ESZTERGOM VI. évfolyam 1901

1901-06-09 / 24. szám

is épugy, mint a lelkedet! Romlatlan még az is, naiv, álmodozó és érzékeny. Tudom, most még fejedben kóvályog a kurta szoknyás lánykák évelygése s talán azzal a gondolattal lépsz a küzdő térre, hogy a grammatikát magoló kis lány lábai elé gyömöszölöd a világot, és tudom hogy forgatod a fejedben, hogy meg is verekedsz érte, teheted s talán már segédeid is vannak, csak épen az ellenfél hiányzik. Hát hiszen van benne valami izgató, mikor az ember tudja, hogy most már szabadon verekedhetik és nem könyvekkel, hanem — valóságos — éles karddal; hogy este szabadon és akár meddig járhat a kis lány ablaka alatt, anélkül, hogy a tanárok ellenőrzését és a szekundávali fenyegetést tűrni kellene. Ez az időszak megszűnik ott, ahol kezdődik az, a melyben a nagy város festett világát észreveszed. Megtudod, hogy létezik még egy élet, mely a villany- és gáz-világ fényében úszik és kápráztatóbb, mint az, a melyben eddig éltél nappal. A színpad szépe, ragyogó üveg-gyémántjaival meglásd jobban fog imponálni, mint ez a kis bakfis, és ha csak egy hónapig élsz ez éjszakákba temetett fényes világban, meglásd elfelejted a mostani bizsergést és már tapasztaltnak hiszed magad. De akkor jusson eszedbe az én intésem: Józanság! A szived forró vérét borogasd el a józan ész hideg komolyságával, és ne szegődj hívőjévé az élvezetek hamis bálványának. Ismerd meg, nem mondom, hogy kerüld el, de józanul és elég korán biráld el e világot. Mert e ragyogásnak, e fénynek nagy ám az árnyéka és sötét, melyet a nap csak azért világit meg, hogy feltárja előtted a puszta valóságot. Nézz körül. Menynyi nyomorult alakot látsz? Mily nagy salakja, mily nagy söpredéke van az emberiségnek, és lásd ezek mindegyike ott áldozta fel lelkét a hamis istenek oltárán, ott pocsékolta el szive melegét, ama fényárban vibráló világban, ott szolgálta tudása erejével a bünt, ott tette le nyomorultságának alapkövét. Te Béla ! Hisz te alszol! No jó, nem prédikálok már, van magadhoz való eszed, hát csak menj a nagy, a rögös útra egyenesen, emelt fővel, de azért a iábaid elé is nézz ám . . . Ypszilon. A kath. tanügyi tanács feladata a közel jövőben* Valahányszor egy-egy kath. iskolának elállamositását tudom meg, mindig fáj a lelkemnek az én népem iránt viseltető haiyagsága azoknak, kiknek ha van kötelességük, ugy az a legelső, hogy az iskolát a legszélsőbb fokig menő áldozatkészséggel és a lehető legnagyobb tapintattal megvédjék és a jövőre nézve a lehető legjobban állandósítsák. De mennyivel inkább fáj, mikor azt is ta— Nem egészen. — Mi hiányzik még. — Egy pohár sör tökéletesen fedezné a hiánylatot. — Itt van. — Emberemet most már vagy két hétig nem láttam. Egyszer csak valaki nagyot sóhajtott ama bizonyos ablak alatt. — Jaj ! Végem van ! Meghalok ! — Maga az Te'plan ? — Bár ne én volnék ! Jaj — ez a kéz . . . — Talán megint egy embert mentett ki a halálból ? — Nem — egy asszonyt. — Hát azért van vége ? Bizony bolond ember kend; hogy megijeszti az embert. — Jobban nem ijedhetett meg, mint én, azt mondhatom. Pedig nem szoktam egykönnyen megijedni. — Aztán mitől ijedt úgy meg ? —• Az asszonytól. — Csak nem volt nyitva a szeme ? — Bár ki ne nyilt volna, de biz' pislog az mind a kettővel. — Hisz' ez szerencse, ha még életben van. — Nem jól mondja: ez magánbotrány. — Hogy-hogy ? — Mert az az asszony a feleségem. De már egy keserűséggel több vagy kevesebb, adja ide azt a pohár sört még ! Od'adtam neki. Azóta nem találkoztunk. Estéli András. pasztalnom kell, hogy egyesek az ügy komolyságára nem is hederitve, összetett kézzel nézik az iskola alapjainak szétrombolását, és meglepetésül azután bejelentik, hogy ez és ez az iskola elállamosittatott. Az államosítás ügymenete alatt kisebb és nagyobb gondja volt arra, hogy azt az egyházmegyei hatóságnak idejekorán bejelentette volna és igy esetleg megmentheti gondatlanságának, gyámoltalanságának és a törvényes rendelkezések ismereteiben való tájékozatlanságának — ugymondjam — tudatlanságának szomorú következményeit. S hogy ezt még jobban bebizonyítsa, kérdést intéz az iránt is, vájjon a pusztán kath. iskolai alapot, tehát tételes törvényeink szerint elidegenithetlen kath. vagyont képező, úgynevezett kántortanitói földekből mi illeti meg a kántort és mi a tanitót, valószínű azon célzatból, hogy a tanitói részt az állami tanítónak adományoztatná nagylelkűen. No már ily eseményekkel szemben akaratlanul is indokolt, hogy a lehető legsúlyosabb kritikát gyakoroljuk a magáról megfelejtkezett tanügyi közeg tette fölött. Jó-jó, vannak kivételes esetek, midőn a legvégsőbb szükség parancsolja a felekezeti iskolának elállamositását, de semmi körülmények között sem vállalhatja magára az ódiumot az a lelkész, a kinek gondozására bízatott az iskola. Neki csak kötelességei vannak, és ezek az iskolának odaadó ügybuzgalommal való gondozása, fejlesztése és ha veszély van, az arról való jelentés kimerítő jelentéstétellel az illetékes főpásztorhoz és ezenközben tapintatos, de lelkes fellépés az iskolának a megkívánt rendelkezésekhez mért állapotban való fejlesztése és meghagyása körül kifejtendő teendőkben. Igaz, okolom a közeget, de mennyivel inkább okolhatnám páratlan rendetlenségünket az iskolát körülhálózó közigazgatásunkban, melynek eltekintve hiányaitól, sem egyöntetűség, sem határozott útmutatások nincsenek arra nézve, hogy tulajdonképen minő törvényes utak és módok miként volnának alkalmazandók oly esetekben, mikor az iskola jellege forog veszélyben. Azért odafordulok a kath. tanügyi tanácshoz, mely rövid fennállása után fényesen beigazolta azt, mily életszükség volt annak megalapítása, mily nagyobb életszükséglet annak további fejlesztése, szilárd alapon való fentartása és minden körülmények közötti áldásos munkássága. Hogy a kath. tanügyi tanács meg tud felelni a reá háramló feladatoknak, az minden kétséget kizár. Erre nézve elég biztosítékunk nekünk elnökének, illustris egyházi tagjainak mély tudománya, egyházi és világi tanerőinek széles mederü szakképzettsége és mindnyájuknak ékes hithüsége, ragyogó hazafiassága, lelkes ügybuzgósága, férfias és az egy célban összefutó akaratereje. De hogy ezt mentől biztosabb alapon elérhessük, annak már ma le kell raknunk alapjait. Ezen alapoknak felsorolása képezvén jelen közleményem tárgyát, felemlítem mindazt, amire szükségünk van. Első és feltétlen szükségünk van elemi népiskoláink összes ágainak sürgős rendezésére. A veszély imminens és az állapotok tarthatatlanok. Ide tartozik: 1. A népiskolák közigazgatására kiadott püspöki utasításoknak a mai követelményeknek megfelelő gyökeres átdolgozása, módosítása, hiányainak egyenlően szükségszerű pótlása. Ez felölelné az iskola fentartására, jellegének megvédésére, fejlesztésére, adminisztráló és tényleg működő közegeinek szolgálati működésére vonatkozó összes utasításokat. 2. A népiskolai intézmények tanterveinek a haladottabb kor kivánatainak megfelelő átdolgozását. Ilyenek a polgári fiu és leány felső és alsó elemi népiskolák, tanitó és tanítónő, továbbá az óvónőképző-intézetek tantervei. 3. A tankönyvek approbálása fölötti jognak a Szent-István-Társulat hatásköréből való olyaténképpeni kivonása, hogy ez által a társulatra nézve semmi néven nevezendő hátrány ne háruljon, söt e tekintetben a tanács határozottan a társulat kiegészítő részét képezze és igy a viszony — ugymondjam — iker-testvérré fejlődjék a magyar kath. nemzeti művelődés terén. 4. A kath. tanitók segélyalapjának és a létesítendő árvaházaknak szintén a kath. tanügyi tanácsba való bevonása. Nevezetesen kiterjeszkedve arra, hogy még az ötvenes években létesített és úgynevezett kath. tanitók nyugdíjintézetei concentráltassanak és mint gyámolító alap fejlesztessék a munkaképtelenné vált tanerők vagy az elhalálozott tanerők özvegyeinek és árváinak részére. Mily jól esnék a nyugdíj mellett egy kis gyámpénz, arról fölösleges most beszélnem. 5. Egy a kath. iskolák felsegélyezését célzó alapnak megvetése, hogy szegényebb ískolafentartóink szegénységük, tehetetlenségük folytán ne kényszeríttessenek iskoláikat kath. jellegüktől megfosztani. És végre 6. a kath. középiskolai tanügynek a kath. tanács keretébe egész terjedelmében való beillesztése olyképen, hogy annak megfelelően az illetékes közegek belépése, berendelése, vagy beválasztása által a kath. tanügyi tanács kifejlesztessék. Miután lényegében a felső és alsó kath. oktatásügy egy és ugyanaz, nagy jövö, jobban mondva nagyobb szabású reformok előtt állván, nagyon is kívánatos, hogy e tekintetben már a legközelebbi jövőben ez iránt a kezdeményező lépések megtétessenek. Természetesen ugy értve a dolgot, hogy a tanügyi tanács egy kompakt egészet képezvén, tagozataiban feloszlik a férfi- és a nőnevelésre, mindakettő a középiskolai és népiskolai szakrészekre, ezek pedig ugyancsak a megfelelő szakosztályokra. Természetesen, és pedig az egyház isteni szervezete alapján a főpásztorokkal szemben semmi néven nevezendő jogot nem praejudikálhat magának, nem is akarhat, nem is szabad. A jóváhagyás és életbeléptetés mindenkor a nagyméltóságú püspöki kar legmagasabb fórumának illetékessége alatt fog maradni, de azt senki sem tagadhatja, hogy a tanács mint ilyen a legapróbb részletekre kiterjedő figyelemmel vegyest munkálkodásával nemcsak megkönnyíti a föpásztorok akortai buzgalmát, hanem a mi megbecsülhetlen, egységessé, tehát lényegében külsőleg is osztatlanná teszi a szó szoros értelmében véve a magyar kath. tanügyet. Lehet, s valószínű is sokan találkoznak, kik a kath. tanügyi tanács munkakörébe concentrált feladatokat részben soknak és részben egyes dolgokat illetéktelennek is fognak találni. A magam részéről talán én sem zárkóznám el e felfogástól, de az ideig semmi körülmények között, mig a kath. tanügy erős lökést nem ad a minden oldalról nagyon is kívánatosnak mutatkozó feladatok egymással rendszerben összefüggő megoldására. Ennek a nagy munkának központja pedig nem lehet más, mint a tanügyi tanács, mint az egyetemes országos tantestületnek oly képviselete, melynek munkaköre minden tanügyi részletre és minden részlettől közvetlen érdekelve van. Ezekután mint mindig, ugy most is szivünk mélyéből üdvözöljük a kath. tanügyi tanácsot a hithüség és hazafiasság által megnemesitett áldásos munkásságában letéteményezett fenséges tancélu törekvéseiben. Bertalan Vincze. Tavaszi közgyűlés. A párkányvidéki rk. népnevelök egyesülete folyó év május 30-án tartotta meg Párkányban tavaszi közgyűlését. Az ünnepélyes sz. mise Veni Sancteval vette kezdetét. Szent mise után a nagy számmal jelen volt kerületi tanítóság és papság a rk. iskola nagytermébe gyűlt egybe. Meiszermann Ignác bátorkeszi esperes-plébános, egyh. elnök magas színvonalon álló, lelkes megnyitó beszédében a szőnyegen levő egyházpolitikai korszerű közkérdésekröl, hitünk, kath. közoktatásunk, népnevelésünk több fontos megtámadott és elhanyagolt érdekéről figyelmet lekötő vonásokban emlékezett meg. A gyűlés egyik kiváló tárgya volt, hogy az elnök dicsbeszéddel üdvözölte Csongrády Lajos szölgyéni fötanitót 40 éves tanitói működése alkalmából. Jellemzésében, mint tanitót és kántort, mint irodalmi férfiút s mint embert, kit saját hivei is tiszteletük és őszinte ragaszkodásuk bizonyságául drága ajándékokkal jutalmaztak meg, a kerületi és megyei tanítóság példányképének tünteti fel. Életrajzából mindenki tanult. Az ünnepelt meghatottsággal köszönte meg az elnök és kartársainak szives üdvözletét, s kérte az elnököt, hogy ezen ünnepeltetést ossza meg többi hasonkorú kartársai között is, kik közül Szilaveczky István párkányi főtanitó 44, Deli János farnadi fötanitó 41, Juhász Béla köhidgyarmati fötanitó 40, Endrődy Gyula muzslai fötanitó 40 év óta működnek a tanitói tövises pályán, s kik, úgymond, talán nálánál nagyobb érdemeket szereztek az elismerésre. Dús Anna párkányi tanítónő igen talpraesett