ESZTERGOM II. évfolyam 1897

1897-09-05 / 36. szám

II. évfolyam. Esztergom, 1897. szeptember 5. 36. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 5 frt. Félévre 2.50. Egyes szám ára 8 krajcár. Felelős szerkesztő s kiadó-tulajdonos: KEMÉXTFT KÁLMÁN DÁNIEL. Főmunkatárs: Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Fő-út, Lencz-ház, hová az előfizetések, kéziratok és hirdetések küldendők. Hirdetési árak: Egy háromhasábos petitsor ára 8 krajcár. I Többszöri közlésnél árkedvezmény. — Bélyegdij minden hirdető s után 30 krajcár. A püspöki kar és az autonómia. Esztergom, szeptember 4. Magyarország címerében az egymáshoz boruló három hegy jelentőségteljes politikai emblem ma minden hazafira nézve. Jelenti az egyház, király és haza hármas szövetségét, melyen nyugodott a magyar állam, s jövőre is csak ezen állhat meg. A schizma és szövetsége Szibériába, a protestantizmus pedig a nagy német egységbe vezetne. Amott megfagyunk, emitt agyon szoríttatunk. Azért atyáink a hármas hegy legmagasabb ormára tűzték a kettős keresztet, hogy a másik kettő fölött ragyogjon s politikai vezércsillag gyanánt világítson századokon át. E képlet egyúttal az autonómia természetét is jellemzi. Az egyház, a király és a hívőkből álló haza joghatóságát az autonómia keretében egymás közt részben megosztja, ugy azonban, hogy az apostolság rendi jogai (potestas ordinis) vezérlő fény gyanánt lebegjenek az egész szervezet fölött. Sokat olvasunk és hallunk a püspöki karnak magatartásáról az autonómiával szemben, telve sokszor bizalmatlansággal és fonák előítélettel azon magas testület iránt, a mely körleveleiben elég nyomatékkal hangoztatta a követendő irányt. Feltételezni a püspöki karról, hogy a királyi döntés előtt nem informálná a koronát, s a hercegprimás körlevele szellemében nem tenné meg előterjesztését, vagy hogy az intéző elemek felvilágosítása nélkül lerakná a fegyvert, — csak a konkolyhintök rémlátó agyában születhetik meg. A ki ismeri autonómiai mozgalmaink történetét, az tudja, hogy Magyarországon az autonómiát maga a püspöki kar hozta idők emlékezete óta napirendre. Az 1848-ki országgyűlés folyama alatt a püspökök léptek elsőnek az akció téTere, s a" mit az 1848-ki törvények nem rendeztek, az egyház viszonyát az államhoz, azt kivánták az autonómia által csinálni. Memorandummal fordultak a Felséghez, s még szentesítve se voltak a 4|£RT törvények, az országgyűlésen nyiltan napirendre hozták az autonómiát és mint az államvallás bizonyos fokú kárpótlását hangoztatták. A memorandum sikertelensége után pedig a katholikusok petícióját nyújtották be az országgyűlésnek s 4 pontban kérték a kath. egyház érdekeinek s függetlenségének biztosítását. 1865-ben a_j)üspöki kar feliratban szállott sikra az autonómiáért, s mint 48-ban, ugy 65-ben is elsők közé tartoztak a püspökök a világi befolyás szükségességének felismerésében. Simor prímásnak Eötvös miniszterhez intézett híres levele valóságos apollogiája volt az autonómiának, korszakalkotó az egész mozgalom történetében. És alig hangzott el a primási levél, a Szent László társulat esztergomi nagygyűlésén a primás újra az autonómiára buzdított, a társulati gyűlést követő októberi püspöki konferencia az autonómia szervezetét legbehatóbban tárgyalta, és a pesti vegyes tanácskozmány

} a szervező gyűlés lefolyása, Vaszary hercegprimás évekkel ezelőtt megindított lelkes akciója, nemkülönben legutóbbi magnacharta jellegű pásztorlevele, a többi püspökök felhívó szózatai a püspöki kar tevékenysége mellett ékes tanúbizonyságot tettek. A mult és jelen mesgyéjén körültekintve, mi nem képzelhetjük el, hogy a püspöki kar az autonómiát elodázná, vagy elalkudná oly alakban, hogy az állam eddigi jogbitorlása finomabb és mesterkéltebb burokban folytatódjék. Akik elsők voltak az apostoli küzdelemben, azok kitartók lesznek a nagy munka kivívásában is. A magyar püspöki kar mindig eszményi volt a hitvallásos kö- \ vetkezetességben, az elődök unokái hivek azon tradícióhoz, melyet hivatásuk és az egyház érdeke vállaikra rakott. Az autonómia eseményei, érdekszálai úgyszólván az ö személyük körül csoportosult. A ki ismeri Magyarország történetét, az tudja, hogy a magyar főpapság a maga egészében az olygarchia ellenében mindig a rendi alkotmány mellett szállott sikra, majd küzd a népies eszmékért és a közszabadság s emberi jogok emlékeit restaurálja a magyar törvénykönyvben. A rendi alkotmány élére állított főpapság közvetítő elem volt : a nép és nemesség, az urak és szegények között. És hogy az alkotmány soha arisztokratikussá ne fajuljon, az alkotmányos királyság meg absoluttá ne nöhesse ki magát, mentő és óvó tényezőül állíttatott a főpapság az alkotmány élére. Fedett és büntetett, ha vagy a király vagy a nemesség kötelességéről megfeledkezett s atyja helyett, a nemzet zsarnoka lett. A magyar püspökök e történelemi szerepe tradícióvá vált, ebben hivatást láttak, a melyhez hütelenek sohase lettek. Az autonómia létesítésében a püspöki kar ezen tradicionális hivatása újra cselekvésbe lépett, mert nem kevesebb, mint a AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Jakabunk nyaralása. v. Talán már unalmassá válik nagymarosi nyaralásom leírása, de mikor én oly szives-örömest emlékszem vissza e szép napokra. Az olasz ismeretes közmondás Nápoly után halált kivan. Vederé Napoli e poi mori, magyarul: Nagy-Marost látni és azután meghalni? oh nem, hanem Nagy-Marost látni, azután pedig Spundloch Regina kisasszonyt nézni, aranycsengésü hangját hallani és akkor sem meghalni, hanem örökké élni, őt nézni és hallgatni szívhez szóló nótáit. Egyszer hallottam öt énekelni, s nem birok szabadulni varázsától. A khoncert többi pontjai nem is igen érdekeltek. Midőn Blutegel Jacques, Schindemann Khóbi, Saugemuth Jákó meg én játszottuk a quartettet, én egyik hibát a másik után követtem el. Hiába mosolygott reám Zacherlin Fáni, hiába szorongatta kezemet Keuschbaum Zelma kisaszszony, én vak voltam, süket is, meg érzéketlen is voltam és az is maradtam. Csupán egyszer jöttem tűzbe, midőn Beifusz és Tintenfleck a zsidó honvédet adták elő. Spundloch Regina kisasszonynak, aki időközben egészen hozzám telepedett a gyepre, megfogtam a kezét, s a bátorságtól neki hevülve, azt mondtam: »Oronyos Regina nodjsám, oh ha kegyedért tűzbe khellene menni, ha ezer csotát kellene mint honvédelmesnek végig khözdeni, kegyedért khözdenék mint egy oroszlány, mint egy tigris, mint egy farkas«. Az aranyos Regina meghatva csak annyit mondott: >Hódja csok Jokob ór, ne tedje oztot, hisz okkor volno mogo edj menazserie.« Az aranyos nem is követel tőlem ekkora áldozatot. Pedig milyen szép honvéd lenne belőlem. A Gewehrlauf Dávid, aki van honvédségnél egy kapitány, jólehet egész Lipótváros bomlik utána, semmi sem volna hozzám képest. Kár, kár, hogy egy kicsit korán születtem. A füstnélküli puskaport már föltalálták, és ha föltalálták volna a durranás nélküli puskát meg ágyút, ugy én most katona lennék. A khoncert lassan a végére járt, elénekeltük . az indulót, meggyújtottuk a lampionokat és Öt milly gyertyát (erste qualität) és kezdődött a társas vacsora. A forrás mellett ülő öreg visegrádi hadastyánnak pompás napja volt. alig győzte a friss vizet hordani. Freszfieber Márkus volt a legelőrelátóbb, hozott magával egy fél kilo cukrot, és azzal kínálta a hölgyeket. A cukros víz felségesen izlett, s már attól tartottam, hogy a Regina kisasszonyt leüti a kezemről, egyik pohár cukros vizet a másik után hajtotta le, ugy hogy már egészségéért kezdtem aggódni. A hölgyek kivették kosaraikból az ennivalókat és sorra kínálgattak. Mind hozzám jöttek. »Jokob ór, holljo, ez von edj fölséges molatság, ezt csok mogának khöszönhetjök, odje oronyos, nem ád mogo nekönk edj kosár ?« Mit volt tennem, kellett ennem, csak ugy tömték belém a sok libacombot meg pástétomot, eppes a fajnes. Én pedig nem adtam senkinek sem kosarat, a mennyiben az evéshez, dacára annak hogy egy év óta karlsbadi kúrát folytatok, meglehetősen értek. Javában falatoztam, midőn hozzám sompolyog Kopfnusz Smókesz s megszólít: »The Jokob, the vodj edj jú thörténész, the mandhatnál most edj hozoíias dikeion.« Én nem igen kérettem magam, és hogy a Regina kisasszonyt teljesen elbájoljam, rögvest fölálltam és kezdtem beszélni: »Thisztelt hülgyeim és óraim, méljen trösztéit tórsos vocsora! Önök tolán thodják, miijen thürténelmi nevezetességű heljen molatonk mi itt