ESZTERGOM VI. évfolyam 1901

1901-07-07 / 28. szám

üthet mindenféle baj, agy-gyuladás, agylágyulás, üszök, veszettség! Nem várhatjuk meg, nem szabad megvárnunk e veszedelem kitörését; elég nekünk a kóros tünet; elég nekünk a szél is, mely a miazmát hozza, arra, hogy óvintézkedéseinket megtegyük. Nem volna bennünk ügyszeretet, nem egészséges vér, ha a romlásra nem reagálnánk; magunk is már inficiált, meggyöngitett szervezetek volnánk, ha nem állnánk ellen az ellenséges befolyásnak, ha nem állnánk ellen egy gyönge kor vérszegény eszméinek. Végezzünk ! A korszak iránya a viziló renyheségére emlékeztető materializmus; fordul ugyan már a Jónás (a budapesti állatkerti vízilovat igy hivják), de csak lassan ; újságok, népképviselet, kormányok mind, szellem tekintetében nem a sashoz, de a Jónáshoz állnak közel; erös injekciókra van szüksége a kábult közvéleménynek, hogy eszméljen s megtérjen. S mikor igy áll a világ, akkor Önök egy jó tanácscsal látnak el minket, azzal, hogy »tartsatok velünk, majd fordul a világ, ha megint kedve tartja.« Erre csak azt feleljük, hogy a csibuk szára nem a világ tengelye s Mohammed nem a mi prófétánk ; különben a törtető világ a maga számára sem kér ez orvosságból ; mi sem kérünk, hanem tovább dolgozunk. j Vasárnapi levél. •— Beszélgetésem Tháliával. — A mult hét végén valami a Kis-Duna partjára vitt, s midőn a saskert előtt lépegettem, sürü kopácsolás ütötte meg hallószerveimet. Benéztem a kertbe s láttam, hogy ott egy hatalmas deszkabódét épitenek. Emberi kiváncsiság és újságírói ösztön vitt a nyitott kapun a kertbe. Ott javában és lázasan dolgoztak az ácsok, épen akkor kért egy kis leány egy kosár forgácsot. Tudva a nótából, hogy e kis leányt valószínűleg az anyja küldötte forgácsért, de meg azt is figyelembe véve, hogy forgács között könnyen akad az ember szálkára, beljebb mentem, egész a Sas-kaszárnya udvarába. Ott különös látvány tárult elém. Rengeteg láda volt ott lerakva, s e rengeteg láda hegyébe még egy sor láda. Nem messze a ládáktól egy sereg sápadt képű ember AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Rabmadárka. Kalitkába belezárva Dalolgat egy kis madárka . . . És abban a dalocskában Mennyi bú, kín, fájdalom van. Cifra kalit, cukor, étel . . . Mindene van, a mi csak kell; Mégis-mégis, tudja Isten, Víg danája soha sincsen. Ki-kinéz a nagy világba . . . Ej! ha volna szabadsága, Máskép szólna az a nóta, Tán sohase szomorkodna. Ereszszétek jó emberek! Nem halljátok, mint kesereg ? Hadd repüljön szabad szárnyon, Hadd daloljon lombos ágon ! Hüs bokorban puha fészkén, Kis családja menedékén Vidámabb lesz a nótája: Vele dalol szive párja. férri és nő. egy csoportban. Fanatikus, megtört szemek meredtek rám, várakozván a megszólításra. Az udvar közepén egy tüzoltó-lajt rúdja tövén ült egy feketébe öltözött asszony. Szomorú volt. Egykor szép arcán mély barázdák húzódtak, máskülönben eléggé sovány volt. Ráismertem az asszonyra, Thália volt. Nyomban előkerestem egy névjegyet s egy ott ácsorgó tűzoltóval hozzáküldtem, ki csakhamar visszajött s tudtomra adta, hogy ö nagysága fogad. Elejbe léptem és meghajtottam magam. O könnyed fejbólintással üdvözölt és helyet mutatott a rúd végén. Én ott kényelembe vágtam magam, balszemembe egy darab üvegcserepet nyomtam s megszólaltam. En: Üdvözlöm asszonyom Esztergomban, honnan és merre, hogy e várost is érinti ? 0: Ah kérem, hagyja a szives üdvözlést, volt részem belőle. Amint ide értünk, a titkár azzal fogadott, hogy nincs bérlet. No volt nagy ribillió ! Papjaim és papnőim Istenben boldogult néhai anyám származását emlegették . . . En: Pardon asszonyom! És mi céljai vannak a jövőre nézve ? 0: Látja kérem! Ezt a pagodát építtetem magamnak, s ha már készen lesz, rá iratom, hogy: Színház ! A papjaim és papnőim bevonulnak és iparkodnak majd hivöket téríteni. Én: Sok baja lehet a papjaival. 0: Végtelen sok! mert rém sokan vannak, de elvégre nem utasíthatok vissza senkit sem, ki szoknyám után fut, mert tudja édes barátom, egy nő, pláne istennő ha megöregszik . . . vége, de én még nem panaszkodom. Oh, hogy is zúgolódhatnék, hisz ó-kori istennő barátnőim közül már csak nekem épitenek kő-templomokat. En: Igen Asszonyom, ön csodálatosan megtartotta magas pozícióját. 0: Oh ne csúfolódjék! Milyen életem volt az olympuson! Csak akkor vagyok elkeseredett, midőn a régi szép napokra vissza emlékezem. Higyje meg, ilyenkor, ha végig nézek a mostani világon, oly életunt leszek, s lelki kínjaimat egy pohár lúgkő-oldattal szívesen oltanám el. Én : No majd máskép lesz minden. Ó: Igen? ön is hiszi? Lássa mily jól esik a vigasztalás. Látom ön jó barátom, hát mondja meg nekem, milyen darabok kellenek Esztergomnak, vagy egyáltalán mit csináljak, hogy a közönség kegyét megnyerjem. De ha el nem bocsátjátok, Legalább hát ne bántsátok. Cifra, rideg kalitjába' Sírni legyen szabadsága . . . Simon M. Péter. Az első vizsga. Nem tudtam elképzelni, mi történhetett Csabaiéknál ? — Már napok óta ideges nemcsak a mama, hanem idegesek a leányai is: Piroska, meg Ilonka. Mintha valami rém üldözné őket, vagy mintha valami csapástól félnének, ugy viselik magukat. Vicceim, melyek ez ideig hálás publikumra találtak bennük, hatástalanok maradtak ; híreimre, melyekkel különösen a mamának szoktam kedveskedni — nem volt senki sem kivan esi; söt abba maradt a preferance — a melyet pedig soha sem mulasztottunk el, ha látogatóba mentem. De már sok! — gondoltam magamban — itt valami baj van, a minek végére kell járni, különben elveszítem a legkellemesebb kártya kompániát. — El is határoztam, hogy utána nézek a dolognak, bár alkalomra vártam', nehogy ajtóstól rohanva a házba, mindent elrontsak. Azonban nem soká kellett reá várni. Megjött az alkalom mindjárt a legközelebbi látogatásomkor. A mama volt csak otthon. Az fogadott. — S a lányok? — kérdeztem a kölcsönös üdvözlet után. — Clarisse-nál vannak. Holnap megy az édes apjával Olaszországba. S tudja, a lányoknak elég, ha barátnőjük csak egy napra megy valahová, már búcsúznak, annál inkább búcsúznak Én: Futó lépésben hagyja el a várost, vagy pedig a bódéra irja ki: »Cseledelbelyezö.« Akkor az esztergomi asszonyok látogatni fogják, s ahová az asszonynép eljár, elmegy a férfi is. 0: Ah! hát ennyire van már a művészi érzék? Akkor inkább tovább megyek, s emlőimen táplálom szerencsétlen gyermekeimet. A titkár: (Hozzánk rohan lelkendezve): Végre! két bérletet csináltam. Thália: Szerencsétlen! Most már itt kell maradnom. Magukra hagytam őket, ajánlottam magam. Én. Elfi jelentőségű belügyminiszteri határozatok. A belügyminiszter legutóbb a következő elvi jelentőségű határozatokat hozta: A katholikus vallásnak a latin és görög szertartás mellett örmény szertartás szerinti megkülönböztetése az anyakönyvi bejegyzésekben helyénvaló. Pénzt fölvevő magánfelek nyugtái a pénzt kiutalványozó gyámpénztár tulajdonát képezik. Horvát-Szlavonországban községi illetőséggel biró szülök gyermekének vallása nem jegyzendő be a magyar állami anyakönyvbe. A magyar osztálysorsjáték sorsjegyeinek külföldön való terjesztése és elárusitása magyar jog szerint büntetendő cselekményt egyáltalán nem képez. Kir. zálogházak és ezek közvetítő intézetei kézi zálogüzleteiket munkaszüneti napokon is nyitva tarthatják. A közigazgatási biróság a következő döntvényt és határozatokat hozta: Ha az iránt, hogy a községekben rendszeresített segéd- és kezelőszemélyzet alkalmazásánál kit illet meg a kijelölés és kit a választás joga, szabályrendelet nem intézkedik, a kijelölés jogát a képviselőtestület, s a választás jogát a választó-közönség gyakorolja. A körjegyzőségeknél rendszeresített segéd- és kezelő-hivatali állásokra vonatkozólag a kijelölés jogát minden esetben a tisztujitó-szék elnöke, a választás jogát pedig a szövetkezett községek képviselőtestületeinek egyeteme gyakorolja. A rendezett tanácsú városi rendőrkapitányok évi javadalmának az 1886. XXII t.-c. 66. §-a szerint való megállapításánál a tiszti javadalom fogalomkörébe a működési, napi- és jutalomdijak be nem sorozhatok, a lakpénz kérdését pedig az idézett törvényszakasz egyáltalán nem érinti. Az 1886. XII. t. c. 129. §-a szerint a községi birtokosok s lakosokra kivethető községi adó a 130. §. szerint csakis az állami adók arányában vethető ki és sem ez, sem más törvény nem most, a mikor Clarisse-t csak másfél hónap múlva látják viszont. — Biz az elég veszélyes út, ha tengeren mennek —• feleltem a mamának. Azt azonban elhalgattam, hogy itt a saját gyászos tengeri állapotomra gondoltam. — No rájuk nézve nem annyira, mert eléggé hozzá szokhattak. Minden évben megteszik ezt az utat s minden évben hajókáztak eleget. . — Igazán irigylem őket — akartam mondani, de megszólalt a csengő s bejött a két lány : Piroska meg az Ilonka. Láttam, hogy az a valami megint bántja őket. Alig estünk át a szokásos üdvözleteken, s alig foglaltam el megszokott helyemet a régi karosszékben, mindjárt meg is kérdeztem : — Ugyan Piroska kisasszony — mit búsul ? Hisz az a más fél hónap hamar elmúlik. Észre sem veszik, s egyszerre megint maguk között lesz Clarisse, a jó barátnő. — Hát azt hiszi, hogy azért búsulok ? — Csalódik ! felelte ö mélabús hangon. — Lehetetlen, hogy csalódjam! — szóltam erősen hangsúlyozva a »lehetetlen« szót. — Márpedig akár lehetetlen, akár lehetséges, most az egyszer nagyon csalódik. — Hát akkor miért oly búsak ? Nézze: Ilonka eltűnt. A mama meg csak azért vette varrását kezébe, hogy idegességét palástolja, ön meg szintén elismerte, hogy bús. — Igen bús vagyok. De hogy is ne volnék az, a mikor visszajövet a ferencrendüek templomát zárva találtuk s igy nem imádkozhattunk a Szent-Antal előtt!