nem vehetők, mert azok nem kapnak maguknak józan felfogású ko­moly jelöltet Frey-el szemben. Ezek a bácsik a Kapa és Bádi fajtából, ugyancsak felsülnének, mert hisz egy jelölt sem itathat és etethet a nélkül, hogy mandátumát kockára ne tenné. A törvény szigora utói fogja érni azokat, kik a vesz­tegetés politikáját tűzték maguk elé. De nemcsak a jelölt vesztené el mandátumát, hanem az új törvény egy paragrafusa a megvesztegetett kerü­letet is megfosztja 5 esztendőre képviseleti jogától. Szó volt arról, hogy dr. íöldváryt, majd Brutsi János szeszgyárost kérik fel az elégedet­lenek, azonban semmi mozgalom nincs, és nyu­godtan készül a város az egyhangú választáshoz. Frey e héten nemzeti szinü falragaszokon hivta fel a polgárokat ma tartandó beszámolójának kedvűén még a vén Múzsa is Tóth biró rigmusai mellett. ímhol az »Itt röpül« . . . Itt röpül ni, ott viszi! Körme közt a csirkét Hogy a kánya üsse meg, Azt a svandra vircsét. Csirke hússal él az is, Mint valami mágnás, Csakhogy sűtlen eszi meg, Nem kell hozzá rántás. Igy csörgedez ez a kiapadhatlan véna; mindenre, amihez ér, ráleheli a költészet zo­máncát. Átszivárog Tóth József biró és költő egész életén s mialatt 1845-ben az osztálytár­sakat szedte rímbe Kis, Galgóczy, Pisúth, Horvát és Árvái, Sreiner Pafcsúga és a Baros, még azután a Hamar Voltunk mind tanulók iskolatársaim itt, addig az »összes költemények« utolsó előtti lap­ján »Érdem keresztem feltüzésének felköszöntö­jét« adja, ő »Ki a sors kereke által vezényelve Huszonnyolc év alatt bírósággal küzdve Jutva idáig " Hogy miként érdemlem meg e kitüntetést. Föl nem foghatom.« meghallgatására s igéri, hogy a mostani politikai helyzetről is fog nyilatkozni. Ez mindenesetre ér­dekes lesz, s jövö számunkban erről beszámolunk. A dorogi kerületben nagyban folyik a harc. Szaczelláry tiszteletére egyre másra rendezik »vá­lasztoi« a banketteket. A jelölt úr bérelt négye­sen jár, s csikós legények nyargalják körül ha­talmas kocsiját, és hordják a kerületben a kor­tes zászlót. Szacelláry politikát eddigelé csak pezsgő árfolyam szerint űzött. Csütörtökön a párkányban tartott programm­beszéde alkalmából fél ötre d. u. voltak egybehiva a párkányi választók. Szaczellári ismeretes né­gyes fogatán jött át Esztergomból. A Hungáriához címzett politikai szintérré alakított szállodában a megye előkelő tisztviselőin kivül sokat láttunk ott Esztergom intelligens eleméből is. A jelölt­nek testvérbátyja, a miniszteri osztálytanácsos is átjött, hogy tanuja legyen öcscse kudarcának, amit itt elért. Legelsöbben kifejtette, hogy ö az egye­dül helyes és uralkodó szabadelvüség hive, s hogy ez elveitől senki sem fogja eltántorítani. Bizik ö — úgymond — a doroghi kerületben, s hiszi, hogy ezen bizalom visszhangra talál. (A pezsgős palackok durrogásában. Szedő.) A mun­kásügyröl szólva kijelenté, hogy a kerület mun­kásügyét szivén viseli, és a járásbiróság kér­dését sürgősen fogja megoldani; »erre meg­esküszöm: Isten engem ugysegelyjen.« Ezen kijelentése érthető komikus hatást idézett elö. Különben is gyenge szónoki vénája a felhangzó közbeszólások miatt teljesen elhagyta, és innen már csak akadozva, és súgás után beszélt. Az Ausztriával való kapcsolatot dicsérte meg. Szerinte az Magyarország tekintélyének és ere­jének kútforrása, mit minden magyarnak meg kell védeni a hiu ábrándképek nagy harcosainak támadásától. Minden más pártot üres frázisokon alapulónak tart, és — mondott volna még egye­bet is, de bizony nem jól tanulta be mondó­káját, mert itt elakadt teljesen. A jelenvolt el­lenzékiek ezen kaptak, s több felkiáltás hangzott el: »Nem tud beszélni! Nem tudja mit akar! Minek jött ide ? Honnan jött ?« Ilyen és hasonló kifejezések repültek a jelölt ur feje felé, ki sár­gás arccal nézett jobbra-balra, majd a változa­tosság kedvéért zöldre vált színnel keresett ka­bátja zsebében programmot. Nyilván elfelejtette, hogy nem az a kabát van rajta, melyben a tü­kör előtt beszédjét tanulta, s melynek zsebében felejtette a tudományt. Most már aztán igazán gúnyos kacagástól echózott a terem. »Mit akar olvasni? Ne papirosról beszéljen!« A zsivaj és lárma oly nagy lett, hogy a járási föszolgabiró­nak kellett közbelépni. Figyelmeztette a közönsé­get az általános szólásszabadságjogaira és erélyesen rendreutasította a zavargó népet. Erre a független­ségi párt részéről egy jelenvolt tiltakozni akart az ellen, mintha e tüntetést a pártja részéről ren­dezték volna. Érthető szavakhoz azonban nem jut­hatott a nagy zúgolódásban. Szaczellári még egy­szer beszélni kezdett, de a nép ingerült hangulata miatt csakhamar be kellett végeznie mondókáját. Jóllehet azonban nem is volt az tovább. E szereplés De fölfogom én s fölfogjuk mi, mi Eszter­gomiak, kik Tóth Józsefnek már is emléket emel­tünk s őt nemcsak bírónak, örökös bírónak, de úrnak is vallottuk. Ott a szigetben révedez fe­lénk az árnyas »Tóth József biró-út« ; örök időkre ott hüsül a diófák árnyában. Kár, hogy nem a régi fölírást hagyták meg a falon »Tóth József biró úr-út.« De ha odáig is van az uraság, hát hagy­juk, azt azonban bátran ki lehetne irni »Tóth József biró-költö-út«, vagy »költő-biró út«, amint tetszik, mert Tóth Józsefben a költő túl tesz a birón, s tegyen is túl még sokáig, hogy ne le­gyen igaz, amit ő énekel: »Elszakadt a zengő Elhallgatott a lant, Bár kőkemény szivet Lágyitgatott alant. Nem fáradt el a kéz, Pengette szüntelen Mig a húr nem szakadt Ének volt végtelen. Ugy legyen ! Ramocsai. után állítólag a dorogi kerület választói diszla­komát rendeztek a jelölt úr tiszteletére. Na­gyon keserű hangulatban, de annál hangosabban folyt le a bankett. A felköszöntökben sem volt hiány, de viszont köszönet sem. Bö programmu körútján mindenütt ilyen szerencse kiséri a sza­badelvüség bankókból csinált zászlaját. Mult vasárnap délelőtt jött a kerületbe Sze­mere Huba dr. a függetlenségi párt jelöltje. A nánai indóháznál lovasbandériummal és zenekar­ral fogadták hivei. Ugy vonult a Hungária szál­lodába s a délelőtti istentisztelet végezte után elmondta politikai nézeteit. Kijelentése szerint feltétlenül és csak közgazdasági politikát üz. Csak ezen a téren mozog, de itt, úgy mond, nagy céljai vannak, mert szerinte Magyarország nagyságát csakis közgazdaságának önállósítása után lehet elismerni. Ezért hive és harcosa az önálló vámterületnek; magyar vámot szeretne a mezőgazdasági és ipari termékekre ; követeli az önálló pénzügyet, magyar bankot és ennek vé­delmére a magyar hadsereget. Egyik fő célját képezi, úgy mond, a népnevelés fejlesztése és ingyenessé tétele. A beszéd után a párkányi füg­getlenségi polgárok és a kerületből egybe sereg­lett küldöttségek ebédhez ültek, hol ismét többen felszólaltak a független eszmék magasztalására. Szemere még az nap megkezdte politikai körútját s a Szacelláry ellenes hangulat mindenütt ked­vező fogadtatásban részesítette. Ebben a kerületben a néppárt is időszerű­nek látta kibontani elveinek tiszta zászlaját s hivatalos jelöltként Perczel Bélát küldte ide. E jelöléssel bővebben lapunk más helyén foglal­kozunk. A köbölkúti kerületben legerősebb pártállása van Bonitz Ferencnek, a néppárt jelöltjének. Bonitz már több helyen elmondta programm­beszédjét s a választók nagy lelkesedéssel vo­nulnak zászlói alá és szegődnek harcosaivá a jelen kívánalmaknak leginkább megfelelő elvnek. A szabadelvüpárti volt képviselő, Kobek nyilt levélben számol be választóinak parlamenti mű­ködéséről s most már letett azon szándékáról, hogy fiát tegye mandátumának örökösévé. Ugy tartja, hogy elég lesz neki is elviselni a nagy. és még hozzá kétes politikai háborút. Emiitett levelében utal a kerület nagy bizalmára és re­méli, hogy az ismét mellette nyilvánul meg. Mi nem azt reméljük. A függetlenségi párt itt is állított jelöltet. E részben azonban olyan bonyo­dalom keletkezett, hogy a legjobb értesülés is bohózatnak illik be. Ugyanis mig az egyik rész­ről Mihnya János helybeli államépitészeti hivatal­nok van kikiáltva a függetlenségi párt hivatalos jelöltjének, másrészről olyan hirek keringenek, hogy Szander Károly kir. táblai biró, Szander István köbölkúti földbirtokos fia lép fel ugyan­ilyen progammal. Azt hisszük, itt a helyzet jövö vasárnapig tisztul annyira, hogy legközelebbi számunkban világos képet nyújthatunk olvasó­inknak. D. Eritizálás — semmittevés. A bécsi nemzeti múzeum képtárában sűrűn találkozni ügyes másolókkal, kik egy-egy Rubens vagy Rembrandt kép előtt órákon át állnak für­késző, tanulmányozó arccal, mire hozzálátnak a másoláshoz, több-kevesebb hűséggel közelítve meg a nagy mesterek művészetét. Érdeklődéssel néztem, magam is ezeket a másolatokat és még jobban tanultam meg belőlük csodálni, még többre becsülni a nagy mestereket. Mások e vélemé­nyüknek hangosan is kifejezést adtak kímélet­len kritikával illetve a törekvő festő vagy festönő művészetét. Amaz, mintha már megszokta volna az ily tolakodásokat, csendesen tovább dolgozott, de szeméből mégis annyi megvetés villámlott ki a hívatlan kritikusra, hogy jobbnak látta onnét eloldalogni. Az a szúró tekintet, mintha azt mondta volna : magad árulod el müveletlensége­det. Ha csak valamikor is ecsetet forgattál volna kezedben, nem beszélnél igy. Ne ártsa bele magát e magas tudományba az, a ki legfölebb — suvickoló kefével mázolta be cipőit, de azonkívül sem nem próbált, sem nem tud ecsetet forgatni! Ez az eset jutott eszembe, mikor az első osztrák »Clerustag« impozáns lefolyásáról olvas­tam, a hol is sokat foglalkoztak a kath. sajtóval, mint a »Los von Rom« mozgalom ellensúlyozá­sára egyedül alkalmas eszközzel. Hartmann plé­bános tette szóvá a klérus kritizáló viszketegét, mely egyik oka, hogy a kath. sajtó nem tud annyit produkálni, mint a mennyit tőle joggal

Next

/
Oldalképek
Tartalom