ESZTERGOM II. évfolyam 1897

1897-12-19 / 51. szám

varjú-tollat, ne szarka-tollat kézbe, hanem olyat, melyről rálehessen ismerni magasabb szárnyalásra, nemesebb fölfogásra. Végül pedig Ön tudja, hogy a megalapítandó lap az én lapom lesz, s mivel én régi arisztokrata vagyok, s nincs kilátás, hogy ebből a rendemből kitérjek, legyen azon, hogy a lap mindig bizonyos lovagias nemes hangon szóljon. Ezt a talpraesett, szerkesztői programmot adta az akkor még fiatal Schwarzenberg kardinális a most már megöregedett dr. Schöpfnek. Úgy látszik, hogy ötven év előtt még érzékenyebb volt az emberek lelkiismerete s öntudatában lévén felelőségüknek, eszméltek, mielőtt valamit kezdtek; kivált, ha az a valami a közvélemény vizeit zavarni képes volt. A jelen túlprodukció miatt a zsurnalisztikában is túlsók a »sofli«, s mivel ezer meg ezer lapon kell pénzt nyerni, azért nem futja ki az idö arra, hogy meggondoljuk, mit szabad, mit nem, s mily elvek szerint járjunk el a szellemi küzdtéren. Azonban idővel ezen is segit a fejlődés, s a közönség maga fogja kiselejtezni a házaló-portékát és sajt alá rendezi a sajtó termékeit. A legszükségesebb azonban az volna, hogy a sajtót, a lapokat, az egyes érdekek közlönyeit oly emberek, oly szellemek sugalmaznák, akiknek nemes, nagyratört') fölfogása emelni, irányt adni s ugyanakkor a küzdelmes napi termelés izgalmai közt leledző Írókat a köznapitól s póriastól megóvni, vagy ha botlottak, őket ismét a jó útra visszaterelni képes volna. Ezek képezzék azt az arisztokratikus ellensúlyt a szellemi élet termelésében, melynek hasonmását alkotják a főrendek a nemzeti s társadalmi életben. A sajtónak ily kettős pártfogókra van szüksége, pártfogókra, kik alapítsanak és alakítsanak egyszer sm ind. — A kínai missiók jövője. Kiao-Csao várost, a sárga tenger partjának legjobb kikötőjét megszállotta a német flotta és bogy nem egyhamar szándékozik otthagyni, az mutatja, hogy Vilmos császár elküldte testvérét Henrik herceget ujabb hadakkal a messze keletre. Ez a megszállás azon okból keletkezett, hogy a kinai hivatalnokok által szitott lázadásban két kath. német missionáriust megöltek. Vilmos követeli, hogy mind a két áldozat sirján kath. templomot emeltessen a kinai állam és hadi hajóival fog gondoskodni róla, hogy többé ne bántsák a kath. missiókat. A protestáns császár megteszi ezt a nagy szolgálatot a katolicizmusnak, hogy megszerzi számára Kinát. Mert ámbár a protestáns missziók 1805 óta dolgoznak Kinában s harmincöt társulat — 5 német, 11 angol és 17 amerikai — küldi papjait és tanítóit a menyei birodalomba, a kínaiak a házas protestáns misszionáriusokat csak tudósoknak tekintik és nem papoknak, tanításaikat a kinai bölcselők előadásával hasonlítják össze s mindössze ötvenezer protestáns kinai van a roppant birodalomban. Ellenben katholikus van egy millió százezer, 41 püspökkel, 664 európai és 559 kinai pappal, kik 2942 templomban és 1850 iskolában tanítanak, 36 szemináriumban van 744 növendékpapjuk és 32 ezer tanuló hallgatja a barátok oktatását. Mert csupa szerzetest küld Róma Kinába. Nyolc katholikus szerzet terjeszti a kereszténységet a sárga nép között. És éppen mert a katholicizmus rohamosan terjed, ellenségei a mandarinok, kik veszendőnek érzik befolyásukat a keresztényeknél s haragusznak a misszionáriusokra, mivel idegen ótalom alatt állanak s az európai kultúra terjesztőiként tekintik őket. Ezért koronként felköltik a nemzeti fanatizmust elienök s a kereszténység Kinában is az államilag üldözöttek és a vértanuk vallása. — A kiegyezés és a malmok. Az őrlési forgalom fönmarad. A két kormány megállapodott benne, hogy újévkor megszűnik. A malmok kértek és könyörögtek, a kormány nem tehetett érettük semmit, mert befejezett dolog előtt állott. Most nincs kiegyezés s az őrlési forgalom egyelőre fönmarad. A malmok refakcia-ügye is eldőlt. Az üzemredukciő következtében a negyven krajcárnyi fiumei refakciát nem kapják meg a malmok, de mégis kapnak valami engedményt, csak annyit, hogy innen se legyen drágább a szállítás a tengerhez, mint Bécsből. E szerint 75 krajcár a tarifa Fiúméba, a mi 18 krajcár refakciának felel meg. A malmok a szerencséjökre nem igen szolgáltak rá. Elő is készültek a bekövetkezendő katasztrófára, mert annyi gabonát hoztak be az őrlési forgalomba, a mennyit birtak. A régi tarifa-kedvezményt is kihasználták s az őrlési forgalom meghosszabitása egyelőre nem nagy haszonnal jár rájuk nézve. Reméljük azonban, hogy a kormány nem fogja lezárni a kiegyezés lojális létrehozását, hanem önállóan is intézkedni fog Ausztriával egyetértöleg a forgalom megszüntetése dolgában. Autonómiai eszmezavar. Esztergom, december 18. O Nem akarván szélmalmok elleni harcnak nevezni azt a papir küzdelmet, a mely úgy a katholikus mint a liberális lapokban napról-napra folyik az autonómia körül, azt hisszük, legigazságosabban járunk el, ha eszmezavarnak mondjuk, mert csakugyan nem egyéb eszmezavarnál az, fáj ez, de a többség ezek között nem épen érzi a hiányt; és ha nős állapotban vannak is, ha gyermekeik vannak is, boldog családi tűzhelyük nincs, abban az alakban, a milyenben egy iparosnak lehet az! mert őket állásuk és vagyonuk után ugy elkapja magával a világ forgalma, hogy idejök sincs a szorosan vett családnak élni* Ott a szalon beszél, meg a nőnek a »budoirja«, ott van a »gyermekszoba«, hogy távol legyen a gyermeksirás, és a gyermekeket a dajka, ugy mint a virágot a kertész neveli; a pénz felmenti a szülőt minden gond alól, nevelő, gouvernante, zene és nyelv tanárok, úgy kiesztergálják a gyereket, hogy a szülő, mint kész gavallért és dámát mutathatja be a nagy világnak. A magas körű szülők nem ismerik a családi tűzhely alsóbb terheit, de nem is érzik a gyümölcs izét; azért ne irigyeljük, hanem mondjuk: »bei unsern Leut.« Tehát a munkásnak nagy szüksége van boldog családi tűzhelyre, jó házasságra; mert őt az élet terheiért a fáradság és többé-kevésbbé még a jobb móduaknál is található ilyen-olyan nélkülözésekért, csak boldog családi tűzhely kárpótolhatja. A rossz házasságu nagy urak először szétszaladnak egymástól és aztán egyenként neki szaladnak a nagy világnak, mulatnak és felejtenek, de nem igy az iparos, a munkás. Ez csakugyan ha esküvőről hazajön, elénekelheti: »áldjon vagy verjen sors keze, itt élned és halnod kell.* De ne philosopháljunk, hanem a dologra! Azt hiszem, ha szemüvegem van is, senki reám nem foghatja, hogy rosszul látok, ha azt mondom, hogy a munkás kérdés megoldó pontjai amit e lapok olvasóiknak az autonómia ügyében feltálalnak. Nem értjük azt a két püspöki tervezetet, a mely a napokban egy liberális lapba tévedt, hanem azokat a kommentárokat, a melyekkel azt több rossz, mint jóakarattal kisérik. A püspöki karnak helyzetét azonban nem irigyeljük, mert ha terveket készít, szidják, ha nem készit. akkor is szidják. Már pedig semmi sem természetesebb, minthogy a püspöki kar, a mely már annyiszor tanácskozott az autonómia ügyében, tervezetet is készítsen, valamint azt is természetesnek találjuk, hogy a pi'spöki karban nézeteltérések merültek fel. A katholikus autonómia a püspöki karnak ép úgy egészen uj dolog, mint akárkinek másnak, azzal a külömbséggel mégis, hogy a megalkotás körüli felelősségnek legnagyobb súlya mégis a püspöki karra nehezedik. Ha tehát a püspöki kar arra törekszik, hogy az autonómiát az egyháznak isteni alapitója által kijelölt és változatlan keretébe beleillessze, ha továbbá azon van, hogy a meghatározandó működési körben a legfőbb kegyúr által kijelölt hatáskört szem előtt tartsa, akkor csak kötelességét teljesiti s esze ágában sem lehet, hogy valakinek s igy például a világi elemnek jogait csorbítsa. Hogy az utak és módokban, a melyeket a püspöki kar célravezetőknek gondol, magában a püspöki karban is lehetnek nézeteltérések, ez csak azt bizonyítja, hogy a püspöki kar feladatának magaslatán állván, az ügyet minden oldalról és alaposan megvitatja. Ily nézeteltérések minden testületben vannak és voltak annak idején magán a vatikáni zsinaton is addig, mig a határozatok meg nem hozattak, a mikor is általánosan kötelezőkké váltak. Az autonómiai kongresszus még voltaképen meg sem kezdte tanácskozásait, s máris olyan tünetekkel találkozunk, a melyek semmi jót sem engednek sejteni. Vagy mit mondjunk arról, hogy bizonyos oldalról folyton azt halljuk hangoztatni, hogy így meg amúgy akarják háttérbe szorítani a világi elemet, megakarják röviditeni jogaiban, bizalmatlansággal viseltetnek iránta és hasonló minden alapot nélkülöző, de izgatásra alkalmas frázisokkal ámítják a közönséget. Ugyan ki állította azt, a püspöki kar ? vagy valamely egyházi testület, vagy csak egyetlen egy autonómiai egyházi képviselő? Hiszen még azt sem tudja senki, hogy mik legyenek ezek a jogok s már is azok megnyirbálásáról volna a szó? Ez azonban mind nem elég. Egyesek már annyira belelovagolták magukat saját eszmezava« közé fel kellene venni a jő házasság kérdését is. De hogyan? egyszerűen arra kell törekedni, hogy a munkás jól házasodjék ! Nem is rossz gondolat volna az iparosok számára olyan jótékony egyletet alapítani, a honnan ők »jó parthiekat« tennének, hogy fiatal legyen a leány, csinos és úgy néhány ezer járjon vele, aztán megvan a jó házasság. Erre én azonban azt mondom: * csitt, csitt, egy kicsit.« Mielőtt a házasulandó munkás megmondja milyen legyen a leány; mondjuk meg mi, hogy milyen legyen a legény? Igen is legyen legény a »legeny« de ne a csárdában; az arcában a rendes élet és zsebében látszassék meg a takarékosság ! ne pedig a sok »blau montag« nyoma legyen rajta; a szive legyen »új« és nem kopott és még holmi más ezen kategóriába való jó tulajdonokkal bírjon; de különösen egy tulajdon ne legyen meg benne, ne kívánja azt, hogy egyedül, hogy csak a nősülés által jusson valamihez, vagy ne tekintse a házasságot pensionak és menedéknek az Örökös legénység elől. Igaz a régi magyar közmondás szerint »a férfi szerzi az ebédet, az asszony a vacsorat« itt is áll. Manap a nő drága portéka, hát egy kis fentartási alap itt sem árt, de óvakodjék mint mindenki úgy az iparos is, hogy ő felesége pénzének »alamizsnasa« legyen. Ha szegény a fiú, ha hazulról semmije sincs, beszéljen először avval, a ki az ég madarait táplálja és a kinél van a legnagyobb »iparbank,« a honnan nagyon könnyen lehet pénzt kapni, se stempli, se váltó, se telekkönyv nem kell, hanem egy pár szóra is kap pénzt, ha naponként elmondja szépen : »mi kenyerünket adjad nekünk ma«, aztán ha már nyukbon mint a mostani gavallérok, mert a táncosnőik bizonyosan kiadták volna az olyannak a laufpaszt, kinek szája eljárt volna, vagy illemet sértett volna. Az ily »lakozasokat« a céhek külön tartották és ez adta meg a mulatság színmézet, mert egyforma rangúak voltak. Kevés költséggel járt; nem kellett az apának fél évi keresetét egy báli ruhára adni, mint most, hogy a mesterember leánya ugy legyen öltözve, mint tudja Isten, milyen »úré.« De nem is nézték le egymást. A leányok nem hajszolták az uri táncosokat, a legényember pedig otthon volt, és megeresztette a jókedvet. De most! ép a mulatságok viszik el az áldást a keresetről, lesznek azok tivornyák, lumpolások, dőzsölések. Manap nem mulat a világ, hanem bomlik! Nem respektálják az időt, és keresztény érzést, hanem eszeveszetten őrjöngnek. Valaha elég volt a farsang, most még »böjti <^ bálok is vannak ; azelőtt a templomban hallgatták az emberek Jeremiás siralmait, most az apák üvöltik otthon, ha egy bál után az asszony és leányok báli kontóját fizetik. Menjünk beljebb kissé! a vallásoság, azaz a hit és vallás szabályai által vezetett ifjú erős alapot rak le egy épület számára, melynél elmondhatja azt, »ez az én váram*, ez a házasság és ez a család! Ha valakinek e földön, ugy bizonyosan a munkásnak, az iparosnak van szüksége boldog családi tűzhelyre. Az úgynevezett nagy urak, a milliomosoknak a boldog családi tűzhely jóformán ki sem jut, állásuknál, vagyonuknál fogva. Ezt ők talán maguk is érzik, néhánynak talán