ESZTERGOM II. évfolyam 1897

1897-11-14 / 46. szám

Legyen a primás kijelentése a kongreszszus jelszava: hogy a dicsőséget ne egymás legyőzésében, hanem a szent ügy diadalában keressék. A megoldás komoly szándéka, a kölcsönös bizalom nyiltsága hozza meg a tömörülést a szent cél kivivására. Tisztelettel és bizalommal üdvözöljük^ a második autonómiai kongresszust! f ,J — Pécsiek Hetyey püspöknél. Buléhszky jószágkormányzó és dr. Hinka jogtanácsos napokban Esztergomban voltak Hetyey Sámuel kegyelmesen kinevezett pécsi püspöknél, ki azonban szerénységében hivatalos jelentést el nem fogadott a püspökuradalmi ügyekről, mert — úgymond — ő még nem ura a birtoknak, miután az esküt az apostoli király kezeibe még nem tette le. Bécsben létekor a belpolitikai állapotok vették igénybe a felséges ur idejét, ugy hogy a hűségeskü letételét más alkalomra kellett halasztani. A püspöki javadalom jövedelme ma is interkaláris, minthogy a birtokbalépés az eskütétel tényével történik meg. A nevezett urak ezután egy régibb ügynek iratait keresték, melyek a pécsi püspökségre vonatkoznak s még Simor primás idejére nyúlnak vissza. Kérdezték tehát, hogy kihez forduljanak az iratokért. »Én hozzám, válaszolta a püspök, még mindig én vagyok az irodaigazgató.« (Azóta a hercegprimás már kinevezte utódját az irodaigazgatói állásra, dr. Walter Gyula kanonok személyében.) Különben pedig az alkahnatlankodők miatt panaszkodott a püspök, kik a kineveztetés óta napról napra háborgatják egyéni célokból. Így éppen az emiitett urak jelenlétének idején járt Esztergomban valami Kohn nevü egyén, aki bizonyos uradalmi faeladási ügyben kivánt a püspökkel beszélni, holott, mint föntebb mondtuk, a püspök még nincs is a javadalom tényleges birtokában. Sg — Majláth püspök elitéltetése. Komáromból vesszük a következő sorokat: Gróf Majláth püspök e hó 9-én városunkba érkezett. A vasútnál Kutschera h. plébános üdvözölte, mire a püspök örömét fejezte ki, hogy régi jó hiveit ismét láthatja. A város zászló-diszt öltött. Délután 3 órakor a törvényszéki palotába hajtatott, hol az Ő ismert ügye tárgyaltatott. Nagyszerű jelenet volt, mikor a püspök leült a vádlottak padjára s hallgatta a vádlevél fölolvasását. Én, aki az egész ügyet ismerem, fölszisszentem azon szemtelen vádra, hogy a gróf a leányért lakbért fizetett s neki anyagi előnyöket helyezett kilátásba. E vádat a püspök szent haraggal, mint egy hitvalló visszautasitotta. Ugy ült ott »tamquam agnus ad occisionem ductus* háta mögött állottak a hamis vádlók, két öreg ember, kiknek arcán a kálvinizmus vad, gyűlölettel teljes kinyomata ült. A püspök nagyszerű beszéde és Pechata ügyes védelme után is a gyávaság és meghunyászkodás elitélte 54 frt és 40 krra, mit a püspök, hogy az ő nevét folyton ne hurcolják, föllebbezés nélkül kifizetett. A hivekben pedig föltámadt a katholikus öntudat és lelkesedés, s kifejezték nyomban este a püspök által fényes segédlettel tartott litánia és szent beszéden, a mikor a templom igazán tömve volt ájtatoskodőkkal. A kálvinisták pedig hosszű orral elmondhatják »még egy ilyen győzelem és veszve vagyunk.« Másnap nov. 10-én iUaz iskolás gyermekeknek tartott szent misét az elitélt püspök, utánna kiült a győntatőszékbe s a régóta nem gyóntakat oldozta fői. Délelőtt a zárdába s aztán a fiú-iskolába hajtatott, ahol minden egyes osztályt meglátogatott, kérdezett, tanított, oktatott, mint egy apostol, áldást adva a növendékekre s tanítóikra egyaránt. Délután a betegágyban szenvedőket vigasztalta meg s egykét látogatást tett. í

f

2

h-kov megszólalt a nagy harang bús hangja, jelentve, hogy ismét válnunk kell az áldott lelkű püspöktől. A hivek könyező szemekkel ismét a templom elé sereglettek, hogy sokan közülök talán utoljára láthassák őt. Hosszú kocsisortól kisérve a vasútra hajtatott. Ott nagy tömegtől kisérve s a vonat indulásakor szívből éljenezve eltávozott körünkből. Isten vezérelje nehéz útjain! Szent Antal perselyébe a komáromi szegények részére 100 frtot csúsztatott. Változás a primási aulában. Ő Felsége Hetyey Sámuel apát-kanonokot s a primás-érseki iroda igazgatóját pécsi megyéspüspökké legkegyelmesebben kinevezvén, helyére a primási iroda s az egyházmegye adminisztrációjának élére kegyelmes főpásztorunk, Ő Eminenciája a biboros-hercegprimás és érsek ur dr. Walter Gyula kanonok és egyházmegyei főtanfelügyelöt kegyeskedett csütörtökön kinevezni. Örömmel és bizalommal fogadjuk Ö Eminenciája magas rendelkezését és szerencsés választását ; a kitüntető bizalom és kegy oly férfiú irányában nyilatkozott meg, aki erre nemcsak rászolgált, de meg is érdemelte. Dr. Walter Gyula kanonok sokoldalú műveltsége, nagy apparátussal biró tudománya, buzgalma, szervező képessége, lelkiismeretes tevékenysége sokkal ismertebb, hogysem azt nekünk, akik közvetlenül ismerjük, becsüljük és éppen ezért hajlunk meg egyéni nagysága előtt, ismételten kellene manifesztálnunk. Tagadhatlan, hogy a kancellariae-direktor nemcsak a püspök viszfénye, hanem az egyházmegye érdekeinek, szellemének és meggyőződésének tolmácsolója is. Összekötő kapocs a püspök és papsága között. Meg vagyunk győződve, hogy dr. Walter Gyula kancelláriae-direktor hivatása súlyának teljes tudatában van. átérzi azon kötelékek erejét, mely őt egyrészről a kegyelmes Főpásztor, másrészt az egyházmegye papságához fűzik. És mert ismerjük tudását, láttuk sokoldalú tevékenységét részint mint a nevelés és tanításnak bajnokát, részint az egyházmegye kormányzatának egyik érdemes és számmottevő faktorát, őszinte tisztelettel és elismeréssel szivünkben üdvözöljük és köszöntjük őt nehéz, de áldásos és alkotásra méltó hivatalában. Legyen vele működésében az Isten vezérlő kegyelme! Munkálkodjék azzal a SZÍVÓS kitartással és önérzettel, mely eddig is egyik ereje volt! Legyen ott támogató és oszlop, a hova a katholikus ügybuzgalom hívja! Legyen fényessége egyházmegyénknek ezután is mint eddig, hogy világítson és vezéreljen évek során át! Az igazi demokrácia és a közöny. Esztergom, november 12. Tudomány s eszmefejlődés öntudatra ébreszt lassankint minden embert s tágra nyitja szemét, hogy a kor vezércsillagát meglássa. Mint a tavasz leheliete puhitj a a fák kérgét s a kemény héj-páncélon áttör a friss, hajlékony hajtás, úgy puhítja meg a közérzést, a közvéleményt a dolgok s az események fejlődése, s az emberek, kik addig régi eszmékbe és nézetekbe belekerültek, fogékonyakká lesznek új fölfogás iránt. Ez az oka annak, hogy a társadalom minden rétegében győzni kezd a demokrácia eszméje ; a rokonszenvek a nép felé fordulnak; ámulunk az előbbi korok előjogain; undorodunk rideg kizárólagos jogélvezetüktől, mely minden szabadságot és előnyt megvont a néptői az uralkodó rendek javára és sietünk gyors tempóban, a társadalmi nézetváltozás kényszerével s törvényhozási intézkedésekkel segíteni a népen. Óriási elmaradás sürgeti buzgóságunkat; egy öntudatlan s a kor fölfogása által igazolt, de önmagában barbár mulasztás sietteti a társadalom legjobbjainak közreműködését; biztosítja őket, hogy ki ne fáradjanak; appellál féríiasjellemükre, harcokba kívánkozó bátorságukra, hogy munkaerejüket a legvásottabb ellenség ellen, a közöny s a butaság ellen vigyék harcba; figyelmezteti őket, hogy mikor a nép érdekeinek szolgálatára szánják magukat, a leghálátlanabb térre lépnek, meát, a pü

spöki s

z

ékre való hármas kijelölés. E >katholikus statusát azonban 1767-ben nagyon megszorította az erdélyi kir. főkormányszék kebelében felállított s úgynevezett »katholikus bizottság« (Gathpüca Gommissio), mely a status jog és hivatalkörét annyiban korlátozta, hogy ennek minden intézkedését fölülbírálta, a püspökjelölés pedig kasszáltatott. A két intézmény közötti összeütközés elkerülhetetlen volt, s az 1791-iki erdélyi országgyűlés előtt a kath. status a kath. commissio hatáskörét mint önjogaira sérelmest felpanaszolta. Az országgyűlés a statust visszahelyezte őt megillető jogaiba, a király azonban nem szentesi tette az országgyűlés határozatát. Maradt tehát minden a régiben, a Mária Terézia-féle kath. Gommissio egész 1848-ig souverénje volt a kath. statusnak. A 48-ban bekövetkezett nagy változások hatása alatt, az akkori erdélyi püspök Kovács Miklós belátta, hogy a miniszteriális rendszer mellett, a katholikusok közügyét nem lehet a kormány kezében hagyni, azért á korábbi status-törvény alapján, mely különben se volt eltörülve, 1848. augusztus végén egybehívta a status gyűlést, s elhatároztatott, hogy uj szervezettel veszik kezükbe a kath. commissio által kezelt ügyek vezetését. A határozatot s uj szervezetet tudomásvétel s helybenhagyás végett fel is küldték a magyar minisztériumhoz, válasz azonban a beállott zavarok következtében nem érkezett; az abszolút korszakban pláne, mint említettük szüneteit is az erdélyi autonómia, mert a kath. alapok a kincstár kezelése alá kerültek. A 60-as évek szabadabb mozgása, az erdélyiek reményét is hatványozta. Az 1866-iki erdélyi országgyűlés kath. tagjainak kérelmére, Fogarassy Mihály erdélyi püspök a régi szervezet alapján 1866. január első felében- összehívta a status-gyűlést, mely feliratilag kérte Ö felségét, hogy a törvény és történeti jogosultság alapján, a katholikus commissiot megszüntetni s ügyrendjét a katholikus statusra átruházni kegyeskedjék. A feliratra választ csak az alkotmány visszaállításakor kapott a status. Br. Eötvös József miniszter 1867. szept. J2-én értesítette Fogarassy püspököt, hogy a kath. commissiot megszüntetik, s hatásköre pedig a kath. statusra száll. A viszszanyert autonómia, —• jólehet a kormány az, erdélyi részt megillető vallás-tanulmányi alapot ' nem adta ki, s a püspök, a kanonok, kormányi előterjesztésre neveztettek ki, — a kezelése alatt levő alapokat gyarapította és a hitéletet virágzóbbá tette. Az erdélyi autonómia kivívása fölbátorította az anyaország autonómiai harcosait is. Az érdekeltséget nagyban felvillanyozta azon levélváltás, mely Eötvös miniszter, — ki jóakarattal támogatta az erdélyiek memorandumát — és az ország prímása Simor között az autonómia ügyében történt. Eötvös levele a kormány szándékát világositota meg, mely szintén kívánta az autonómia valamelyes megoldását, még pedig az evangélikusok mintájára (!) annyival is inkább, mert Erdély, Magyarországgal politikai s közigazgatási egységbe lépvén, alig hihető, hogy a kath. egyház az állam irányában Erdélyben autonómiával bírjon, Magyarországban pedig nem. A miniszer levele, a vagyon, a fény, a politikai befolyás dacára nem tartja a kath. egyház helyzetét Magyarországon kielégítőnek. A privilegizált állás, a világi hatalom befolyása az egyház befolyásának sülyedését mutatja. Ez ellen kell tehát védelem s a szabadság csak ugy fog minden megtámadás ellen biztosíttatni, ha az nemcsak az egyházi rendnek adott kiváltságnak, hanem az ország kath. polgárai közös jogának tekintetik. E jog hiánya magyarázza meg az antiklerikális szellemet, az egyházi rend elleni, jölehet igazságtalan vádaskodást, az egyházi rendek iránt való közönyösséget, és a népnevelésben való hátramaradást. De midőn a világiak jogot követelnek az egyházi befolyásra, e befolyás a dogmák és egyházi disciplina körén kivül áll. Körülbelül ez a hang nyilatkozott meg Eötvös levelében. Nem ad tervezetet, csak támogatást. A keresztülvitel tervezetét nagyon helyesen a püspökre bizza. Ellenszenvet nem keltett levele s ha lelkesedést nem is szült, meg volt az a haszna, hogy lökést adott az autonómiai mozgalmaknak, s látható lett a miniszter jó szándéka. Liberális izü tévedés van elég a levélben s ez indította Simor hercegprímást arra, hogy a miniszter nagy mozzanatu levelére, szintén egy epochal is választ adjon, mely bizonyos tekintetben apogeletikus módon cáfolta meg Eötvös téves állításait. A primás válaszában első sorban magasztalja az erdélyi katholikusok buzgalmát s őrömét fejezi ki a miniszter lovagias igazságszeretete fölött. Majd áttér azon aggodalmakra, melyeket a miniszter az autonómia hiányából származtat. Hogy az autonómia nem ellenkezik az egyház szellemével, mutatja azon körülmény is, hogy a magyar püspöki karnál, évtizedek óta tüzetes vitatás és