ESZTERGOM VI. évfolyam 1901

1901-04-14 / 16. szám

VI. évfolyam. Esztergom, 1901. április 14. 16. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 10 kor. Félévre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. A katholikus társadalom feltámadása. Esztergom, április 13. Elhangzott az Alleluja a templomokban, s végig harsogott széles e hazán. Megdobbant milliók és milliók szive az Alleluja hangjaira, még azoké is, kiknek lelke csak ilyenkor, mintegy az örvendezők árjától tovaragadva száll Krisztus felé. Magyarország a nagyhét alatt tagadhatatlanul keresztény ország képét mutatja, húsvéti köntösbe öltözködik. A köntös tehát csak megvan, de van-e alatta keresztény sziv, kath. meggyőződés? Az Alleluja puszta szó-e csak, mely hegyenvölgyön végig röppen, de a szívben állandó lakhelyet nem vesz? A templomokban volt-e csak feltámadás, vagy a lelkekben, a kath. társadalomban is? Feltámadt-e már egyszer a katholikus öntudat is, hogy dicső és tevékeny életet éljen? Ez a kérdések kérdése. Tagadhatatlan, hogy az utóbbi évek és napok eseményei a feltámadás pirkadó hajnalát sejtetik, s az ifjúság lelkes mozgalma a kereszt feltámadásának ünnepe, de a katholikus társadalom a maga egészében még mindig nem ébredt fel, itt még éjjeli csendes nyugalom van. Hallja a reggeli harangszót, látja, hogy a felkelő nap már szobája ablakára tüz, de ö még álmosan nyújtózkodik és szendereg tovább; felkelni, talpraállni nincs kedve. Nincs kedve, mert nincs ereje. Ez az erőtlenség, puhaság, lomhaság jellemzi a magyar katholicizmust az egyházban, a világban egyaránt. »A katholicizmus Magyarországon még AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. . .. Legyen a te akaratod! ... Reggel négy óra volt. Az öreg Ferenc bácsi, a városi közkórház jubiláns sekrestyése erősen megzörgette ablakomat. Tisztelendő Uram ! Nagy betegünk van ! Az a szegény fiatal deák, kit a mult héten hoztak a kórházba, rosszul van. Persze a sok tanulás megártott neki. Mintha bizony a nélkül meg nem élhetne az ember. Most mi hasznát veszi. Én iskolába se jártam, mégis olyan becsületes kenyéren élek, hogy ur legyen az, a kivel cserélek. Félek, hogy szegény a nap virradtát alig éri meg. Régi az én tapasztalásom ebben a dologban. Ha én mondom valakiről, hogy meghal, azon már se doktor, se patika nem segit. Hisz innen-onnan 53 esztendeje, hogy a közkórház küszöbét taposom; már mint harangozó, talán a tizedik harangkötelet is elnyüttem, de meg is telnék három temető azokkal, kiknek a szemét én fogtam le, nem csoda ha tized nap előtt megmondom, kinek a baja válik halálra. Még egy óra múlva is mesélget az öreg, ha fel nem készülök s nem indítom útnak : No öregem menjünk, az a szegény beteg nem ér rá várakozni, mig mi kimesélgetjük magunkat. Csikorgó hideg decemberi hajnal volt. Sehol Laptulajdonos és kiadó : Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR. a régmúlt emlékeiből él, még magán hordja a hajdani nagyság idejéből eredő régi köntöst, de az izmok nem fejlesztettek ki a múltban a munkára, soha céltudatos tevékenységre az energia nem neveltetett s most egyszerre benn vagyunk a létért való küzdelem rettenetes tusájában és sokszor épen a régi nehéz köntös az

; mely az erő kifejtésében akadályoz.« Evvel az őszinte jellemzéssel illette Zichy János gróf legutóbb a budapesti kath. kör közgyűlésén a magyar katholicizmust s valóban Zichy most is igazat és mélyrelátóan beszélt. Nincs izom a kath. társadalomban. Nincs izmos élet. Puha test sokszor csont és gerinc nélkül a mi kalh. társadalmunk. Tagjai fenn és lenn egyaránt a gerinctelenek osztályába sorakoznak, ki stréberségbői, ki gyávaságból, ki meg nyomorúságból. Ércből kell annak lennie, kit a mai élet, a politika meg nem őröl. A közerkölcsök hanyatlása ragadós s megmételyezi még a jobbakat is. Az egyedek nem birnak »a létért való küzdelem rettenetes tusájábant< fennmaradni, a felsőbbség, a társadalom segédkezet pedig nem nyújt, tehát elvesznek. S ugyan mi az oka annak, hogy annyi millió keresztény, hogy 8—9 millió katholikus igy széthull s szerves egészszé, megdönthetetlen falanx-xá egyesülni nem tud? Az, hogy nincsen meg a katholikusok közt az az erkölcsi kapocs, mely őket összetarthatná, nincs meg a közös meggyőződés. Embereket kötéllel összetartani nem lehet, söt még külső intézményekkel, törvényekkel se. A lelkeket erkölcsi kötelék fűzheti csak egymáshoz szorosra. Ez pedig nincs meg. egy lélek, csak a csillagok pislogtak álmosan a sötét égbolton. Mintha az a metsző északi szél lobogtatta volna lángjokat, mely arcomat égette, s hol egy marék havat vágott a szemembe, hol meg köpönyegemet próbálgatta nyakamból kiakasztani. Sokáig mentünk. A kórház a város végén van; egyhangú kopogásunk messze elhallatszott a fagyos kövezeten; jó negyedóra múlva érkeztünk meg. Szegény Pető Józsi! Még tizennyolc esztendős is alig volt. Végig járta a latin iskolákat, csak a nyolcadik, az utolsó volt hátra. Első diák volt mindig; — Isten jó voltából még sokra vihette volna, ha az a furcsa -száraz köhögés úgy elö nem veszi. Édes apjának is az ásta meg idő előtt sírját, tőle örökölte a bajt Pető Józsi is. Némán feküdt ágyán, csak néha-néha, mikor a láz jobban előfogta, beszélt kissé félre, akkor is az iskolával, a könyvekkel bajlódott. . . . Ne bántsa őt tanár úr, szegény fiúnak gyenge a tehetsége, majd én lefordítom . . . Jobbról özvegy édes anyja, balról az ápoló irgalmas nővér állott mellette. Kiaszott kezei párnáján nyugodtak, nagy fekete szemeit reám emelte, mikor beléptem. Fonynyadt arcain mosoly futott át, mialatt alig érthetően rebegte: Isten hozta ! Részvéttel tudakoltam baját, hogy igy bizalmát annál jobban megnyerjem. Nem felelt azonnal. Vettem észre, hogy Szerkesztőség és kiadóhivatal: Papnövelde, hová az előfizetések, kéziratok és hirdetések küldendők. Hirdetési árak: Egy háromhasábos petitsor ára 16 fillér. Többszöri közlésnél árkedvezmény. Majdnem odáig jutottunk a liberalizmusnak az emberi észt mindentől függetlenítő tanai folytán, hogy még a katholikusok között is ahány fia, annyi vélemény. Mindenki magának csinál külön vallási meggyőződést s hozzá megfelelő lelkiismeretet. Igy szaporodtak el a liberális papok dicstelen példájára s asszisztenciája mellett azok a kétéltűek, kik a templomban s a szobájukban, hol senki sem látja, katholikusok, de a politikában, az életben »emberek.« Nagypénteken talán el is mentek a templomba, hogy Krisztus keresztje előtt térdet hajtsanak, de az egyetemen, a törvényekben annak semmi helye. Krisztus csak a templomban Isten. Erkölcsi törvényei, az evangélium igéi csak a templomban igazak, az életben már nem irányadók. Ilyen csúfondáros katholikus meggyőződés mellett azután nem csoda, ha nincs izmos kath. társadalom. E közös meggyőződésben összenőtt s megizmosodott . kath. társadalomnak megteremtésén kell tehát

7 fáradozni. A katholicizmus erkölcsi erejét kell kifejleszteni s bevinni az életbe a hitélet gondozása és a szervezkedések által. A kettőnek együtt kell járni, egyik a másik nélkül félszeg, tehát fél dolog. Azért a kath. körök, melyekben a szellemi közösségre, a hitélet lendítésére, a kath. öntudat és meggyőződés kialakítására nem törekeáznek, a kath. társadalom megizmositásán semmit sem lendítenek. Ezekbe a kath. szellem nemcsak nem éled és izmosodik, de egyenesen halni jár. A kath. körök, ha feladatuknak meg akarnak felelni, nem lehetnek egyszerű kaszinók, nehezére esik a beszéd. Kezét mellére emelte s úgy suttogta: — Itt — itt olyan nehéz. Mélyen a szemembe nézett, mintha a biztató reményt onnan szerette volna kiolvasni: — Ugy-e Főtisztelendő Uram, meg fogok én még gyógyulni ? Ugy szeretnék élni, hisz oly szép, oly kedves ez az élet! Oly örömmel tanulnék még most is, de az orvos úr megtiltotta. Majd tavaszra, ha enyhébb idők lesznek, tudom ugy is megsegít a jó Isten. Az a gyönyörű május hónap majd meggyógyít engem is. Főtisztelendő Uram Ígérje meg, hogy fog imádkozni értem, majd jobban leszek akkor. Mit feleljek szegénynek ?! Láttam, hogy a halál angyala ott áll már ágya mellett, azt a pár órát, a mi még hátra van neki, még keserűbbé, még szomorúbbá tegyem?! — Hogyne gyógyulna meg édes fiatal barátom ! Az a kellemes májusi levegő, az az enyhe napsugár olyan szépen meggyógyítja, mintha soha beteg se lett volna. örült a lelke szegénynek e vigasztaló szavak után. Tekintete most anyja felé fordult: — Látod, édes jó anyám! Ugy-e mondtam én is hányszor, ne sirj, hiszen majd meggyógyulok, már most is érzem, hogy jobban vagyok. Csak még egy kissé gyenge, kevés az erőm. Lassacskán majd megjön az is. Először majd fölkelek, itt a szobában fogok járni-kelni, mikor melegebb lesz, kimegyek a kertbe, megnézege-