ESZTERGOM II. évfolyam 1897

1897-11-28 / 48. szám

kezdődött. A dis,z-ebédhez hivatalosak voltak a küldöttségeken kivül az egyházmegyei kormányzat és az aula tagjai, a tanintézetek és a primási uradalmak fejei és más meghívott vendégek. Az eliptikus asztalnál középen Hetyey püspök, foglalt helyet, jobbján Dobszay, balján Pozsgay kanonokok, vele szemben Boltizár J. püspök és érseki általános helynök, Dr. Boszival J. és Dr. Walter Gy. kanonokok között. A gazdag és Ízléses menü következő volt: Vagdalék leves Fogas Vesepecsenye körözve Burgonya-fánk parm. sajttal Üz-gerinc befőttel Pulyka salátával Fagylalt Torta Gyümölcs Fekete kávé Zamárdhegyi vörös Somlói Modori Dörgicsei Szamorodni Tokaji Francia pezsgő Pezsgőnél felállott Hetyey püspök, vele együtt az egész társaság s a következő emelkedett hangulatot árasztó, meggyőző és megható tósztot mondotta : Méltóságos püspök Ur ! Mélyen tisztelt Uraim ! Nem vagyok ugyan a pohárköszöntéseknek barátja, ma mégis szükségét érzem annak, hogy ez ünnepélyes alkalommal szót kérjek és emeljek, hogy megemlékezzem arról, kinek mindent köszönök, kit mindnyájan hódolattal szeretünk és üdvözlünk: 0 Eminenciájáról, a bibornok hercegprimás és érsek Úrról, nekem immár kegyelmes metropolitámról. Mikép szólhatnék róla, mint a hála és a szeretet hangján, ki engem a porból felemelt, nagy szivének közelébe hozott, ideális lelkének fényességével elárasztott, az egyház és haza javát célzó magasröptű koncepcióinak bizalmasává tett. (Éljenzés.) Midőn 1893-ban kegyesen megkérdezett: elfogadom-e kancelláriájának vezetését? őszinte lélekkel feltártam előtte hibáimat és gyengeségeimet, tiszteletteljesen kijelentvén, hogy ha azok dacára is parancsolna velem ; hűségben és magas személye iránti szeretetben, valamint szolgálati igazságban magamat felülmúlni nem engedem. (Zajos tetszés és éljenzés.) Lelkiismeretem azt mondja, hogy Ígéretemnek megfelelni iparkodtam. Ma ugyanazt mondom : hogy az 0 magas személye iránti szeretettől semmi el nem tántorít, iránta való hűségemben semmi meg nem ingat, az egyház és haza javára szentelt munkásságában tőlem telhetőleg támogatni fogom. (Lelkes éljenzés, tetszés.) Ezt az áldott lelkű főpapot, Magyarország herczegprimását, érsek urunkat, most már kegyelmes Metropolitámat, szentegyházunk és szeretett hazánk javára, minden testi és lelki jókkal elárasztva éltesse az Isten soká! (Zajos, lelkes éljenzés.) Van nekem még mondani valóm, mert nagy az érzelem hullámzása lelkemnek. Azon alkalomból, hogy 0 cs. és kir. apostoli felsége (éljenzés) trónjának magasságából az én semmiségemre letekinteni és engem pécsi püspökké legkegyelmesebben kinevezni méltóztatott: barátaim és ismerőseim, volt növendékeim és jóakaróim szeretetüknek és ragaszkodásuknak, tiszteletüknek és jóindulataiknak jeleivel, nyilatkozataival igazán elhalmoztak. Áldja meg az Isten jó sziveiket. Mindezen barátságnak és tisztelgésnek ma, hogy úgy mondjam koronáját teszi fel a pécsi egyházmegye főtiszt, papsága székeskáptalannal élén, midőn megemlékezvén az apostol mondásáról, melylyel a keresztényeket egymás iránti, de különösen az elöljáróság iránt adandó tiszteletre hivja fel, — kebeléből hozzám deputációt küldött, melynek tiszteletreméltó tagjai egyéni megjelenésüknél fogva is emelni hivatottak örömömet, és a nekem jutott megtiszteltetést, még inkább azonban küldőik jeles testülete (éljenzés) és ennek szeretetre valló nemes szándéka által. Midőn e kitüntető figyelmet a főtisztelendő székeskáptalannak és a szép pécsi egyházmegye papságának, nemkülönben az idefáradt küldöttség érdemes tagjainak (éljenzés) hálás szivem egész melegével megköszönöm : Önöknek Uraim és Önök által tiszteletreméltó papságomnak kijelentem, hogy úgy, mint eddigi életpályámon, ezentúl is egyházam és hazámhoz való rendületlen hűségem, és papságom iránt igazság és méltányosság, szeretet és jóakarat fog igazgatni. (Lelkes éljenzés.) Előtte nyitva lesz ajtóm (éljenzés), és őszinte lesz szivem : Vele együtt dolgozni fog eszem, szám és karom (lelkes éljenzés). Röviden megmondom : papságomnak a gondokban atyja, a szeretetben testvére, a munkában társa leszek. (Szűnni alig akaró éljenzés és taps.) Ero vobis de sollicitudine páter, de dilectione fráter, de laboré socius ! Isten áldja meg papságomat, híveimet és a küldöttséget! (Lelkes éljenzés és tetszés.) Dobszay kanonok kelt fel erre s az ő lelkes szivével, sziporkázó szellemének sugaraival sietett megaranyozni és megköszönni püspöke gyönyörű kijelentéseit és kérte, hogy jöjjön minél előbb hozzájuk, mert a mely püspök ily szózattal fordul papságához és híveihez, azt máris szivökbe zárták. Poharát a pécsi egyházmegye püspökére, kegyes főpásztorukra emelte. Rendkivüli lelkes hatást keltett Boltizár püspök felköszöntője, aki a főegyházmegye nevében szólott az uj püspökhöz, Tósztjába bizonyos fájdalmas akkordok is vegyültek, mert hát fáj elveszteniök az esztergomiaknak azt. ki szivükhöz volt nőve, aki nem mint ismeretlen egyéniség, hanem igenis, mint fényes ékkő tündöklött az egyházmegye egén. Üdvözli őt, mint méltó apóstól utódot, aki a hitért, az egyházért ha kell, kész a sáncokra is kiállani. (Lelkes éljenzés és taps.) Wojnits Döme főgymnáziumi igazgató volt az utolsó tósztozó, aki szellemes hasonlatban éltette a »boldog pécsiek« püspökét. Az ebéd fél háromkor ért véget, a feketét és chartreust fent a szalonban szolgálták fel. Három óra után Dr. Roszival rektor invitálására a küldöttség tagjai kikhez a vendégek egy része is Boltizár püspök és Dr. Walter kanonokkal élén csatlakoztak a fökáptalan hires nánai tehenészetének megtekintésére kocsiztak ki, a hol a szükséges vezetéssel és szakszerű magyarázattal Geiger Ferenc kasznár szolgált a társaságnak. A 128 tehénből álló állomány pompás s azon áldozat, melyet érdekében a fökáptalan megtett, kétségtelenül jól meghozza kamatját. Nánáról a pécsiek a szeminárium megtekintésére siettek, a hol Dr. Halmos Ignác c. kanonok és alkormányzó fáradhatlan előzékenységgel kalauzolta az urakat. Este kedélyes vacsorát adott Hetyey püspök a küldöttség tiszteletére, melyre a központi papság tagja közül is többen hivatalosak voltak. Másnap, szerdán reggel a 9 órai vonattal indultak vissza Budapestre, s onnan Pécsre a küldöttség tagjai, hogy benyomásaikról küldőiknek, mint hű sáfárok beszámoljanak. Külföld. —cs.— Az osztrák-magyar monarchia külügyminisztere szükségesnek tartotta a török birodalommal különösen foglalkozni az delegáció ülésén. Ez okból aztán egész Európa, sőt Amerika figyelme is a »haldokló« birodalomra irányul és találgatják a jövő eshetőségeit. Most már egészen világos az, hogy Görögország legyőzése éppen nem jelenti Törökország erejét, mert sok más tényező működött közre ama eredmény előidézésében; és e tényezők nem is maradnak ismeretlenek, hanem napról-napra jobban ismertetik meg magukat a nagy közönséggel. Legújabban a Mersina melletti megsértése az osztrák zászlónak, melyet a török hatóságok politikai versengésből kifolyólag elkövettek, megszólaltatta a diplomatiát. Már régen rosz szemmel nézte az osztrákmagyar külügyi hivatal a török kormányt azért, mivel a folyton sürgetett keleti vasúthálózatot, melyre kötelezettséget vállalt, sehogysem akarja épittetni. A türelem fonalát megszakította aztán a mersinai esemény, melyre Goluchowszky a nagykövet visszahívásával és a háborút jelző ultimatummal felelt. Rögtön megjelentek az osztrákmagyar páncélos hajók Mersina előtt és készültek a bombázáshoz. És az utolsó órában aztán a török hadihajók megtették a szabályszerű tisztelgést az osztrák zászló előtt, de ezzel még nincs teljesítve a másik követelés : a keleti vasut épitése. Az ultimatum elengedhetlen volt a nemzetközi jog értelmében és ezt az osztrák-magyar birodalom becsülete követelte. Hogy azonban ennek bekövetkezése milyen fényt vet a török kormány jellemére, az más kérdés. A politikában ugyan nem szokás számítani a háladatosságra, de azért a múltról egyik ben, csak szent kötelességének, s törvényhozó tisztének tett eleget. A püspöki kar Deák indítványának megfelelően, nem is késett az előkészítő gyűlés választási szabályaival, a mely szerint aztán a szervező gyűlés összehivassák. A szabályzat szerint ennek a szervező gyűlésnek tagjai következők lettek: 1. a püspökök és a panonhalmi főapát, 2. minden egyházmegyéből egy papi követ, 3. 103 világi követ az egyházmegyék hivő aránya szerint. Választó minden nagykorú, önálló és tisztességes kath. férfiú ; választható pedig minden 30 éven felüli, irni, olvasni tudó választó. Az egyháziak a püspökhöz intézet zárt levélben nevezik meg azt, kit megyei követnek akarnak; a világiak az esperesi kerületek szerint élőszóval vagy Írásban választanak minden plébánián az esperes által kitűzött választási napon; és a megválasztottak nevei jegyzőkönyvileg a plébános és közreműködő községi elöljárók aláírásával az egyházmegyei hivatalba küldetik. Ezen jegyzőkönyv és az egyháziak választó levelei egy vegyes egyházmegyei bizottságnak (2 egyházi, 5 világi) adatik ki, mely a püspök vagy helyettese elnöklete alatt az eredményt kihirdeti. E szabályzatot ő felsége 1869. január 28-án megerősítvén, a primás és a püspökök kurták a választásokat. A választások nagy érdeklődés mellett indultak meg, de hogy mennyire okadatolt volt a püspöki kar elejtett autonómia tagsági kvalifikációja, bizonyítja azon sajnálatraméltó szellem, mely több helyt a választásokat megmételyezte. A katholikus képviselők egyrészének nem tetszett a püspöki kar választási szabályzata, s Ghyczy Kálmán indítványára egy küldöttség feliratilag kérte a prímást, hogy a választási szabályok aképpen módosíttassanak, hogy több egyesitett esperesi kerület válasszon egy-egy követet, az alsó klérus pedig kerületi papi gyűlésen titkos szavazással válasszon. A primás azonban nem értett egyet a memorandummal s nem is érthetett, mert már a király szentesitette a püspöki választási szabályzatot, s több helyen a követek is meg voltak választva. Az előkészítő gyűlés 1869. június 24-én nyittatott meg a nemzeti múzeum főrendiházi üléstermében, a hercegprimás elnöklete alatt. A 152 autonómiai képviselőből 97-en jelentek meg. Simor primás megnyitójában kijelentette, hogy midőn a katholikusok az önkormányzatért küzdenek, csak alkotmányos jogukat gyakorolják; s a mit egyházunk jogos érdekéből biztosítanak, annak a nemzet fogja gyümölcsét közvetlenül aratni. Mindenki érezte, hogy a katholikusok egy epochalis eszme megoldásának küszöbén állanak, minek a hercegprimási megnyitó lendületes szavakkal adott kifejezést. A gyűlés saját tanácskozásaira házszabályul a főrendiház szabályait alkalmazta. A szervező autonómiai kongresszus választási szabályzatának elkészítésére egy tizennyolcas bizottság (6 egyházi, 12 világi tag, köztük Biró, Pankovits püspökök, Veszelyi Károly, Palásthy Pál egyháziak, gr. Apponyi György, gróf Zichy Nándor, Barta Béla, Gajzágó Salamon, Szilágyi Virgil világiak) küldetett ki, mely munkálatában a választást a népképviselet és közvetlen választás elveire fektette. A bizottság által elkészített választási tervezetet októberben vette tárgyalás alá a teljes gyűlés s azt csekély módosítással elfogadta. Ezen választási szabály szerint az autonómia tagjai lettek : a püspöki kar, a káptalanok 3 küldöttje, a tanügygyei foglalkozó 5 szerzetesrend küldöttje, a világi papság s a külön nem képviselt szerzetesek 34 küldöttje, a világi kegyurak 4 küldöttje, az egyházmegyék 134 képviselője, olyképpen, hogy a gyűlés kétharmada világiak, egy harmada pedig egyháziak legyenek. A választási munkálat szorgalmas eszme-cserének lévén eredménye, a katholikus közvélemény bizalommal fogadta. A gyűlésen voltak ugyan dissonans hangok, néhány liberális elemnek sikerült bejutnia, kik aztán a hierarchiát úgy akarták gyöngíteni, hogy a világiak emelése végett, szerették volna a világi és szerzetes papság létszámát minél csekélyebbre leszállítani. Azonban akaratuk a gyűlés nagy többségén megtörött. Vesztessége, szégyenérzete miatt az autonómia választásoknál akart a liberális elem bosszút állni, s az autonómiának oly elvét hirdette, mely nemzeti egyházzá tette volna a magyar katholikus egyházat. A közvéleménybe bedobta a püspöki hatalom elleni harcot s a modern politikai elvek nevében, minél szélesebb kormányzati hatalmat követeltek a népnek. Sőt fogadatlan prókátor is akadt. A tiszáninneni kálvinista egyházkerület fölirt az országgyűléshez, hogy a katholikusoknak ne engedjen autonómiát s vegye el vagyonát, melyet egy »fej étlen kor adományozott.« Keményfy K. 1).